Milyen hatást gyakorol egy együttállás?

A „világvégére” felkészítő minisorozat harmadik részéhez érkeztünk el. Korábban a két főszereplő, a Szaturnusz és a Plútó bolygók főbb jellemzőit vettük sorra. Ma a riogatós asztrológia által rettegettnek kikiáltott aspektus kapcsolódási módját, az együttállást (műszóval: konjunkció) vizsgáljuk meg. Azért fontos erről a látszólag kevésbé érdekes, hovatovább egyenesen akár érdektelennek tűnő „apróságról” is beszélni, mert így mind tisztábban láthatjuk, milyen módon működik együtt a két planéta. Az együttállás egy fényszög, talán a legkézenfekvőbb. Két vagy több bolygó, illetve tengely és bolygó(k) alkothatják. Jelen esetben – alapvetően – a Szaturnusz és a Plútó együttállását vizsgáljuk, de kettejük táncának csúcspontja kap még két díszvendéget a Nap és a Merkúr személyében 2020. január 12-én. Egyelőre azonban irányítsuk figyelmünket az együttállásra!

Ebben az erőtérben a két égi vándor jelentéstartalma egybeolvad, összeadódik; így alkot magasabb szintű egységet. Itt – is – engedjük el a kisiskolás matematika alapvetését, a kettő meg kettő az négy logikai fonalát. Az asztrozófia most vizsgált szegmensében nem összeadódnak, sokkal inkább összeszorzódnak az energiák, mikor két bolygó konjunkcióra lép egymással. Egység, koncentráció, egyfajta tökéletességre törekvés jelenik meg, ami motivál a bennünk működő energiák által elérhető legjobb teljesítmény leadására. Képletesen szólva azt mondja: „tessék, minden itt van, most rajtad a sor, tűrd fel az ingujjadat és hajrá!” Csemegeként pedig térjünk ki a fényszög közeledő, illetve távolodó voltára. Egészen január 12-ig a Szaturnusz és a Plútó közeledő fényszög kapcsolatban van egymással, onnantól válik távolodóvá az együttállás. A közeledő fázisban hangsúlyos a tanulás, a felismerés és megértés; valamint ennek befogadása. Zárójel: ugyan külön fogok írni a Nagy Napról, de muszáj egy kis előleget vennem az energiáiból: a Merkúr rátesz még egy lapáttal a megértés frontján, míg a Nap a világosságra törekvő erőivel a tisztánlátást ösztönzi. Egészen megnyugtató, hogy nem tud elmenni mellettünk ennek a nagy horderejű égi helyzetnek az energiája; kevéssé valószínű, hogy álmos medveként aludjuk át egy kiadós téli álom keretében. Január 12. után, mikor a fényszög távolodóvá alakul, az elengedés és a működtetés, valamint a „feldolgozás” folyamatai erősödnek fel. Most már – külön-külön – megismerkedtünk a két főszereplővel és a jelen helyzetben működő kapcsolatuk jellemzőivel. A sorozat következő részében pedig egymásra vetítjük a három korábbi írás lényegiségét és megfestjük az együttállás teljes képét, mind asztrológiai, mind asztrozófiai vetületben.

kép: www.pinterest.com

Mit kell tudnunk a Plútóról?

A Szaturnusz valódi jelentéstartalmának kibontása után most folytassuk a tisztázást a Plútóval. Fontos megismernünk az égi vándorok igazi energetikáját, hogy ezzel a tudással oszlathassuk el a félelemkeltésből bogáncsként esetlegesen ránk ragadt rossz érzéseket. Emlékezzünk: január 12-én nem armageddonos világvége lesz. A Föld forgástengelye stabil; kevéssé valószínű, hogy pont aznap fordulna ki a helyéből. Ha mégis így történne, akkor tévedtem és a továbbiakban nem írok már semmit… Addig félünk valamitől, amíg nem ismerjük. Abban a pillanatban, hogy valódi, értékes és használható tudást birtokába jutunk, képesek vagyunk mély, belső rettegés nélkül tekinteni a még valójában is veszélyt rejtő dolgokra. Példa: amint utána olvastunk, hogyan viselkedik a vipera, már nem tojunk be, mikor egy békés hargitafürdői kirándulás alkalmával megpillantjuk ezt a nemes kígyót egy nagyobbacska kövön napozgatni. Példa kettő: egy nagyobb műtétre szívszorító halálfélelem nélkül készülhetünk fel anatómiai ismeretek, sebésszel való konzultáció; a teljes folyamatra való rálátás segítségével. Lássuk hát a Plútót, másik „világvégés” főszereplőnket!

Nagyon érdekes, hogy bolygónkról szabad szemmel a Szaturnuszig látunk el, a Plútó már ezen túl járja útját, ezért is nevezik őt a szakzsargonban transzszaturnáliának, a gyűrűs bolygón túl elhelyezkedő planétának. A három érintett princípium messianisztikus bolygó (Uránusz, Neptunusz, Plútó), üzenetükben megjelenik a megváltó energia, ami valódi szintemelkedést tesz lehetővé. Fontos tudatosítani, hogy önmagunkat váltjuk meg, nem ölbe tett kézzel várunk egy huszonegyedik századi ácsra, aki Jézus kései utódjaként passzív és akarattalan énünket emeli ki a trágyából. Plútó – alvilág. Hádész az istensége, aki igen speciális helyet foglalt el a mitológiában. Amikor alvilágról beszélünk, érdemes fogalmat tisztáznunk: nem pokol. Akkor és csak akkor pokol, amikor azzá tesszük. Belső-alsó világunk a tőle való elhatárolódás, tagadás, elnyomás, elfojtás és ezek tetszőleges kombinációja révén alacsonyulhat „pokollá.” Szokás a Mars magasabb oktávjaként említeni (Paksi Zoltán gondolata), hiszen a vörös bolygóhoz hasonlóan az erőről (is) szól, igazi erőplanéta. Azt az erőt szimbolizálja, amivel minden megrekedt, méltatlan, trutymós helyzetből kiemelkedhetünk. Nincs az a ragadós-cuppanós mély mocsár, amiből plútói erővel ki ne vághatnánk magunkat. Hogyan tehetjük meg mindezt? Radikális, gyors, intenzív módon. Itt nincs helye mérlegelésnek, hezitálásnak, időhúzásnak: azonnal és végtelen határozottsággal emelkedünk ki; így lépve ki a lejárt szavatosságú, avas minőségekből.

Az egyik közismert, Plútó ellen felhozott vád a rombolás. Igen, ezt adom. Valóban működik benne romboló erő, de (!) csak azt, azt viszont maradéktalanul és könyörtelenül ledönti, porrá zúzza, ami méltatlan. Nem öncélú, kirakatot törő, kevert-hubi-vermut mámorban fetrengő suhanc módjára teszi, hanem így ad lehetőséget újat, erőset és szépet építeni. Talán magunktól nem végeznénk el, vagy csak nagyon részlegesen a bontást szentimentális okokból, egó-eredetű fals ragaszkodásból: ilyenkor lép képbe a Plútó és segít ki minden erejével. Ragyogó! Lássuk meg: nincs más választásunk, mint újat építeni, hiszen már összedőlt és alapjaival együtt tűnt el a régi, energetikailag (is) korhadt faház-viskó. A planéta segít bejárni a mélységeinket, de nem úgy, mint mikor a kölyökkutya orrát ütik a saját ürülékébe: a cél a mélységekből való kiemelkedés. Ez az a bizonyos, fentebb hivatkozott megváltói, messianisztikus energia. Ha és amikor a Mars ereje kevésnek bizonyulna, a Plútó segítő jobbot nyújt és a rakéta erejével emel fel a legmélyebb mélységből is. Muszáj megértenünk, hogy itt és most radikális változásra van szükségünk. Nincs miért finomkodni és lassítani próbálni a folyamatot: van értelme tárt karokkal a lavina elé állni, hogy megfékezzük?

Mindez a sok-sok erő – ellentétben a hóförgeteggel – nem eltemetni, maga alá gyűrni akar, hanem a méltatlan, általunk talán nem is tudatosított dolgainkat segít kitisztítani. Gyökeres változás és átalakítás – lehet, hogy évek óta terveztünk valamit, ami szolgálna bennünket, de – például – kényelemszeretetből nem léptük meg. Most helyzetbe kerülünk, az aktuális égi mozgás elhozza a döntési lehetőséget. Lássuk meg: mélységeink bejárása után óhatatlanul és automatikusan a kiemelkedés következik. Nyilván dolgozhat bennünk a szabad akarat és dönthetünk önsorsrontó módon, maradhatunk a mocsárban: a dagonya mindenki előtt nyitva áll. De miért tennénk ilyet? Jelenlét, cselekvés és nyitottság: ezek segítenek a következő időszakban. A két főszereplő, a Szaturnusz és a Plútó bemutatása után kettejük kapcsolódásáról írok majd, a közeledő fényszög jellemző energiáiról, hogy mind teljesebb kép birtokában várhassuk ezt a nagyszerű lehetőségeket kínáló, igazi alkimista (átalakító) időszakot.

képek: www.pinterest.com

Jöhet egy kis Skorpiós segítség?

Központi csillagunk, a Nap asztrológiai értelemben a Nyilas jelében jár. Többször beszéltünk róla, hogy mi a különbség a zodiákus egyenlő, harminc fokos szeletekre osztott rendszere és a Nap útjának, az Ekliptikának a – valóban látható – csillagképei között. Mindkét szisztéma működik, de más-más jelentéstartalommal és eltérő szinteken fejti ki hatását. A Nap jelenleg a Skorpió csillagzatában, annak is a fullánkjánál halad, egészen jövő szerdáig. A fullánk a gyors, azonnali, radikális változtatások jelölője. A mostani napok kiválóan alkalmasak a nagy horderejű, nem pöszmötölős döntéshozatalra és azt ezt követő, ebből fakadó cselekvésekre. A csillagos ég ezen pontja, a fullánk koncentrált erőt képvisel. Az itt elhatározott minőségek azonnal és mélyen ható módon testesülnek mindennapi életünkben, az anyag világában. Fontos tudatosítanunk, hogy a most megtett lépések, a változtatások véglegesek, nem amolyan „meggondoltam magam és visszatáncolok” – jellegűek. Súly van mindazon, amiről most döntünk és amit most változtatunk meg, ez azonban nemhogy ijesztő, sokkal inkább inspiratív. Végre lehetőséget kapunk méltatlan dolgok azonnali, hatékony és eredményes átalakítására; valódi érzelmi alkímia napjai köszöntenek ránk.

Ha már beszéltünk a Skorpió csillagképéről, egy csodálatos égi esemény is kényeztet bennünket: a Merkúr vasárnap és hétfőn áll együtt a fényábra legfényesebb, alfa csillagával, az Antaressel. A Skorpió szíve a legtisztább, elvárások és feltételek nélküli szeretet jelölője. A Merkúr szellemiségünk, gondolatvilágunk és kommunikációnk princípiuma. Ebben a két napban fokozottan jelenik meg tudatunkban a szeretet minősége, amit nem csak érzünk és áramoltatunk, de – végre!! – ki is tudjuk mutatni. Emlékezzünk: a kommunikáció nem szűkíthető le beszédre; számtalan úton és módon működtethetjük. Bármelyik csatornát közeget is válasszuk, most átszövi szándékunkat a valódi, önzetlen szeretet, ami minden sutaság és az ebből eredő frusztráció nélkül, a legszebb módján talál utat társainkhoz.

kép: www.pinterest.com

Hogyan működtessük jól szaturnuszi energiáinkat?

Mindössze négy hét maradt a világvégéig. Béküljünk ki mindazokkal, akikkel időszerű, ássuk el csatabárdjainkat és bánjuk meg bűneinket. Mondjuk el gyermekeinknek, mennyire szerettük őket, még utoljára öleljük meg jó szorosan a blökit, hogy mindezek után arcunkon derűs nyugalommal fogadhassuk az Armageddont. Valahogy így nézne ki egy ripacskodó felvezető, ha a 2020. január 12. „ilyen” világvégét takarna. Erről persze szó sincs, ha felnézünk az égre. Lusta vagyok megkeresni, kitől származik a mondás: inkább azt nézd, ami az égen repül, ne azt, ami a földön mászik.

Aki ilyen típusú, összedőlős-megsemmisülős január elejét vár, minden bizonnyal az aszfalt repedéseit, a morzsálódó betont fixírozza. Január 12-én lesz egzakt a Plútó és a Szaturnusz együttállása. Két, meglehetősen komótosan mozgó bolygóról beszélünk, ezért nem csak ez az egyetlenegy nap játszik, sőt. Ezen a szép vasárnapon azonban nem csak ők ketten iszogatnak barátságosan-évődve az asztrokocsmában: négyes együttállás, Szaturnusz-Plútó-Nap-Merkúr lesz „megtartva”, már mindegyik égi vándor tanulja a szerepét. Ja nem, mert már réges-rég kívülről tudja.

Ideje jó előre kicsit tisztába tenni, mi is várhat ránk. Ezt a „felvilágosítást” kezdjük a Szaturnusszal. Azért indítom a gyűrűs bolygóval a sort, mert talán hozzá kötődik a legtöbb negatív sztereotípia. A küszöb őre – gyakori kifejezés, de nem úgy használják sokan, mint ahogyan kéne, mint ahogyan a valódi spirituális üzenet lakik a kifejezésben. Azért a küszöb őre, hogy megszentelve, tapasztalva, letisztulva lépjünk át azon a bizonyos küszöbön. Nem azért áll ott sunyi módon lesben, hogy jól elkapja a bokánkat és belemarjon. Egyszerű tévképzet azt hinni, azért a küszöb őre, hogy a jó világba, a korlátok nélküli szabadság minőségébe ne léphessünk be. Amíg így tekintünk rá, elkerülhetetlen, hogy kib@sszon kitoljon velünk – legalábbis pörgessük az önbeteljesítő jóslat mókuskerekét.

Ilyen paradigmán szemüvegen át szemlélve a Szati nem más, mint akadályokat támasztó rohadék, bár megfojtaná a porgyűrűje és köddé válna. A Szaturnusz megmutatja a fontos és lényeges dolgokat. Sűrítő-tömörítő energiája tűélesen célozza és emeli a fénybe az esszenciális, valóban jelentős minőségeket. A sallang meg mehet a levesbe. Segít átgondolni, vajon tényleg szükségünk van-e annyi ballasztra, mint amit magunkra és magunk köré halmoztunk. Ha úgy tetszik, támogatja az energetikai karcsúsodást, ezáltal a könnyebbé és rugalmasabbá válást.

Egy kulcsfogalma szolgáltatja az okot a legtöbb félreértésre: a próbatétel. Emeljük ki, dőlt és vastagított betűkkel egyszerre, mert olyan fontos: próbatétel. Mit jelent ez a szó a maga valódi értelmében? Definiáljuk újra, ezzel kerülve el a szándékolatlan erdőbe tévelyedést. Próbatétel: lehetőséget kapunk aktuális tudásunk, érettségünk, megtapasztalására. Nem olyan, mint az érettségi vagy egy vizsga, mert itt nem kell UV-csekket fizetni (aki ezt a kifejezést érti, már enyhén szaturnális…), nincs megszégyenítés és bukta.

Egészen egyszerűen visszaigazolást kapunk pillanatnyi állapotunkról. Pont úgy, mint mikor reggel a mérlegre lépve tíz dekagramm pontossággal látjuk testtömegünket, akár tetszetős a szám, akár visítanánk tőle. Ennyi az aktuális megmérettetésünk mérhető-valós értéke. Ettől még fogyhatunk vagy hízhatunk kedvünkre, arról nem is beszélve, hogy jogunkban áll ezt a tömeget tartani. Kipróbáljuk, mit érünk éppen, mi az aktuális árfolyamunk értékünk.

Iskolarendszerünk és az ott ránk tapadt fals szocializáció „jóvoltából” jellemzően ódzkodunk ezektől a nagyszerű lehetőségektől és az osztriga megúszó mintázatát követve igyekszünk a radarkép alatt, a szőnyeg rojtjai között átcsúszni az ilyen szituációkon. Próbatétel = kihívás. Gondolj a sportolóra! Aki négy évig minden nap az olimpiára koncentrálva kel és fekszik, annak a nagy nap NAGY NAP vajon terhes, kényszeres nyűg, amin jobb túlesni? Nem élete lehetősége? Pedig próbatétel a javából. Itt ölt testet az a fogalom, mely leírva hasonlatos, mégis ég és föld a távolság a kettő között.

Ez a megpróbáltatás. Ez nem jó. A megpróbáltatás nehéz, rossz, nem visz előre. A próbatétel a Szaturnusz magas szintje, a megpróbáltatás pedig az alacsony. Ennyi a különbség. A megpróbáltatást elszenvedjük. Kiesünk a cselekvő-alakító szerepből, áldozatként tűrjük-viseljük, hogy bedarálnak a fogaskerekek és oda-vissza gurul át rajtunk az úthenger. Érzed a különbséget? Ugye? Abban a pillanatban, mikor ez megérkezik, már el tudod dönteni, próbatételt élsz meg, vagy a megpróbáltatás pályáján játszol töltöd be a bábu szerepét. A felismeréstől megérkezel a döntéshez, mert ez is Szaturnusz: a belső mestered ébred fel és segít a legjobb választást hoznod.

kép: pixabay.com

próbatétel – mint a hegymászás

Miképpen függ össze a tudás, a szabadság és májunk tisztasága?

Ma egy olyan fényszögről fogunk beszélgetni, ami szigorúan vett értelemben már működik. A Bak asztrológiai jelében járó Jupiter és a Bika cikkelyében araszoló Uránusz trigonon, azaz százhúsz fokos fényszögön keresztül kapcsolódik össze. Közel egy hétig esszenciálisan érzékelhető és állítható szolgáltunkba a két planéta szövetségének hatása. A Jupiterről nemrég kicsit bővebben is beszéltünk, érdemes a belinkelt írásokat emlékeztetőül újra olvasni: Zeusz planétája a Bak zodiákusában és a Nyilas íjánál jár. Ragyogó energia! Az Uránusz a Bika cikkelyében (a Földről szemlélve látszólagosan hátrafelé mozogva) a tiszta alapokon nyugvó teremtést, a szabadságból születő zsenialitást és a harmóniát hozó újítást ösztönzi. Amikor két égi vándor trigon fényszögben áll egymással, az erejük vektora szintemelkedésre, a dolgok jobbá tevésére mutat. Valódi minőségi lépés, helyesebb szólva ugrás a trigon sajátja.

A tudás és az igazság szabaddá tesz. A belső bölcsesség felszabadít. A kozmikus törvényekkel való együttműködés új erőket ébreszt. Ízlelgessük a mondatokat és kapjuk el, melyik érint meg leginkább. A következő napok szuperjó erőket ébresztenek az ilyen jellegű változtatásokra; sok-sok felismerést, megértés és ezáltal bölcsülést adva. A bölcsülés tetteken át vezet el a tisztább és szabadabb, pontosabban a tiszta és szabad minőségek megteremtéséhez, ami harmóniát ad. Zárójel: Jupiter-Uránusz trigon esetén igazán hatékonyan és eredményesen végezhetünk májtisztítást is, ami szinte mindenkinek erősen javallott.

kép: www.pinterest.com

Megismételhetetlenül gyönyörű telihold csütörtökre

Csütörtökön kora reggel áll egymással szemben a Nyilas asztrológiai jelében járó Nap és az Ikrek jelében haladó Hold; azaz telihold köszönt ránk. Jogosan vetülhet rám az önismétlés vádja, de a mostani teliholdról sem jelenthetek ki mást, mint azt, hogy igazán különleges. Mentségemre szolgáljon a csillagos ég aktuális energetikájának nagyszerű együttállása, amit most vegyünk is sorjában, így enyhítve a papagájkodást. A tudás és a megismerés kulcsszerepet kap a csütörtök reggelben: a Nyilas Nap magas tudásra törő, egyben fénynemző-tanító energiái egészülnek ki lelkünk „kíváncsiságával”; azzal a késztetéssel, hogy egyre többet tudjunk a világ dolgairól, így jutva el a felszín ítéletességén túl a valódi egységbe. Az Ikrek Hold címkéjén ott díszeleg jó és rossz, fekete és fehér megismerésének vágya, hogy ebből emelkedjen a földi világ polaritása fölé és azon túlra, a valódi egység, azaz EGY-ség állapotába. Itt születik meg sok-sok mély felismerés és igazi tudás, amit nem adnak iskolapadban. Ha teszünk egy lépést a zodiákus körből a látható csillagképek világába, tovább árnyalódik, helyesebben fogalmazva díszítődik a kép.

A Nap a Skorpió fényábrájában az isteni világok titkát kutatja, ahol nem az ember szintje és korlátai jelentik a mércét (pont úgy, mint a Mérleg esetében is az isteni ítélet mér meg, ő a Mérték). Emlékezzünk, hogy központi csillagunk az Istenek Útján, a Tejúton jár, így hozva cselekvő énünket közvetlen kapcsolatba a legmagasabb minőségű energiákkal. Zárójel: ebben a bekezdésben már három alkalommal írtam le az „isteni” jelzőt; nem azért, mert a viccbeli Pista bá’-hoz hasonlatosan beszűkült volna a szókincsem – egészen egyszerűen ezt a kifejezést kellett használnom, mert itt nincs szinonima; minden más szó csak gyengítés lehetne. A Kígyótartó gyógyító és beavató csillagzata is érintett, ő színezi még mélyebb aranyra cselekvő énünk képlet-beli szimbolizálójának pozícióját. A Hold a Bika szarvai közt törekszik a Tejútra. Lelkünk vágyja a fentebb említett minőséget – a szarvak az ide emelő erők, egyben az onnan érkező tudást lehozó antennák is. Hogyan testesül meg mindez? Igen, elképesztő bevillanásokban, akár könnyet fakasztó felismerésekben, rácsodálkozásokban. Csütörtökön reggel nagy elhatározások is születhetnek, hiszen az Orion (Nimród) gamma csillagával, a Bellatrix-szal is együtt áll a Hold. Ő a harcos, a bennünk élő tiszta szívű és szándékú küzdő, akit még véletlenül sem szabad parancsot vakon teljesítő katonával azonosítani. Ez a harcosság segít bennünk élő rossz tulajdonságok, visszahúzó erők legyőzésében, hogy közelebb kerüljünk a bennünk élő őskirályi minőséghez, a Nimród archetípusához. A „bennünk élő”-ség a Hold helyzetével összefüggő szándékolt szóismétlés: a Nimród a Nap útja, az Ekliptika alatt helyezkedik el, belső folyamtokra mutatva.

Talán már kirajzolódik a csillagok világára kicsit is nyitott szemlélő előtt, mennyire ragyogó energiák aktiválódnak a mostani teliholdnál. Ám mindezt lehet még fokozni! Tegyük hozzá, hogy aznap egzakt a Halak jelében járó Neptunusz és a Skorpió cikkelyében menetelő Mars emelő erejű, trigon fényszöge. Figyelem! Két vizes szelet érintett, a mély lélek és a belső erő, a nemes önlegyőzés planétája szövetkezik a – szintén – bennünk élő félelmek, ősi rettegések – magyarán bármilyen traumatikus, szívet szorító erő átminősítésére. Ilyenkor felszínre hozzuk a „rémet” és a marsikus, fényt és belső erőt, ha úgy tetszik, „lélek-hőt” generáló erőkkel egyszer, s mindenkorra a lezárt múlt egyik fejezetévé változtatjuk a korábbi gyomorszorítást. Érzelmi alkímia a javából. Harmadik lábnak pedig jó tudnunk, hogy ezen a napon egy másik, hármas együttállás is egzakt: a Bak jelében járó Plútó, Vénusz és Szaturnusz ad randevút egymásnak, hogy szövetkezve adjanak harmóniát hozó, nagy horderejű változásokat életünkbe.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest