A mai szösszenet mintegy közkívánatra született, a lakatolás, a „szerelemlakat” (tényleg milyen disszonáns az összetett szó elő- és utótagja így, egyben, egymás után közvetlenül leírva…) misztériuma után a jegygyűrűt járjuk körbe. Nemrég olvastam egy hosszú cikket a házasság intézményének elavulásáról. A tollnok részletesen körüljárta, miért nem állja meg a mai, általa individualistának nevezett korban a házasság a helyét. A kiöregedett együttélési forma pótlására felvetett javaslat szerint egyfajta szerződést köthetnének a felek, amit ötévente közös megegyezéssel hosszabbíthatnának meg, amennyiben mindketten elégedettek az előző időszak „eredményeivel.”
Többször szoktam Robin Williams Holt költők társaságában elhangzott, az irodalom mérhetőségéről alkotott véleményét citálni: „Ürülék!!”
Fontos különbséget tenni az individualizmus és a nihilizmus között. A fenti gondolatok nem individualista, hanem tőrőlmetszett nihilista meggyőződést tükröznek. Véleményem szerint nemhogy nem kopott ki: most, manapság vált igazán fontossá és értékké a házasság intézménye. Gondoljunk csak bele: generációkkal ezelőtt szinte nem is létezett alternatíva: aki nem házasodott meg és ezt nem tudta kellő indokkal alátámasztani (például katolikus pap, apáca), arra furcsán néztek; a közösség egyfajta rosszallással, elítélő-megítélő színezettel tekintett rá. Ennek következtében nagy számban köttetettek házasságok olyan férfiak és nők között, akik amúgy nemcsak hogy nem szerették egymást, de nem is kedvelték.
A legutóbbi időkig szinte kényszerpálya volt a házasság annak, aki nem akart különcködni. Ma már jogi formában, a vagyont is figyelembe véve szabályozható az együttélés házasság nélkül; törvény szól a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Vegyük észre: manapság „szabadon”, külső, társadalmi nyomás nélkül esküdhetünk meg választottunkkal, nem muszájból.
Amikor ez a döntés a két félben együtt megszületik, a számos technikai megoldandó között felbukkan a gyűrű kérdése is. A régi, klasszikus karikagyűrű mellett és helyett számtalan variáció termelődött ki, ám energetikailag az az igazi, mégpedig a teljesség jelképe miatt. A kör maga a teljesség, nincs eleje és vége, nincs éle, sarka, nem bánt. Körülölel, megvéd: a kör ugyanis a védelem mágikus szimbóluma is. A menyasszony és a vőlegény, később a feleség és a férj gyűrűjét egymás mellé helyezve nem más alakzatot kapunk, mint egy fekvő nyolcast, azaz a végtelen jelét.
A végtelenben ott az eredeti két kör, mindig jól kivehető, de együtt egy ennél sokkal magasabb minőséget testesítenek meg: együtt mindent megoldunk, a felső határ a csillagos ég, ahogyan Virág elvtárs mondta a Tanú című örökbecsű filmben. Nem lehet túlhangsúlyozni a szépséget: két, önmagában is teljes létező (a két kör szimbolizálta nő és férfi) együtt, önmaguk külön ragyogását megőrizve egy sokkal magasabb és csodálatosabb valamit hoznak létre: párt alkotnak és családot alapítva már a fénynemzés energiáival ajándékozzák meg gyermekekkel a létezést. Ez a jegygyűrű ősi szimbolikája, ami mentes minden láncolattól, minden kötöttségtől és mű, igaztalan minőségtől.
Amikor a karikagyűrű már nem karikagyűrű, hanem például egy köves ékszer pótolja, megváltoznak az energiák. Minden köves gyűrűk őse Prométheusz legendájához vezethető vissza. Dióhéjban a „sztori”: Prométheusz ellopta az Olümposzról az istenek tüzét és elhozta azt az embereknek. A csínyt megtudva Zeusz éktelen haragra gerjedt és a tettest örök időkre odaláncolta a Kaukázus szikláihoz azzal a súlyosbítással, hogy a saskeselyű minden áldott nap kivágja a máját. Elég durván hangzik, nem?
De nézzünk mögé, mit is rejt a történet valójában! Lássuk meg, hogy Zeusz, a góré nem vette vissza az istenek tüzét az embertől, pedig megtehette volna, hiszen ő a főnök és mibe telt volna big bossként, csak úgy mellékesen meghozni erről is az eredeti állapotot helyreállító döntést. Prométheusz mája, mint minden máj, nélkülözi az érzőidegeket; a máj nem fáj, ergo a saskeselyű napi látogatása ha nem is csiklandó élmény, de nem az a rettenetes szörnyűség, aminek első olvasatra tűnik. Egészítsük ki a képet a máj elképesztő regenerálódó tulajdonságaival, nem véletlenül képes újra és újra visszanőni. A történet slusszpoénja pedig Zeusztól származik: végül eloldozza Promit, azzal a kikötéssel, hogy a lánc egy szemét a szikla egy darabjával mindig hordania kell. Ez volt a teremtett világ első köves gyűrűje és minden köves gyűrűben ott mocorog ez az energia. Nem mondom, hogy ez rossz vagy jó, mert nemesfémbe foglaltathatunk programozható gyémántot vagy hegyikristályt, csak tudjuk, hogy ez is a képlet része.
Tegyük mérlegre az eredeti jegygyűrű szimbolikáját és a köves gyűrűjét és gondoljuk végig: utóbbi valóban alkalmas a házasság ékszerének szerepét betölteni? Akarjuk-e, hogy ez a mintázat is jelen legyen? Essen szó egy kicsit a fémekről is: az arany a férfi, az ezüst a nő féme (pár hónapja Naptól Plútóig, aranytól plutóniumig végigvettük az égitestek és a hozzájuk kapcsolódó fémek spirituális jelentőségét), a Nap és a Hold energiája testesül a két top-nemesfémben. Ha mindkét gyűrű arany, lehet, hogy a menyecske túlontúl maszkulin erőket kap nap nap után. Véleményem szerint a férfi arany és a nő ezüst gyűrűje az ideális pár, ami még azzal fokozható, ha az ezüstöt némi rézzel (Vénusz, hoppá!) tudjuk kombinálni, hogy mindkét női minőség jelen legyen és munkálkodjon a boldog és teljességet adó házasság szimbólumában. Mind a férj, mind a feleség csak és kizárólag addig hordja a gyűrűjét, amíg azt szívből teszi. Ha már azt érzi, nem boldog a kapcsolatban és elmúlt (végleg, megjavíthatatlanul) a szerelem, húzza azt le, mert így már nem való hordani, ilyenkor már csak puszta megfelelés=képmutatás a karikagyűrű az ujjon.
Kényszerből soha senki ne húzzon a saját és a párja ujjára se gyűrűt, ez egy szent minőség megszentségtelenítése! Ez már valóban „meggyűrűzés”, ami a madárvilágban talán hasznos és segíti a megismerést, a nyomon követést, de ember és ember között méltatlan, nem való. Fontos a végén hangsúlyoznom, hogy a fenti sorok és gondolatok alaposan át vannak itatva a szubjektivitásommal, az én szemüvegemen keresztül formálódtak szavakká és mondatokká. Nem kell velük azonosulni. Akinek ettől eltérő a hitrendszere és boldog abban a szisztémában, kövesse a szíve útját, mert számára az a helyes út. Újra le kell írni: nincs abszolút, egyetlen valóság, az mindenkinek más és más.
kép: pixabay.com
a gyűrű nem csak aranytartalma miatt értékes – együtt benne a végtelen lehetősége
Drága János! Pont a napokban kúszott a gondolataimba a gyűrű. Férjem halála után elvesztettem a gyűrűm, ami már nem az eredeti volt de lelkileg nagyon fontos végül is benne volt az eredeti aranya. Most nem házasságban élek, bár ugyan olyan elkötelezett kapcsolatban, S a párom beteg sajnos a rettegett rák. Mint senki, én sem tudhatom a jövőt, de egy hajnalon a csillagok vizsgálódása közben jutott eszembe, ha ő is elmegy én csináltatok egy karikagyűrűt a kettejük nevével…. örült gondolatnak tűnik, el is hessegettem, de olvasva a sorokat valami ilyesmi érzés volt bennem, a teljesség és a végtelen. Köszönöm