Termékeny sugallatok neked

Termékeny sugallatok neked

Kreativitás és termékenység. Két vágyott fogalom, melyet gyakran szokás nem csak felcserélni, de egymás szinonimájaként is kezelni. Pedig nem is kell hozzá mikroszkóp, hogy észrevedd, milyen óriási a különbség. Mindenfajta optikai segédeszköz nélkül válik láthatóvá, amint közelebb lépsz hozzájuk. Íme, a lényeg:

A kreativitást általában alkotókészségnek magyarítják. Aki kreatív, annak tarisznyája telis-tele van csillogó, briliáns ötletekkel. Bármire szinte azonnal talál remek megoldást, sziporkázik. De gyakran csak elméletben, nem felállva a tervezőasztaltól. Ahhoz ugyanis egy másik készség szükségeltetik. Ez pedig pont a termékenység.

Aki termékeny, talán mennyiségét tekintve, számszakilag kevesebb ötlettel áll elő. Ellenben igény és vágy él benne, hogy azokat megvalósítsa. Divatos kifejezéssel élve „lehozza” az anyag világába. Amúgy a macskakörmös fogalom indokolt, mert a sugallat jellemzően odaföntről érkezik. A termékeny ember kitalál és megvalósít. Gyümölcsöző módon működteti ötletességét.

Jelen korszakunk minkét vonást, a kreativitást és a termékenységet egyaránt magas árfolyamon jegyzi. A közvélekedés úgy tartja, szükségesek a boldoguláshoz. Ennek okát az egyre gyakrabban és mind összetettebb formában felmerülő problémákhoz kötik. Ez a csomó jó szoros, ám nem feloldhatatlan. Egy apró művelettel máris feldolgozhatóvá tudod alakítani.

A varázslat egyszerű. Semmi mást nem kell tenned, mint egy icipici transzformációs műveletet elvégezni. Se eszközt, se extra tudást nem vár el tőled. Józan paraszti észből persze nem árt, ha betáraztál a padlásra, de ez remélhetőleg megtörtént. A problémákat egészen egyszerűen konvertáld át. Tekints rájuk megoldandó feladatokként, vagy – összetett esetben – ezek láncolataként. Mint egy rejtvény, vagy szabadulószoba. Mindkettőnek épp úgy van valós és reális megoldása, mint bármely problémának. Legfeljebb a folyamat első részében még nem látszik.

Kreativitás és/vagy termékenység. Nem érdemes rangsorolni köztük. Mindkettő jól jön. És igen, mindkettő rendelkezik égi megfelelővel. A két kulcsfogalom közül ma a termékenységgel fogunk behatóbban foglalkozni. A kiragadás oka nem más, mint az izgalmas kozmikus történés, ami helyzetbe hoz.

Termékenység – Bika. Activity-ben másodpercen belüli választ produkálhat olyanoknál, akik érdeklődnek a csillagok különleges világa iránt. Talán meglepően hangzik, de nem csak egy Bika van az égen. Direkt a „van” létigét használtam. Látni csak egyet láthatsz, az a Bika (Taurus) csillagképe. A „másik” Bika pedig a jóval közismertebb asztrológiai jel. Utóbbi egy 30 fokos szelete az égnek, melyet előbbiről neveztek el. Döntő fontosságú: a kettő nem egy és ugyanaz. Itt és most a valódi, látható csillagokból formálódó égi Bikával, a ragyogó csillagképpel fogunk foglalkozni. De nem az egésszel.

A Bika termékenység-jelölő. Alapvetése, hogy az isteni sugallatot, a termékeny szellemiséget ültesse át az anyag világába. Korrekt égi jószágként rendelkezik testtel, fejjel és szarvakkal. Mint egy jó magyar szürkemarha az Alföld egyik körültekintően gondozott gulyájában. Aktuális lényegünkre a Bika fejénél bukkanhatunk.

A fej gondolkodást, szellemiséget jelöl, amikor az égre nézel. A Bikáé az esszenciális termékenységről szól. Ha úgy tetszik: itt sodródik szorosabbra a csillagzat üzenete: figyelj, mert megkapod a sugallatokat! Cselekedj, mert az ötletek nem pihenni érkeztek hozzád! Ragadj eszközt és dolgozd ki személyes valóságodban, fizikai síkon mindazt, amit odaföntről kaptál!

A csillagképek nem „csak úgy” legelésznek az égen. Tartozik hozzájuk úgynevezett olümposzi védnök. Talán furcsának hat a kifejezés. Nem baj. Az asztrológiai jelek esetében is él a „felügyelet,” náluk uralkodó bolygókról beszélünk. A két minőség, mint azt kicsit korábban egyeztettük, másról szól. A Bika védnöke nem más, mint Afrodité. Igen, írják péhával, Aphroditének is, egyre megy. Ő a szerelem és szépség istennője. Mai mesénk szempontjából tekintsd egylényegűnek Vénusszal. Mert ő is színre lép, nem is akármilyen belépővel.

Az öröm, a harmónia és a mosoly bolygója nemrég érkezett meg az Ikrek zodiákusába. Ezzel egy időben a Bika fényábrájához tartozó Fiastyúk (Plejádok) csillaghalmazába. Rövid, leporoló jelleggel érdemes lehet újraolvasnod az akkor a beszédes „Szerelemtánc” címen megjelent írást; ezt a vastagított, dőlt részre kattintva meg is tudod tenni.

A termékenység a termékenységgel találkozik. Ebből a nászból elképesztően jó dolgok pattanhatnak ki. Valós, gyümölcsöző, kézzel fogható minőségek. A Vénusz vasárnaptól szerdáig lépdel a Bika csillagkép fejénél. Mindennapi életedben beváltható zsetonokat kínál. Mi kell ahhoz, hogy eredményesen működtethesd ezt az energiát?

Lazíts a szorításon. Engedd, hogy kicsússzon izzadt tenyeredből a görcsösség maga. Magyarul: engedd el a feszülést. Mondj le – jó lenne végleg, de legalább erre a pár napra mindenképpen – a hátsódba beékelődött zabszemről, a torz elvárásról, hogy minden nehezen, sőt: egyre nehezebben megy a folyamatosan rögösödő úton. Ez ugyanis egy általad megfogalmazott elvárás. Olyasmi, amit a külvilág surround-ban harsog, de csak akkor hat rád, ha rábólintasz és hinni kezded.

Mindennapi létöröm, jókedv, vidám mosollyal megélt alkotás. Ezeket tudnám röviden felsorolni a „ha nem görcsösség, akkor mi?” elképzelt kérdésedre. Nyilván kanyaríthatnám jóval hosszabbra a választ, de nem kívánom próbára tenni a türelmedet. Ha kellő kurázsi él benned, ha csak egy fél fokkal vagy képes önszántadból magasabbra emelned fejed és tekinteted, már (félig) nyert ügyed van.

Az eredmény szinte kelleti magát. Szuper ötletek, amiket valahogy könnyedén, meglepően magától értetődő módon valósítasz meg. Jé, és dőljenek akár melegrekordok, valahogy mégsem izzadtál bele. És nicsak, hetek-hónapok óta először nem saját fogzománcod bántó csikordulására ébredsz hajnal háromkor, verejtékben fürdőzve. Nem rossz ugye? És ezért nem kell semmi vállalhatatlant tenned.

Várd el. Pont. Mindössze ennyit kell hozzáadnod. Most már tudsz róla. Megismerted a szereplőket, a jellemüket – és megkaptad előre a forgatókönyvet is. Neked semmi más dolgod nincs, mint elvárni a bevillanásokat, a gyümölcsöző, termékeny ötleteket. Majd megvalósítani. Valóban ennyire egyszerű.

kép: pixabay.com

a termékeny sugallat menetrend szerint érkezik – és a tiéd

Tavaszi szél nem csak vizet áraszt

Tavaszi szél nem csak vizet áraszt

Előre látni jó, még üdvösebb, ha a pásztázó tekintet előre gondolkodással is párosul. Amikor ez a kettő frigyre lép, már csak a nyílt, kezdeményező és lelkesítő kommunikációval érdemes tuningolni, hogy istenigazából jól működj(ön az életed). Az égi adás adott hozzá.

Vasárnap délelőtt érkezik meg a Merkúr a Kos asztrológiai jelébe, azaz ő is átszakítja a Tavaszpont képzeletbeli szalagját, mint nemrég az új esztendőt kijelölő Nap tette március 20-án. Ennek oka, hogy a két égitest 28 ívfoknál jobban soha nem távolodik el egymástól. A planéta április 11-én, a hajnali órákban áll tovább a Bika zodiákusába.

Gyors gondolkodást, intenzív és egyben impulzív észjárást és kommunikációt. Ezt hozza a Kos Merkúr. A pezsgés magával ragadó; nem állsz meg belső világodban a lelkesedéssel: igény formálódik benned embertársaidra is átragasztani a nagyszerű, a fantasztikus megismerését. A Kos a kezdet jele is – ideje érkezett új dolgokba vágnod minőségeket elindítani – ezek jellemzően a korábbiaknál magasabb energetikájúak. A cikkelyt uraló Mars a jobbitás és emelés szándékával itatja át a zodiákus ezen szegmensét.

Nem szoktam (és nem is szeretek) alacsony szintekről mesélni ezeken az oldalakon, most egy kivételt teszek, csupán azzal a szándékkal, hogy kivédhesd, elkerülhesd, ha felismered magadban a sarjadást. Méltatlan módon, alacsony szinten türelmetlenség, arrogancia, erőszakos verbális megnyilvánulások születhetnek.

Klasszikus példája, amikor mindenáron átvezeted az öreg vak nénit az úttest túlfelére, még ha nem is akar menni és a cipője orrát smirglizve húzod át. A példa tetején a hab: szóvá teszi és te elküldöd a legmelegebb éghajlatra a komisz öregasszonyt a hálátlan idős hölgyet. Nem ragozom, hiszen ebből is tűpontosan érted, mit érdemes kerülnöd.

Semmi mást nem kell tenned, mint a jobbá alakító késztetést és a lelkesedést valóban jobbító szándékkal, de megértő módon (a Merkúr az eszmecsere égi vándora) működtetni. Menni fog.

kép: pixabay.com

valóban ló, nem kos – ám a Kos Merkúr energiája éppen ilyen

Termékeny ötletek fogannak benned

Termékeny ötletek fogannak benned

A legteljesebb megértés társul a legmagasabb rálátással. Ez az erő együtt készít fel a nemesítő nemet mondásra, azaz az elengedésre. Ha bizonytalan voltál eddig, mi a valódi irányod, merre az előre, most tisztul a kép. Szombattól hétfőig áll együtt egzakt módon az Oroszlán jelében járó Nap és Merkúr – innen érkezik a segítség.

Mindegyik Nap-Merkúr csodás energia; az asztrozófus egyik leghálásabb feladata a róluk való tudósítás. A világosságra törekvés izmosodik; vágyad, igényed ébred felismerni és kimondani mindent, ami fontossággal bír. Ez jellemzően igazság is, tehát automatikusan egyre szabadabbá válsz. Az Oroszlán uralkodói cikkelyében társul a két égitest. Ennek jelentősége nem kevesebb, mint életed fölötti hatalmad visszaszerzése. Nem karddal: szóval, gondolattal, ötlettel. Az így kivívott szabadság elvehetetlen, korlátokat nem ismerő.

Ez már eddig is szép és cizellált, de „csak” a kozmikus boríték. Bontsuk ki a valódi, mélyebb tartalmú üzenetet, mert az fénnyel írva ott vár rád a csillagok világában! Szellemi termékenyülést, tudati foganást hoz az együttállás varázslatos három napja. A Jászol (Méhkas) csillagainál ölelkezik össze Nap és Merkúr. A nász pedig termékeny, amolyan fénynemzős fajta. A legnemesebb ötletek, kárvallottak nélküli megoldások, életképes szellemi inspirációk fogannak benned.

Egészen tisztán, egyértelműen jelzik, mivel akad dolgod, azaz hol találod a számodra jelentős, energiát igénylő minőségeket. Növekvő élet munkálkodik benned, hogy tegyél, haladj a megvalósítás útján.

Jövő hét elején, kedden már nem egzakt az együttállás. Mind a Nap, mind a Merkúr azonban halad tovább, nem is akárhová. A Rák elengedő ollójához, az alfához. Ő az Acubens (másik nevén: Sertan), a lágy, köldökzsinórt elvágó elengedés jelölője. Ezért írtam a legelején: megérted, mire mondasz igent IGEN-t. Megérted, majd érzelmi szinten azonosulsz vele. Ez az erő kínál biztos támaszt számodra, hogy minden, méltatlan és lejárt minőségre nemet mondjál Megtart, amikor ideje megszületni egy-egy gondolatszikrából növekedett tettednek.

Az együttállás nem csak önmagában szép, utóélete felől vizsgálva egyenesen csodálatos. Értelem és érzelem kézfogója, avagy a lelkiséggel átszőtt gondolatiság szimbiózisa alanyi jogon megsüvegelendő. Amit érted tesz, amit felkínál számodra, az viszont korszakos, remekbe szabott, hip-hip-hurrás. Élj vele.

kép: pixabay.com

rálátást, felismerést, megvilágosodást hoz a Nap-Merkúr együttállás

Milyen az, amikor a nagyszerű és a zseniális találkozik?

A Bika asztrológiai jelében járó Uránusz és az Oroszlán zodiákusába éppen csak megérkezett Merkúr erősödő quadrat fényszög kapcsolatban áll egymással. Ennek már önmagában is hírértéke van, ám az egyébként fürge léptő Merkúr miatt általában nem tart túl hosszú ideig egy-egy ilyen aspektus. Nemsokára azonban Hermész planétája látszólagos hátrálásba kezd, ezért a – hozzá képest – szinte sóbálványian mozgó, ezért merkúri olvasatban lassú mozgású Uránusszal alkotott quadrat fényszöge július közepéig működni fog. Majd persze később is újra, amikor a Merkúr ismét direkt irányba fordul, de az egy másik történet és mese lesz. Röviden összefoglalva ez az inspiráció kurvajó kitűnő ötleteket szállít tömegével. Mindkét princípium szellemi működésünket ösztönzi: a Merkúr a gondolkodás, a szellemiség égi megjelenítője, az Uránuszt pedig szokás a Merkúr magasabb oktávjaként említeni. Előbbi a kereteken belüli, rendszerben való gondolkodást ösztönzi, utóbbi pedig a végtelenül szabad, szárnyaló és semmi és senki által meg nem kötött elmelángolást.

Az Uránusz a Bika jelében a magas szellemiségen alapuló szabad, termékeny gondolkodásban partnerünk, amibe bizony jó adag zsenialitás is vegyül. Ez a tipikus „megálmodom, megvalósítom” ereje, akkor is, ha az álmok merésznek, sőt nagyon merésznek tűnnek. Jó tudni, hogy ilyen címkét csak az egónk próbál álmokra ragasztani, kevés sikerrel. A quadrat teremtő, alkotó, létrehozó energetikájú fényhídján keresztül kapcsolódik az Oroszlán cikkelyében járó Merkúrhoz, aki tüzes, motiváló gondolatokat, szavakat ad. Lássuk meg, hogy ez egy hihetetlenül lelkesítő és gyümölcsöző kapcsolódás és fél hónapig ebben lubickolunk, így bőven van időnk teremtő késztetéseinket megkapni, majd megvalósítani.

 

kép: www.pinterest.com

Hogyan teremtsünk szívvel és ésszel egyszerre?

A Nap asztrológiai értelemben az Ikrek jelében járva érte el a Bika csillagképének fejét, a Hyádok csillaghalmazt. A Bika fejét jelölő csillagok a termékeny gondolkodást, az életet adó, teremtő gondolatok születését szimbolizálják. Az itt elhaladó Nap segít építő-teremtő sugallatok által megvalósítani a legmagasabb minőségeken alapuló teremtést. A legmagasabb minőségeken alapuló kifejezés jelentős, hiszen a Bikabuksi fej a Tejútra néz. Központi csillagunk kifejezetten ragyogó környezetben jár, mert pénteken a Világoszlop Aldebaran csillaggal együtt állva hagyja el a csillagzat fejét, hogy a Tejútra emelő energiájú szarvak között lépdeljen tovább (amik egyben égi antennák is; az Istenek útjának magas rezgésű „adását” hivatottak lehozni és dekódolni a földi vándor számára). Itt érdemes felidézni a nemrég itt járt Merkúrnál írtakat, miért is tekintették a régiek a világ egyik oszlopának ezt a csodálatos vöröses fényű csillagot. Jó tudnunk, hogy pontosan vele szemben a Skorpió szíve, az Antares fénylik, aki nemcsak világ- de egy személyben Tejútoszlop is. Amikor a nap találkozik az Aldebarannal, akkor óhatatlanul szemben áll az Antaressel, a legmagasabb szintű, tiszta, feltételek nélküli elfogadó szeretet égi megjelenítőjével. A szembenállás, más nevén oppozíció a kiegészülésre, a teljességre törekvés fényszöge; két területre irányítja a figyelmet, hogy azok egymással kiegészülve mutassanak felfelé.

Fej: szellemiség, gondolatok. A teremtő gondolatok a Tejút égisze alatt érkeznek, kifejezetten erőteljesen, hogy segítségükkel az anyag világában harmóniát és boldog bőséget teremthessünk. Mindebbe az amúgy sem piskóta-jellegű energiába társul be a szeretet ereje a Nap Antaressel való szembenállása miatt. Bátran elmondhatjuk, hogy, egy igen magas minőségű, tiszta szeretetenergia segíti kiégetni mindent, ami nem kompatibilis a fényteremtéssel.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest