Gyógyír a novemberitiszre

Gyógyír a novemberitiszre

Nagyjából két hónap.

Ezt ki lehet bírni.

Ezt ki kell bírni.

Mi tartja benned a lelket és a reményt, ha így gondolkodsz? A hit. Az az elképzelt valóság, hogy utána jobb lesz. Ki kell böjtölni, és valahogy majd csak szebbre, jobbra fordul, de legalább már nem lesz ilyen rossz. Mielőtt rátérek a konkrétumokra, ugye felismerted, mi ez? Igen, a régi „jó” túlélő-üzemmód. Ő a vezérfonal.

Majd jobb lesz. Ez a védőbástyád, amit belül dédelgetsz és építgetsz, legalábbis próbálod. Különösen akkor, ha most éppen nem jó. Leginkább akkor, ha az „éppen” éppenséggel hetek, hónapok, évek, Isten ne adja: évtizedek óta tart. Mi azért ennyire messze nem megyünk most, csak a működést vizsgáljuk meg. Amibe újra és újra belekapaszkodsz.

Nyerő taktika, azt hiszed róla. Néha még hangoztatod is. Ha megengedsz egy személyes zárójelet: úgy nőttem fel, hogy a szerda a vízválasztó. Addig ki kell bírni, szerda után már a munka-, azaz esetemben az ovis-iskolás hét rövidebbik fele van csak hátra. Tudom, miről beszélek, mikor a túlélő-üzemmódot igyekszem többféle megvilágításba helyezni.

Nyerő taktika? Nem hiszem. Elválaszt a jelentől, a mosttól, a pillanattól. De mi is az aktualitása? Van az évnek egy különös szakasza. Nyilván nem magától alakult ki, de évtizedek óta megfigyelhető a jelenség; legfeljebb nem mindenki beszél róla. Egészen pontosan meg tudom határozni, mikor veszi kezdetét.

Október utolsó hétvégéje. Ő a ludas. Akkor, szombatról vasárnapra állítunk órát. Már nem sokáig, remélem, azt meg még inkább, hogy az úgynevezett téli, azaz a „normális” marad, bár a közvélemény állítólag nem ezt akarja. Innen indul és egészen a téli napfordulóig tart. Ez az a nyolc hét/két hónap, amit ki kell bírni. Miről szól a felszínen? A csökkenő fényről.

A látható fény mennyisége valóban napról napra kevesebb. Ez igaz, de csak a felszín, azt pedig lehet kapargatni, de leragadni nem érdemes. A valóság az, hogy ha a „kinti,” luxokban és percekben mérhető fény csökken, akkor sem vész, nem veszhet el; ezt Einstein óta nem csak tudjuk, de bizonyított tény is. Valahová csak elment… Igen, éppen beléd, tebeléd. Belülre vándorolt; amikor kevesebb a szemedet simogató világosság, akkor azt belül találod meg. Ennyire egyszerű, de ennél még jóval nagyszerűbb.

Köd, eső, szitálás, szmog, nyálkás, csúszós, brrrr, befordulás. Ezek a november – köztudatban élő és közutálatnak „örvendő” – kulcsszavai. Ne ragadj itt le, ez nem az a sor, amibe be kéne állnod! Elárulok egy titkot. Kevesen tudják ezt, de ők mind őrzik magukban, olyan fontos és kibeszélhetetlen. Sokat kockáztatok azzal, hogy most megsúgom neked. Gyere, hajolj közelebb, nehogy bárki más meghallja. Íme, a végső, nagy titok, ami horderejében a bölcsek kövével és az örök élet formulájával egyenértékű: a november régen is ilyen volt, most is ilyen és a jövőben sem várható radikális változása. De ez nem baj.

Ha a hónap, az időszak állandó, de jólesne egy kis változás, akkor át kell menned az egyenlet túloldalára. Ahol te vagy. Tedd meg azt, amit a hónap nem tud. Változz, változtass!

Befordulás helyett befelé fordulás, sodródás helyett tudatos fókuszváltás – belülre. Fedezd fel belső világod csodáit. Tudd: nincs hiba a rendszerben. Ennek van itt az ideje; a november nem hibás, nem tehet semmiről.

Ülepedés, letisztulás. Készülj fel belül: mire a fény a napfordulón megszületik az égen – tebenned is megszülethessen. Világosságra fel, világosan!

kép: pixabay.com

A csodás Regulus üzenete

A csodás Regulus üzenete

Valódi szeretet-ünnepet hoz a jövő hét eleje (hétfőtől szerdáig). A Nap együtt áll az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulus csillaggal. Fáradtságűző, kedélyjavító, erőteremtő hatásokat is élvezhetsz. Ha a találkozó három egzakt apján (augusztus 21-23. között) éppen szabadságolod magad és pihen(het)sz, az kitűnő. Azért remek, mert nem kimerültségből nyúlsz el. Az oroszlán tudatos rápihenése jelenik meg abban, ahogyan feltöltődsz.

Tüzes hatású égitestek találkoznak, tehát erőt bőven kapsz. A szeretet kiterjedése és lángolása egészen egyszerűen tovaűzi a blokkoltságot, az energetikai zárványokat. Gondolj bele: az Oroszlán szíve. Mit tesz a szív? Vért, azaz életerőt áramoltat. Mindezt szüntelenül és fáradhatatlanul teszi. Abszurd gondolat: „bocs, főnök, elugrottam csobbanni a holtágra, majd jövök fél óra múlva, tarts ki, nyugi. A szíved.” feliratú post-it fogadna egyik reggel. Nyilván már egy képzeletbeli felhőről olvasnád, halvány mosollyal.

A regulusi szeretet állandó minőséget kínál. Szeretet-energiája a szakrális uralkodó archetípusával analóg. Maga a csillagzat is a múltba néz, neked is ezt kell tenned ahhoz, hogy példát láss. Jelen korunkban nem ismerek Szent László-volumenű uralkodót, de azon a polcon keresgélve jutsz a regulusi szeretés közelébe.

Állandó, ha úgy tetszik: ingadozás és szolgáltatás-kimaradás nélküli erő. Nyilván nem élheted az életed bárgyú vigyorral az arcodon. Nem mantrázhatod: én mindenkit szeretek, tessék, itt a másik arcom. Ellenben megteheted, sőt, tedd meg: csinálj valamit szerelemmel. Mindegy, mit. Ez az egyik titkot nyitó varázskulcs. Akiben él a szerelem lángja, örökké fiatal és fáradhatatlan. Az érzelem természetesen nem csak párkapcsolati értelemben fejtheti ki hatását. Szerelemmel rántottát süthetsz, virágot locsolhatsz, bármit végezhetsz.

Felülemelkedhetsz a horizontális sérelmeken. Nem akarod már dédelgetni őket. Ráébredsz: a régi tüskék, az irántad táplált gúny, ellenszenv nem háromhetes vizslakölyök, hogy dédelgesd. Emlékezz: tüzes energia, égesd hát el magadban. Még egy adalék, amiről jó tudnod, de nem forog közszájon: ne akarj megbocsátani.

Hoppá! Mi van? Nem erről szól az ezospiri világ? Hát nem erről kéne. Azért ne akarj megbocsátani, mert akkor lemaradtál. Pörgeted magadban a sérelmet, mint az előbb beszéltünk róla. A regulusi bölcsesség elpárologtatja az elszámoltatási/vádolási kényszert. Lehetőséged van arra, hogy a múltad alapos vizsgálata után már tárgytalan legyen a megbocsátás. Azért tűnik el az erő belőle, mert rájöttél: el is engedheted a kötelet.

Nem csak a feszültség tűnik el, de az ellenerő is hanyatt esik. Támasz nélkül marad a belső megfosztottságod. A benned élő kisgyermek, akitől elvette a gonosz óvónéni a kedvenc plüssét, már nem akarja láncfűrésszel fejét venni az elkövetőnek. Megértést kapsz, de olyat, amilyen eddig még nem érkezett. Ez ad megoldást és innen ered a sejtjeidet elárasztó megkönnyebbülés. Ezért pihened ki magad.

Bátorság, szabadság, méltányosság – a Nap-Regulus „melléktermékei.” Észre fogod venni erősödésüket. Nyilván ez is felülírható szabad akarattal, de miért is tennél ilyet? Olyan erények vastagodnak benned, amik kiemelnek a hétköznapi torzsalkodásokból. Érzed: már nem pálya. Ugyanígy értetlenkedsz a sopánkodás, szapulás, acsargás minőségein is.

Tudd: a választás szabadsága mindenkinek adott. Olyan, mint egy váltó. Te döntesz, merre irányítod életed szerelvényét. A kitérő felé, ahol mindig minden ugyanolyan (látszólag…), vagy az emelkedés friss levegőjű hegyvidékére? Ott várnak az igazi kalandok és a legnagyszerűbb megélések.

kép: pixabay.com

A legfényesebb vállalásod

A legfényesebb vállalásod

Vannak rejtett, belső minőségek, melyekről jó tudnod. Az égen is találsz olyan csillagzatokat, melyek erre rímelnek. Ilyen például az Orion (másik nevén Nimród) fényábrája. Fontos és jelentős csillagkép, érdemes tiszta, értő és hiteles forrásból alaposan utána kutatnod. Mostanság itt is, ott is olvashatsz Nimród koronázásáról. Időszerű. Mai témánk egy kicsit máshonnan közelít a nagy királyhoz. Ehhez előbb lássuk, hogyan véstek szavakat a görögök!

Értem, hogy csodálkozol. Hadd magyarázzam meg mihamarabb! A görög ábécé betűivel szokás a csillagképeket alkotó csillagokat jelölni. Sokuknak „becsületes” neve is van, de egy-egy görög betű mindenkinek jár. Alfától ómegáig. A legfényesebbtől indul a betűzés. A fényerősség szerinti tornasor nem ok nélkül való, erről kérdezz meg bátran egy csillagászt/asztronómust. Személyes hitem így szól: spirituális fontosságot is jelöl a sorrend és a betű.

Alfa: legerősebb, legfényesebb. Június 19. és 21., azaz vasárnap és kedd között az Orion legfényesebb, alfa csillagával áll együtt Napunk. Ő a Betelgeuse, Nimród válla. A Nap pedig központi csillagunk; Naprendszerünknek nem csak névadója, de tengelye is.

Nap = világosság. A Betelgeusével találkozó Nap fénye világítja meg, mit kell érdemes fel- és bevállalnod. Mivel ő a cselekvő én megjelenítője is, máris látod: több erős lámpásnál. Megvilágít, azaz sötétséget oszlat. Olyan egyértelműnek tűnik, de nézzük meg egy egyszerű példán keresztül, mit is jelent!

Állsz a pincelépcső tetején. Meredek és hosszú. Mégis: vár rád odalent valami; tudod, hogy megéri lemenned. Ha mást nem, a nagyi lekvár- és befőttkészlete motivál, hogy megtedd az első lépéseket. Mikor nehéz? Ha félhomályban tapogatod ki lábaddal a következő lépcsőfokot. Ez a nemszeretem-féle lépcsőjárás.

Amikor megpillantod a villanykapcsolót, a folyamat szempillantás alatt könnyül fel. Egy egyszerű mozdulat és mindent elönt a fényár. Igen, még a vastagon poros, 1987-ben becsavart Tungsram izzó fénye is tisztán és világosan mutatja az utat. Lehet, hogy meredek a lépcső és nem tartották be a két fellépő (függőleges) + egy belépő (vízszintes) = 63 cm tervezési tételt – mégis könnyebb lelépdelned. Mert fény, világosság, tehát biztonság ölel körül.

Ezt a fajta biztonságot sugározza az Orion vállánál járó Nap. Persze nem csak lámpapótlék; a Nagy Kérdést is felteszi, azaz:

– mi az, amit fel- és bevállalnod időszerű lenne?

– hiszel-e magadban? (azaz: felvállalod-e önmagadat és az utadat?)

A Nap-Betelgeuse találkozó vége a beköszöntő nyárra esik. Zárójel: lencsemágia, ne hagyd ki most sem! Érdemes úgy érkezned a fénymaximumba, hogy már tisztáztad a vállalni valóidat. Ez pedig valóban fényes valóságot teremt számodra – veled együttműködésben.

kép: pixabay.com

elfér a zsebedben, de amikor akarod, fényt és hőt, valódi tüzet ad –

az Orion vállánál járó Nap emlékeztet, hogy önmagad teljes körű felvállalása

is éppen így működik

Elfogadsz egy kis plusz fényességet?

Elfogadsz egy kis plusz fényességet?

Nem, azt nem mondhatnám, hogy sötét van. Igen, világosan látom, hogy látok. Minden egyes nappal egyre tovább, már ha időben mérem. És igen, kellően kiműveltem magam: a nyári napfordulóig ez így is lesz. Az még szűk két hónap, így aztán borítékolom is: minden egyes (áldott) napom egyre fényesebb. Hurrá. És persze: hip-hipp.

 

Az tehát bizonyos: nézek, látok, mind több lux segít ebben. Minden azt súgja, hogy a növekvő – optikai – fénymennyiség ki kell, hogy emelje az észrevenni valókat. Talán így is van. Még az is megeshet, bennem a hiba (bár ilyen eddig még sose fordult elő, mint tudjuk…). Valahogy mégsem az igazi. Majdnem, de nem. Nem is merem még megfogalmazni sem, mert a virágzós tavaszban olyan csúnya és fals lenne: valami hiányzik.

 

Nem is hiányzik, igazából tök jól el tudnék létezgetni, de kezdem kapiskálni: akad olyasmi, amivel még jobban érezném magam. Ha a mostaninál is élesebben és tisztábban látnék, akkor a köd eshetősége, az árnyék rémképe is elvonulna, valahová a mosógép és a szennyestartó sarkainál lévő, az év két nagytakarítós napját kivéve háborítatlan pókbirodalomba. Az volna a jó, bizony. De honnan akasszak le egy kis pluszt?

Khmmmm. Ha megengeded, szólnék. Nem sokat, csak egy pár szót. Igazán nem akarom két-három percnél több idődet elcsenni. Tudod, az a helyzet, hogy nem is köszörültem volna meg a torkom jó ok nélkül. Azaz: jó hír nélkül. Az pedig ott fényeskedik a csillagos égen. El is mesélem, milyen formában ölt testet.

Naprendszerünk névadója nem más, mint maga a Nap. Ez a válasz nem érne túl sok pénzt/pontot egy műveltségi kvízműsorban. Mégis, innen indulunk ki. Ő a középpont, az origó. Nélküle a földi élet is elképzelhetetlen lenne. Ő találkozik egy remek energiájú csillaggal; innen eredeztetem a többletfényességet.

Az ominózus csillag neve talán különösen hangzik: Hamal. Magyarul: Tekintet. A Kos csillagzatának legfényesebb, alfa csillaga. Vele áll együtt keddtől csütörtökig Napunk. Ez a bizonyos tekintet pedig a Tejutat, az Istenek Útját pásztázza. Fontos részlet: előrefelé tekint, azaz az előtted álló utat világítja be. A (rá)látás a legjobb megoldásokat mutatja meg. Segít felülemelkedni a szintben látás- és gondolkodás csapdájából. Spirituális kilátóban érezheted magad; a panoráma hasonló.

Sugallatok, bevillanó ötletek. Könnyen megeshet, ilyen eszközöket választ magának a Nap-Hamal találkozó. Érdemes feljegyezned őket, hasznos társaid és útmutatóid lesznek az elkövetkező időkben. Frappáns, jól használható, friss minőségeket kaphatsz, amik combosítják kezdeményezőkészségedet. Magyarán: a fotel mélye ugyan jó és kellemes hely, ám most nem érdemes ott időznöd. Cselekvés, folyamatok elindítása, mégpedig magasra bekötve. Ennek érkezett el az ideje. Abban pedig biztos vagyok, hogy a te egyéni, konkrét esetedben tudod majd, mi is ez.

kép: pixabay.com

a világítótorony is szép, fényt is ad – ám egy Nap-Hamal találkozóhoz nem ér fel

Jövőfényesítő reménylángok

Jövőfényesítő reménylángok

A tűz elemének alapos ismerete önmagában életet változtató tudás. És akkor még semmit nem tettél, „mindössze” információk összességét gyúrtad a magad képére. A tűz tudatos alkalmazása az ember emberi mivoltának egyik legfőbb ismérve. És nem csak a hús megsütése, a tea forralása és a forró fürdővíz elkészítése miatt.

A tűz közel hoz egymáshoz. A tűz adja a fényt és a meleget, amit körül lehet ülni. Látjuk egymást. Beszélgethetünk. Szárnyra kaphatnak a történetek, játékosan, mint csalafinta szikrácskák. Minden tűz – kivétel nélkül – az ég felé törekszik. Zárójel: nyilván a lángszóró, amivel a régi festéket égetik le az acéllemezről, nem tartozik ide, lévén puszta eszköz. Akár kromofágot is alkalmazhattak volna, nem tűz-sége miatt esett rá a választás.

A legintenzívebb emelő erő ébred a (belső) lángokkal. Sötétséget oszlatva ad fényt és reményt. Ezért is oly fontos, hogy nap nap után láss valódi tüzet. Ha a sütőd villanyos, a főzőlapod indukciós, akkor vegyél egy százas csomag teamécsest, még inkább sztearingyertyát és gyújtsd meg, rendszeresen. Nézd a lángját, a játékát, azt, hogy ide-oda forgathatod, akkor is az ég felé törekszik. Ébreszt és emlékeztet, minden egyes másodpercben.

Nem kell persze az egyetlen szál gyertyára hagyatkoznod. Mert mi van akkor, ha elmulasztod meggyújtani? Nyugi, az ég gondoskodik róla(d). Például azzal, hogy a Mars éppen Luca napján, december tizenharmadikának misztikus napján érkezett meg a Nyilas asztrológiai jelébe, éppen a delelő Napra, azaz a növő, maximumba igyekvő fényre ráfordulva. (Január 24-én, szintén déltájt áll majd tovább a Bakba)

Bölcsesség, tudás, belső erő. Ritka szép energia és – különösen most – végtelenül hasznos is. Mert a hideg nem csak a kabátod alá kúszhat be. Emlékszel, nemrég hallgattuk meg együtt a Bikinitől a Ne legyek áruló-t. Ha kell, kattints rá és frissítsd fel a dal hangulatát. Az a hideg. Minden értelemben. Ennek oszlatására kitűnő a Nyilas Mars. Meg persze ezer egyébre. Majdnem, mint a citromfűtea vagy a C-vitamin.

Átbátorító erőt ad. Lehet, hogy nincs ilyen szó – még – a magyar nyelvben. Most már igen. A vörös bolygó zászlaján küldetésének veretes mondata lobog: a benned élő félelmek és kishitűségek feletti fényes győzelem kivívása. Ezért lép pástra, ezért ébreszt jégoldó erőfeszítéseket benned. Érted. Érted?

A Nyilas asztrológiai jelében otthonosan mozog. Segít a jövődre vetülő árnyékokat azzal a bizonyos fénnyel és tűzzel eloszlatni. A jel uralkodó planétája a Jupiter. Ő a Mars utáni a Naprendszer bolygóinak sorában. De nem elég egy vonaljegyet húznod az automatából az utazásra és bizony, egy tweet megírásánál több szükségeltetik a minőségek közti átjáráshoz.

A két égitest között ott az aszteroida-övezet. Milliónyi kozmikus törmelék. Asztroshit. Asztrositt. Ezen kell átvergődnöd magad. Átvitt, azaz spirituális, tehát valódi értelemben a szétesettséget, a dekoncentrált, lefetyelő, aztsetudomhovanézzekmihezkapkodjak-részedet szimbolizálja. Amint őt és a minőséget legyőzted, nyert ügyed van. Igen, győztél. Erőt fejtettél ki, így jutottál a bölcsesség partjára.

Ez a folyamat jelenik meg a Nyilas zodiákusába masírozott Marsban, hogy kifasírozza a változtatáshoz szükséges energiáidat. Tudod, a Mars az alkímia bolygója (többek közt). Minden alkímia a jobbá tevő, emelő erejű változtatásért van. Ez a motiváció, nélküle egy borszeszégőt soha senki meg nem gyújtott volna.

A jövőtervező Jupiter által uralt Nyilas bölcs tűzzel és fénnyel támogatja előre tekintésedet. Látod és teszel érte. Együtt. Ezért – is – annyira jó és aktuálisan örvendetes a Nyilas Mars. De ne ragadjunk le a nagyszerűnél. Van még több is benne.

Csillagképi értelemben a Skorpió ollójához érkezik Árész planétája. Ez az olló az, ami a méltatlan, lejárt, büdös minőségeket végleg, azonnal és visszavonhatatlanul levágja. Nyissz és agyő. Hogy jöhessen a Nagy Ő. Na jó, ez – belátom – durva áldozathozatal volt a kínrím oltárán. De nem nélkülözi az igazságot.

Gondolj a tisztító jellegű elengedésre. Csontfog csak a kieső tejfog helyére érkezhet. Düledék romjaira új ház nem épülhet. Ha mégis megkísérled, garantálom, össze fog dőlni. Előbb bontás, alapásás, utána jöhet a kőműves, az ács és a többi szaki.

Nagy, papírt átszakító pontot tehetsz mindarra, ami ordas árnyékot rondít álmodott jövődre. Hogy a viharba jön ahhoz, hogy így tegyen? Ellenben a te felelősséged, most pedig kozmikus eredetű lehetőséged tenni. Bőkezűen számolva az egész hét a tiéd, hogy gyakorold a defenesztráció nemes tevékenységét. (Istenem, milyen mély öröm járja át a szívem, hogy a legeslegkedvencebb latin szavamat ismét leírhattam!)

Szándékosan senkit megbántanod nem kell, de a (túlzott) finomkodás sem akadályozhat meg abban, hogy véget vess a méltatlanságnak. Erő, határozottság, de durvaság és keménység nélkül. Kevesen ismerik a kényes egyensúlyt, amivel ez működik. Te éppen ilyen vagy. Ezt ne nekem – az égieknek hidd el. Ha pedig elvárod magadtól, még jobban működik.

kép: pixabay.com

fény, hő, remény és tűz – a Nyilas Mars szívet átmelengetően támogat velük

Pin It on Pinterest