2019. okt 16. 0

Segítenél, angyalkám?

A most kezdődő és november elejéig (egészen pontosan másodikáig) tartó időszakban igen finom, de határozott égi segítséget kapunk. Nem biztos, hogy ez a támogatás mindig beilleszthető az ok-okozati láncolatba és minden megnyilvánulása racionálisan megmagyarázható, de kívánom, hogy ez legyen életük legeslegnagyobb baja. Ez a hatás pedig a Szűz csillagkép angyali részén áthaladó Napnak köszönhető. Tegnap már értekeztünk a Nap és a csillagzat alfa csillagának, a Spicának találkozójáról. Ezt a fényes kézfogót követi a szárnyas segítőinkkel való kapcsolódás igen intenzív időszaka. Emlékezzünk: az angyalok értünk vannak; az ő munkásságuk az embergyermek megsegítésében csúcsosodik ki. Lehet, hogy a képzőművészetben találkozunk unott arcú, bárányfelhőkre könyöklő angyalokkal, de ők kevéssé reprezentálják társaikat. Az angyal akkor van elemében, ha dolgozik, azaz nem szereti a munkanélküli segélyt, ahogy Somlósi Lajos fogalmazta meg oly’ frappáns módon.

Az angyalkommunikációnak méterekre rúgó könyvgerincben mérhető irodalma van – bárki által elérhető, ízlés szerint válogathatunk belőlük. Éppen ezért most csupán mogyoróhéjban álljon itt egy-két alapvetés. Az angyal(oka)t szólítsuk meg, hangosan! Köszöntsük szeretettel és tömören fogalmazzuk meg, miben szeretnénk a közbenjárását kérni. Zárójel: természetesen mindezt gyertyafény mellett tegyük. Mikor ezzel megvagyunk, mondjunk előre köszönetet érte, mintha már meg is történt volna – mint ahogyan egy másik síkon ez valóban manifesztálódott, „mindössze” a téren, az időn és saját kishitűségünkön kell még keresztüljutnia, hogy az ölünkbe pottyanjon. Kerüljük el az ellenőrzés és a folytonos figyelgetés csapdáját: majd megérkezik a segítség, amikor kell; fölösleges ablakra akasztott csipkevitrázson csüngő nyugdíjasként a postásvárás zsörtölődő izgalmát gerjesztetnünk, hogy „már megint késik a Pista a nyugdíjjal.”

Az angyal bölcs, az angyal segít. Azt mondjuk el neki, mit szeretnénk, és ne akarjuk korlátozni őt, netán lekötözni a szárnyait, a hogyanok szájbarágásával. Higgyük el, azt ő jobban tudja, engedjük meg a teljes cselekvési szabadságot mély bizalommal, hogy nekünk ez így jobb, sokkal jobb lesz. Figyeljük meg, ha egy icipici angyalügyi tudatosságot csempészünk életünkbe, milyen nagyszerű változásokat tapasztalunk már nagyon rövid idő elteltével.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!