Ahogy haladok a korong „feldolgozásában,” úgy döbbenek rá, hogy Dinnyés József nyolcvanas évek közepén megjelent lemeze ma legalább annyira időszerű, mint akkor, „régen,” gyerekkoromban volt. Azért pöttyintettem a legalább-ot az előző mondatba, mert az aktuális dal esetében jelen korszakunkban (kór-szakunkban) bizony aktuálisabb. Ma nehezebb a szó valódi értelmében véve többes szám első személyben létezni. Lehet több ezer ismerősöd a közösségi oldal(ak)on, talán egyedül hűlsz ki és senki nem nyitja rád az ajtót, bár sok lájkot kapsz. Tudom, ez demagóg leegyszerűsítés, de hallgasd meg a nótát és ízleld-csócsáld a négy versszakot. A refrén fülbemászó (nem bogár), külön imádtam annó és imádom ma is a selyempapír-fésű kombójának jellegzetes hangját. Minden hangszer, csak megfelelően kell érdemes megszólaltatni, erre azóta irányzatok is épültek. Engedd be a hallójárataidon át a valóságodba és ültesd mélyre a refrén mondandóját. Talán egy kicsit át- és felülírja a most individualizmusát nihilizmusát.
kép: wallpaperacces.com
