Végtelen érzelmi felszabadulást és a múltból utánad nyúló karok lenyesegetését hozza a telihold. Vasárnap, 14 óra 7 perckor egzakt az Oroszlán jelében járó Nap és a Vízöntő cikkelyében lépdelő Hold szembenállása. Intenzív hullámok, lelkesedés, a „mindent meg tudok oldani!” bizonyossága jár a telihold nyomában.
Valójában átszakad egy gát. A kijelentést kérlek, a legjobb értelemben dekódold. Felszakadnak a gátlások, a belső ellenkezés – mindaz, ami eddig elválasztott a szintemelkedéstől. Tisztán és világosan látod önmagadat. A pillanatnyi pozíciódat éppúgy, mint a múltban játszott szerepedet. Borotvaélesen mutatkoznak meg korábbi hibáid. A kozmikus helyzet egyik legnagyobb ajándéka, hogy már nem akarod megítélni, netán bántani magad miattuk.
Rálátásod engedi meg, hogy elfogadd akkori éned választását. Megérted, hogy abban a szituációban az elérhető legjobbat választottad. Ez akkor is igaz, ha csak öt perc elteltével másként döntöttél volna. A Nap egzakt módon áll együtt a Regulus csillaggal teliholdkor. Képes vagy az elfogadó és megtartó szeretetet önmagad felé is áramoltatni.
Ez a derűs nyugalom egészül ki az érzelmi megkönnyebbüléssel. A Hold a Vízöntő jelében tartózkodik a pontos szembenálláskor, de figyelj! Alig több, mint fél óra múlva már a Halak cikkelyébe érkezik meg. Érdemes tekintetet emelned és az asztrológiai jelek helyett a Hold, azaz érzelmi megéléseid vizsgálatakor kilépni a csillagok világába.
Vegytisztán mutatja magát a Vízöntő csillagzata. A Hold a múltat tisztító vízben lubickol, éppen elhagyni készülve azt. Csodálatos üzenete egyszerű, mint a faék. Éld át a régi történéseket – ahelyett, hogy elnyomnád, Isten ne adja: elhazudnád őket. Engedd át magadon – egyszer! – a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, de itt elég legyen! Nincs dagonyázás. Nulla önsajnáltatás és nosztalgikus sebvakargatás.
Megérett az idő felszabadulásodra. Az erdőn járva ragadhat bogáncs a zoknidba, nadrágszáradba. Ha makacs, úgy erősen és kitartóan kell munkálkodnod, hogy eltávolíthasd. Múltbéli érzelmeidre nyugodtan tekinthetsz lelki bogáncsoként. Aranyba akarod foglaltatni őket? Netán mehet keret köréjük, díszes gipsszel és irány a nappali főfala? Ugye, hogy nem?
A telihold rálátó-megértő energiája indítja be a tisztítás és felszabadulás tengelyét. A kozmikus mechanizmus éppen olyan, mint a legragyogóbb módon megkonstruált örökmozgó. Egyszer elindítottad és fáradhatatlanul teszi a dolgát. Ahogy a perpetuum mobilét is megakaszthatod ujjaiddal, úgy a telihold sem mindenható.
Dönthetsz a durcás hátraarc mellett, fejest ugorva a múlt vélt/valós sérelmeibe. Szabad akarattal szabad ez is. A csatár is lőhet öngólt. Ne csodálkozzon azonban, ha a következő mérkőzésen nincs a kezdő tizenegyben, de még a kispadra sem ülhet le.
Ideje – a sok-sok bányászmunka után – a megértés fényét használnod. Ez a világosság oszlatja el a múltadból utánad nyúló sötétséget. A telihold egyfajta szakaszhatár is. A régi megélések rendezése lassan kifut. Tempósan fordulsz a jelen (és a jövő) felé. Felvirradt a napja, hogy megérkezz a mába.
Emberi méltóságodba visszahelyezni önmagadat. Ez a telihold kivételesen szép pozíciójának fő üzenete. Megtapasztaltad, mit okoz az alapértékeidtől való eltávolodás. Tanultál belőle és köszönöd, nem kérsz többet. A Regulussal együtt álló Nap az életed feletti valós uralom visszaszerzéséről is szól. Ebbe fonódik a legerősebb érzelmi bizonyosság.
Mindez belső, harmonikus folyamat. Nem kell tüntetned és petíciókat indítanod. Ha hívást érzel, légy részesük, de tudd: az egyén szintjén dől el minden. Mi az, amit bepakolsz a közösbe? Milyen energiákkal táplálod a kollektív tudattalant? Ez a lényeg, a felszín másodlagos. Isten hozott az új valóságodban!
kép: pixabay.com
hallatlanul szép energiákkal hozza el a megértésből eredő felszabadulást a Vízöntő telihold
Kedves János!
Születési képletem bepontositása után most látom hogy nekem az vizöntő asc.oroszlán des.tengelyemen van pontosan a jelenlegi telihold.Rám nézve akkor hatványozottan igaz ez az üzenet?
Köszönöm válaszod: Hajnalka
Kedves Hajnalka!
Amikor a tengelyre kerül egy telihold, az intenzív személyes érintettséget jelöl. Kiemelt fejlődési, szintemelkedési lehetőség, ám intenzív belső munka hozza el, nem ölbe pottyan. Ami még vele jár: intenzív, mély érzelmi megélések.
üdvözlettel:
Ládonyi János