Amitől még jobban fejezed ki magad

Amitől még jobban fejezed ki magad

Éppen csak belecsippentünk a szerdába és mit látunk? A Merkúr, hátráló útján lépdelve, visszatér a Mérleg asztrológiai jelébe. Azért is érdekes ez a nap és maga a Mérleg, mert szinte egy időben ér ugyanebbe a jelbe a Vénusz (róla a holnapi mese szól majd). A megértés és megértetés planétája már nem sokáig folytatja retrográd irányú mozgását; ha úgy tetszik, tolató napjai megszámláltattak: november 4-én fordul ismét direkt irányba. Addig azonban éljünk a Mérleg kínálta harmóniára, egyensúlyra törő kommunikációs erőtérrel. Ez a lehetőséghalmaz ugyanis segít a felszín alá merülni (avagy a sík fölé emelkedni és magasabb szemszögű rálátást adni), így az azonos szinten jelentkező konfrontációt nem kell megteremtenünk. Értelmünk olyan szárnyakat kap, melyekkel a szemellenzőinket, az ólomsapkát és a csakazértiskurváranekemvenigazambazdmegmerteztmárezerszerelmondtamdeteolyanhülyevagyhogyazistenneksemértedmeg-eket kommunikációs interferenciákat egyaránt semlegesíteni tudjuk. A Mérlegbe visszatérő Merkúr ösztönöz a másik szemével látásra, a másik szívével érzésre és az ő tudatával való gondolkodásra. Nem mellesleg így már nem akarod oly’ nagyon el- és megítélni. Valahogyan közelebb jutsz annak valóságához, hogy ő és te – egy, közös tőről fakadtok, még ha ebben a percnyi létben akadt is közösen elsimítandó ügyetek.

A Mérleg Merkúr mindig jó, olyan, mint a soká’ főzött szilvalekvár a kamrában. Univerzálisan jó mindenre, éhségtől az édességvágyon át az ásványi anyagok pótlásáig. A Merkúr persze nem beszterceiből főtt, de energiáival keménykedés, sértegetés és elbeszélés nélkül, valóban konstruktív módon munkálkodhatunk. Fontos, hogy itt már tudatosul bennünk: a másik is embergyermek, kozmikus lény. Elképzelhető, hogy jelen fejlődési fokát másképp ítéled meg, mint ideálist, de ne feledd: te is szemüvegen át tekintesz a világra – amely így a te világod. Nem biztos, hogy igazad van. A felülemelkedés és ítéletmentesség ajándékához segít a Mérlegbe visszatérő Merkúr. „Amúgy” meg: emlékezz arra is, hogy most az Angyali Szűzben jár, ha asztrozófiai vonatkozásban vizsgáljuk aktuális pozícióját. Ha netán kevésnek gondolod kifejezőképességedet, akkor tudd: kapsz bőven elegendő, sőt annál jóval több muníciót. Szárnyas segítőid megadják a támogatást; szavakat és mondatokat formál(tat)nak veled, amivel a legjobban tudod kifejezni magad. Ám ez a muníció nem a militáriában használatos megsemmisítő, hanem konszenzustaláló módon fejti ki hatását – ez (is) az angyali csoda benne. A cél itt is, most is a sérültek és vesztesek nélküli, mindenki számára emelő megoldást hozó rendezés. Jusson eszedbe: ez az ember alapbeállítása. A torzsalkodáshoz sokat kell tennünk, hátat (f)ordítva gyökereinknek és eredendő késztetéseinknek. A forduló Merkúr lehetőséget kínál visszatérned (azaz: visszafordulnod) a jó irányba.

kép: www.pinterest.com

Beköszöntő ősz, Mérlegbe lépő Nap

Beköszöntő ősz, Mérlegbe lépő Nap

Vasárnap (közép-európai idő szerint) hajnali 03 óra 54 perckor átlép a Nap a Mérleg asztrológiai jelébe, ezzel kezdetét veszi, vagy ha úgy tetszik, beköszönt az ősz (ha még nem főztük meg a lencsét, nosza, itt az idő!). (tovább…)

Mérleg Merkúr

Mérleg Merkúr

Szeptember utolsó napjától a Mérleg zodiákusában halad a Merkúr, ekkor lép át ide a Szűz jeléből. Erősödik a megértésre való törekvésünk, hiszen ez segít a konfliktusokat feloldani, általa emberi kapcsolatainkat harmonikusabbá emelhetjük. (tovább…)

Szív és ész

“A szívnek vannak érvei, amelyekkel a józan ész nem tud mit kezdeni.”

 

Pascal

161223sziv

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest