Varázslatos Vízöntő Vénusz

Varázslatos Vízöntő Vénusz

A szabadon áramló öröm és a szeretni képes szív az élő és létező ember sajátossága. Legalább annyira alapvetés, mint a biológiai funkciók működtetése. Ha homokszem csúszik a gépezetbe, azt mihamarabb érdemes rendezni. Mert gépi lélegeztetéssel, csövekre kötve is életben marad az ember, de mégsem így akarunk élni, ugye? Amit pedig a fizikai test síkján nem vágysz, azt spirituális értelemben sem keresed. De akkor mit igen, aminek erős az aktualitása?

A kristályszerkezet szemet gyönyörködtet. Akár ásvány, akár jéggé dermedt víz: elképesztő, gyönyörű képletek alakulnak ki. Olyan, amiben valami magasabb rendezőelv kell, hogy munkálkodjon. A szemeden át érkező felismerés mondatja ezt, de tudod: igaz. Mégis: ez a szilárd struktúra – pillanatnyilag – élettelen. A látvány megkapó, az alakzatok szépsége örök – de nem éltet. Mi hozhatja el a változást?

Olvadás. Kiengedés. Így válik, így formálódik a dermedelem életté; a jégből csobogó víz fakad, ami mozog, locsog és tisztít. Átvitt értelemben ez az emberi programozottságunk is: életigenlés, öröm, szerelem. Erre fordul a teremtett ember arca. Ösztönösen, alapvetően, egyben kozmikus megalapozottsággal. Valahogy így:

„Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett belső bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.

Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.”

Vénusz. Ő a mai főhősünk; a róla való megemlékezés apropója pedig nem más, mint a jegyváltása. Január 3-án, kedden hajnalban érkezik meg a Vízöntő asztrológiai jelébe. Egészen január 27-én, szintén napkelte előttig lépdel ebben az égi szeletben. A két kiragadott bekezdés pedig a Plútóval való együttállásról szóló értekezésből emeltem át. Lényeges adalék a mélyebb megértéshez.

Innen érkezik, erővel, a változtatás mintázatával felvértezve a bolygó a Vízöntő cikkelyébe. Hatásvadász kifejezéssel: berobban a Vízöntőbe. Felráz. Kiolvaszt. Visszavezet az „örülni jó” alapvetésébe. Alapvetés, ha úgy tetszik, alapjog. Ez manapság úgyis divatos kifejezés. Legalább olyan mélységű alapjog, mint a tiszta ivóvízhez, az emberi méltósághoz, vagy a szellemi szabadsághoz fűződő jogod. Ez a normalitás.

Reset. Delete junk files. Kifejezések, amikkel naponta találkozol a digitális kütyük világában. Ha ott működik, ha ott működteted – és élvezed a folyamat hasznosságát -, vajon miért ne vihetnéd életed más aspektusaiba is? Kezdd el tudatosan működtetni, például nevetéssel, mosolygással, életigenléssel. Beindítod a Vénusz elképzelt kerekét. Ha életed egyik területén szándékoltan hatsz rá, úgy a többiben is testet ölthet a létöröm, a szerelem, a harmónia. Emlékezz: minden más híreszteléssel ellentétben ez a normális.

Ne hidd el! -> Tapasztald meg!

kép: pixabay.com

Forduló Merkúr – másképp. örömmel.

Forduló Merkúr – másképp. örömmel.

Néha jól esik másképp látni valamit, amit ismersz. Az új szemszög frissít – megeshet, más finomság vonja magára a figyelmedet. Elsőosztályú recept rejtett értékekre bukkanni. Ott, ahol nem is gondolnád, hogy lapul bármi, eddig ismeretlen plusz. A módszer remek, kitűnő és a csillagok világának tanulmányozásánál is jól jön. Különösen, ha figyelembe veszel egy nem elhanyagolható előnyt.

Nincs két egyforma égi történés. Soha. Semmikor. Olyan megeshet, hogy valami hasonlít, emlékeztet; magában hord egy-két vezérmotívumot korábbi konstellációkból. Itt azonban meg is áll a párhuzam. Ezért üdvös például a közelgő retrográd Merkúrt is nyitottan, előítéletektől mentesen megvizsgálnod.

Rettegett retrográd. Ez szokott a begyepesedett sztereotípia lenni. Mint rövidlátó nagyi a nyakába madzagolt SZTK-keretes szemüvegét, úgy emeli az „átlagos” asztró-olvasó a meggyőződést lelki szemei elé. Olyan jó, hogy te nem ilyen vagy. Ezt a kört tehát el se kell magyarázni, miért is olyan káros.

A Merkúr 2022. december 29-én, csütörtökön – gyakorlatilag a déli harangszóra hangolva – indul el hátráló útjára. Ez a tolatás persze csak látszólagos; Földünkről szemlélve mutatkozik így. Spirituális üzenete felettébb egyszerű: valamiért vissza kell, akarom mondani: érdemes térned. Ahová visszatolat a planéta, ott a megoldás. De! És ez egy óóóóóriási DE!! Nem kőmagányban, kozmikus visszhangot verve perdül sarkon Hermész égi vándora. Társaságot kapott (a szófordulat a veretes Cobra 11 forgatókönyveiből átemelve). Nem is akármilyent.

Szerelem.

Öröm.

Harmónia.

E három kulcsszó csupán apró töredéke annak a több kötetnek, amit a szépséges Vénusz jellemzőiről lehetne írni. Igen, A Vénusszal áll együtt, simul össze szorosan a Merkúr. Szubjektív dekódolásom: ember, nézd meg, élvezed az életed? Részeltetsz mindennapi létörömben? Hát szerelemben??

Ez a lényeg. A kutya itt van elásva. A retrográd Merkúr nem kisebb kérdést tol az orrod alá, mint azt, hogyan, menyire és miként van jelen életedben (a hétköznapok szintjén!) a vénuszi kellem és öröm és harmónia és szerelem. Ha a válasz igenlő, ne is olvass tovább. Csak az időd pazarolnád; gratulálok, azt az életet éled, amit élned méltó. Le a kalappal! Minden más esetben a következőkről jó tudnod:

Öröm nélkül nem megy. Ez egy alaptétel. Ezt kell megértened. Amíg nem megy, nem fogsz boldogulni. Ez nem fenyegetés, egyszerű tényközlés. Igen, abban igazad van: ideig-óráig el lehet lenni. Évekig is. Az ára azonban nem kicsi: élet élése helyett fenntartod magad, azaz vegetálsz. Nem pusztulsz el, de vajon sok benne a köszönet?

A Merkúr a Bak jelének 24 fok 22 percétől indul el látszólagos hátráló útjára. A direktbe fordulás ideje már a következő naptári esztendőre esik: 2023. január 18-án délután a Bak 8 fok 8 percénél térül egyet és kezd újra direkt irányba, azaz előrefelé haladni. Vedd észre a rejtett szépséget!

Nyolc fok nyolc perc. Dupla végtelen; lásd meg benne. Ha és amikor életed része a vénuszi életigenlés – nemigen tornyosulhat előtted olyan akadály, amit ne tudnál megugrani. Vagy kacagva kikerülni; más, még jobb utat találni. A Bak jelen esetben arra célszerű, hogy ösztönözzön: igenis van és létezik olyan kimenetele a dolgoknak, hogy te önfeledt és boldog éltet élhess. Legfeljebb eddig még nem találtad meg a mikéntjét és a hogyanját. Az első feladat tehát adott: tágítsd a tudatodat, a valóságérzékelésedet és azt, amit el tudsz hinni, be tudsz fogadni – önmagadról és az életedről.

Tudás és szárnyalás. Azaz: Nyilas és Sas. A Nap útján és az Égi egyenlítőn (Ekliptika és Ekvátor) ezt a két fényábrát láthatjuk a forduló Merkúr csillaghátterében. Tudj róla: él benned tudás. Olyan bölcsesség, ami támaszt nyújt. Erre is igaz: csak le kell porolnod. A Sas-féle szárnyalás pedig a méltóságteljes emelkedés, a rálátás és a bele nem ragadással együtt érkező révülés erejét szállítja. Kitűnő energetika.

Javaslom: száműzd a hátráló Merkúrra ragadt fals, téves skatulyázást. Aki azt várja el, hogy megszívassa, hogy kommunikációs és közlekedési galibákat hozzon, meg fogja kapni. Mert elvárja, szinte kiköveteli. Amikor pedig a nyakába szakad, végre diadalittasan nyeríthet fel: igen, én megmondtam! A káanyját!!

Neked többet és szebbet kell, hogy jelentsen. És ez csak rajtad áll, csak rajtad múlik. Az égi történés mindenki számára azonos hozzávalókat kínál. Hozz ki belőle szebbet, főzz jobbat, élvezd és szeresd!

kép: pixabay.com

Létöröm by Nap-Vénusz

Létöröm by Nap-Vénusz

Olyan hihetetlen. Hogy noszogatni kell valakit: tessék, örülj már. Minek is? Elsősorban annak, hogy örülhetsz. Hogy élsz, itt vagy fizikai testben. Innen nézvést már bárminek és akárminek képes örülni az ember gyermeke.

Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett „belső” bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.

Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.

Ez egy olyan, végtelenül egyszerű alapigazság, ami önmagában képes szertefoszlatni a divatos szenvedéskultuszt. Tudod: földi siralomvölgy, árnyékvilág, tér és idő keresztjére feszített ember képe. Satöbbi.

Ha nem a harmóniára, az egyensúlyra és a mosolyra kódolták volna az emberiséget, akkor ezek nevében nem alkudnál meg. Eszedbe sem jutna kompromisszumokat kötni. Nem mentegetnéd a méltatlan kapcsolatok másik résztvevőit. Legfőképpen: nem értékelnéd le önmagadat a másikkal való együtt-létezésben. Mindezt a (felszíni) harmónia megőrzéséért erőszakolod teszed.

Örülni nem luxus. Ha igen, akkor nem nagyobb a lélegzésnél. Ahogyan nem gondolkodsz el, hogy vajon megérdemled-e a tüdődet megtöltő, véráramodat frissítő oxigénslukkokat, úgy ezt a mindennapi létöröm esetében is kerüld. A felső polcos Lindt, a Dom Perignon, az Aston Martin valóban luxus-kategória. De nem az élet- és létöröm.

Nem először írok róla. Nem is utoljára. Olyan fontos, hogy vállalom a papagáj hálátlan szerepét. Rendszeresen megélt öröm nélkül ugyanis kibillensz. Bizonyos mértékű kibillentség után pedig már nem biztos, hogy rátalálsz a valódi, saját egyensúlyodra. A tét tehát nem kicsi.

Szerencsére nem kell hegyeket ellapátolnod a megoldásért. Egyszerűen csak nevetni, mosolyogni, alkotni, szeretni kell újratanulnod – ha Isten ne adja, eltávolodtál az alapvetéstől. Ha ember éppen nem akad, aki alanya lehetne, akkor szeress zeneművet, állatot. Örülj a napfelkeltének. Vagy a napnyugtának. Ne én mondjam meg, minek. De örülj.

Az apropó a Nap és a Vénusz találkozója. Hétfőtől egészen október 27-ig állnak, pontosabban: vándorolnak együtt. Időközben, egészen pontosan október 23-án kéz a kézben lépnek majd a Skorpió zodiákusába.

Világosan megláthatod, mi hozza el az örömöt. Fény áramlik szeretési mikéntjeidbe. Ez a fura mondat magyarázatért kiált. Megvilágosodsz, hogyan, miként tudsz úgy szeretni, hogy az egészen vénuszi legyen. Ne a „magad módján,” mert azzal akár meg is fojthatod a másikat.

Stimuláló-elősegítő lehet az alkotás. A Vénusz a benned élő művészen keresztül tágíthatja az örömáramlás keresztmetszetét. Nem kell óriási dolgokra gondolnod. Egy míves tojásrántotta éppúgy megteszi, mint egy dal, amit a zuhany alatt elénekelsz.

A külvilágtörténései e tekintetben másodlagosak. Nem mondom, hogy nem hathat rád. Rám is hat. De hol az ember, mint istengyermek kozmikus felelőssége, ha nem itt és most, hogy őrizzük meg belső tartásunkat, jellemünket? És igen, merjünk örülni örüljünk! Szeressünk, ránc helyett mosoly, keserűség helyett nevetés legyen az origó.

kép: pixabay.com

öröm, életigenlés és szépség –

bár a képen loholó masztiff esetében utóbbi relatív 🙂

Egy kis öröm a változások közepette

Egy kis öröm a változások közepette

Ha te is úgy gondolod, jól jönne egy kis harmónia, akkor jó hírrel szolgálhatok. Egyensúlyra, megélt létörömre és nyugalomra késztető energiák járnak – a csütörtök délelőtt – a Mérleg jelébe lépő Vénusz nyomában. Igen, igazad van. Valóban nagy horderejű történések zajlanak – égen és földön egyaránt. A Mérleg Vénusz nem nyomja meg a távirányító pause gombját. Más módon, de általad is érzékelhetően, tisztán, világosan köszönt be.

Miképpen lehetséges ez? Túrázol, határaidat feszegeted és a megmászott bércek némelyike nem csak veszélyes, de rossz hírű is. Mégis, nap végén otthonos menedékház vár. Gerendából épült, masszív kuckó, a cserépkályha mellé száraz akác készítve, forró zuhany és erőleves cseréptálból – ez vár rád. A multi harcterén, az ezernyelvű call center káoszában is bedughatod a fülest. Mindössze három és fél perc alatt meghallgathatod Dvorák hetedik szláv táncát.

Mindenkor és mindenhol felvillantja, megmutatja, valóságodba csöpögteti a kellemeset, a harmóniát a most induló energia. A Mérleg Vénusz több annál, hogy elviselhetővé tegye a hétköznapokat. Ez olyan, mintha Bentley-vel hordanád a trágyát. Alkalmas rá, de nem arra való. Sokkal többet kínál. A vénuszi mindennapi létörömöt szállítja.

Színezi, szépíti a napjaidat. Nehéz nem észrevenni. Ehhez tudatos fejelfordítás szükséges, de alapkésztetése, hogy jobbá, kellemesebbé varázsolja perceidet. A Vénusz az öröm és a szerelem planétája (többek közt). További jó hír, hogy hatása intenzívebb a szokásosnál. Ez az áldásos jelenség egészen egyszerű okra vezethető vissza: uralmi helyzetbe kerül. A Mérleg és a Bika jelét uralja, azaz hazaérkezik. Otthon pedig mindenki – az égitestek is – a legjobbját nyújtja.

Ha aggodalommal tölt el az emberi kapcsolataid alakulása, újfent van okod az örömre. A Vénusz kapcsolatbolygó. Afrodité planétája hajlamosít emberi kapcsolataid ápolására. Ha az elmúlt időszak félreértéseket, egymás mellett elbeszélést, elhidegülést szült, úgy itt az idő az egyensúlyi állapot helyreállítására. A jegyet váltó Vénusz a legjobb módon siet segítségedre a megborult balansz visszabillentéséhez.

Mélyebb megértés, elfogadóbb attitűd, nagyobb türelem. Tudom, ezek talán távolinak, a ködbe veszett múlt emlékeinek tűnhetnek. Nem azok. Ahogy régen, most is benned élnek. A csütörtöktől október 23-ig terjedő időszakban fokozottan igaz, hogy bármikor előáshatod őket. Nem is kell nagyon erőlködnöd, sőt. Könnyeben megy, mint hinnéd/gondolnád.

A fajsúlyos változások idejét éljük. A tétel igazsága nem csorbul a Mérleg Vénusz időszakában sem. Ellenkezőleg: megmutatja, hogy az átalakulás, a formálódó sorsok, a gördülő történések közepette is ott a mosoly, a nevetés. Az arcodat simogató napsugár. A gyümölcskosár illata, az ölelés, az egymás szemébe nézve megpillantott világegyetem. Ezt kínálja a Mérleg Vénusz, kedvesen és jó szívvel.

kép: pixabay.com

A nyári napforduló csemegéi

A nyári napforduló csemegéi

A valódi nyár kedden délelőtt veszi kezdetét azáltal, hogy a Nap megérkezik a Rák jelébe. Igen, ő az emblematikus nyári napforduló; bajosan kerülhetted volna el, hogy ne olvass róla az elmúlt napokban-hetekben. Jellemzően remek a sajtója, de meg is érdemli. Tesz érte, kitűnő lehetőségek tárházát biztosítja. Mivel az asztrosajtóban felülreprezentált, én nem állnék be a sorba. Nézd el nekem, hogy most a mellékszálakat, a kis színeseket szeretném megmutatni neked. Megéri, mert finomságok rejlenek a részletekben.

Részletek előtt azonban következzenek a tények: központi csillagunk, a Nap június 21-én, kedden 11 óra 14 perckor lépé be a Rák asztrológiai jelébe. Bárhány liter izzadság folyt végig már a hátadon, a nyár (csak) most kezdődik. Látszólag jogos a vállfelvonás: nem mindegy, ha dög meleg van, a kánikula tombol, mint a kettős vereségtől csalódott angol futballhuligánok?

A tavasz egyik fő információja a világos percek, órák folyamatos növekedése. A tavaszi napéjegyenlőség óta minden áldott nap, ha percekkel is, de tovább látod a Fényt. Emelkedő, növekvő vektorú időszak végére tesz pontot a betoppanó nyár.

Fogalmazhatnék körültekintőbben is, mert nem hanyatlás veszi kezdetét, pedig a nappalok szép lassan, egészen apránként kezdenek rövidülni. Nem véletlenül nem érzékelsz ebből hetekig semmit. A nyár a csúcson levés, a tetőzés, a maximum erőtere. Kiteljesedés, beérés, majd aratás – mind-mind nyárikus minőségek. Ahogy a Nap benyitott a „Rák” feliratú, cizellált sárgaréz táblával jelzett, dúsan faragott tölgyfaajtón, a bőségszaru is oldódott és potyog a manna.

A Rákba lépő Nap bőséget hoz. Felhívja a figyelmedet, hogy légy képes el- és befogadni a jó dolgokat. Túlhangsúlyozott a „mindenért fogcsikorgatóan kemény módon meg kell küzdened” kommunikációja. Valóban létező és működő metódus, de a kozmikus piacon nem vívta ki a monopóliumot.

A nyár érett gyümölcse a könnyen jövő siker és a meglepően egyszerűen érkező eredmények is. Gyakran tamáskodással, a „jogosan kapok én ilyen tutit?”-ízű kétkedéssel toljuk el magunktól, amit pedig kiutaltak föntről. Légy éber, tanuld meg a jónak a befogadását is. Légy képes teljes képet látni és alkotni. Egy mondatba két „kép” bepréselése nem ok nélkül való. Itt is és most is igaz, hogy érdemtelenül semmi nem hullik az öledbe. Egyszerűen csak emlékezz rá, hogy szabad elfogadnod, ha az elvártnál gördülékenyebb út vezet álmaid, célod felé. Kerüld el a buktatók minden áron való hajszolását.

A fénymaximum segít megvilágítani, miben is vagy jó, pontosabban: a legjobb. Nem másokhoz mérve; a Rák Nap kevéssé ösztönöz késhegyre menő viaskodásra. Önmagadban a mérce, belül találd meg a saját maximumaidat. Kellően sok fényt kapsz a felfedezésen túl az át- és újrakalibráláshoz is. Ha úgy tetszik, belső napórádat soha máskor ilyen tűpontosan beállítani nem tudod, mint a Rákba libbenő Nap idején.

A kedd délelőtti égi esemény ragadványneve a napforduló. Tudom, kevés egyértelműbb fogalom létezik, mégis, most az egyszer és csak az én kedvemért, de tedd meg: ízlelgesd. Mint 1979-es hatputtonyos aszút, ami remélhetőleg szájba érkezés és nyelés között értékelhető időt tölt ízlelő üregedben.

Nap-forduló. Nap = cselekvő én. Fordulat = irányváltás, módosítás, alakítás. Semmiképpen sem passzivitás és soha nem az „én b@zmeg kérlek, egy huncut vonásnyit nem fogok semmit másképp csinálni” autisztikus ízű, makacskodó csacsiattitűdje. Mi kell ahhoz, hogy értékesítsd a kozmikus ziccert? Ez első már kipipálva. Tudsz róla. Hidd el, ez komoly helyzeti előnyt biztosít számodra. A következő, hogy valóban, minden kényelemszereteted, az összes rigolyádhoz való dédelgetős ragaszkodás ellenére változtatsz.

A Napod, cselekvő éned forduljon, a jó ég áldjon meg! Változtass, alakíts, ha csak egérbajusznyit, akkor is. Ha eddig balra kavartad a kávédat, hétfőtől forgasd jobbra a mokkáskanalat. Nem a mennyiség, a minőség, mégpedig a változásra való hajlandóság tettekkel való kinyilvánítása a lényeg.

Ez azért jelentős, mert így kommunikálod fölfelé, hogy napfordulósan nyitott vagy. Aki kész változni és változtatni, segítséget, esélyt, támogatást kap a további, nagyobb horderejű dolgokhoz is. Erre ütsz spirituális pecsétet, teret engedve a maximumra hangolt erőknek. Isten hozott a nyárban, légy nagyon boldog, mert az is ide tartozik!

kép: pixabay.com

közeleg a nyár… annyira, hogy kedden délelőtt be is toppan

Isten hozta!

Pin It on Pinterest