Nagyjából két hónap.

Ezt ki lehet bírni.

Ezt ki kell bírni.

Mi tartja benned a lelket és a reményt, ha így gondolkodsz? A hit. Az az elképzelt valóság, hogy utána jobb lesz. Ki kell böjtölni, és valahogy majd csak szebbre, jobbra fordul, de legalább már nem lesz ilyen rossz. Mielőtt rátérek a konkrétumokra, ugye felismerted, mi ez? Igen, a régi „jó” túlélő-üzemmód. Ő a vezérfonal.

Majd jobb lesz. Ez a védőbástyád, amit belül dédelgetsz és építgetsz, legalábbis próbálod. Különösen akkor, ha most éppen nem jó. Leginkább akkor, ha az „éppen” éppenséggel hetek, hónapok, évek, Isten ne adja: évtizedek óta tart. Mi azért ennyire messze nem megyünk most, csak a működést vizsgáljuk meg. Amibe újra és újra belekapaszkodsz.

Nyerő taktika, azt hiszed róla. Néha még hangoztatod is. Ha megengedsz egy személyes zárójelet: úgy nőttem fel, hogy a szerda a vízválasztó. Addig ki kell bírni, szerda után már a munka-, azaz esetemben az ovis-iskolás hét rövidebbik fele van csak hátra. Tudom, miről beszélek, mikor a túlélő-üzemmódot igyekszem többféle megvilágításba helyezni.

Nyerő taktika? Nem hiszem. Elválaszt a jelentől, a mosttól, a pillanattól. De mi is az aktualitása? Van az évnek egy különös szakasza. Nyilván nem magától alakult ki, de évtizedek óta megfigyelhető a jelenség; legfeljebb nem mindenki beszél róla. Egészen pontosan meg tudom határozni, mikor veszi kezdetét.

Október utolsó hétvégéje. Ő a ludas. Akkor, szombatról vasárnapra állítunk órát. Már nem sokáig, remélem, azt meg még inkább, hogy az úgynevezett téli, azaz a „normális” marad, bár a közvélemény állítólag nem ezt akarja. Innen indul és egészen a téli napfordulóig tart. Ez az a nyolc hét/két hónap, amit ki kell bírni. Miről szól a felszínen? A csökkenő fényről.

A látható fény mennyisége valóban napról napra kevesebb. Ez igaz, de csak a felszín, azt pedig lehet kapargatni, de leragadni nem érdemes. A valóság az, hogy ha a „kinti,” luxokban és percekben mérhető fény csökken, akkor sem vész, nem veszhet el; ezt Einstein óta nem csak tudjuk, de bizonyított tény is. Valahová csak elment… Igen, éppen beléd, tebeléd. Belülre vándorolt; amikor kevesebb a szemedet simogató világosság, akkor azt belül találod meg. Ennyire egyszerű, de ennél még jóval nagyszerűbb.

Köd, eső, szitálás, szmog, nyálkás, csúszós, brrrr, befordulás. Ezek a november – köztudatban élő és közutálatnak „örvendő” – kulcsszavai. Ne ragadj itt le, ez nem az a sor, amibe be kéne állnod! Elárulok egy titkot. Kevesen tudják ezt, de ők mind őrzik magukban, olyan fontos és kibeszélhetetlen. Sokat kockáztatok azzal, hogy most megsúgom neked. Gyere, hajolj közelebb, nehogy bárki más meghallja. Íme, a végső, nagy titok, ami horderejében a bölcsek kövével és az örök élet formulájával egyenértékű: a november régen is ilyen volt, most is ilyen és a jövőben sem várható radikális változása. De ez nem baj.

Ha a hónap, az időszak állandó, de jólesne egy kis változás, akkor át kell menned az egyenlet túloldalára. Ahol te vagy. Tedd meg azt, amit a hónap nem tud. Változz, változtass!

Befordulás helyett befelé fordulás, sodródás helyett tudatos fókuszváltás – belülre. Fedezd fel belső világod csodáit. Tudd: nincs hiba a rendszerben. Ennek van itt az ideje; a november nem hibás, nem tehet semmiről.

Ülepedés, letisztulás. Készülj fel belül: mire a fény a napfordulón megszületik az égen – tebenned is megszülethessen. Világosságra fel, világosan!

kép: pixabay.com