Mit hoz Mars és Vénusz tánca?

Mit hoz Mars és Vénusz tánca?

Időről időre szót emelek a hétfő becsületéért; azért, hogy a kurvakib@szotthétfőjönmármeginthogyrogynaráazég hőbörgés és hétfőutálat helyett a „de jó, új hét, új lehetőségek, lássuk, mit hoz!” felkiáltása övezze a hétfordulókat. Rendszerint nálam bölcsebb forrásból táplálom ezen törekvésemet; a csillagos ég bőséges és minőségi munícióval lát el. Pillantsunk rá, mit tárazott mostanra: az új hét első napján egzakt a Kos jelében járó Mars és a Mérlegben lépdelő Vénusz szembenállása. Hohó, figyelj jól! Bár imádok hatásvadászni, de most nem erről van szó: elképesztően jó és erős égi mintázat mosolyog rád hétfőn. Mind a két bolygó „otthon,” az általa uralt asztrológiai jelben tartózkodik. Ez azt (is) jelenti, hogy energiáik felerősödnek, még intenzívebben testesülnek meg. Az analógiás gondolkodás ajándéka, hogy hagymahámozósan tekinthetünk a kozmikus helyzetekre; többféle kibontás is „helyes.” Egyik megközelítésében végtelen erőt, lendületet és kezdeményezőkészséget kapunk a harmónia megteremtéséhez. Ha kell, akkor alakítani, változtatni tudunk, hogy tetteinkkel érjük el a vágyott minőséget. Fontos, hogy nem keresztes háborúról beszélünk, amikor Jézus Krisztus nevében gyilkolásztak nyakló nélkül. Nem „békefenntartó katonák” vagyunk; ellenben igenis helye van az erőnek (és nem az erőszaknak!!), hogy kibillenés esetén visszaállítsd az egyensúlyt.

Szépsége a hétfői fényhídnak az erő és a kedvesség ötvözete. Az oppozíció (szembenállás) kiegészülésre ösztönöz, azaz (a) teljességre törekszik. A két égitest energiáját egyesíti, de nem „csak” összeadja, hanem a lehető legtöbbet és legjobban hozza ki úgy, hogy mindkét bolygó hatása maximálisan érvényesül. Ha van asztroszkópod, érdemes megnézni, hol tranzitálnak, azaz melyik házakban jelenik meg a Mars (Kos 15 fok) és a Vénusz (Mérleg 15 fok) erőtere. Klasszikusan férfias és női princípiumról beszélünk Hermész és Afrodité égitestei esetében. Lásd meg: az ősidőktől bennünk munkálkodó női és férfi energiák letisztultan erősödnek meg és kerülnek a helyükre. A hét első napja kitűnő alkalom „erőharmonizálásra,” ha valahol elcsúsztál ezen a területen. Mire gondolok? Tessék, pár példa: férfiként női minőségben dolgozol (óvóbácsi, dadus, pénztáros vagy), avagy nőként férfias módon (sofőr, biztonsági őr, favágó, stb.) keresed kenyered. Fontos! Ez nem baj, de érdemes időnként tudatosítani az egyensúlyt a munkában betöltött szereped és önvalód között.

Nem megyünk messzire a párkapcsolatok emelésének lehetőségéért: a Mars-Vénusz farkasszeme lehetőséget kínál a Kedvessel való együttrezgésünk felpezsdítésére-emelésére. Ritka jó alkalom a másikat vegytisztán, a maga pőre (azaz sallangoktól mentes) valóságában látni – észrevenni (ha kell, újra) az értékeit, az energiáit. Képzeld el, hogy erre a napra kölcsön kapsz egy hordozható reptéri átvilágító készüléket. Ez a csodamasina mutatja meg a másikat, de Őt, és nem a felvett pózait, szerepit. Jóval tisztábban látod, erőt kapsz ennek tudatosítására. A kimondás pedig közelebb hoz; mélyebb, teljesebb harmóniát és egyben örömöt is ad. Ne hidd el, próbáld ki.

képek: pexels.com

Hogyan élvezd a változásokat?

Hogyan élvezd a változásokat?

Temérdek szó esik mostanság a változásról, a korszak- és paradigmaváltásról és ezek szükségszerűségéről. Kozmikus kiváltójuknak a Jupiter-Plútó-Szaturnusz hármas együttállása mellett a retrográd Uránuszt is szokás nevén nevezni. Mindez a helyén és a rendjén is van, de talán kialakulhatott benned egy kis feszülés. Ha minden változik, mi biztos? (elárulom: ami belül, benned, legbelül van – no, az a megingathatatlan belső magocskád; ő fog téged bármely széllökés és vihar esetén is biztonságban megtartani) Alapvető emberi igényünk a stabilitás, a kiszámíthatóság, lásd az analógiát: aki erősebb széllökésekben is rosszul érzi magát és imbolyog, nem megy tengerésznek, hanem masszív kőházban keresi boldogulását és ötről hatra jutását. Jelenleg a képlet módosult állapotában működik: a szabad választás lehetősége a válaszaidra és a reakcióidra szorítkozik; azt nemigen döntheted el, akarsz-e játszani. Most mindenki pályán van, eltűnt a kispad és a megúszásra sunnyogó cserejátékos minőség is. Éppen ezért jön jól a szeptember elejéig tartó néhány nap, mert új megvilágítást tár fel előtted.

Ez pedig nem más, mint az örömjáték/örömzenélés. Ki mondta, hogy nem lehet mosolyogva leadni a maximális fordulatot? Kitől hitted el, hogy önmagad legjobbját nyújtani – automatikusan – kínszenvedés? Miért kívánná erőd mellett a véredet is egy érted munkálkodó égi helyzet? Na ugye? Az égi apropó a hivatkozott hármas együttállással szemben kecsesen ellépdelő Vénusz tánca. Ő mutatja meg, hogy az erő párosulhat (és tudod: te döntesz, csak rajtad áll, párosul-e) eleganciával, könnyedséggel, bájjal. Emlékezz: a szembenállás energiája a kiegészülésre, a teljességre törekvést jeleníti meg. A változtatások miért ne történhetnének harmóniát teremtő módon? Nem mondom, hogy a folyamat valamennyi pillanata hasonlatos lenne egy tenerifei nyaraláshoz; elvégre takarítás közben is zajong a porszívó, mégis szükséges a tiszta környezet megteremtéséhez. Lásd magasról az összképet, anélkül, hogy rögtönítélő módon működnél. Ebben segít a Vénusz csillagképi háttere: az Ikrek fényábrájában éppen az ítéletmentességet erősíti. A halandó és halhatatlan, örök fényű minőségek látása, megélése emel a mindennapok fekete-fehér címkézése fölé. Ha még egy kicsit magasabbra emeljük fejünket, az Egyszarvú égi egyenlítői csillagképe mutatkozik meg (figyelem, ő belső minőséget jelenít meg – a magasra emelt fej a Nap útja alatt látható Monocerosra vetülve valójában befelé irányul; ismét megerősítve: minél feljebb tekintesz, annál beljebb jutsz). Éld meg a kifejtett erő és az őszinte mosoly egyidejűségének csodáját a mostani napokban, de ne csak elillanó módon tedd ezt! Arra kérlek, raktározd el, hogy később – bármikor – újra elővehesd. Tudod, olyan, mint a lekvárfőzés: a leghidegebb téli napon is ehetően tiéd a nyár üvegbe rejtett napragyogása és édessége.

kép: www.pinterest.com

Ettől érted meg, merre tartasz

Ettől érted meg, merre tartasz

Csütörtökön egzakt a Rák asztrológiai jelében járó Merkúr és a Bak cikkelyében hátráló Jupiter szembenállása. Mielőtt részletesebben belemerülnénk a két planéta oppozíciójának jelentéstartamába, jó tudnunk, hogy egy folyamat kezdődik most: a jelen és közeli jövő markáns hatásait kiváltó nagy együttállás minden szereplőjével farkasszemet fog nézni Hermész bolygója. Szombaton a Plútóval, hétfőn a Szaturnusszal válik egzakttá a kiegészülésre törekvő kapcsolat, de a maguk idejében megemlékezünk róluk. Miért különleges a csütörtök égi energetikája? A Merkúr-Jupiter oppozíció rámutat, mennyire jelentős a hitünk. Fontos, itt a hit egy mélyebben meghúzódó, ám magasabbra mutató erő a vallásnál. Ha valamikor, most megérthetjük, önnön hitünk valóban hegyeket képes mozgatni. Másik megközelítésében pedig rávilágít a szűk keresztmetszet mibenlétére is: „mindössze” ennyi választ el téged attól az élettől, amire valóban és mélyen vágysz: a hited, a hited hiánya, vagy alacsony foka. Magyarán a hit tud – egyesegyedül – szűk keresztmetszet lenni, azaz az áramlás csökkentő tényezője. Jó hír, hogy erősíthető, alakítható, edzhető. Erre rendkívül jó napot adnak az égiek.

Tovább megyek: a hited most a jövőd útját is rajzolja: keskeny, térdet csalánnal verő ösvény tekereg a fényes jövőd felé, avagy széles úton, büszkén masírozol? A jövőtervezés egyben jövő-újratervezést is jelenthet; miért ne rajzolhatnád át, vagy – újra a régebben született képeket és álmokat mai (felettes) éned  tükrében? A megértésen túl a kinyilvánítás, azaz a kommunikáció is fontos: beszélj róluk, ha mást nem, önmagadnak. Avass be másokat az álmaidba – nyilván olyan emberre gondolok, aki építően, támogatólag áll melletted. Engedd be a megerősítést, megérdemled. Érdemes azt is tudnod, hogy ezen a napon fokozottabban értheted meg az életedbe érkező tanításokat. A Merkúr és a Jupiter tánca hivatott felülemelni a sértettségeken, a téged ért látszólagos igazságtalanságokon való lovaglás tévútján, a méltánytalanságon – egyszóval a keserű epén. Vedd észre, milyen könnyen jutsz el a megértésen át a bölcsülés áldott állapotába.

kép: www.wallpapercave.com

Hol van a gyermeki, játékos éned?

Hol van a gyermeki, játékos éned?

Hétfőn egy érdekes égi helyzet segít önmagunk jobb megismerésében: a Hold az Oroszlán asztrológiai jelében és az Oroszlán csillagképben, annak is a rálátást szimbolizáló fejénél járva áll szemben a Vízöntő cikkelyében járó Vénusszal. (tovább…)

Pin It on Pinterest