Szikrázó szellem, penge szavak

Szikrázó szellem, penge szavak

A príma ötlet remek produktumot teremt. A következő módokon működik a képlet:

Kitalálod -> megteszed,

Megálmodod -> megvalósítod,

Megbeszéled -> kivitelezed.

Korlátlan bőség. Így áradnak az ötletek; végtelen mennyiségben állnak rendelkezésünkre a briliáns gondolatok. Mégis: meglehetősen kevés valósul meg belőlük. Ami nem baj. Sőt! Érdekes, látványos, pikáns világban élnénk, ha – kivétel nélkül – minden gondolatod valóra válna. Gondolj csak a szomszédra, amikor éppen kihúzza a gyufát. Például:

Hétvégén a flex élesen sivító hangjára ébredsz, szigorúan reggel hat előtt. Vagy: lábtörlődön még ki sem hűlt kutyájának/macskájának végterméke. Esetleg: meggyőződéssel terjeszti rólad mindazt, ami még véletlenül se lennél, soha, semmikor. Mit szoktak ilyenkor kívánni/gondolni/a bátrabbak mondani? „Ba… Szaporodódj meg!!” Ez azonban ritkán történik meg ott, akkor, úgy, ahogy indulatosságod kívánja. És ez jól van így.

A minőség milliószor fontosabb a mennyiségnél. A gondolatok, a szavak, a „szellemi termékek” esetében hatványozottan igaz a mondás.

A príma ötlet remek produktumot teremt.

Bika Merkúr. Ő az égi megfeleltetés, az eddigi bekezdések – tulajdonképpen – róla szóltak. Róla, de mégsem. Inkább a megjelenéséről, jellemvonásairól, sajátos ismertetőjegyeiről. Nevén nem nevezve rajzolódott ki, hogyan „viselkedik,” azaz működik egy életerős Bika Merkúr. Ha vette volna a fáradságot és elballag a Kozmosz Grafikusához, akkor a neve alá ezt kanyarították volna a névjegyére: „termékeny gondolkodás-felelős.” Nem semmi pozíció.

Magas minőségű szellemiségből eredő, életet adó, termékenyítő, valóságteremtésre hangolt észjárás, kommunikáció, szellemi hozzáállás. Zanzásítva így jellemezhető a Bika Merkúr veleje. A hozzá kapcsolódó dátumok viszont – kivételesen – külön bekezdést érdemelnek:

Hétfő este, azaz 2023. április 3-án érkezett meg a Bika asztrológiai jelébe a Merkúr. Április 21-én, a déli harangszó valamit az eszébe juttat majd. Gondol egyet és sarkon perdül, azaz retrográd mozgásba kezd. Magyarul: Földünkről szemlélve látszólagosan hátrál majd. Zárójeles adalék: ekkor éppen egy nap telik el a tavasz egyik egzotikuma, a hónapon belüli második Kos újhold óta. Erről külön bejegyzésben olvashatsz majd. Május 15-én reggel ismét direkt irányba fordul, azaz „előrefelé” fog mozogni, majd június 11-én déltájban elhagyja a Bika cikkelyét, hogy hazaérkezzen az Ikrek szeletébe.

Tűpontos megérzések, gyümölcsöző kommunikáció, ragyogó fényű ötletek. A Bika Merkúr égisze alatt ők hivatottak

áthidalni,

megoldani,

teremteni. Nem is akárhogyan.

Izgalmas, inspiráló és – legfőképpen – örömet adó módon. Tehát: nem borítékolt a makói hagyma bukéját kenterbe verő izzadságszag, se a beleroppanva belerokkanás, legfőképpen pedig az örök görcsös körök béklyója. Ha valaki erről győzköd, javaslom, mutass neki ajtót. Ha kedves szavadra nem távozik, akkor ablakot. Ha még így se szabadulsz meg tőle, lépj a defenesztráció rögös, ám szépséges útjára és – akár a csukott nyílászárón át – erővel hajítsd ki. Figyelem, fontos!!! Nem szó szerint, kivéve az alagsor, földszint, félemelet szintjeit. Átvitt értelemben, képletesen értsd: ne hagyd, hogy más rád akarja erőltetni a „te is szívni fogsz, mert most az ordas szívás idejét éljük, ezt a csillagok is megírták” ostoba, dogmatikus böfögését. Tudd: saját korlátoltságát igyekszik rád vetíteni, mert azt hiszi – tévesen -, attól neki könnyebb lesz. Hát nem. Kerüld el, hogy önkéntelenül is partnerré válj ilyesmiben. De száz szónak is egy a vége és ez a valódi lényeg:

Izgalmas időszak, kitűnő, pezsdülő hetek előtt állunk. Illetve: azokat éljük már most, „csak” egy kis extra színező árnyalatot kaptunk. Mert:

A príma ötlet remek produktumot teremt.

kép: pixabay.com

Tudatszabadítás mesterfokon

Tudatszabadítás mesterfokon

Képzeld el, hogy a fejeden egy egészen különleges sisak trónol. Olyan, mint egy munkavédelmi kobak, netán egy bukósisak. Állítható szorossággal. Ebben a pillanatban a viselhetőség határáig feszítve préseli koponyádat. Elég is belőle.

Játssz el a képpel: hátra nyúlsz és szabályozó forgótárcsáját balra tekerve kilazítod az abroncsot. Enged a satu-érzet, hirtelen újra áramlik a vér és szinte sóhajt a tudatod, hogy végre nem gyötrik lakhelyét.

Az első megkönnyebbülés után pedig már nem csak a vér cirkulál, hanem megindul a sugallatok, kreatív gondolatok, építő ötletek áradása is.

Nem kell leragadnod fizikai síkon. Ez a brutális fejfedő az emberek nagyobb hányadának nulla-huszonnégyben a fején rondálkodik. Az igazi tragédia, hogy észre sem veszik. Pedig megszabadulva tőle a tudati korlátok az ágy legsötétebb sarka alá iszkolnak félelmükben.

Az égi inspiráció erősen fényes. A Merkúr és az Uránusz áll teremtő erejű, quadrat fényszögben. Egzakt ideje kedd és szerda. A Merkúr a kereteken belülre, míg az Uránusz az azokon kívülre irányuló gondolkodásra ösztönöz. Kettejük szövetsége ad lehetőséget minden tudati beszűkülés elhessegetésére. Valódi jelentőségére csak akkor ébredsz rá, mikor megtörtént az aktus. Mint a piacról hazacipelt szatyrok, kosarak esetében. Mikor leteszed, érzed súlyukat.

A szupertuning pedig a humor. Keresd, menj utána, működtesd. Mert egy Merkúr-Uránusz quadratból – szívből jövő, szinte felszakadó, őszinte – nevetéssel hozhatod ki a legtöbbet. Mondhatnám úgy is: nélküle értelmezhetetlen.

kép: pixabay.com

Megnyíló lehetőségek – túl a kényszeren

Ki ne szeretné, hogy megnyíljon előtte a lehetőségek kapuja? Egyáltalán: magát a „lehetőség” fogalmát kedveljük. Kiterjesztő, megengedő természetével okot is ad erre, mert készséggel hagyja meg szabad választásodat. Még soha senki emberszülött nem futott bele kényszerítő lehetőségbe. Pont az a lényeg, hogy a döntés joga a te kezedben pihen; nem más akar befolyásolni, élsz-e vele, vagy sem.

A közkedvelt lehetőség ellentettje a kötelezés vagy kényszer. Itt már szó nem eshet szabadságról és választásról. Megcsinálod és kész. Amennyiben mégsem, következmények, szankciók várnak rád. Mint a lóra, ha hozzáér a halkan pattogó villanypásztorhoz.

Bár én magam nem vagyok lovas ember, ez a történet megragadt bennem – és éppen ide kívánkozik. A csikó életében elérkezik egy döntő jelentőségű pillanat. Immár megérett arra, hogy szülőanyja, az őt vehemensen védelmező kanca szárnyai alól ki- kibaktasson a tágas nagyvilágba. Karám, legelő, füves placc: nevezzük bárhogy, a süvölvény paci első szaladásainak helye. Arról azonban érdemes gondoskodni, hogy félreérthetetlenül tudja a ló, hol húzódnak a határok. Erre használják oly sok helyen a villanypásztort. Nem is túl finom módon.

Történik ugyanis, hogy – a legelső alkalommal – a csikó orrát-fejét bevizezik. Elengedik, hagyják, hogy kóboroljon, kedve szerint császkáljon a területen. Egyszer úgyis elérkezik a megrázó fémszálakkal átszőtt hevederekhez. Mikor a gyanútlan kiscsikó találkozik a villanypásztorral, még semmit nem sejt. Az első érintkezés – éppen az előzetes vizes preparálás miatt – azonban úgy megcsapja, hogy egy lóéletre megjegyzi: ezt a valamit elkerülöm. Ahogy az ember is cselekszik, csak zizegő voltok helyett más eszközöket alkalmazunk.

A fenyegetés, a megalázás (iskolai felelés, szőnyeg széle – ki ne ismerné?) meglepően közel ábrázolja embert a lóhoz, legalábbis ilyen tekintetben. Álljon itt három mondat. Először villanypásztoros stílusban írom le, utána pedig a lehetőségek megengedő hangján. Figyeld meg: a tartalom azonos, mégis: mennyivel jobban esik az utóbbi:

– Ha nem fogysz le, jóval korábban halsz meg, vélhetően komoly betegeskedést követően!

– Ha nem szoksz le a cigiről, tüdőrákot kapsz; túl azon, hogy napról napra zsugorodik a vitálkapacitásod is.

– Ha nem gondoskodsz önmagad a nyugdíjas éveid anyagi biztonságáról, eséllyel éhen halsz, jobb esetben csak nyomorogni fogsz.

Íme, mindez megengedően, lehetőség-centrikus megfogalmazásban:

– Az egészségedért, a hosszabb és boldogabb, jobb minőségben élhető életedért érdemes lefogynod.

– A fittségedért, tüdőd, szervezeted egészségéért érdemes abbahagynod a dohányzást.

– Nagyobb anyagi szabadságodért, kényelmesebb, szabadabb nyugdíjas éveidért érdemes itt és most előre tekintő módon döntéseket hoznod.

Az „érdemes” szó direkt szerepel mindhárom mondatban, ráadásul dőlt betűkkel szedve. Ott a lényeg, egyfajta felkínálás. Az első verziót utáljuk. Jogosan, teszem hozzá. Azért, mert egyrészt – tartalmilag – igaz. Másrészt viszont büntetésbe csomagolták, azt pedig mindannyian, te is, én is, nem egy alkalommal megtapasztaltuk. Ő a humán villanypásztor. Ha bármit el szeretnénk érni, ami a minimum szintjét jelző energetikai léc fölött található, tovább kell lépni innét. Felfelé, ahol amúgy a csillagok is ragyognak.

„Ha nem mondod ki, nem leszel szabad!” – akár ezt is üzenhetné mai témánk fő apropója, a Merkúr-Uránusz trigon. Ehelyett – lehetőség-fókuszú beállítottsággal – így szól: „mondd ki és válj szabaddá!” vagy: „Találj rá a legjobb lehetőségre és indulj el azon az úton!” Bár nyelvtanilag felszólító mondatok, egyik sem szegez töltött gépkarabélyt a homlokodnak. Nem olyan fából faragták ezt az égi mintázatot; annál jóval kedvesebb és szebb.

Egy tőről fakad a két bolygó; egyaránt a megértést, a kommunikációt stimulálják (többek közt). A lényegi eltérés a keretrendszert illetően mutatkozik. A Merkúr odabent, az Uránusz pedig odakint nyargal. A jó hírek egyik legjobbika, hogy hétfő estétől szerda kora délutánig szövetkeznek. Teérted, érted? A kapcsolódás fényszögét trigonnak nevezi a szakzsargon. Annyit tesz: Földünkről szemlélve 120 foknyi ívtávolságra látjuk egymástól a két planétát. Ennek jelentősége pedig frissítve zsendítő.

Emelő erő, ami kiterjeszt és megenged. Ha a kommunikáció, az értelem és igen: a mozgás területére vetítjük, így néz ki:

– Mondd ki, mert kimondhatod.

– Engedd a szikrákat megszületni.

– Lépj, mert léphetsz; menj oda, ha úgy szeretnéd, kezdeményezz!

Megkötés nélküli frissítő erő, ami aktuálisan még többet és még jobban segít. Príma szolgálatot tesz neked, nekem – mindannyiunknak. Olyan lehetőség, amivel érdemes élned.

kép: pixabay.com

az az asztal nem üres, sőt – a végtelen lehetőségek terét mutatja

Várd el a megdöbbentően jó ötleteket!

Várd el a megdöbbentően jó ötleteket!

Ritkán írom le, hogy bizonyos embertípust nagy ívben kerülj el. Most is csak egészen halk pötyögéssel, szinte lábujjhegyen vetem pixelre, kiktől óvakodj. Aki nem szeret megvilágosodni, akit terhel a jó ötletek érkezése és herótot kap az isteni sugallatoktól – vele nincs dolgod. Persze fordítva is igaz.

Elégedettséggel bélelt sikerélmény. Ezt adja, amikor különleges bevillanás érkezik, amikor valamire – felső égi közbenjárással – megleled a legjobb megoldást. Idézd fel, hiszen megélted. Odatetted magad, kellettél hozzá. De jött valami extra hátszél. Kiérdemelted, tudod. Mivel méltó voltál és vagy rá, miért ne találhatna rád újra és újra a gyümölcsöző égi szikra?

Fényes és termékeny sugallatok napja a kedd. Hangsúlyosan a legfelső polcról kapsz gondolatszikrákat – onnan, ahol a spirituális hatputtonyos, a tudati aszúesszencia lakik. A minőség kiváltságos, elérhetősége széles körű. Ezen a napon egzakt a Merkúr és a Sirius együttállása. Utóbbiban az északi égbolt legfényesebb csillagát tisztelhetjük.

Persze szemmel látható szépségén túl olyan minőségeket hordoz, amik említést érdemelnek amikről egyszerűen muszáj beszélni. Én pedig szíves örömest állok bele az asztrozófus „szent” kötelességébe. Tessék hát: a Sirius a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép alfája. A vele találkozó Merkúr egészen világos, jól megragadható ötleteket szállít.

A Sirius egyik titka a kettőssége. Bár Siriusról szokás beszélni, kettős csillag (A és B). Nyolcas alakú, azaz a végtelent formázó és ezt magában hordó pályán keringenek. Minden bevillanásban ott a földi(es) korlátokon túlra mutató megoldás. A keddi nap szellemi „termékei” a háromdimenziós, polarizált földi működésünknél jóval magasabb rezgéssel tágítják értelmünket. Tudod: a legmagasabb polcon nem kannásbor lakik.

Ne hidd azonban, hogy eléd vetett alamizsnaként érkezik a szellemi jóság. A Sirius kettőssége a végtelenen túl a döntési szabadságot is megengedi-támogatja. Magyarul: készülj, hogy kedden szofisztikált ötleteid ébrednek. Választási lehetőségeket is kínál a Merkúr-Sirius találkozó, egyszóval: nem készen kapod. A spirituális tudatlegót viszont kedvedre építed azzá, amire vágysz. Ritka jó égi állás.

kép: pixabay.com

a bevillanó sugallatok világítják meg a legjobb megoldásokat – 

ezt adja a Merkúr-Sirius találkozó

Táguló tudat, érkező ötletek

Táguló tudat, érkező ötletek

Kigondolni és megtenni – az egyik legjobb dolog. Amikor valami szuper ötlet bukkan fel benned és nem vársz sem jóváhagyásra, sem külső megerősítésre: egyszerűen csak megvalósítod. Beváltod a kozmikus eszmei zsetonokat, mert elérkezett az ideje. Az igazi élményhez persze önként hagyod el a szélesre csörtetett, úgynevezett járt utat. Mert az sokaknak jó, neked nem elég jó.

Mert amiben igazi szikra és bugi van, az valami miatt új. Meglehet, minden összetevője évezredek óta ismert, „csak” másképpen mixelted össze, mint korábban bárki. Az újítás nem mindig, nem minden esetben és nem feltétlenül követeli meg, hogy korszakos reformerként működj. A késztetés számos módon kínál megoldókulcsot.

A kozmikus miért?-re a Merkúr és az Uránusz quadrat fényszöge adja meg a választ. Ez az égi állás csütörtöktől szombatig egzakt, ám már kicsit hamarabb érezni az erősödő, felépülő szakaszát – ahogy a hét levégéig nyújtva cseng majd le. Az Uránusz a Bika, a Merkúr a Vízöntő asztrológiai jelében tartózkodik. Szabadság és teremtés – elsődlegesen szellemi síkon, a kommunikáció eszközkészletével.

A két planéta energetikája erősen összefügg; az Uránuszt szokás a Merkúr magasabb oktávjaként is említeni. Kereteken belülre és kívülre irányuló szellemiség működik együtt – mégpedig teremtő módon. Ebből kifejezetten jó, épületes dolgok szülhetnek ki.

Amivel segítheted saját dolgodat: a tudati korlátok félretolása. Az olyan kijelentésekre gondolok itt, mint: „nem tehetem meg,” „nem tudom,” „nem engedhetem meg magamnak,” „soha nem próbáltam, ezért alkalmatlan vagyok rá.” Kukába velük. Mert a két égitest szövetkezése egyben tudattágító is. Elképzelhető, hogy valamit tényleg nem próbáltál még: de ki mondta, hogy nem fog sikerülni, ha most először belevágsz?

kép: pixabay.com

teremtő szikrák, megoldást adó bevillanások ideje jön el

Pin It on Pinterest