Miről szól ez a rövid dal? A tavasz köszöntéséről. Ugyan már áprilist írunk, a szöveg pedig márciust dicsőíti, de nehéz nem azonosulni vele; egészen egyszerűen magával ragadó, sodró ünnepfolyam tesz pontot a tél végére. A lemez több szerzeményére is igaz: borúsabb, rosszabb napjaidon, mikor hajlamos lennél a rejtett fiókod mélyéből azt a bizonyos dugi belgacsoki-készletedet megdézsmálni lélekvidításképpen: hallgasd meg. A Hurrá!-t is, a Nem vagy egyedül-t is, és az aduászt, ami három nap múlva kerül sorra, az 1985-ös dalrendhez való következetes hűség diktálta ütemezés alapján.

kép: wallpapersafari.com

Rövid, de álomszép szerzemény. A hangszerelése is varázslatos, a megcsendülő hangok mindegyike tűpontosan a helyén van. A szöveg rámutat az ember, mint kozmikus lény felső bekötöttségére: „élek-halok a Fényért.” Jut eszembe: a Főnixébresztőkön töviről hegyire, a legapróbb részletekre kiterjedően járjuk körbe a tűz elemének mibenlétét is. Ez a dal remek illusztráció a belső tűz milyenségére.

kép: pinterest.com

Csodaszép dal, ragyogóan ábrázolja a felszínen korszerűtlen eszmeiséget az örök és időtálló tükrében. „Régen” és ma is naiv, csodaváró jelzőket kapnál a Romlás ellen való éneket zengetve az utcán. Ha ott nem is, de otthon, biciklin, autóban, erdőben énekeld, ha teheted. Nem csak magadban, hangtalanul, hanem zengetve, hangszálaid zászlajára tűzve a magasztos mondanivalót. Ez egyfajta hitvallás is ama bizonyos égi, csillaggyermekes mivoltad mellett. Kit érdekel, ki mit szól hozzá? Kerüld a hittérítőskedést, de önmagadat engedd önfeledten dalolni, vagy legalábbis Dinnyés Józsefet hallgatva szárnyalni.

kép: wallpapersafari.com

Be kell valljam, meglepődtem, mikor az agyam szinkronba hozta: ez a dal azonos Weöres Sándor Bóbitájában egy kétszer négy soros, rövidke, de csodaszép verssel. Annyi díszítést, szólamgazdagságot kapott Dinnyés Józseftől, hogy szinte hihetetlen a „csupasz” költemény kurtasága. A hangszerek szerepe fokozott, de a különféle énekhangok is hátborzongatóan szép muzsikává állnak össze. Vedd észre: az időnként és elsőre különösnek, olykor diszharmonikusnak tűnő díszítések miként állnak össze a Nagy Egészben kerekké és adják ki azt a teljességet, amiért a művészetet egy vidám napon a Teremtő feltalálta.

kép: wikipedia.org

Ahogy haladok a korong „feldolgozásában,” úgy döbbenek rá, hogy Dinnyés József nyolcvanas évek közepén megjelent lemeze ma legalább annyira időszerű, mint akkor, „régen,” gyerekkoromban volt. Azért pöttyintettem a legalább-ot az előző mondatba, mert az aktuális dal esetében jelen korszakunkban (kór-szakunkban) bizony aktuálisabb. Ma nehezebb a szó valódi értelmében véve többes szám első személyben létezni. Lehet több ezer ismerősöd a közösségi oldal(ak)on, talán egyedül hűlsz ki és senki nem nyitja rád az ajtót, bár sok lájkot kapsz. Tudom, ez demagóg leegyszerűsítés, de hallgasd meg a nótát és ízleld-csócsáld a négy versszakot. A refrén fülbemászó (nem bogár), külön imádtam annó és imádom ma is a selyempapír-fésű kombójának jellegzetes hangját. Minden hangszer, csak megfelelően kell érdemes megszólaltatni, erre azóta irányzatok is épültek. Engedd be a hallójárataidon át a valóságodba és ültesd mélyre a refrén mondandóját. Talán egy kicsit át- és felülírja a most individualizmusát nihilizmusát.

kép: wallpaperacces.com