Van úgy, hogy a legjobb szándék ellenére, a legnemesebb ügy szolgálatában sem győzhetsz. Gyakran már az indulás pillanatában átlátod, hogy az esélyek nem melletted szólnak. Mégis: valami visz, előre lendít. Talán nem tudod megmagyarázni, miért ragadod meg a mások számára veszett fejsze nyelét, de bizony: kézbe veszed. Mert valamit valakinek tennie kell.
Innentől két szállal foglalkozunk. Az első jóval kedvesebb a szívemnek, mégis: ma ő kap kisebb terjedelmet. Ez pedig maga a csoda. Személyesen. Amíg egy folyamat kétségtelen végére nem érsz, soha, egyetlenegy pillanatig nem lehetsz benne biztos, hogy nem köszönt rád a csoda. Éppen ez benne a csodálatos. Az elme már rég feladná, a szív azonban gyárilag csodavárásra van programozva. És ez nem egyszerű, telepített szoftver. A merevlemezre, a nyomtatott áramkörökre van préselve-integrálva. Megfertőzheti a borúlátás, a szkepticizmus vírusa, de egy alapos frissítés segít megszabadulni tőlük.
Ahogyan Szepes Mária említette: „az egyetlen realitás a csoda.” Magyarán: reális esélye van annak, hogy folyamatod bármely szakaszában megérkezik. Ha nem így lenne, minden fogadóiroda réges-régen csődbe ment volna, hiszen kizárólag a papírforma érvényesülne. Valahogy mégis jól elvannak, mi több: virágoznak, köszönik szépen. Mert valóban létezik papírforma; legtöbbször téglalap alakú, 80 gramm/négyzetméter sűrűségű matériából vágva. De nem a valódi életben.
A csodára nincs garancia. Hinned, bíznod kell benne, még több ennél: elvárnod, teljes természetességgel. Aztán vagy megjön, vagy nem. Mi tart akkor mégis úton, ha az egyenlet egyik lehetséges megoldása bizonytalan? A hősiesség.
Bizony, a hősiesség. Talán pátoszos és a mai szóhasználat szerint túlságosan fennkölt kifejezés, mégis: ott él benned. Tetten is érheted, nap nap után. Olyan cselekedeteidben, amik nem ésszerűek, ahol logikus agyad már bukót lát. Elképzelhető, hogy az elmédben pörgő szuperszámítógép adott pillanatban veszteséget/vereséget kalkulál, mégis: mész tovább. Mert a bordakosaradban szív dobog. Ami hősiességre van hangolva.
Mint falat kenyérre, olyan mértékben van szüksége a ma emberének erre az eszményre. Mit gondolsz, miért olyan népszerű a Trónok Harca, a Harry Potter, a Gyűrűk Ura és ezer meg egy fantasy, hőseposz, mese? Mert ki vagy(unk) rá éhezve. Kell, amit megmutatnak. Hogy racionálisan levezethető értelem nélkül, akár veszett(nek látszó) ügyért is lehet és kell tenni.
Aki hősiesen él és cselekszik, annak jutalma a jogos büszkeség érzete. Ez persze csak az önérzetnek szól, ennél jóval több és mélyebbre menő a javadalmazás. De valljuk meg: büszkének lenni jó. Kapsz hozzá tiszta tekintetet, egyenes hátat, erős gerincet. A történészek úgy tartják, Görgey Artúr okosan döntött Világosnál. Nem őt dicsőíti az utókor, hanem a forradalom és szabadságharc hőseit. Mert a kurázsira, a szív örömmel megélt erejére, bátorságára vagyunk hangolva. Erre emlékeztetnek a hőseposzok.
Igen, el lehet bukni. Mindig röppenhet nyílvessző, amire a te nevedet írták. De a hátadba nem fúródhat. Nem kell világmegváltásban gondolkodnod, mármint a szó hétköznapi értelmezésében. Saját mikroszinteden, személyes világod megváltásával teszed a legeslegtöbbet. Mert megmutatod és példát adsz. Azon is érdemes elgondolkodnod, hogy vajon egy vereség tényleg veszteség és katasztrófa?
Alapvetés: veszteséget csak az elme realizálhat. A szív számára eldőlt a döntés pillanatában, hogy győztél. Mert hallgattál a szavára, mentél az úton, amit az ő tüze és fénye világít meg. Az eredmény másodlagos, az a könyvelő-tulajdonságokkal felruházott elme számára tud kellemetlenségeket okozni.
Amikor a szíved szavára hallgatva lépsz tovább és hozol meg aprócska vagy óriási döntést: már győztél. Ez alapvetés, paradigma, tengelyenergia. Ez a hősiesség. Itt nem számít, hogy mit szól a szomszéd, a főnök, az anyós. Döntöttél és csinálod. Még akkor is, ha győzelmed – szigorúan csak mások szemében – pirruszi.
Túl sok áldozatot követelő győzelem – ez a pirruszi jelző definíciója. Kérdem én: valóban nem éri meg? Nem történhet meg, hogy elesel, hogy valamilyen ügyben – látszólag – vereséget szenvedsz?
A boldog anyuka, aki előtte elismert, sikeres középvezető volt, de letette voksát a gyerkőcökkel való együttlét mellett, mert imádja. Igen, ő a karrier oldaláról vizsgálva vereséget szenvedett, elvérzett a lurkók felcseperedésének frontján. Ha őt kérdezed, talán egészen más szavakkal, homlokegyenest mást mond.
A nevető szemű asztalos. Aki a negyedik ikszen túl tanulta ki a szakmát. Mert korábbi élete, bár sikerrel és csillogással volt bélelt, mégsem volt az övé. A szíve soha nem azonosult a titulussal, íródjon bármilyen fényes névjegypapírra.
Hősök és hősiesség. Kicsiben és nagyban. Ezer és egy tettben, gesztusban csíped nyakon. Te magad is hős vagy. Nem csak lehetsz: vagy is. Itt és most. Tudatosítsd. Azt is, hogy a „pirruszi” jelző nem tesz balfékké, szerencsétlen lúzerré. Mert a papírforma ellenében is bátor szívvel cselekszel. Ez mindennél fontosabb.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
a hős tebenned van – azaz te vagy az
Köszönöm János ezt az írást… Nagyon sokat adott.