“Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk.”
Keddtől egy igen érdekes égi helyzet veszi kezdetét: a Vénusz innentől áll együtt a Szaturnusszal. Utóbbi planéta közeledik a Plútóhoz, ami miatt sokan rettegett világvégét és békaesőt jósolnak az új esztendő elejére. Ez nyilvánvaló félelemvezérlet (félre)tájékoztatás, de valóban, a tény tény marad: a Plútó és a Szaturnusz közeledik egymáshoz. A Vénusz mozgása azért – is – érdekes, mert a másik kettőnél jóval gyorsabb mozgásával egy kicsit „egybenyitja” a két energiát. A legjobb nap ennek érzékelésére a csütörtök ígérkezik, ekkor Afrodité bolygója kettejük között jár majd éppen. Ízelítőt kaphatunk, milyen nagy horderejű, transzformáló-átalakító erők munkálkodnak értünk; mégpedig a harmónia megteremtéséért. Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát: élsz egy lakásban, ami komfortos ugyan, de itt-ott már foltos a tapéta, repedt a csempe és nyikorog a parketta. Ezek külön-külön apróságok, de együtt mégis alkalmasak az általános kényelem-érzeted aláásására. Mit tehetsz ilyenkor? Felújítod, kifested, újraparkettázod az otthonodat, igényed szerint. Működhet ez úgy, hogy közben a megszokott foteledben kuckózol? Ugye, hogy nem? Összepakolás, dobozolás, nejlonozás, majd jöhet a teddy-henger, pemzli, miegymás. Por, kosz, festékpöttyök, a fikusz cserepébe suvasztott bűzölgő csikk jár egy-egy ilyen munka nyomán. Mégis, mikor kitakarítasz, magasabb minőségű életszakasz vár rád. Minden addigi nehézség, kényelmetlenség értelmet nyert. Talán még erős a friss festék és lakk szaga, de ahogy tompul, végül a tiszta, magasabb minőségű harmónia marad, szép falakkal, csendes és ragyogó padlóval és minden hozzátartozóval.
Lásd meg: ehhez a vágyott és magasabb minőségű harmóniához egy időleges, átmeneti káoszon és felforduláson keresztül vezetett az út. De miközben a mesteremberek dolgoztak, nem bizonytalankodtál, hogy akkor most örökre tönkreteszik a kecót, kiütik a falakat és soha többé még lakni sem lehet benne. Végig tudtad, hogy a látszat, az esetleg pillanatnyilag elkeserítő állapotok ellenére és azokon keresztül a szebb és jobb jövőért történik minden. A most következő napokban „kicsiben” kipróbálhatod, milyen érzés (lesz) majd a következő, nagy horderejű égi aspektus.
Az új hét új asztrológiai jelben találja a Merkúrt: a naptári év végéig a Nyilas zodiákusában járja égi útját szellemiségünk, kommunikációnk égi jelölője. Erősödő megértés, a nagy összefüggések és tágabb rendszerek meglátásának és megismerésének ideje köszönt ránk. A Merkúr szintetizáló erejű bolygó, ez a folyamat pedig most erősödik fel: az ismeretekből tudás érlelődik. Ez a tudás pedig megjelenik életünkben, mindennapjainkban, hiszen Nyilas-sajátosság a fénynemzés: nem kotlós tikként ülünk a megszerzett bölcsességünkön, hanem azt örömmel, önként és szívesen adjuk át és működtetjük. A következő hetek a tanítói minőségünket is emelik, persze nem csak és nem mindig a „klasszikus” tanár-diák csendőrpertus energetikája mentén.
Nemrég a Nap és a Vénusz kapcsán már írtam arról, ami most is megismétlődik: amikor egy planéta a Nyilas jelébe lép, csillagképi értelemben a Skorpió fényábrájának ollójához érkezik. A csillagos égen látható többféle elengedés közül most a radikális, azonnali és végleges elengedés (és ez általi megkönnyebbülés) pontjához érkezett el Hermész planétája. Csütörtökig remek lehetőséget kapunk mindazon gondolataink, eszmeiségünk ilyen módon történő tisztítására, amik már nem szolgálnak bennünket. Továbbmegyek: nézz körül, él-e benned lehúzó, méltatlan tudati sallang, ami akár mérgezheti is mindennapjaidat. Miután felismerted, már könnyű megszabadulni tőle, nyugodtan istenhozzádot inthetsz az ilyen jellegű, ragacsos-bogáncsos-csirizes szellemi sallangokra. Emlékezz: az olló végleg vágja el a hozzájuk fűződő szálakat, így a visszatérés félelme alaptalan. Engedd bele magadat a megkönnyebbülésbe, hogy ilyen módon tisztán és felszabadultan érkezhess az Ünnepek kapujába.
Vasárnap érkezik meg a Bak asztrológiai jelében járó Vénusz a Sas csillagképébe. Égi útját egészen Szentestéig folytatja az égi egyenlítő ezen nemes fényábrájában. A sas – többek között – szárnyal, emelkedik; a dolgok fölé suhan. Átvitt értelemben itt jelenik meg a szellem anyag felett aratott diadala. Emberi kapcsolatainkban az Ekvátor mostani állomásánál képessé válunk a társaink, különösen a párunk ösztön- és indulat-vezérelt manipulálását, vagy bármilyen egyéb, ezzel analóg, alacsony szintű működést könnyen, a felszálló sas könnyedségével elengedni. Elkerülhetetlen mellékhatás, vagy, ha így leírva szebb: jutalom a megkönnyebbülés és a szabadság érzése. Az itt járó Vénusszal már nem akarjuk Őt birtokolni; megértettük, hogy az ilyen késztetések csak kötelet és bilincset szülnek. Már képesek és egyben készek is vagyunk megadni neki a szabadságot, tudva azt, hogy ez az egyik legnagyobb ajándék és ő önként és boldogan tér vissza újra és újra, mert ezt nem egy (energetikai) acéllánc kényszeríti ki.
Van egy másik, nem kevésbé érdekes vetülete is a Sasban járó Vénusznak, ez pedig a meditáció, a merengés és az elrévedésből felfakadó emelkedés. A kapcsolatainkon való ilyen minőségű „álmodozás” (és véletlenül sem görcsös agyalás) egészen messzire mutató, emelő megoldásokat szállít. Fontos, hogy ez a folyamat a jövőért történik, az elkövetkezendő idők fényét és minőségét hivatott emelni.
Nem olyan régen egy kerek születésnap köszöntött rám, az a bizonyos pendülős, ami után a B oldalt szokás emlegetni. Ezt nem éreztem, nyilván elfogult is vagyok önmagammal szemben. A véleményem, miszerint a kor csak egy statisztikai adat, továbbra is tartom és magamra nézve is érvényesnek gondolom. Zárójel: modern korunk egyik vicces mellékterméke az önkiszolgáló áruházi kassza. Egy alkalommal ízesített, ám alkoholmentes sört vásároltam és a gép nem engedett fizetni, míg a kontrolláló alkalmazott nem nyugtázta nagykorú voltomat. Ehhez semmi papírt nem kért, elég volt ezüstösödő fejemre néznie… Mégis, a kora tizenéves idők emlékét idézte ez az apró momentum.
A születésnapom reggelén ajándékot is kaptam: egy pici borítékban egy papír, amit egy ernyőző emberke rajza díszített. Khmmm.. Készítettem egy úgynevezett vágytáblát, amin az elérendő minőségek, a bakancslistám tételei és több egyéb dolog is szerepel. Ezek között egy fotó a siklóernyőzést ábrázolja. Az ajándék egy tandem siklás, de hamar. Khmmm… Akár aznap is megtörténhetett volna a nagy alkalom, ha Szél Anya úgy fúj. Mit mondjak, szerencsére nem úgy fújt, így volt alkalmam lelkekben felkészülni.
De miért is kell egy ilyen élményre felkészülni? Izé, az a helyzet, hogy egy enyhe tér- és zuhanás-iszonyocskát gyűjtöttem össze, tíz évvel ezelőtt, Finnországban, ahol a világ talán legtutibb vidámparkja üzemel. Napijeggyel a duhajkodás korlátlan lehetőségét vásároltuk meg és elsőnek a hullámvasutat teszteltük le. Gyors és kellően vad volt, ám a biztosító fém valahogy alacsonyan helyezkedett el a törzsemhez képest és fostam igen intenzíven aggódtam, kipottyanok-e a magam 187 centijével.
Mivel most a gép előtt ülve pötyögök, a testem bent maradt, a félelem viszont társult. Aznap már csak a szelídebb játékokon múlattam az időt, de magammal hoztam ezt a kis belső démonkát. Sok törődésre persze az elmúlt tíz év alatt sem számíthatott, de azért éldegélt kenyéren és vízen. Most azonban felkapta csúf fejét, elvigyorodott amúgy kajánul és mondta kacsintósan: nos, barátom, most mi lesz? Mi lenne, kérdeztem vissza. Az ember vagy Connemarából való, vagy nem való Connemarából; tudjuk Szerb Antal óta, hogy a „connemarai” jelző a tökösség fokmérője, én pedig szeretek ebben tetszelegni.
Olyan opció nincs, hogy visszamondom. Gondolatban eljátszottam a Tena betéttel is. Ha létezik Tena Lady, biztosan van Tena Lord is és legalább nem szégyenülök meg nyilvánosan… Nem vettem meg. A connemarai ember nem pelenkázza be magát repülés előtt, éppen ezért azt a bizonyos bátorító pálinkát is elmellőztem.
Elérkezett a nagy nap, mikor a szelek is kedvezően fújtak. A kora délután már a Hármashatár-hegyen ért családostól: én némiképpen berezelve, jól lakottan, mégis némi gyomortáji érdekes érzéssel, feleségem töretlen jókedvvel és vidámsággal, hátán a kisfiunk úgyszintén. Neki ez a mozik mozija volt, méterekről szemlélni a színes ernyőket és röpködő embereket. Rövid kérdezősködés után beazonosítottuk a még a levegőben tartózkodó oktatót, akivel repülni fogok. A starthely körül járt, egy idő után láthatóan a leszálláson munkálkodott, ami össze is jött neki.
Előző utasától elköszönve odaléptem hozzá, én vagyok az a bátor, ám zöld arcú, aki a következő zsák szerepét tölti be. Nem titkoltam, hogy „enyhén” majrézok – nehezen is tehettem volna. A nagy arc maradékának törmelékét is a kocsiban hagytam, ide már az alázatos és konstruktív énem érkezett meg. Sisak fel, alapinstrukciók megkap, majd hajrá! Az első start még nem sikerült, „oldalas” szél akadályozta az ernyő, és vele együtt a mi elemelkedésünket. Némi röhögés és hegyoldali visszakapaszkodás után aztán mégis csak szárnyra kaptunk.
Nem akarok ömlengeni, hogy ilyen meg olyan fantasztikus élmény volt, ezt át kell élni, ki kell próbálni. Az adrenalin, a mámor és a repülés végtelen szabadsága kavargott bennem. Sose gondoltam így rá korábban, de valóban a repülés ezen formája áll legközelebb a madarak röptéhez; itt nincs motor, nincs kabin, csak a repülés maga egy beülőben. A majré nem múlt el, de az eufória felülírta. Régóta szajkózom, hogy nem a félelmet kell elsősorban eltüntetni, hanem a meglévő félelem ellenére cselekedni.
Pont ezt életem meg, a hobbitokhoz hasonlatos énem egy kényelmes, Zsáklak-szerű üregben evett volna ötfogásos ebédet a tűz mellett, de mégis, olyan csodálatos volt repülni és a táj, a mindennapok fölé emelkedni. A spirituális üzenet is itt lakik, mert bizony az is megérkezett a levegőben: az ember képes legyőzni a félelmeit, repülni, szabadon, mint a madár. Ez az élmény a tipikus, életre szólóak táborát gyarapítja. Ugyan, hogyan jönnék én ahhoz a jövőben, hogy azt mondhassam bármire is: ez nem megy, ez nem fog sikerülni? Ezek után eljátszottam a jogot, de tettem ezt szíves örömest.
A repülés és a landolás is örökre bevésődött, ahogyan az égben fogant meg a bizonyosság: nem most repültem ezen a végtelenül szabad módon utoljára. Egészen egyszerűen a szó szerinti és átvitt értelemben vett földhöz ragadottság legjobb ellenszere(inek egyike) a repülés. A sas szemszögéből (Aquila csillagkép: szárnyalás, emelkedés, égbe ragadás) egészen másképp fest a világ és van abban valami bájosan magasztos, mikor a galambok az ember lába alatt 50-100 méterrel szálldosnak.
Reklám vagy sem, de itt a honlap, ahol elérhető Mrenkó Péter, akinek ezúton is köszönöm a nagyszerű élményt: http://www.sikloernyo.eu/
képek: www.pinterest.com
a kép “csak” illusztráció, szokták mondani – az érzés valódi
Péntektől keddig egy különösen jó
fényszög kapcsolat fejti ki áldásos hatásait: ekkor a Nyilas zodiákusában
lépdelő Nap és a Halak cikkelyében vándorló Neptunusz áll quadratban, azaz
kilencven fokos relációban. A fényszög december nyolcadikán, vasárnap egzakt. A
két princípium együttműködésének energiája megvalósításra tör, az elvből
valóságot teremt. Plasztikusabb megfogalmazás a racionalizálásra irányuló,
kézzel fogható dolgokat teremtő erő. A Neptunusz lelkünk mély rétegeibe vezet
el bennünket, oda, ahol a legtisztább vágyaink laknak. A Nap-Neptunusz quadrat
napjaiban őértük tehetünk sokat, öles léptekkel haladhatunk megvalósításuk
felé. Ha már szóba került, igen: az ősfélelmeink, legmélyebb traumáink is
játszanak; ez az energia az ő felszínre hozásukat és a racionalizálás általi semlegesítésüket is megtolja. Emlékezzünk: a
Nap a Nyilas szeletében a végtelen bölcsességet és emelő tudást hozza el
életünkbe és tetteinkbe egyaránt. A sötétséget a Fény oszlatja el, ha úgy
tetszik, most lámpát feloltó, fáklyafellobbantó napok várnak ránk.
A Nap már a Tejúton, az Istenek Útján jár, a legmagasabb megoldásokat támogatva, ezt is érdemes észben-szívben tartanunk. Csillagképi értelemben a Kígyótartó fényábrájában vándorol: gyógyítás és beavatás a két címerszava Aszklépiosz csillagzatának. Ezt éljük meg befelé és kifelé egyaránt. Gyógyulunk és gyógyítunk, mindezt beavató erejű felismerésekkel fűszerezve. Álmainkat tettekké konvertáljuk, alkalmazva mindazt a tudást, ami bennünk van. A folyamatban nemcsak tanulunk, de tanítóként is megjelenünk; megmutatjuk a környezetnek, másoknak, hogy igenis lehetséges és valóságos a vágyak életünkbe történő „lehozása.”
