Tűz, tetterő, lelkesedés

Tűz, tetterő, lelkesedés

Szerda és szombat között érvényét veszti a „fáradt vagyok,” „úgy érzem magam, mint a mosott sz@r rongy,” „bepunnyadtam, mint dohos dunyha a május óta csukott ágyneműtartóba” és társai – azaz minden jellegű tespedtség. Igen, már szinte hallom, hogy „de hát december közepe, most van a hajtás vége, ilyenkor már a nyelvünk is lóg, mer’ a főnök egy szadista állat.” Nem vitatom, lehet, így van máskor így volt, de nem most. Mi okozza ezt a „szokatlan” pezsdülést december idusához közeledve? A Nap és a Mars trigon fényszög kapcsolata. Központi csillagunk a Nyilas asztrológiai jelében jár, Árész planétája pedig a Kos cikkelyében menetel – mindkét zodiákus tüzes jel, miként az égitestek is. Tűz, tűz és tűz. Tudom, triviális, de a ma emberének ez egyik leghatásosabb segítség, ha megismeri a tűz elemét a maga mélységében. Zárójel: a Főnixébresztő workshopok egyik alappillére az elemmel való mély összehangolódás; legközelebb jövő év elején, 2021. január 7-én nyílik rá lehetőséged. A Nap és a Mars egyaránt tüzes, kiáradó, azaz férfias energiájú princípium. Figyelem! Ez nem azt jelenti, hogy a hölgyek Husqvarna professzionális benzinmotoros láncfűrész iránti olthatatlan vággyal szívükben ébrednek majd a két égi vándor szövetsége nyomán. De akkor mégis, mire számíthatsz? Ébredő kreativitásra, tettvágyra és tetterőre – kéz a kézben. Arra a késztetésre, hogy végre jobbá tedd, amire ráhatással bírsz. Ha sokáig kerülgetted a kellemetlen minőségeket, ha elhúzódó, nyúlós-rétestésztás dolgok akadnak életedben, akkor ebben a pár napban frappáns, határozott módon vethetsz nekik véget.

Tudnod kell, hogy erősödő kezdeményező készség is társul a Nap-Mars trigonhoz; azaz nem karba font kézzel várod a lángokat ébresztő sült galit galambot, hanem felállsz, élvezve az enyhülő tompornyomással együtt járó cselekvési vágyat. Nehezen hihetőnek tűnik? Pedig így van, ismét azt mondom: ne higgy nekem (se), de éld meg. Ne próbáld ki, éld meg. A trigon az egyik kedvenc fényszögem. Szokás volt az élő tűz aspektusaként is említeni. Hoppá, megint tűz. A jobbá tevés, emelés, a dolgokból kihozható maximum elérésének kompromisszumoktól mentes ösztönzése jár a trigon nyomában. Apropó, ha már kompromisszum: eben a pár napban felejtsd el, ahogy a megalkuvást is, meg a lustaságot (tudom, sokszor szeretjük kényelembe csomagolni, de önmagadat nem tudod becsapni, legfeljebb egészen rövid távon). Már körvonalazódik, miért vagyok olyan lelkes a Nap-Mars tirgon okán; tényleg egészen fantasztikus erőket ébreszt. Úgyhogy: ingujjakat feltűrni és hajrá!!

kép: wall.alphacoders.com

Amit a teliholdról tudni érdemes

Amit a teliholdról tudni érdemes

Imádom a hatásvadászatot és a magas hangon kezdődő műalkotásokat: mindig felvetik a kérdést: lehet-e folytatni, ha már a kezdet a vártnál jóval több energiát mozgósít? A jó hír erre a költői jellegű kérdésre, hogy októberünk esetében igen. De – mielőtt túlzottan előre szaladnánk – nézzük, mi okozza a magas „C-t.” Csütörtök este, percekkel 11 óra után (budapesti idő szerint) válik egzakttá a Mérleg zodiákusában járó Nap és a Kosban haladó Hold szembenállása. Közkeletű nevén teliholddal indul az új hónap, azaz hurrá! Bár az óra kései, lelkünk tüzes inspirációi nem csak elérhetővé, de konkrétan kézzel foghatóvá is varázsolják álmainkat, vágyainkat. Amit eddig félve, lábujjhegyen mertünk csak hinni, az testet ölthet. A Kos Hold lelkierőt támaszt, de nem ám szalmalángosat: csütörtökről péntekre virradó éjjelünkön magunk mögött hagyhatunk egy régi bőrt és befogadhatjuk a csillogó, fényes és egészséges új minőségeket (lásd még: kishitűség levedlése címszónál). Tudatosítsd: a megújulás belülről kezdődik, ez a telihold legbelső rezdüléseidet erősíti fel és általuk segít megtenni a régóta fontolgatott lépéseket.

Tudnod kell, hogy a hullámok, bár belülről indulnak, kicsit sem hasonlítanak a vizsgahelyzetek gyomorszorító, görcsös, kellemetlen fajtáira. Sokkal inkább az eufórikus, a biztosan bekövetkező jó dolgok eljövetele miatt érzett mély öröm fémjelzi. Példaként gondolj az ideális világban cseperedő gyermekre, aki ezzel a belső érzelembuzgárral várja a karácsonyt, a szülinapját, tudva, hogy bár meglepetés következik, de az bizton kellemes. Az őszi napéjegyenlőség kapcsán – szőrmentén ugyan – körüljártuk a Mérleg asztrológiai jelébe lépett Nap energetikáját, érdemes leporolnod, újra olvasnod, mert ez a mintázat ötvöződik és egészül ki a lélek szirmot bontó rajongásával. Ezer és egy apróságot lehetne még írni aktuális teliholdunkról, de az kicsit olyan lenne, mint az indián nyár: a legékesebb tollú író csúcsalkotása sem ér annyit, mint mikor kisétálsz az arcodat simogató Nap fényére, az ősz minden illatát beszippantva, sárgás-rőt, hulló levelek közt. Meg kell élni, mert a szavak biztosította lehetőség véges.

kép: www.pinterest.com

Tűz, jöjj velem!

Tűz, jöjj velem!

Ha még kötöttek a nyakadba kék vagy piros nejlonnyakkendőt, akkor valószínűleg emlékszel a cím mondatára. Gyermek- és ifjúkorom kedvenc sorozata volt a Twin Peaks, a semmihez sem fogható hangulatával, varázslatos képi világával és észbontóan hangulatos zenéjével by Angelo Badalamenti. De hogy jön a Laura Palmer dimenzióváltása köré íródott folytatásos teleregény a mai témánkhoz? A kapocs a tűz. Vesszőparipám, hogy ideje jóban lennünk ezzel az elemmel (nem mintha a többinek érdemes volna duzzogva hátat fordítanunk…), a jelen korszakunk változás-halmazában kitűnő segítséget kaphatunk tőle. Zárójel: bővebben a Főnixébresztőn beszélünk a tűz mibenlétéről, sajátosságairól; a vele való együttműködés magas oktávjairól. Szerdától jövő keddig alkot emelő erejű trigon fényszöget az Oroszlán asztrológiai jelében járó Nap és a Kos cikkelyében vándorló Mars. Vegyük sorra az „összetevőket,” hogy lásd, ez a pár nap tényleg magában hordozza a ragyogó, lobogó tüzet!

Mind a Nap, mind a Mars tüzes, ahogyan az Oroszlán és a Kos cikkelye is. Rövid, szó szerinti idézet Paksi Zoltán alapművéből, az Égi utak csillagüzenetiből, mégpedig a trigon fényszöget tárgyaló fejezet oldaláról ollózva: „Az Élő Tűz fényszögének is nevezhető.” Nem azt kérdezem, kell-e ennél több tűz, hanem azt: lehet-e ennél több tűz? Az idézet így folytatódik: „A trigon fényszög szimbolizálja a belső fejlődés igényét, melynek célja, hogy a konfrontációk fölé emelkedve, rávilágíthasson az őt körülvevő világ összefüggéseire.” Ez így meglehetősen jól hangzik. Idézzük fel a Kosban járó Mars energetikáját: erőt, lelkesedést, valódi, tűzbe hozó motivációt ébreszteni. Újítani, elkezdeni valami nagyszerűt, ami megpezsdíti a véredet és amivel összefüggésben belső tüzed szítod – parázsból lobogássá erősítve azt. Apró adalék, hogy Árész planétája január elejéig, Vízkeresztig ebben a zodiákusban lépdel, mert egy jelentős retrográd mozgás is vár rá. Ezt azért is érdemes tudnod, mert a következő hónapok nem szűkölködnek cselekvő és cselekvésre serkentő erőkben. Az Oroszlán jelében járó Nap a rálátás, a szeretve cselekvés jelölője. Persze, a humor, a derű, a bátorság, az igazság szeretete is – oly’ sok más, magas rendű tulajdonság mellett – hozzá tartozik, de itt és most nem célom a teljességre törekvő felsorolás. Amit fontos meglátnod: cselekvő, alakító energiák találkoznak, mégpedig jobbá tevő módon összekapcsolódva.

A két égitest közötti fényhíd, a trigon erőtere jobbá törekvő módon fűzi össze a két energianyalábot. A tűz lelkesedése emeli az energiákat és alakítja át a merev, élettelen struktúrákat élővé. Ha valamikor, most nem érezheted, hogy kevés vagy, hogy gyengének találtatnál olyan megmérettetésben, mellyel egy valódi vágyadért tennél. Tudnod kell a Nap-Mars trigon egyik rejtett(ebb) megjelenési formájáról: nem enged alibizni. Vagy teszel, vagy nem teszel. Nem a kifogásokat nyomja el, a gyökerénél ragadja meg a lényeget: te magad nem akarsz mellébeszélni. Belülről fakadó késztetéssel gyűröd fel inged ujját, veszel mély levegőt (apropó: a tüzet a levegő táplálja…) és látsz neki mosolyogva a tennivalóknak.

kép: www.pinterest.com

Milyen a testesülő lelkierő?

Milyen a testesülő lelkierő?

A címben említett lelkierőt sokszor citáltam az elmúlt időszakban – jelen heteink- hónapjain során igazán jól jön némi belső kraft. A csillagos ég felismerte a fokozódó igényt és ezüsttálcán kínálja a Halak jelében járó Mars és Neptunusz együttállása által a legjobb minőségű belső erősítés lehetőségét. Az uralmi helyzetben lévő Neptunusz mellé társul a Mars csütörtöktől hétfőig (a konjunkció péntektől vasárnapig egzakt), hogy az összegzés, a belső munka kapjon sok-sok fényt, energiát és tüzet. Vegyük észre, hogy a következő napok nem elillanó módon támogatják a befelé fordulást. Biztosan emlékszel olyan megélésre, mikor összeállt a kép, nagy horderejű elhatározásokat is tehettél, mégis – az egész elszállt anélkül, hogy bármit is áthoztál volna belőle életed mindennapjaiba. Most más a helyzet. A lelki munka cselekvésre ösztönző inspirációkkal társul; kezdeményező, lelkes, átalakító módon kívánjuk a felismeréseket átültetni a nagy életjátékba. Voltaképpen itt foghatjuk meg a Mars-Neptunusz együttállás lényegiségét: elmerülésből kiemelkedés, ha élhetek egy vaskos (a vas Kos amúgy a Kos jelében járó Marsra is igaz, ha már szóvicc…) képzavarral: a tenger mélyén, a homályban úszkáló, talapzatot vizsgáló énünk tud a vízoszlopon áttörve főnixszé válni és az ég felé emelkedni.

A Mars adta lendület igazán jól jön annak felismeréséhez, hogy nem tudunk annyira mélyre kerülni, ahonnét ne vezetne út felfelé – jellemzően zuhanási pontunknál magasabbra. Ennek hitből bizonyossággá transzformálása az egyik önlegyőzős lecke, ha már Mars. Emlékezzünk: a valóságunk, saját lehetőségeink egyetlen szűk keresztmetszete a hitünk. Mit és mennyit engedünk meg magunknak az által, mennyit hiszünk el? Ezt a végtelenül egyszerű relációt szeretjük a leggyakrabban tudattalanul elfelejteni és vergődni, mint hátra fordult cserebogár a közeledő varjak láttán. Ha szükséges, tudatosítsuk újra: a Mars szolgáltatja az önmagunk meghaladásához szükséges energiát. A legnagyobb rettegnivalóink, igazi, meghitt és régi ősfélelmeink létét kérdőjelezhetjük meg az együttállás segítségével. Ehhez persze jól jön a szándék, a kurázsi – az elhatározás, hogy végre változtassunk.

Adott egy meglehetősen finom tortánk, ami nem csak szép, de ízléses is; őt szemlélve összefut a nyál a szánkban. Nosza, tornyozzunk rá combos adag tejszínhabot a jobbféléből! Ez a csúcsdísz pedig a Halakban találkozó két planéta és az Ikrek cikkelyében lépdelő Nap között fennálló quadrat fényszög kapcsolódás. A fényhíd 90 fokos, alkotó, teremtő erejű: alapüzenete szerint az elvből valóságot testesít; konkrétumokat hoz létre. Lássuk meg, mennyire nagyszerű, hogy most

  1. eredményesen tudunk lelkünk alsó és belső rétegeiben leltározni, felismerni rejtett folyamatokat, szembenézni félelmekkel – nyakon csíphetjük önnön démonainkat.
  2. mindettől nem sz@rjuk össze magunkat bénít meg a félelem, hanem – amúgy jó marsikusan – megfogjuk a lapátnyelet (lehet, most alkottam meg az életlapát kifejezést…), és nekiállunk ásni, terepet rendezni. Mindezt persze lelkesen és a jobbá tevés kérdőjelezhetetlen ösztönzésétől átfűtve.
  3. Cselekvő énünk teremtő ösztökélést kap a tettek mezejére lépéshez. Ha eddig életed partvonalán kívül álltál, most megélheted, milyen az, amikor egy alapos bemelegítés után önmagadat felszívva végre pályára futhatsz, hogy a nagy gólt-gólokat belődd.

Tudom, hogy gyakran lelkesedek csillogó kisautót kapó ötévesként ezeken az oldalakon, de ez van, vállalom. Egy ennyire tündöklő energiáról nem lehet appendicitises jelleggel írni, vagy száraz-elemzős módon beszámolni róla. Ami jó, az jó, mégpedig qurvára nagyon-nagyon. Ez most az a helyzet. És ha helyzet van, akkor cselekedni kell. Már ha olyan a helyzet.

kép: www.pinterest.com

Mars és Uránusz újratöltve, új köntösben

Mars és Uránusz újratöltve, új köntösben

Nem is olyan rég egy Mars-Uránusz quintil kapcsán említettem, hogy a két bolygó fényszögeit kiemelten fontosnak tartom – általában is, idén még inkább. A két planéta energiái felettébb jó szolgálatot tesznek változó napjainkban. Ebbe a sorba tagozódik a páros sextil kapcsolódása: ez az egymáshoz viszonyított hatvan fokos fényszög vasárnaptól keddig aktív, hétfőn egzakt. De mire is használhatjuk? A kulcsszó a megértés. A sextil stimulálja gondolkodásunkat, muníciót ad értelmünk minél jobb, megoldásra – mégpedig kitűnően működő megoldásra – törekvő késztetéseinek. Egészen egyszerűen érezzük: képesek vagyunk adott dolgokból a legjobbat kihozni. Nem sopánkodunk, hogy félig üres a kamra, hanem a meglévőkből évekig emlékezetes három fogást rittyentünk, de olyat, amilyet még senki nem evett. Az újszerűségért az Uránusz „felel,” a pikáns ízeket a Mars szállítja. A konyhától eltávolodva is igaz mindez: váratlan, meghökkentő, de az első döbbenet után széles mosolyt varázsoló sugallatokhoz kapunk erőt, amivel ideából valóságot teremtünk. Megértjük, mit kell tennünk a tervrajz alapján történő építkezésért.

Fontos tudatosítanunk tüzet kapó szabadságvágyainkat is. Könnyebben ismerjük fel, mi választhat még el az áhított szárnyra kapástól – attól az állapottól, amire jó szívvel mondhatjuk rá: tiszta és szabad, mentes a korcs megfelelési kényszerektől, alkuktól és egymás nyakát fojtogató kompromisszumoktól. Mindkét résztvevő alakító, cselekvő, változtató erőket ad, így készüljünk feltűrt ingujjal a motiváció gyakorlatba ültetésére. Ha/amikor érzed, most van itt az ideje megragadni a lapát nyelét – ne habozz.

kép: www.wallpaperflare.com

Pin It on Pinterest