2017. Sze 09. 0

Szűz Merkúr újratöltve

A Merkúr mostantól a Szűz zodiákusában folytatja égi útját. Másfél hónapja ugyanígy átlépett az Oroszlánból, ám közben folytatott némi hátráló mozgást, ezt-azt megmozgatva. A „csip-csup” dolgok elrendezését (és némi, Oroszlánba való visszatáncolást, Regulussal történő együttállást) követően újra a kozmikus irányban halad az égen. A Szűzbe való megérkezés egyben hazaérkezés is, hiszen a zodiákus ezen szeletének (az Ikrek mellett) a Merkúr az ura.

A Szűzről nem lehet elégszer elmondani, hogy a rend, azaz a Rend magasabb minőségű stációja és elsősorban időben értelmezi ezt a fogalmat. A térben kiterjedő rend kínosan feszengős vonalasságánál fontosabbnak tekinti az időbeli rendet, azaz mindent a kellő időben tegyünk meg – üzeni tömören. Az Arató Szűz szimbolikája is ezt támasztja alá, hiszen aratni (ahogyan vetni is) csak rövid ideig és az éppen megfelelő időben lehet. Ha nem így teszünk, az a termésre nézve katasztrofális következményekkel jár. Felcserélni pedig vetést és aratást oktondiság lenne a mezőgazdaságban szintúgy, mint hétköznapi életünkben, eszmeiségünkben, kommunikációnkban.

Az időben kimondott szó fontossága erősödik fel, a megérlelődött gondolatok nyomán, az érzésekkel harmóniában. Értelmünk rendszerező módon működve támogatja a folyamatot, a felismert és megértett dolgok helyretételének jött el az ideje. Nem mellékesen a magasabb minőségekkel való kapcsolat is erősödik, hiszen a Szűz stációjában az angyali világokkal is eredményesen tudunk együttműködni. Amikor pedig a megértés és megértetés planétája érintett ezen a területen, akkor az angyalkommunikáció által érhetünk el kitűnő eredményeket; forduljunk bátran égi segítőinkhez, akik lelkesen várják, hogy végre megszólítsuk őket és segíthessenek.

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!