Több terület megmondóemberei hangoztatják szimultán a varázsmondatot: az élet már sose lesz olyan, mint annak előtte volt. Bár egyikük sem biggyeszti hozzá, de ezt alapvetően nem pozitív felhanggal teszik, ne gondoljak arra: riogatni, rémisztgetni akarnak, ezzel hatást és figyelmet elérve. Nagyjából a következő képet festik le (energetikailag): baleset ér, elájulsz, majd a kórházban térsz magadhoz. Kissé még bódult vagy, ezért nem áll meg azonnal a szíved, mikor konstatálod, hogy a jobb lábad térdtől lefelé egészen egyszerűen hiányzik. A főorvos úr csendőrpertusan leereszkedik hozzád, biztosít róla, hogy sokkal rosszabbul is járhattál volna. Igen, a lábad amputált része már a veszélyeshulladék-gyűjtőben pihen, ha egy kórházi kutya el nem csente. Igen, meg kell tanulnod mankóval járni, vagy a kerekesszéket hajtani. Ha bírja a csonk, akkor esetleg protézised is lehet, lefuthatod Pistoriust is, csak a családi nézeteltéréseidet rendezd másképpen, leginkább magasabb szinten. A végén – oldandó a feszültséget – huncut mosollyal rád kacsintva közli: amúgy a sok rossz hír mellett szolgálhat egy jóval is: talált vevőt a jobb papucsodra.
Úgy vélem, ilyesmit értenek a címben írt mondat szajkózói. Rántsuk le együtt a leplet a valóságról, mert – úgy tűnik – az bizony vastagon „eltitkolódott,” hogy egy borzalmas, németesen szenvedő szerkezetű szóval gyötörjem drága, édes anyanyelvünket. Szeretném megmutatni neked a konkrétumokat: az a tény, hogy az élet más jellegű lesz, mint korábban volt – elvitathatatlan.
Korszakváltásban vagyunk, ami elkerülhetetlen, emiatt nem is érdemes úgy tenned, mintha egy szimpla filmszakadásos részegség áldozatává váltál volna, egy-két napi macskajaj árának megfizetésével mentesülve a rémálmoktól. Véleményem szerint ez az attitűd önmagában hibás és számos pofonhoz, majd az ezekből eredő, dominóláncolatos csalódásokhoz vezet. Akik a kommunizmusban sóhajtoztak, hogy „bezzeg drága Horthy kormányzó úr idején minden jobb volt,” azok beleragadtak a múltba, pont úgy, mint a XXI. században a Kádár-nosztalgiában fürdőzők is. A névadó csontjait sem lelni már, a múlt nem hozható vissza, végleg lezárult minőségekről beszélünk. Éppen olyan, mint a nem nyerő lottószelvényeddel sírni, hogy akár milliárdost is csinálhatott volna belőled az a kutya számhúzó, ha nem kétbalkézzel nyúl a gömbbe. Ez a hozzáállás tesz téged a kiszáradt, rideg fával analóggá, amelyik a szél erősségének függvényében előbb, vagy utóbb, de egészen biztosan törik.
Más lesz a világ, ezt már a Plútó Ekliptika alá merülésekor lehetett tudni, de legkésőbb a tavalyi naptári év legelején, mikor oly’ sokan világvégét kiáltottak. Mit tehetsz, ha nem akarsz leragadni, megakadni a változások közepette? Légy nyitott. A régiből a valóban fontos értékek jönnek veled az újba is (Szaturnusz krémje-habja), te magad tudsz őrzőként funkcionálni. Várd az újat kíváncsian, ne attól tartva, hogyan szúr ki veled, hanem arra fókuszálva, milyen friss lehetőséget hoz. Ez kulcsfontosságú.
Építsd be, emeld paradigmáddá (szemüvegeddé), hogy minden új mindig – most is – jót hoz. Nem vágták le a lábadat. Nem csonkoltak meg. A világ, s benne te magad is – változik. Akár tetszik, akár nem, ez tény. Egyesegyedül a reakcióidon múlik a megélésed milyensége és minősége. Igen, ez felelősség, igen, a mutatóujjadat már másra kell használnod, mint a vélt bűnbakokra mutogatásra (az orrtúrás sem játszik már). Ajánlom helyette az ég felé irányítani, majd a szegycsontod magasságában belső központod felé orientálni, hogy a fent és a bent miképpen harmonizálható – azért, hogy a legeslegtöbbet hozd ki mindabból, amit a Nagy Játékban kapsz.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
itt az ideje változtatni, tartsál bárhol is
nem igaz, hogy ütött az óra, de ébresztő!
