Az álom kegy és ajándék. Remek dolog újraálmodni valamit, például az este látott lenyűgözően érdekes film képsorait, vagy kedvenc könyved izgalmas kulcsjeleneteit. Hasonlóan édes élmény győzelmeid, sikereid, életed fénypillanatinak felidézése lelked csodabirodalmában. Mosolyt varázsol az arcodra, erőt ad, kétségbevonhatatlan visszaigazolást kapsz – magadtól magadnak. Ám van ennél még feljebb is.
Megálmodni valami újat. Ez az igazi, ez a magasabb szint. A meglévő, elmédben már rendelkezésedre álló információkból alkotott képsorokat, kollázsokat, kaleidoszkóp-szerű vetítéseket szintetikus álomnak szokás nevezni. Mint a patchwork (foltvarrás): amid van, abból némi fantáziával egészen meghökkentő szépségű darabokat fabrikálsz. Ma azonban a másik álomtípusról beszélünk.
Építő álom. Amikor minden előzmény nélkül születik meg egy vadonatúj minőség benned – éppen az álmok birodalmában kalandozva. Tudnod kell: ilyenkor olyan tudást hívsz/töltesz le, amit meg nem tanultál, de vágyod. Csak lábujjhegyen merem leírni: a kreatív álmokban enyhe médiumitással működsz. Ezért is olyan isteni élmény, amikor – újra és újra – megtapasztalod. Ennek éljük vastagon az idejét mostanság.
Amikor régimódi, klasszik kihajtogatós turistatérképet (netán tájfutó változatát) nézed, akkor bizton tudod: nem azért fog előtted tornyosulni egy izzasztóan meredek hegy, mert a nyomdában túl sok szintvonalat sűrítettek egy kicsi helyre, netán a perverz grafikus szintvonal-fétisben szenvedett. Ott a hegy, a térkép körvonalazza, milyen terepviszonyokra számíts. Akkor is, ha sok-sok ezer kilométerre jársz éppen a térkép által lefedett területtől. Épp így működnek az alkotó álmok is.
A végtelen kéklő égbolt történései, változásai gyönyörűen képeződnek le földünkön. Igen, bármennyire is közhelyes, de az „amint fent, úgy lent” törvényszerűségnek sem találták meg még az ellenszérumát. Márpedig a Kozmoszban mostanság markánsan halaltnak magukról a mocorogtató, átalakító, változásra buzdító erők. Ezek pedig éltető és tápláló, friss tavaszi esőként hullanak ránk, közénk, világunkra. Termékenyítenek, nem is akárhogyan.
Az unalom majdnem olyan halálos, mint a napalm, vagy a százhatvannal száguldó IC, netán az emberi ostobaság. Éppen ezért még véletlenül sem szeretnék belefulladni. Elkerülném a papagáj hálátlan szerepét, ám minden óvatoskodásom mellett el kell rebegnem a Vízöntő Plútó, a Halak Szaturnusz és társai nevét. Ha a téma mélyebben érdekel, javaslom, általad hitelesnek ítélt forrásból olvass utána, tájékozódj. Itt és most a következők miatt fontosak:
Az álomtározó megnyílt. Eddig sem őrizte hét lakat, mostanság azonban szélesre tárultak a kapuszárnyak. Akadnak ösvények, melyek épp úgy fénylenek fel, mint James Redfield Mennyei próféciájában a névtelen főhős előtt. Én is éppen így jártam.
Nem azokat az időket éljük, amikor hezitálni kéne. Éppen ezért léptem rá, talpamban még a meglepetés kellemes bizsergésével. Olyan területre invitál, ahol bár jártam már, de mégsem. Bizonyos értelemben jól ismerem, más vonatkozásában szűz földre indulok expedíciós felfedezőként. Az álom bekopogtatott, számos tanulsággal feltarisznyálva.
Amit ebben az életedben – eddig még – sose csináltál, annak is felvirradhat a napja. Akár hirtelen, jelentősebb előzmények nélkül. Ez történt, történik velem. Álomból születő folyamat kezdetén járok; olyan úton, ami az ismerősen újdonság élményét szállítja. És végig fogok haladni rajta.
Rébusz. Az egyiptomi napisten tömegközlekedési eszköze; régebben még helyesen, az eredetet szem előtt tartva írták: Ré-busz. Mára ez megkopott és a homályos beszéd rokonértelmű kifejezéseként használjuk. Én is – most még – kénytelen vagyok így fogalmazni.
Az álom megtalált, összepacsiztunk, szövetséget kötöttünk. És elkezdtem építkezni, megvalósítani. Immár előrelátó módon, tervezéssel övezett ihletéssel. Végtelenül izgalmas folyamat kezdetén járok. Ígérem, hírt fogok adni menet közben többször is – direkt, kijelentő, elbeszélő és talányos, célzó, a sorok közé író módon egyaránt. Remek hónapok elé nézünk!
kép: pixabay.com
