Változtass egy vágással!

Változtass egy vágással!

Bárki gyúrta is össze az embert, nem félelemben élésre tervezte. Ideig-óráig, rövidke életpillanatokban megbirkózol vele, de tartósan és mélyen benne pancsolni épp olyan káros, mintha akkumulátorsavban lubickolnál. Ne próbáld ki, – ezt kivételesen – hidd el nekem, egészségtelen.

Aki fél, az nem egész, nem tud az lenni. A magyar szómágia alapfokának felkészítő szintje a fél-elem bontása. Amíg félelemben élsz, elválasztod magad az egésztől. Az arányosság pedig olyan egyenes, mint Kanada és az Egyesül Államok határának nyugati fele (amit vonalzóval húztak).

Igen, a félelmet utáljuk. Te is, én is, mindenki; mint varjú a rohadt tököt. Ez rendjén is van. A legrettegettebb fajzata az, ami ledermeszt. Mondhatnám úgy is: kővé meredsz tőle. Persze akad kivétel, mint a legtöbb esetben. Megesik ugyanis, hogy kifejezetten keresed a lehetőséget, hogy félj. Kicsit vagy nagyon. Ez a tervezett változat, őrá nem érvényes az alapszabály.

Extrém sportok, bungee jumping, Pamplona szűk, szépen kövezett utcáin lélekszakadva futni a füstöt lihegő bikák elől – mind-mind készakarva hajszolt félelem. Okkal és céllal. Ez pedig nem mást, mint a lehetőség, hogy legyőzd őket. Ezért vágyod, kutatod, űzöd őket. A félelem fölött aratott fényes győzelmed a jutalomfalatod; motivációd egyébként eszedbe sem jutó cselekedetekre.

A két főszereplő veretes figura; mindkettő igazi fenegyerek. Karakterek a javából. Az eddigi négy rövidke bekezdésben már meg is ismerkedtél velük, bár egyik neve sem hangzott még el. Mégis: színre léptek, itt vannak. Algol és Mars. Együtt, kettesben. Közelítsünk rájuk jobban, vegyük őket tüzetesen szemügyre, mert látnivaló bőven akad!

A témá a Mars és az Algol csillag együttállása. Az Algol méltatlanul kap(ott) rossz sajtót, de a legrosszabbak közül valókra gondolj most. Erőszakos halál, szerencsétlenség és fejlevágás, hiszen ő jelöli a Perszeusz által levágott Medúza Gorgó fejét. A Mars bolygó erőt, lendületet, cselekvési szándékot testesít meg. Kerüld el azt a retardált kombinációt, ami lenyakazásra, a fejedet érő balesetre, feltétlen erőszakos behatásra utal; ne járd a logika-tanfolyamot végző közeg útját az akváriummal.

A Mars-Algol találkozó árnyalataira szeretném irányítani a figyelmedet. A csillagos égen a fej szellemiséget jelöl. Medúza Gorgó pillantása kővé dermeszt – ezt összeolvasva találd meg, mely tudati tartalmad, gondolatod képes arra, hogy cselekvésképtelenné változtasson. Mitől dermedsz le? Milyen eszmék fagyasztják beléd a sz@rt szuszt?

Az Algolhoz érkező Mars erőt és egyúttal eszközt is ad számodra, hogy életed Perszeuszává emelkedve lenyeshesd az ilyen csúf gondolatokat; gyorsan, egy vágással, radikálisan. A levágott fej nem illeszthető vissza, azaz a véglegesség és végletesség a képletben azt (is) jelenti, hogy ez az együttállás segít örökre megszabadulnod nyomasztó terhektől és fényt, világosságot erősíteni tudatodban. Nem acél nyakvédővel kell járnod az utcát, hanem a nyakad fölötti rétegekben rendet tenni. Nyilván a mételyes gondolat nem marad odafönt, terjeng az érzelmek világába.

Tudnod kell: a mostani időszak (augusztus 12. péntektől augusztus 16. keddig) által támogatott határozott nyesés véget vethet ennek a szellemi fertőzésnek. A gyógyulási arány pedig 100%.

Vigyázz vele! Az energiákat ismered, annak viszont semmiképpen ne dőlj be, amit összehordanak róla. Riogatás a javából, a köbön; eljövő kénköves pokol és erőszakorgia. Immár tudod, ez nem igaz. Ismerd meg, mert könnyen transzformálhatod címeres mumusból legjobb barátoddá. Íme:

Tagbaszakadt, kigyúrt és kopasz. Arcát mély sebhelyek barázdálják és nem tudod nem észrevenni markáns, esetenként kihívó tetoválásait. És ez csak az, amit elsőre látsz belőle. Zsigeri reakciód szerint a fickó láttán legszívesebben átmennél az utca túloldalára, pont olyan, enyhén rácsodálkozó érdeklődéssel, mintha a vérunalmas egyen-házfalak valami egzotikus ritkasággal vonták volna magukra a figyelmedet odaát. Nagy hiba volna.

A külseje rémisztő, valóban. Igen, akár gyermekek ijesztgetésére is alkalmas lehetne, már ha valaki táplál ilyen perverz késztetéseket. Ha megismerkedsz vele, csak akkor adsz esélyt, hogy kiderülhessen: jó fej. Őszinte, igaz barát válhat belőle, aki – a zord és mord külső ellenére – kenyérre kenhető. Ilyen az Algol.

Legerősebb, legmélyebben lakó, azaz: kővé dermesztő félelmek legyőzésének jelölője. Hogy pontosabban fogalmazzak: itt nyesheted le őket. A kés Perszeusz kezében van, de vedd észre: rég vége a mitológiának! Te vagy a hős, te magad és nem más. A történet itt és most, ebben a jelen valóságodban játszódik. A Mars maga a gyors, erős, hirtelen vágás. Olvasd össze: ugyan mire kéne még várnod, hogy nemet mondj a zsibbasztó rettegésre? Hogy nemet mondj és a félelmet tápláló ütőeret markáns, határozott mozdulattal elvágd?

Nincs teketóriázás. Az üzenet überaktuális; a mélyen lapuló gombokat nyomkodni hivatott félelem már a spájzban van. Nem kéne, hogy ott sompolyogjon, de elszabadították elszabadult, mint egy felfedező kedvű dzsinn. A te dolgod, hogy saját életedben, mikrovilágodban leszámolj vele. Irgalom és könyörület nélkül, végtelen következetességgel.

Végezhetsz szertartást is. Ha kedved tartja és jobban esik, vágj ki papírból egy emberalakot; nem baj, ha nagy fejet rajzolsz neki. Nem a zika vírus ellen, csupán praktikus okokból. Hogy legyen helyed írni. A buksijára kerüljön az, ami téged kővé dermeszt. Miután elkészültél és így megszemélyesítetted a papírgorgót, vedd erősebbik kezedbe otthonod legélesebb ollóját és egyetlenegy gyors, remegéstől mentes mozdulattal vágd le a fejét. Látod, máris perszeuszkodsz. Itt azonban még nem ér véget a munkád.

Égesd el az addig is lobogó mécses/gyertya lángjánál a papírkobakot, rajta az immár levágott rettegni valókkal. Elengeded, ám végtelenül elegáns módon, mégpedig fénnyé változtatva. Az a kis hamu pedig mehet a lefolyóba, bő vízzel tova.

Erő és hatalom ébred benned. Ez ad valódi szabadságot. Éppen ideje. Lépj a tettek mezejére, mert felvirradt a te időd. Erre ösztönöz a Mars és az Algol csillag együttállása.

kép: pixabay.com

tűz, erő, vágás – ezt kínálja a Mars-Algol találkozó

Jaj az asztal lapjának!

Jaj az asztal lapjának!

Kell, hogy időnként az asztalra csapj. Mégpedig jó nagyot, hangosat. Nyilván akkor, amikor okod, indokod is van rá, nem csak úgy, passzióból. Az már perverz lenne. Időnként azonban emlékeztetned kell – nem a környezetedet elsősorban, hanem – magadat: kellő erő buzog benned. A békát nyeljék a gólyák és a francia konyha szerelmesei. Amikor még nem ér a torkodig, csak közelít, már akkor érdemes elindítanod erősebbik kezed hangosan végződő mozdulatát.

Nem öncélúan püfölöd az étkező- vagy tárgyalóasztalt. Azért, hogy valaminek azonnal, ebben a szent pillanatban végett vess. Olyasmire gondolj, ami már méltatlan, kellemetlen, de eddig tűrtél és igyekeztél megfelelni. Mert mit szólnak, ha… Mit szólnának? Meglepődnek, fejet csóválnak és az élet megy tovább. De már nem úgy, ahogy eddig.

Nap és Plútó trigonja váltja ki a heveny asztallap-csapkodást. Szerdától péntekig egzakt a kapcsolódás, itt munkálkodik legintenzívebben a megvilágosodásból változtatás kraftja. Tömör kulcsszavakban:

Visszatérőben-erősödőben talál rád a plútói cselekvő-változtató mintázat. Megoldáshoz segít, hiszen a Bak jelében jár a planéta. A belinkelt írás részletesen leírja, mit kell tudnod róla; tekintsd használati útmutatónak.

A Nap esetében még könnyebb a dolgunk. Bika zodiákus, Bika csillagkép. Egyetlenegy szóba sűrítve: termékenység. Ezerrel. Azért persze több is, mert a két égitest kapcsolódásával érkezik el központi csillagunk a Fiastyúkba. Ez az a csillaghalmaz, amit Plejádok néven is szokás említeni. Az isteni elven nyugvó esszenciális teremtés égi pontja. És ami fent van, az lent sem maradhat el, ergo készülhetsz az öledbe – megérdemelten! – hulló eredményekre.

Szerdától péntekig légy résen és ne kíméld az asztal lapját. Ő elbírja, neked pedig áldást hoz, ha a kellő időben a megfelelő erővel csapsz rá egy kiba…bérlevelezetten nagyot.

kép: pixabay.com

gyönyörű kávé egy szép asztalon:

a csésze romjait összesöpörheted, a kávét feltörölheted –

csak csapj oda, amikor elérkezett az ideje!

Bombasztikus lelkierővel változtatsz

Bombasztikus lelkierővel változtatsz

Nem látom a kezeket. Bárhogy gúvasztom-meresztem a szemeim, sehol egyetlenegy árva, feltartott kéz. Minden vállizom ernyedten lóg, semmi jelentkezés. Pedig nem a hétfejű sárkány szájpadlásának tapintásos vizsgálatára invitállak. Egyszerűen csak az tettem fel: ki szeret belső feszültségben élni? De semmi válasz. Megértem.

Senki nem szereti a tartós, nyomasztó feszültséget. Mert az (már) nem izgalmas. Ez is az emberi minőség egyik ismérve, a felegyenesedett járás, a gondolkodás és a szembefordítható hüvelykujjak mellett. A kukta jó, a kukta szép, a kukta remek levest főz – de kell, hogy a szelep tökéletesen működjön a tetején. A fantáziádra bízom, mi történik, ha homokszemcsék hullanak a gépezetbe.

Robbanás, kitörés, indokolatlan ingerültség – csak három a számos tünetből. Ide vezet az elfojtás, az érzelmek lenyomása. Ezzel persze nem árultam el forradalmi újdonságot, sőt. Mindenki számára ismert tényszerűség, ellenben közeleg egy szuper szelepelési idő. Közeledtét az égi mozgások jelzik, két főszerelője pedig a Hold és a Plútó.

Elérkezett a nagy átrendeződés kora. Ez fémjelzi a Plútó aktuális, októberig tartó mozgását. Nemrég kezdett el – Földünkről szemlélve – hátrafelé törekedni. Javaslom elolvasni a belinkelt írást, ott fejtettem ki, mi a jelentősége a retrográd Plútónak és miért is nagyszerű energia. Érdemes tisztán látnod őt, mert az egyik főszereplője a mai történetnek.

Az érzelmek és a lélek hangja is azt súgja (vagy ordítja, habitusa szerint): elérkezett a tettek ideje. A másik égitest, aki színre lép, a Hold. A Rák asztrológiai jelében járva kezd farkasszemet nézni szombaton a Plútóval. Ennél azonban fontosabb, hogy immár a Rák csillagzatában (is), mégpedig annak befogadó ágánál lépdel. Látod és megérted (azaz: ráérzel), mi az, amin változtatnod kell. Igen, kell. Bár igyekszem ezt a szót nem túl gyakran alkalmazni, most nincs alternatívája. Egy Hold-Plútó szembenállásban a változtatás egyszerűen kell.

Érzelmekből kiindulva eljutni a megoldáshoz. Erről szól a Rák-Bak tengely, amire a két égitest fűződik fel oppozíciójuk idejére. A Hold maga a változás; hét naponta ér új és új fázisába; mindössze négy hét alatt kerüli meg Földünket. Csak nézz fel az égre: napról napra emlékeztet a változás állandóságára.

A Plútó pedig maga a változtatás. Itt már beszúrtam egy műveltető képzőt. Nem „csak” változol, itt már igényed ébred változtatni. Mégpedig jó plútói módon, azaz mélyre hatóan, a finomkodást teljes egészében mellőzve. Ha asztallap tartózkodik a közeledben, jó eséllyel kap egy csapást. Tudnod érdemes, hogy nem lép pályára a megalkuvás, a középszer és a kompromisszum triója. Ilyen a Plútó.

Konfrontáció, összeütközés, terméketlen belső vívódás – ez a két planéta kapcsolódásának alacsony szintű megélése. Amikor tetten éred, azt is tudod: csak egyet kell csavarnod belső állítótárcsádon, hogy magas szintekre juss. A szembenállás hegycsúcsosan ilyesmiket kínál: kiegészülés, teljességre törekvés. A változás belülről indulva, minden erődet megmozgatva juttat el a lehető legjobb eredményhez. Tömören ennyi a Hold-Plútó oppozíció veleje.

Nagy levegő, elszánás, ellépés – ez a három dolog érlelődik szombaton. Tettek és cselekvés. Ami néha hangos, de sebaj. Ennek van itt az ideje. Amikor tűzijátékot rendeznek, senkit nem lep meg, hogy a gyönyörű fényjelenségek durrogással is járnak. Fordítsd hasznodra, épülésedre ezt az égi állást – legyen személyes szikráztató erőd.

kép: pixabay.com

ideje nyergelni – és az álmaidért nyargalni

Erős szavak ezek, na

Erős szavak ezek, na

A kimondott szó teremtő ereje végtelen. Talán fel sem tudjuk becsülni – egészen addig, míg próbát nem teszünk. Ha valamire vágysz és ezt magadban mantrázod, jó. Ellenben hangosan kimondva a turbót is rákapcsolod. Nem kellenek szem- és fültanúk. Legfőképpen pedig: el ne hidd nekem. A világ minden kincséért sem. Teszteld, tapasztald.

A kimondott szó végtelen teremtő ereje világot változtat. Különösen akkor, ha mondandód már érlelődött. Isten ne adja, nem közölted, mikor ideje lett volna, emiatt pedig a frusztráció rothadó káposztát kenterbe verő szagú érzése erjed benned. A jó hír, hogy új esélyt kapsz. Visszatér a lehetőség, a legjobb kockajárás mosolyog rád a nagy kozmikus társasjátékban.

A kimondott szó világot változtató, végtelen teremtő ereje hivatott minőségi változást hozni életedbe. De csak veled együttműködve. Nem szervezheted ki a hangszálak rezgetését, a mondatok megírását. Van, amihez saját magad „felhasználása” szükségeltetik. Ez éppen ilyen. Gondolj például a királyi családra. Ezer és egy dolgot nem az ő nemes kacsójukkal végeznek. Alkalmazottak, szolgálók, személyzet és adminisztráció végtelen serege lesi utasításaikat. De utódot saját maguk, az általuk birtokolt nemzőszerveik segítségével teremtenek.

Korlátlanul felhasználható, radikális, kompromisszumot nem komáló helyzetbe pedig a Merkúr és a Plútó együttállása hoz. A két égitest egzakt módon csütörtöktől vasárnapig ölelkezik össze. Ez a szövetség sok mindent ismer. Kivéve a középutat és a megalkuvást. Mindketten – a legeslegjobb értelemben – a végletesség támogatói. Nincs langyos sz@r, sem tutyimutyiskodó félmegoldás. A legjobb. Csak és kizárólag. Még ha embert próbáló is.

Amit pedig kellett volna, mégsem mondtad ki korábban – megteheted. A Merkúr Földünkről nézve látszólagosan hátrál. Ennek fő üzenete a visszatérés. Visszakanyarodás, hogy amit eddig még nem maxoltál ki, az megtehesd. Itt kell beszúrnom egy rövidke, óva intő bekezdést.

Állj ellen a kísértésnek, hogy névjegyzék szerint végig haladva küldd el haragosaidat/irigyeidet/ellenlábasaidat a jó qrva anyjukba melegebb éghajlatra. Alacsony szinten piszkálhat a késztetés. Olyan jó lenne beolvasni, leordítani a fejét, szemtől szemben, dagadó nyaki erekkel ordítva közölni, hogy biológiai csodát „tisztelsz” a személyében, hiszen ő a megtestesült, nyakra nőtt segg alfél. Ne tedd. Játssz el a gondolattal, az még belefér. De erőd van elkerülni a mocsarat; az alacsony szint tetteinek mezejére nem lépni.

Világot megváltó ötletek. Beragadt, félbe hagyott, lefulladt projektek fényes újraindítása. Az isteni szikra felfedezése ott, ahol sejtetted, de sehogy sem találtad meg. Ez már való, méltó, ez a te utad. A Merkúr-Plútó erős, mint a bivaly. Ész, tudatosság, jelenlét és jellemerő kell hozzá. Ahogyan a hülyegyerek ötszáz méter után fára csavarodik a nyári gumis Ford Mustanggal, úgy gondolj az együttállásra. Kellő tudás, uralt erő viszont csodákat hoz felszínre. Amik érezhető és ami még fontosabb: minőségi változást hoznak életedbe.

kép: pixabay.com

erő és a radikális változtatás eszközei – ezt kínálja fel a Merkúr-Plútó együttállás

Csapj az asztalra! – ha kell

Csapj az asztalra! – ha kell

Néha nem elég finomkodni. Van, hogy a szép szó kevés. Előfordulhat, hogy a virágnyelv elhervad, mert a másik nem képes/nem hajlandó olvasni a sorok között.

A megoldás érkezhet radikális módon. Az asztal lapja elbírja, hogy rácsapsz. Már ha valós okod van rá. Mi lehet ez? A méltatlanság. A torkodon akadt varangy. A hülyének nézés.

Az ésszerű kompromisszumot keretbe foglaló okiratot össze is tépheted. Hiába tolják az orrod elé. Lehet, hogy összeráncolt szemöldökökkel találkozol, a fej pedig, amire ránőttek, csóválódik. És ki nem sz@rja le? Kit érdekel?

Nap-Plútó együttállás. Szombattól hétfőig egzakt. Nem túl jó hírű égi állás, nevezhetném inkább hírhedtnek is. Pedig á, dehogy. Csak tudni kell kezelni. Nem a Ferrari hibája, ha hülye és fakezű gazdája hideg gumikkal csavarja fel a fasori kétszáz éves platán törzsére.

Ha Deák Ferenc és/vagy Görgey Artúr portréja díszíti a szalonod falát, úgy teríts rájuk vastag, fekete brokátot e három szentelt napokban. Mert a kiegyezés és a megalkuvás szünetel. A Plútó nem ismeri őket. Illetve ez így, ebben a formában nem igaz. Ismeri, mert tud róluk. De olyan széles ívben kerüli el, hogy közben háromszor kell tankolnia.

Radikális, végletes, mélyre ható változások. Ami nem egyenlő maszatolással, fingfésüléssel, trágyakozmetikázással. Lehet, hogy fel kell tűrnöd inged/blúzod ujját. Talán még lapátot is ragadsz. Végső esetben annak nyelétől vízhólyagosodik a tenyered. De olyan munkát végzel el, amit nem lehet apránként. Csak maximalista, mindent bele!-módon.

Ez az előre vivő út. A megoldás. Mert van – mint most is -, amikor a kicsi tét semmit nem ér. Hiába pörgeti ki a rulett a számodat és kapod vissza harmincötszörösen a pénzed, ha egy százforintos zsetont szerénykedtél odapöttyenteni. Talán már említettem korábban, hogy bátorrá tevő energia, ami nem komálja a kispályázást.

Egy csapásra – és sokszor egy csapással… – megoldódó problémák. Segít, ha tudatosítod, hogy nem kell elvárnod a galiba konstans jelenlétét, azaz engedd meg, hogy kioldaloghasson a képből. Már ez önmagában is sokat segít. Melléktermékként jön a szárnyalás, a megkönnyebbülés és a jól végzett munkát honoráló édes megelégedettség-érzés.

kép: pixabay.com

a Nap-Plútó együttállásnál te vagy saját szerencséd kovácsa

Pin It on Pinterest