A Vízöntő asztrológiai jelében haladó Nap most hagyta el a Sas csillagképét, csak azért nem írom, hogy kilépett belőle, mert annak amolyan elhagyós-politizálós jellege lenne. Helyesebb úgy értelmezni, hogy a Sas, avagy Turulmadár tanításait már magába szippantotta cselekvő énünk, melynek égi szimbolizálója a Nap. Ezt a szárnyaló, égbe emelő energiát visszük magunkkal, de ennél még sokkal többet. Énünk mostanra képessé vált a szellem anyag fölötti győzelmének megértésére, a körforgás és az emelkedő spirál viszonyulásának megízlelésére.
Emlékezzünk, a Nap nem oly’ rég jött le a Tejútról (ez pedig úgy hangzik, mintha a Milky Way egy tudatmódosító szer lenne, amiről központi csillagunk hosszas elvonókúra után végre leállt… – bocsánat a profán gondolatért), magával hozva az isteni világok, a legmagasabb minőségek lenyomatát. Képzeljük el ezt hasonlóan, mintha ellátogattunk volna álmaink országába, tájára. Azt, amit ott láttunk és megéltünk, magunkkal hozzuk, még ha a szuveníreket el is ajándékozzuk és a helyi ételspecialitást hetek alatt megesszük. Mégis, az életünk már soha nem lesz pont olyan, mint annak előtte, ennek a csodálatos élménynek a lenyomatát visszük magunkkal, ennyivel gazdagabban járjuk utunkat.
A Sasból „távozó” Nap énünkbe, mindennapjainkba csepegteti a szárnyalás, emelkedés erőit, az éggel, a magasságokkal való kapcsolatot, azt a finom energiát, amivel fölé tudunk emelkedni a hétköznapoknak, azt a méltóságteljes repülést, amivel felülről, térképként látjuk a tájat, jobban eligazodva az utak és útvesztők között. Emlékezzünk rá, mindenkor, kiváltképp a „legsötétebb órákban”.
kép: www.vandelium.deviantart.com
