Megérteni, rálátni, megtenni. Olyan egyszerűnek tűnik. Három lépcső, amit könnyű átlátni és szinte magától bólint a nyak, biccen a fej. Elméletben. Amikor viszont odaérsz, gyakran bizonytalanodsz el. Nem akaródzik mozdulni annak a fránya lábnak. Vajon sikerül-e? Tökmindegy, hányszor jártad meg, a múltat nem érzed kellően erős támasznak.

Kell, hogy legyen értelme annak, amit teszel. Az emberi létezés egyik alapvetése. A drámai elcsúszások hátterében éppen ezt találod. A láb alól kihúzott talaj, az összedőlő kártyavár, az illúziók kidurranó ugrálóvára ejt pofára. Eltűnik az értelem a tettekből, a cselekvésből. Ez az, ami oly végtelen destruktív erővel mételyez.

Emberként élned kell. Életet élni. Amikor pusztán csak létezel, az vegetáció. Maga a szó is „növénytársulást” jelent, a definíciót belinkeltem. A növény vegetáljon, hiszen növény. Társuljon a számára hasznos egyéb növényekkel. A bolgárkertészek ezt emelték tökélyre, megoldva, hogy az egymás mellé ültetett haszonnövények speciális szimbiózisa tegye feleslegessé például a permetezést. Te azonban nem növény vagy. Hanem ember.

Az embernek pedig élni kell. Életet. A szó valódi, nemes, ha kell: nagybetűs értelmében. ÉLETET. Ehhez pedig értelem kell. A megértés alap, de nem csak és kizárólag aggyal, ésszel értesz. Ott a szíved és a lelked, mint megértési segédeszközök.

A gyakorlat már várja, hogy a kissé elvont filozofálásból az ő talajára lépjünk. Tessék. Vasárnaptól keddig áll együtt Nap és Merkúr. Nem is akármilyen Merkúr: hátrál, ő a bulvárasztrológia rettegett retrográdja, de ez olyan lufi, amit érdemes hamar kipukkasztanod.

Tiszta, világos, egyértelmű minőségek felfedezése: erre ösztönöz az asztrológiai környezet. A Vízöntő jelében tanyázó két égitest nem éppen a mismásolásról és a mellédumálásról szól. Tudati ködoszlatás – mert az értelem ott van, „legfeljebb” beburkolózott valami tejfölös szmötyibe.

Az igazán érdekes azonban a csillagok világában vár. A Nap nemrég találkozott a Sas legtündöklőbb csillagával, az Altairral. A szárnyalás lenyomata még friss, mondhatni illatos és ropogós. Cselekvő éned megjelenítője, központi csillagunk magában őrzi a rezgést, a méltóságteljes fölé emelkedés információját.

Az együttállás után a Merkúr visszakocog a Bak zodiákusába és a Nyilas csillagképébe. Ellenben ragyogó Napunk tovább folytatja fényt hozó útját.

A Bak csillagzatának szeméhez, a Tejútra tekintő Oculus csillaghoz tart. A megértésből levont következtetések segítenek olyan lépéseket megtenni, amikkel megelőzöd, kivéded a múltban egyszer már elkövetett bakikat. Ami mögötted van, a tudatosulás által válik hasznodra. Kárvallottból tapasztalttá nemesedsz.

Tudom, ez nem hangzik túl izgalmasan. Pedig az. Sáros macskakővel dugig pakolt hátizsákot kanyaríthatsz le a válladról. Mert megértetted a visszatérő mintázatokat. Ezt követően már látod is, merre vezet a valódi utad. A múlt ugyanis a jövő irányát is jelöli. Nem kényszerít, egyszerűen csak jelöl. Te döntesz, alakíthatsz, de azt, hogy mi az aktuális tájolásod, borotvaélesen láthatod. Innen pedig könnyű jó döntést hozni.

kép: pixabay.com

lábadban a megtett út, előtted a jövő – ezt kínálja az aktuális égi helyzet

Pin It on Pinterest

Share This