Mindannyian imádjuk a történeteket és a meséket. Nem lehet kiöregedni belőlük, legfeljebb nem mesekönyvnek nevezik hivatalosan, hanem regénynek. Egyrészt: elvarázsolnak. Elvisznek, elrepítenek egy olyan világba, ami teljesen különbözik attól, amiben élsz. Avagy: éppen az itt és mostban, ott játszódik, ahol élsz. Ilyenkor rábólintasz az ismerős helyszínekre, eseményekre – és magával ragad, hogy ebbe is képes volt a szerző valami ragyogót álmodni. Előbbi iskolapéldája a Harry Potter/Gyűrűk Ura/Trónok Harca sorozat, utóbbié pedig Dan Brown bármely kötete. A történetek azonban más módon is segítenek. Úgy, ahogy eddig talán nem is gondoltál rájuk.
A Szépség és a Szörnyeteg. A Hős és a Gonosz. A Jó és a Rossz. Ismered a szereplőket, a típusokat. Tulajdonképpen a fordulatok zömét is, mégis: szereted hagyni magad. Engedni, hogy vezessen a mese, a történet szála. Fogjon kézen és kalauzoljon végig a varázslatok birodalmán. Ahol végül a Jó győzedelmeskedik, a Gonosz pedig csúfosan elbukik. Nem csak a lelkünk, hanem az agyunk, tehát a mindennapi működtető elménk is arra van programozva: minőségi történetekkel táplálkozzon. Lehet, hogy fontosabbnak tűnik az étel, az innivaló, a szilárd fal és a kényelmes fekhely. Ám nem sokkal lemaradva követi őket a történetek mesélésének, hallgatásának mélységesen ősi vágya.
Gyakori, felszíni ellentmondás: a gonosz szép, kellemes beszédű, udvarias modorú; a jó pedig csúnya, beszédhibás, és még sántikál is. Nézzük meg Dezső és Béla példáján keresztül. Ők pár perccel ezelőtt születtek meg a képzeletemben. Ebből adódik, hogy minden hasonlóság élt vagy élő személlyel kizárólag a véletlen műve.
Karizmatikus, megnyerő ember. Akiben ösztönösen megbízol, hiszen mindenki más is ezt teszi. Valahogy szokássá vált Dezsőbe helyezni a közbizalmat. Nem véletlenül politikus. Fáradhatatlanul teszi a dolgát, fórumokat szervez, érvel, lobbizik. Kiharcolja a jobbat, új a buszmegálló, évente kétszer kátyúznak és annyi, de annyi ígéret várja még, beváltódjon előbb vagy utóbb. Rugalmas, hajlékony ember. Talán túlságosan is. Mert egy csettintésre maga mögött hagyja a választókerületet, ha a Párt hívja és tiszteletét kell tennie a vörös bársonyszőnyeg szélén. Mintha a tömeg, aki rá szavazott, hasonlítana a fesztivál embersokaságához, Dezső pedig a karjuk erejével szörfözne előre, izzadó fejük fölött, egészen a színpadig. Kedves, de modoros. Minden okés benne, éppen ezért gyanakodnak oly sokan, hogy ennek a sikeres, elismert, tiszteletre méltó férfiúnak talán csontvázak lakják a gardróbját, akik készek kidőlni a régi, sötétkék ballon és a divatos, mustárszín széldzseki közül. Csak valakinek kell kinyitni a száját, azt kellő módon megformálni, meghinteni egy kis rosszindulattal és sztárolt sikerpolitikusból üldözött, lámpavasra való bitang gazember válik. Nem túl lelkesítő kilátások. Ha jobban végiggondoljuk: jó, jó, itt van Dezső, még tapsolhatunk is neki, de ki tudja… Meglátjuk, na.
Béla egyszerűen csak Béla. Teszi a dolgát. Hol jobban, hol kevésbé. Mindenesetre az igyekezetét senki meg nem kérdőjelezi. Még az sem, aki amúgy nem cimborálja. Izzad, sokszor borostás és néha olyan cuccban látni, amit már át lehetett volna minősíteni rongynak. Ennek ellenére mindig egyenes a háta, tiszta a tekintete és soha nem rebben a szeme, kérdezzenek tőle bármit. Béla nem szép ember. Adonisz szellemisége igencsak messze járhatott, mikor megfogant és elnyerte arcélét. Béla becsületes. Egyszerű, kerüli a komplikációkat. Az adott szó szent, álljon bármelyik oldalon. Sokan vádolják, hogy túl egyszerűen látja a világot. Ebben lehet valami, de ő a tetteiben, a mindennapjaiban is a sallangmentes következetesség lelkes híve. Anélkül, hogy ezt a kifejezést ismerné. Jó a közelében lenni. Kicsit olyan érzés, mintha egy öreg tölgyfa oltalmazó aurájában állnál. Nehéz megfogalmazni, de Béla eredendően jó ember. Anélkül, hogy látványosan adakozna, demonstratívan szedné össze az utcán más szemetét, vagy kampányolna a zsiráfok kizsákmányolása ellen. Béla azt a minőségű életet éli, amit oly sokan szeretnének. Bűntudat, hazugság nélkül, cserébe egészséges emésztéssel és nyugodt álmokkal.
„Régen minden egyszerűbb volt.” Egyre többen és egyre hangosabban ismétlik a mondást. Ismerted a történet szerkezetét és szereplőit. Ugyanakkor ez nem vette el a mese élvezetét: ha kellően jól, mívesen írták meg/adták elő/vitték filmre, maradéktalanul élvezted. Mára mindez megváltozott. Legalábbis látszólag. Az okát pedig nevén is nevezhetjük. Íme, a kulcsfogalom, a fényes felületű kavics, amin irányt változtatott a társadalom értékítéletének szekere: a felelősség. Ő az, őt kerestük. És ma vele fogunk dolgozni, magas égi összefüggéseiben.
„felelősség (főnév):
Kitartó okozás, elszánt törekvés egy cél elérésére az ellentétes vagy eltérítő külső hatások ellenére is. A saját magunkra vonatkozó tudatos elképzelésünk, hogy kívánt, észszerű hatást okozunk, érünk el; egy cél elérésében közreműködőként részt veszünk; egy helyen jelen vagyunk úgy, hogy a dolgok ottani alakulására hatunk.
A szülők felelősséget vállalnak a gyerekek felneveléséért. A kis főnöké a munka elvégzésének felelőssége. Azért tudunk felelősséget vállalni, aminek azonosulunk a céljával, ismerjük a hatását, és amihez értünk is.”
forrás: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Felel%C5%91ss%C3%A9g
Nem tapsoltam pirosra a tenyeremet a wikiszótár meghatározását olvasva. A többi portál kínálata viszont még szörnyűbb volt. Bő hat éve már írtam a felelősségvállalás édességéről, passzol a témához: https://ladonyijanos.hu/a-felelossegvallalas-edessegerol/
Magnetikus vonzódás. Csak felelősséget ne kelljen vállalni, nem ér a nevem, én ott se’ voltam vótam. A ma embere a prémium belga tejcsokoládéhoz hasonló, mély, zsigeri vonzalmat érez a felelősség elhárítása és tagadása iránt. Azért alakít inkább kft-t, mert annak a nevében is korlátot a felelősség, szemben egy Bt-vel. Kihátrálni, eltáncolni, kicsusszanni, elslisszolni. Mint cserjésbe tévedt, kíváncsi kutyára, úgy ragadt ránk ez a fals és torz mintázat. Sok más is, de ez az egyik legkellemetlenebb. Mert aki követi, hátat fordít az ember eredendő, természetes, egyenes hátú büszkeségének. Ami megengedi, hogy az elkövetett hibák esetében is pillarebbenés nélkül szemléld tükörképedet, mert nem akarsz – se befelé, se kifelé – hazudni. Ebből adódik a könnyen megérthető alapigazság:
A beleállás, a felelősség felvállalása tesz, avat nagybetűs, igazi emberré. És igen, megengedett hibákat elkövetni. Még az is belefér, hogy silányabb jellemből gyere fel a méltó szintre. De felelősségvállalás nélkül nem jutsz messzire.
Winston Churchill első nyilvános beszéde totális bukást hozott. Az ifjú politikus egészen egyszerűen belesült a mondandójába és a jelenlévő emberek szeme láttára nyílt meg alatta a föld, hogy a kénköves katlanok legmélyebbikébe süllyedjen. Legalábbis ő ezt érezte. De a csőd tagadhatatlan, ami nem csak személyes veszteséget hozott. Támogatói is úgy érzeték, óriási hibát követtek el a fiatal Winston patronálásával, ennek ékes bizonysága a fiaskó. Bár az anyaföld végül kegyesen megtartotta a hátán Churchill-t, ám arcbőre azért így is lángolt. De nem akart menekülni, se a rossz szelekre és egyéb csacskaságokra fogni az önmagától önmagára mért csúfos vereséget. Beleállt, vállalta a felelősséget. És tanult belőle. Sokat, sokáig. Oly’ alapossággal mélyült el a szónoklás művészetében, ami, ha nem is példa nélküli, ám felettébb ritka. Sok víz folyt le a Temzén és az angolok hátán, mire Winston úr ismét lehetőséget kapott. Ám a történelem szava hívta, s neki mennie kellett. Kedvenc szigetországa a második világháború fordulatos idején elérkezett egy jelentős ponthoz. Ekkor a döntéshozók és az angol nép is kezdett beletörődni Adolf Hitler törekvéseibe. Úgy vélték, ez valami szükségszerű dolog. Rossz, de hát istenem, ez van. Legalább nem kell áttérnünk a jobb oldali közlekedésre. Ebbe a némiképp csüggedt közhangulatba robbant be az addigra tapasztalatok tengerén áthajózó Churchill. Berúgta az ajtót és nemet mondott. Nem is akárhogyan. Legendássá lett rádióbeszédeit évtizedeken keresztül tanították. Kommunikáció és retorika témájában egyaránt. Végtelenül egyszerű nyelvezettel fogalmazta meg, miért nem maradhat ez így. Miért kell kihúzni a szigetország lakóinak hátát és hogyan álljanak ellen a nyomásnak. Az általa fellobbantott tűz ereje mindenkit – gyanítom, őt kivéve – meglepett. Ám a hökkenés senkit nem akadályozott meg a cselekvésben. Így, a kezdeti lebőgést követő felelősségvállalás, majd szorgalmas pallérozódás után javított az egykori bohó politikuspalánta. A többi immár történelem. Időben ugyan távol, energetikailag viszont látnod kell: karnyújtásnyira tőled kínálja magát, mint követendő példa. És neked még csak Angliát sem kell megmentened.
Te és én ma élünk, jellemzően Magyarországon. Aki más országban olvassa a hírlevelet, az is innen indult el valamikor. „Itt élned, halnod kell.” Vörösmarty Mihály Szózata az egyik alapmű, amit kívülről meg kellett tanulni iskolás korunkban. Ez a négy szó a jelenben tanúsított felelősségvállalásra emlékeztet:
Tenni, élni, cselekedni. De ez kevés.
BOLDOGULNI. Csupa nagybetűvel. Túlélni ugyanis kevés. Aki máról holnapra létezik, valójában nem él, eltávolodott emberi lényegétől. De visszatérhet felelősen hozott jó döntése alapján. És igen, szokásosan van segítség, nem is akármilyen:
Segíts, ég! Ez a tagolás mutatja meg a „segítség” szó mag-energiáját. Nem egy kétségbeesett „hilfe” vagy rémült „help!” Segíts, ég! Azaz: kérlek benneteket, égi erők, itt és most siessetek ide és karoljatok fel, nyújtsatok erős, védelmező kezet, hogy veletek összhangzatban oldhassam meg adott élethelyzetemet, mégpedig a legjobb úton és módon. Ez a „segítség” szóban kódolt „segíts, ég!” kifejezés tartalmi szabadfordítása. Ideje nekünk is az ég, mégpedig a végtelen, kéklő, csillagos égbolt felé emelnünk tekintetünket!
Szaturnusz. Vele foglalkozunk, mert a felelősség és annak vállalása hozzá tartozik. Alacsony szinten közismerten a gátak, akadályok, blokkok jelölője. Kevesebben kötik össze a kettőt, de te lásd világosan: összefüggenek. Azaz: minél inkább iszkolsz a felelősség, adott esetben a következmények vállalása elől, annál rögösebb, göröngyösebb, csúszósabb az utad. Pillanatnyi előnyt ugyan élvezhetsz, de ez amolyan pünkösdi királyság. Talán ellophatsz egy finom, kívánatos csokit a boltból. Ha ügyesen figyelted ki a kamerák pozícióját, látómezőjét – és a térgeometriával is tisztában vagy -, elcsenheted anélkül, hogy az őr finoman, de határozottan a biztonsági helyiségbe invitálna kifelé menet. De a nasi, bár a szádban még édes, mégse adja meg azt a kielégülés-érzetet, amit megkapnál – ha szabott árán fizetted volna ki. Nem mondom, hogy tegyél próbát, mert nem akarlak szabálysértésre buzdítani, de éld bele magad, teszteld le a hozzá kötődő érzeteket.
Halak Szaturnusz. Ez az, amit oly sokan oly sokszor említenek. És igazuk van. Az asztrológiai jelek világában valóban a Halak cikkelyében jár a gyűrűs bolygó. Mélyebben most nem mennék bele, megtettem március elején. A Halak jegyébe lépő Szaturnuszról írt alapos cikket itt éred el: https://ladonyijanos.hu/a-misztikus-halak-szaturnusz/ Ma – mint említettem – magasabbra nézünk.
Vízöntő. Ha az égen valójában látható, fényt árasztó csillagokból formált – stílszerűen – csillagképnek nevezett ábrákat vizsgáljuk, úgy derék Szaturnuszunk a Vízöntőben jár. Az innen kibontott jelentéstartam magasabb rendű, mint a Halak zodiákusához kötődő. Mindkettő igaz, csak más polcon.
Kettősség. Ez talán az első gondolat, ami bevillan, ha valaki a Vízöntő szimbolikájához közelít. Múlt és jövő – ide, tehát kétfelé ömlik a víz. De nem csak úgy magától. Szó nincs időzített, automata locsolórendszerről. A két víz között foglal helyet a kulcsfigura: maga az ember. Az emberalak, aki két korsójából zúdítja a múltba és a jövő irányába a tisztító, felszabadulást hozó, éltető vizet. Ragyogó, gyönyörű szimbólum. Akárcsak a neve: Vízöntő. Bontva: Víz-öntő. Magyarul: ha és amennyiben tisztaságra, felszabadulásra vágsz, vedd kezedbe a csöbröt-vödröt és lódítsd meg. Csobbantsd, loccsantsd a vizet, tehát aktív, cselekvő, ráható módon tegyél a jobbért. Nem „Párakapu,” vagy „Közfürdő,” esetleg „Pocsolya” a csillagzat neve. Vízöntő. Kellesz hozzá.
Múlt és jövő vize között, tehát a centrumban, középütt látható az emberalak. Időegyenest is jelképez: egyik fele végtelen hosszan nyúlik a múltba, másik pedig egy centivel sem rövidebben a jövőbe. Ahonnan látod, az a jelen. A rövidke, röpke pillanat. Az életed. Szokás mondani, hogy a jelenben élést (magyarul a boldog élet lehetőségét) úgy baltázza el az ember, hogy a múlt s(z)arában turkál és a jövő miatt aggódik. Erről is időszerű lejönni, ha netán találva érzed magad.
Kibillenés, megtántorodás, végül óhatatlan pofára esés. Ezzel jár ugyanis, ha túl sok időt töltesz a múltban, vagy a jövőben. Éppen azt éled meg, mint az elbizonytalanodó, majd mélybe zuhanó kötéltáncos. Ő is csak akkor és csak addig stabil, amíg koncentráltan a jelenben van. Neked azért jóval könnyebb a dolgod, mert nem vékony zsinóron billegve éled életed.
A felismerés felelőssége. Csak te tehetsz érte érdemben. Erre hívja fel a figyelmedet a Vízöntő csillagzatának emberalakjánál járó Szaturnusz. Aki pár napja fejezte be látszólagos hátráló mozgását és fordult direkt irányba. Az úgynevezett retrográd irányú törekvések lényegét is összegezve itt írtam behatóbban róla: https://ladonyijanos.hu/az-elorefele-indulo-szaturnusz-uzenete/
Egy bekezdés a dátumoknak: A bolygó a 2023. tavaszi napéjegyenlőségtől halad a Vízöntő embert mintázó ékköveinél. Június 18-tól kezdte meg látszólagos hátráló mozgását. November 4-től ismét „előrefelé” halad, s majd csak 2024. február végén hagyja el a csillagzat ember-csillagait. Időd tehát bőségesen van – mindenre is.
Ha kell, kanyarodj vissza a múltba. Menj oda, ahol a gócpontot látod és igazítsd ki, ha megtehető. Nyilván létezik számos olyan helyzet, ahol ennek fizikai akadályai vannak. Ilyen esetben belső munkával tehetsz a boldogulásért. Keresd, kutasd, találd meg a gyökereket. Megeshet, messzire kell menned, akár a gyermekkorig is. Vezérlő célod nem kisebb, mint a – korlátozó – minták felismerése, majd átírása. Ez a munka – bár nem ígérkezik habkönnyűnek – korszakos jelentőségű. És a jelzőt kivételesen nem a hatásvadászat miatt puffantottam el.
Közel három évtized – ennyi idő alatt kerüli meg a Szaturnusz központi csillagunkat, a Napot. Jó, „csak” 29 és fél év. Ennyi alku belefér a pontosság oltárára helyezett áldozatként. Ha már Szati, akkor ne fordítsunk hátat a hozzá fűződő precizitásnak sem. Tervezz hosszú távra és gondolkodj előrelátóan. Hogy a jövő(d) méltó legyen.
Az ember – úgy általában véve is, de a csillagképnél maradva mindenképpen – alakít, tesz, változtat. Lehetőséged van a múltból hozott, származásod, eredeted miatt elválaszthatatlanul lényed részét képező tulajdonságok átformálására. Vagy magát a viselkedésedet írod át, vagy adott jelenséghez való viszonyulásodat. Gondolj Cindy Crawfordra és Horváth Charlie-ra.
Egy pöttynyi anyajegy miatt nem akarsz karriert csinálni? – szegezték a kérdést az ifjú Cindynek. De ő hallani sem akart holmi plasztikáról és az arcán trónoló anyajegy eltávolításáról. Sőt. És – mint jó mesehőst – az élet őt és helyes döntését igazolta. Szépségtapasz – így is említették. Védjegyévé vált, szexepiljének szerves része. Látszólagos hátrányból egyértelmű előnyt faragott. Nem más – ő maga.
Reszelős, whiskey-áztatta hang. Talán van, aki azt mondaná: ez az ember elitta és eldohányozta a hangját. Lehet, az ifjú Horváth Károly orgánuma másképp csendült meg ahhoz a Charlie-hoz képest, akit ma ismerünk. Mégis: énekelni nem felejtett el. Sőt. Jellegzetes tónusú, ám képzett hangján elképesztően érzelmes módon képes énekelni. Az átszellemülés szinte automatikus. Ez az ember hiteles – ez ugrik be, nem pedig az elszívott mázsa aprított dohánylevelek és hektónyi gabonapálinka. Erősség, amire sokan azt mondanák: öregszik, már nem olyan a hangja, mint rég: mégis, mit akar ezt itt? Köszöni szépen, mindent. A színpad az övé.
Két rövid példázat mutat rá, hogy a valóság igenis formálható. Adott minőségen nem biztos, hogy tudsz változtatni. A hozzá kapcsolódó viszonyulásodon viszont mindig, bármikor, bármennyit. Tehát: formálj, változtass, alakíts! Ennek felismerése meghatározó erejű. Beleállva, vállalva a felelősséget jutsz előre. Társíts hozzá képet is: alkotsz, teremtsz. Épp úgy, ahogy szeretnéd, ahogy méltó és való. Lásd napvégi állapotodat: talán egy kicsit elfáradtál, de a boldog megelégedettség mosolyát semmi le nem radírozhatja az arcodról, ahogyan a hozzá társuló sóhaj is természetes, jóleső hang. Talán messze van még, de ha vonzó, akkor az oda vezető út is egyenes és könnyebben járható.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
