tudatosság | Ládonyi János

Ne csak új: jó év is legyen!

Szerző: János | 2023. dec 31 | Blog

Mindegy, mennyi bejglit ettél. Felesleges a kilókon, kalóriákon, derék-körméreten, repedő ruhákon aggódnod. Attól nem lesz jobb, csak egyet teszel vele. Azt, amit az együgyű favágó, mikor precízen duruzsoló Stihl fűrészével lenyesi maga alatt az ágat. Mit gondolsz, mi történik vele?

Zuhanás, esés, pottyanás. Magasságtól függ az intenzitás és a végeredmény. Pár kék-zöld folttól az új inkarnációig bármi megeshet, akár a rettegett tolószék is. Gyanítom, nem favágással keresed a kenyered. Ettől függetlenül: kerüld, hogy magad alatt nyesegesd a fát. Például a terméketlen bűntudat-generálással, önutálattal és január elejei hideg csömörérzettel. Ezekre annyi szükséged van, mint tatunak a fésűre.

Mindegy, miből mennyit ettél. Ha rakódott rád valami, az ott van. Ki tudod tapintani és a mérleg meg is mutatja. Lépj tovább. Ne törődj bele, de idén virradt fel az ideje, hogy lecsatlakozz a január elejei össznépi kínnyomorról. És akkor még az inflációs számokat és az emelkedő árakat nem is említettük. Ha most arra gondolsz, hogy egy kiba…bérlevelezett asztrozófus vagyok, a való világtól hermetikusan elzárt elefántcsont-toronyban, akkor – kivételesen – nincs igazad. De okkal mondom, amit mondok:

Az évváltás, az áremelkedés és a hideg akkor is megtörténik, ha te anyaszült meztelenül, füleidre egy pár mirelit cseresznyét akasztva ütemen kívül táncolsz a pályaudvar várócsarnokának mértani középpontján. És akkor is, ha semleges szemlélődő attitűddel éled meg a 2024-es év indulását. Merthogy magára a változásokra – ez esetben – nincs ráhatásod. A válaszreakcióidra annál inkább. Létezik is rá fogalom:

Reaktív. Aki befordul olyasmi miatt, ami rajta kívülálló okok miatt történik, azt reaktívnak nevezzük. Láss tisztán: a sütiktől (és más finomságok jóvoltából) felszedett plusz nem ide tartozik. Azokat képes vagy ledolgozni, annak rendje s módja szerint. A többi viszont – akár tetszik, akár nem – megtörténik. Veled épp úgy, mint nélküled. Ezért pazarlás búslakodni, vétek bosszankodni. Hidd el, többet érsz, többet érdemelsz:

Miért ne indulhatna – kivételesen – jól az esztendő?

Miért kéne újrajátszanod az előző évek siralmas forgatókönyvét?

Ki mondta, hogy ez olyan mély keréknyom, amiből esélyed sincs kimoccanni?

Emlékezz: reakcióid megválasztása szabad és teljesen ingyen van. Rajtad áll, rajtad múlik.

Mert nem mindegy, milyen szájízzel indítod a naptári újévet.

Nagyon nem.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Bölcsen összegezni jó

Szerző: János | 2023. dec 27 | Blog

Érdemes óvatosan kezelned a közvélekedést. Hajlamos az általánosításra, amivel egy baj van. Pont az, mint a statisztikával: a lényeg vész el benne. Ahogyan Magyarország KSH szerinti bruttó átlagkeresete egész csinos összeg (kikerestem: 557.900,-Ft volt 2023. szeptemberében), valahogy mégsem ennek leképeződése érződik. Bizonyára léteznek számítások, amik igazolják a végeredményt, de az beszélő viszonyban sincs a hétköznapok valóságával. Ebben úgy hasonlít a közvélekedésre, mint egyik keltetői tojás a másikra.

Aki nem értékel évet ilyentájt, nem is létezik. Nincs térképen, nulla, senki, súlytalan nímand. Ez is egy kijelentés, amire sokan bólogatnak. Igen, a lassan elmúló esztendő kielemzésének épp olyan szezonját éljük, mint a papírtrombitának, a pezsgőnek és a flitteres-giccses szilveszteri kellékeknek. Pedig nem kéne, hogy így legyen. Mert nem az évértékelésben van a hiba.

Az év csupán naptári évben közeleg a végéhez. Erről sokszor beszéltünk, de olyan igazság, amit nem lehet eléggé csépelni. Ami most véget ér, az a sorszámmal ellátott 2023. esztendő. Az valóban az utolsókat rúgja, hogy egy tivornyázós, durrogós, másnap takarítós aktussal végre megérkezzen 2024-be. Köznapi értelemben jelentős fordulóhoz érkezünk.

Könyvelés, bérleti díjak, határidők, számlák, szerződések, megbízások, elszámolások (Szicíliában leszámolások…), stb. Minden, ami a naptáradhoz kapcsolódik, ide vág; igenis ideje van vele foglalkozni. Ha őket emeled szemed elé, akkor bizony év vége és a fordulat következik. Jelentős, de nem fontos minőségek.

Hoppá. Hogyan is hangzott ez az utolsó mondat? Jelentős, de nem fontos minőségek. Igen. Add meg nekik a kijáró figyelmet, akár még tiszteletet is. Megérdemlik. Ne becsüld alá az ilyen típusú munkádat. Ebben a keretrendszerben élsz. A játékszabályok (legalábbis egy részük) rád is, rám is – mindannyiunkra vonatkoznak. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a naptári szálakat el kell varrni 2023. végén, hogy 2024-ben újakat gombolyíthass.

Jelentős, de nem fontos minőségek. Ismerd a pontos súlyukat, se kevesebbet, de többet se foglalkozz velük; nem érdemes. Miután pedig elkészültél saját, személyes évértékeléseddel, naptári összegzéseddel, vegyél nagy levegőt – és foglalkozz azzal, ami igazán a tiéd. Emlékez: a császárnak, ami a császáré, de nem többet. A fontos és számodra jelentős minőségek máshol várnak rád.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Amiért szent a Szenteste

Szerző: János | 2023. dec 22 | Blog

A Szenteste az Szenteste. Tudom, hogy az aktuális helyesírási szabályok szerint nemecsekernősen kis betűkkel kéne írnom, mint a Karácsonyt. Én mindkettőt naggyal írom, ahogy a Húsvétot is. A „shift” billentyű pluszban megnyomásával fejezem ki a tiszteletemet megbecsülésemet és hálámat a jeles alkalmak előtt, a hatályos nyelvtani szabályokat felülírva. Ilyenkor regula helyett ajánlásnak tekintem őket…

A Húsvét mozgó ünnep. Mit jelent ez a fura kifejezés? Azért „mozog” a húsvéti ünnep időpontja, mert Húsvét vasárnapja a tavaszi napfordulót (ekkor lép a Nap a Kos asztrológiai jelébe) követő első holdtölte utáni első vasárnap. Csak leírva és elsőre tűnik bonyolultnak.

A Szenteste ezzel szemben fix. Mióta világ a világ, december 24-én üljük. Na jó, csak kétezer éve.

Ekkorra már ki is engedték volna, ha mai divat szerint kórházban született volna a Fény. Ő azonban, köszöni szépen, ezt elkerülte és inkább a csillagos égen diadalmaskodott. Precízen: központi csillagunk, a Nap a Bak cikkelyébe lép. Ez a téli napforduló. Innentől hosszabbodnak a nappalok, növekszik a látható fény mennyisége.

Ezt ünnepelték régen. És ma is sokan. A helyzet hasonló június a 24-én ünnepelt Szent Ivánnal. Róla majd nyáron, a maga idejében beszélünk, most napforduló és Szenteste relációja az érdekes.

December 24-én nem történik semmi az égen. No, ahogy ezt kimondtam, egy velőt remegtető tockos csattant a fejem hátsó traktusán. Dehogynem. Olyan nincs, hogy ledermed a Kozmosz és adásszünet áll be. Sose másnapos.

Inkább úgy fogalmazok, hogy fényszületési szempontból már elment a hajó. Huszonkettedikén hajnalban, majd három napja, bizony. Ha jól megnézed, a nyomdokvíz is elült; kutató tekinteted még a bodorodó dízelfüstöt sem látja.

Szenteste és különösen Karácsony első és második napján, azaz december 25-én és 26-án már nem beszélhetünk jelen időben fényszületésről. Mégis, jogos a „szent” kifejezés, mint előtag.

Azért szent a Szenteste, mert azzá emeltük. Ennyi. Ez azonban nem kevés, sőt. Generációk, nemzedékek láncolata nőtt föl a december 24-re időzített áhítattal. Ez pedig transzgenerációs mintákat hívott életre. Magyarán: benne van a térben, hogy ez nem lehet egy gyalog hétköznap.

Azért szent a Szenteste, mert mi tettük azzá.

Ahogyan nézted a fát, később tevékenyen díszítetted is.

Ahogy segítettél bejglit tekerni, halászlevet passzírozni, majonézes krumplisalátát keverni.

A sor végtelenül folytatható. Helyettesítsd be kedvedre; biggyeszd oda személyes, meghitt, emelő történéseidet, megéléseidet. Miattuk, a benned keltett rezonanciájuk miatt szent a Szenteste. És ez jól van így.

Csak ne akard a Fény születésével összemosni. Mert – már – nem arról szül. De ünnep, valós, igazi. A tiéd, az enyém, mindannyiunké.

Nem, ne gondolkodj rajta. Kerüld el a vagylagosságot. Talán már fel is buggyant ugyanis a kérdés: akkor most a napfordulót vagy a Szentestét érdemes ünnepelni?

Mindkettőt. Igen. Miért, olyan sok az ünnep? Netán túladagolásban szenvedsz? Nézd el a kötekedő hangnemet, de itt egy kutya van elásva. A szagáról ítélve nem tegnap óta.

Meg kell tanulnunk valóban ünnepelni és azt is, hogy igen, megérdemeljük, hogy pár nap különbséggel kétszer is átengedjük magunkat a meghitt köszöntésnek. Ki mondta, hogy nem szabad? Kit rövidítesz meg vele?

Minden felmérés, ami nemzetek boldogságát hivatott mérni, a sor végén, a sereghajtók között találja kullogni hazánkat. Az élmezőny bezzeg gyakran ünnepel. Nem, ez nem kerül pénzbe. Az ünnep ingyen van. A ponty, a szaloncukor, a fenyőfa bankókért és kártyás pittyenésekért cserél gazdát, de a lényeg megfizethetetlen, azaz nem számszerűsítehető, lepattan róla a haszonelvű megközelítés. Ebbe kapaszkodj.

Nyilván a készülődés során elvetett magokat aratod le 24-én ebédkor, délután, este. Ezért is érdemes megőrizi emberi méltóságodat. Ehhez jellemed erejét hívd segítségül. Már ha egyedül nem sikerül kellő erővel valagba rúgnod a megfelelési viszketegséget.

Nem a tizenegy fogástól ünnep az ünnep. Somlósi Lajos bácsi gondolatszálát kölcsönözve: az ember egyik fontos küldetése, hogy felszabadítsa magát a gyomor szomorú rabszolgájának státusza alól.

Jó enni, az együtt elköltött ünnepi étkezés pedig felemelő. Ez azonban nem egyenlő a zabaorgiával, ahol a magadba tömött élelmiszerek habzsolása úgy ül tort, hogy a tempó miatt valójában az ízeket sem érzed.

Szélesebb spektrumban az egész ünnepre hangolódás játszik. A takarítás, fenyő talpba faragása, bejglitekerés – mind maradjon meg az emberi kultúra határain belül. Ennél nem is kell több ahhoz, hogy valódi, a káromkodás felett érzett bűntudat nélküli meghittség járhasson át.

Utána már könnyen éled meg az este „szent” mivoltát. A csillagos égen a Szaturnusz, a hetedik bolygó a megszentelés princípiuma. Ahogyan a teremtéstörténetben is a hetedik nap hozta el ezt a minőséget, úgy érdemes most is a Szati égiszéhez fordulni.

Magyarán: légy jelen. Légy ott. Nem csak testben. Egy évben egyszer van Szenteste, de a „mágikus” december 24. dátumon túl te magad szentelheted meg. Tedd meg.

Áldott Ünnepet kívánok!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A mostani időszak azért nehéz…

Szerző: János | 2023. dec 15 | Blog

A mostani időszak azért nehéz, mert…

Mindegy. Ne is olvasd tovább. Nem érdekes, ki írta és miről szól. A magyarázat haszontalan, értéktelen; életedet annyira szolgálja, mint a karácsonyfaárus placcáról összekotort gyantás tűlevélkupac. Azaz semennyire, kizárólag bosszúságot okozhat. Persze csak ha hagyod.

Tükrösen csillogó, fényes, mesepiros alma. Egy gond van vele: belül férgek rágják és rohad; csak a héj tartja egyben. Éppen ez történik, ha benyeled az olyan értekezéseket, amik úgy indulnak: „a mostani időszak azért nehéz…” A mélyebb megértéshez időutazásra hívlak. Repülj vissza gyerekkorodba és képzeld el: nagymamád ölében ülsz, aki éppen mesél neked. Csak most egy kicsit másképp hangzik a jól ismert történet:

„A legkisebb fiú elindul hosszú útjára. Tarisznyája mélyén hamuban sült pogácsa lapul, szalmakalapja mellé búzavirág tűzve, szívében derűvel lépdel. Három nap és három éjjel csak megy és baktat, mígnem elérkezik egy csörgő ezüstpatakhoz. Annak partján öreg, rémségesen csúnya banya foltozgat egy lyukas zoknit.

– Merre, hová, édes fiam? – kérdi az öregasszony.

– A világ valamely pontjára, drága néném. – válaszol a fiú. – Oda, ahol megtalálom számításaimat, a boldogságot, a hírnevet s némi tőkemagot is.

– Biz rossz irányba tartasz, gyermekem. Térj bármerre, neked véged van.

– Ej, de csípős a nyelve, néne. Miből gondolja? – replikázott a fiú.

– Mert elindulhatsz balra, túl a patakon, a kéksüvegű hegyek felé. Ott a kerekpikkelyes sárkány az úr, s erős tüzével nyomban halálra éget, szenesedett hulládat pedig elviszi a fészkébe, eledelül a kicsinyeinek. Mehetsz jobbra, a tükörtenger felé. Hét nap s hét éjjel járhatsz alvás nélkül, mire megérkezel. Ám ott a jéglángot lövellő sárkány vár. Addigra kellően legyengülsz, könnyű dolga lesz: egy mozdulattal harapja le a fejedet, majd azon nyomban felfal; esélyed sincs. Ha pedig toronyiránt, a szélmalmos dombok felé vinne utad, annak túlsó felén a fekete koromsárkányok földjére érkezel. Ezek csapatostul járnak, messziről megérzik a szagodat, s mire odaérsz, már várni fognak, Négyen lefognak, az ötödik brikettet töm a szádba, hogy senki meg ne hallja kiáltásod, majd falatonként, elevenen falnak fel. Csontjaidból sípot faragnak, így az esti szél üzeni majd világgá: itt ért a vég. Szóval érted már: neked annyi. Mindegy, hová mész, merre indulsz, az tuti, hogy belepusztulsz.”

Szerinted ezek után van kedve a fiúnak útra kelni? Jó, lehetne egy Chuck Norris-féle verzió is, hogy fejet csóválva veszi elő Coltját, keresztül lövi a nyanyát és belelovagol a naplementébe. De nem westernben utazunk. A legény tehát ott áll és elmélázik, a következő monológgal:

„Így is, úgy is kinyírnak a sárkányok. Az öreglány igazat mondott, látom a szemén. Randa, mint a veszedelem és a hazugság sem áll tőle távol, most azonban igazat szólt. Nekem annyi. Minek is kaparnék? Pedig de jó lett volna. Már úgy beleéltem magam, hogy királylány, fele királyság meg egy kis pénzmag is vár rám, de így? Kell a fenének. Inkább keresek egy kocsmát, aztán lerészegedek, ha már úgyis közeleg a végzet. – azzal búcsút intett a fogatlan vénségnek. Igen ám, de a csoroszlya még utána szólt: – Ej, menj édes fiam, de a kocsmában is a Halál vár. Az szúr hátba, s akkor, mikor te épp gyanútlanul iddogálsz. Isten nyugtasson, gyermekem!”

A fiú tehát csupán a halál helyét és eshetőségét választhatta volna meg. Nyilván végül a becsületsüllyesztőben kötött ki, olcsó világos sört szlopált és várta a végzetet. Így siklik ki egy klasszikus, amúgy happy enddel véget érő mese egy kategorikus kijelentésen. Amit a szipirtyó mondott, azt szajkózza minden jós, tudor, előrejelző szaki:

„A mostani időszak azért nehéz, mert…”

Önbeteljesítő jóslat.

Elvetett fekete mag.

Kényszerpálya.

Így működik, ezért veszélyes. Ha azonosulsz vele, nyitott szívvel mélyre engeded, akkor éles sarlóval nyesi le szárba szökkenni vágyó reményeidet. És még igaza sincs:

Vagy következik, vagy éppen benne vagyunk. Következésképpen változtathatsz, reagálhatsz, alakíthatod a működésedet. Nem törvényszerű, hogy megszívod és Grimm vagy Andersen-érzetű horrormese (negatív) hősévé válsz. A jó és üdvös megoldáshoz mindössze egy dolgot kell tenned:

Használd a benned élő bölcsességet.

Ne hagyd, ne engedd, hogy álmaidat kisiklatva tévútra vezessenek.

A te életed, a te jövőd. Rajtad áll, kinek engeded, hogy beleszóljon.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Amit az önfeláldozásról tudnod kell

Szerző: János | 2023. dec 10 | Blog

Ha magasabb érdeket szolgál, úgy sok minden belefér. Ezt tanította meg a Babaarcú Gyilkos, mégpedig jóval árnyaltabban az unalomig csépelt „a cél szentesíti az eszközt” közhelynél. Másképp megfogalmazva: az alázat csodákat tesz; az egyéni érdeket magasabb cél érdekében önként alá lehet s kell is rendelni. Az önmagában szép és egyetértő bólogatást kiváltó gondolatmenet vajon akkor is igaz, ha ez a focipályán történik és azonnali, ellentmondást nem tűrő piros lapot érdemel?

Durva, szándékos buktatás. Az elkövetőnek esze ágában nem volt labdára menni. Amúgy is kitűnő érzékszervei tűpontos jeleket küldtek, amiből tudta: esélye sincs elérni a játékszert. Maradt az ellenfél lába, azt pedig határozottan, hátulról kaszálta el. Az odasiető bíró egy pillanatig nem habozott: mellényzsebéből gondolkodás nélkül húzta elő és mutatta fel a piros lapot. Akkor most ocsmány szabálytalanság, vagy önfeláldozó gesztus? Attól függ, mondhatni kontextus kérdése.

Közel negyed évszázad telt el azóta, az apró mozzanat azonban bevonult a sporttörténelembe – és reményeim szerint mostantól a spirituális gondolkodás tárházát is gazdagítja. Történetünk a ködös Angliában játszódik. Főhősünk becsületes neve Ole Gunnar Solksjaer és Norvégiában látta meg a napvilágot. Az 1998-1999-es bajnoki szezon aranyérméért az Arsenal futott versenyt a Manchester Uniteddel. Utóbbiban rúgta a bőrt ellentmondásos kulcsemberünk. A trófeáért való küzdelem a legutolsó pillanatig éles, a Vörös Ördögöknek (így becézik a MU-t) minimum egy pontra, tehát döntetlennél nem rosszabb eredményre van szükségük a záró fordulóban a Newcastle ellen. Minden a terv szerint alakul, az állás 1-1 a meccs hajrájában. Igen ám, de ekkor minden manchesteri szurkoló legrosszabb rémálma tűnik megvalósulni.

Egy szöglet utáni villámkontrából egy az egyben tör kapura a Szarkák csatára. Lábai sebesek, villámléptekkel robog a vörösök kapuja felé. Egy legény akad csak, aki képes ezt a tempót felvenni, sőt. Babaarcú Gyilkos. Az ifjú norvég lélekszakadva rohan s végül beéri az ellen játékosát. Hátulról. Felméri, semmi más lehetősége nincs, hogy megóvja csapatát s kapuját a gólveszélytől és az elbukott bajnoki címtől. Tiszta erőből, hátulról, szándékosan, vitathatatlanul azonnali piros lapot érően kaszálja el az ellenfél lábait. Bíró fut, lap villan, Solskjaer leballag. Valóban, se ellenvetése, se tiltakozó szava nincs. Nem is lehet. Pontosan tudta a mozdulat megkezdésekor, hogy ebből kiállítás lesz. Mégis megtette. A szavaimnál persze többet ad vissza a rövid, alig perces videó; javaslom, pörgesd végig, mielőtt folytatjuk. Alaposan figyeld meg a jeleneteket és a gesztusokat, mert az egyik kiemelt jelentőséggel bír. Íme, a videó: https://www.youtube.com/watch?v=6uHhnvquQNs

Harmincegyedik másodperc. Itt már rezignáltan indul lefelé a hős, akiről most még nem tudjuk, valódi, vagy antihős-e. Egy hosszú hajú srác lép oda és meglapogatja. A rövid mozdulatról önmagában könyveket lehetne írni, ehelyett a tények: David Beckham fejezte ki háláját, köszönetét, nagyrabecsülését. Szavak nélkül adta norvég csapattársa tudtára, hogy amit tett, helyén és rendjén való, köszönik, hogy elvégezte a piszkos munkát és áldozatkészségét soha nem felejtik el. Mellesleg számos gólja mellett ezért a piros lapért zárta istenigazából szívébe Solksjaer-t a manchesteri publikum és vált örök közönségkedvenccé. Ideje a fociról áttérnünk a spiritualitás útjaira, hogy együtt fejtsük ki a magasabb tanítást.

Ha kell, vállald be. Legyen meg benned a kellő kurázsi.

Ha kell, azonnal hagyd figyelmen kívül a szabályokat (lásd még: a gyereked életére törő személyt habozás és gondolkodás nélkül nyírod ki).

Ha az kell, nyugtasson a tudat: magasabb, fényes cél által vezérelve egy-egy kevésbé üdvös mozzanat is belefér – összességében.

A végére kívánkozik a legfontosabb; a Babaarcú Gyilkos története mellett ezt is tedd a tarisznyádba és vidd magaddal:

Tudd, mi az a cél, ami miatt megéri. Azonosulnod kell vele, mélyen belül. Ellenkező esetben közönséges favágó, hentes-mészáros maradsz (ezek tisztes szakmák, csak a futballszleng miatt írtam éppen őket).

Ha viszont helyén van a szíved, te is a mennybe mehetsz – és nem csak egy jól időzített piros lap apropóján.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus