A Szenteste az Szenteste. Tudom, hogy az aktuális helyesírási szabályok szerint nemecsekernősen kis betűkkel kéne írnom, mint a Karácsonyt. Én mindkettőt naggyal írom, ahogy a Húsvétot is. A „shift” billentyű pluszban megnyomásával fejezem ki a tiszteletemet megbecsülésemet és hálámat a jeles alkalmak előtt, a hatályos nyelvtani szabályokat felülírva. Ilyenkor regula helyett ajánlásnak tekintem őket…
A Húsvét mozgó ünnep. Mit jelent ez a fura kifejezés? Azért „mozog” a húsvéti ünnep időpontja, mert Húsvét vasárnapja a tavaszi napfordulót (ekkor lép a Nap a Kos asztrológiai jelébe) követő első holdtölte utáni első vasárnap. Csak leírva és elsőre tűnik bonyolultnak.
A Szenteste ezzel szemben fix. Mióta világ a világ, december 24-én üljük. Na jó, csak kétezer éve.
Ekkorra már ki is engedték volna, ha mai divat szerint kórházban született volna a Fény. Ő azonban, köszöni szépen, ezt elkerülte és inkább a csillagos égen diadalmaskodott. Precízen: központi csillagunk, a Nap a Bak cikkelyébe lép. Ez a téli napforduló, másik nevén napéjegyenlőség. Innentől hosszabbodnak a nappalok, növekszik a látható fény mennyisége.
Ezt ünnepelték régen. És ma is sokan. A helyzet hasonló június a 24-én ünnepelt Szent Ivánnal. Róla majd nyáron, a maga idejében beszélünk, most napforduló és Szenteste relációja az érdekes.
December 24-én nem történik semmi az égen. No, ahogy ezt kimondtam, egy velőt remegtető tockos csattant a fejem hátsó traktusán. Dehogynem. Olyan nincs, hogy ledermed a Kozmosz és adásszünet áll be. Sose másnapos.
Inkább úgy fogalmazok, hogy fényszületési szempontból már elment a hajó. Három napja, bizony. Ha jól megnézed, a nyomdokvíz is elült; kutató tekinteted még a bodorodó dízelfüstöt sem látja.
Nyilván mindig történik valami, hol érdekes, hol különleges. Időnként pedig érdekes és különleges, mint az idei esztendőben. Konkrétan:
Bak újhold. Kicsivel napforduló után, alig-alig Szenteste előtt.
A Bika szeméhez, az Aldebaran csillaghoz visszaérkező Mars.
Ez csak két történés. Önkényesen ragadtam ki őket, mert van még ínyencség, de mindenről nem írhat a mezei asztrozófus.
Szenteste és különösen Karácsony első és második napján, azaz december 25-én és 26-án már nem beszélhetünk jelen időben fényszületésről. Mégis, jogos a „szent” kifejezés, mint előtag.
Azért szent a Szenteste, mert azzá emeltük. Ennyi. Ez azonban nem kevés, sőt. Generációk, nemzedékek láncolata nőtt föl a december 24-re időzített áhítattal. Ez pedig transzgenerációs mintákat hívott életre. Magyarán: benne van a térben, hogy ez nem lehet egy gyalog hétköznap.
Azért szent a Szenteste, mert mi tettük azzá.
Ahogyan nézted a fát, később tevékenyen díszítetted is.
Ahogy segítettél bejglit tekerni, halászlevet passzírozni, majonézes krumplisalátát keverni.
A sor végtelenül folytatható. Helyettesítsd be kedvedre; biggyeszd oda személyes, meghitt, emelő történéseidet, megéléseidet. Miattuk, a benned keltett rezonanciájuk miatt szent a Szenteste. És ez jól van így.
Csak ne akard a Fény születésével összemosni. Mert – már – nem arról szül. De ünnep, valós, igazi. A tiéd, az enyém, mindannyiunké.
Nem, ne gondolkodj rajta. Kerüld el a vagylagosságot. Talán már fel is buggyant ugyanis a kérdés: akkor most a napfordulót vagy a Szentestét érdemes ünnepelni?
Mindkettőt. Igen. Miért, olyan sok az ünnep? Netán túladagolásban szenvedsz? Nézd el a kötekedő hangnemet, de itt egy kutya van elásva. A szagáról ítélve nem tegnap óta.
Meg kell tanulnunk valóban ünnepelni és azt is, hogy igen, megérdemeljük, hogy pár nap különbséggel kétszer is átengedjük magunkat a meghitt köszöntésnek. Ki mondta, hogy nem szabad? Kit rövidítesz meg vele?
Minden felmérés, ami nemzetek boldogságát hivatott mérni, a sor végén, a sereghajtók között találja kullogni hazánkat. Az élmezőny bezzeg gyakran ünnepel. Nem, ez nem kerül pénzbe. Az ünnep ingyen van. A ponty, a szaloncukor, a fenyőfa bankókért és kártyás pittyenésekért cserél gazdát, de a lényeg megfizethetetlen, azaz nem számszerűsítehető, lepattan róla a haszonelvű megközelítés. Ebbe kapaszkodj.
Nyilván a készülődés során elvetett magokat aratod le 24-én ebédkor, délután, este. Ezért is érdemes megőrizi emberi méltóságodat. Ehhez jellemed erejét hívd segítségül. Már ha egyedül nem sikerül kellő erővel valagba rúgnod a megfelelési viszketegséget.
Nem a tizenegy fogástól ünnep az ünnep. Somlósi Lajos bácsi gondolatszálát kölcsönözve: az ember egyik fontos küldetése, hogy felszabadítsa magát a gyomor szomorú rabszolgájának státusza alól.
Jó enni, az együtt elköltött ünnepi étkezés pedig felemelő. Ez azonban nem egyenlő a zabaorgiával, ahol a magadba tömött élelmiszerek habzsolása úgy ül tort, hogy a tempó miatt valójában az ízeket sem érzed.
Szélesebb spektrumban az egész ünnepre hangolódás játszik. A takarítás, fenyő talpba faragása, bejglitekerés – mind maradjon meg az emberi kultúra határain belül. Ennél nem is kell több ahhoz, hogy valódi, a káromkodás felett érzett bűntudat nélküli meghittség járhasson át.
Utána már könnyen éled meg az este „szent” mivoltát. A csillagos égen a Szaturnusz, a hetedik bolygó a megszentelés princípiuma. Ahogyan a teremtéstörténetben is a hetedik nap hozta el ezt a minőséget, úgy érdemes most is a Szati égiszéhez fordulni.
Magyarán: légy jelen. Légy ott. Nem csak testben. Egy évben egyszer van Szenteste, de a „mágikus” december 24. dátumon túl te magad szentelheted meg. Tedd meg.
Áldott Ünnepet kívánok!
kép: pixabay.com
