Örömöt látó vénuszi erő

Örömöt látó vénuszi erő

Ha nem látod meg az élet kínálta örömöket, hiú ábránd marad a boldogság. Ugyanez igenlő-állító módon (a Vénusz apropóján) így hangzik:

Ahhoz, hogy boldog életet élj, neked kell meglátnod, észrevenned, s aztán megélned az örömöket. Ha ez túl elmélet-szagú, száraz és elvont, akkor bontsuk ki, elvégre az öröm izgalmas, eleven és lüktető!

Az öröm adja magát – szoktunk vélekedni róla és ez valóban igaz is. Csupán kiegészítjük a képet, semmi cáfolat. Éppen ezért két részre osztva csoportosítjuk az örömfajtákat. Az első, amit jól ismersz, kebelbéli kedves barátod. Rá a következők jellemzőek:

Adja magát.

Természetes.

Felesleges beszélni róla.

Nem is fogunk. Olyan közel áll hozzád és hozzám, hogy nehéz szavakká formálni, mint a madárdalos napfelkeltét, a lángoló szívvel megélt kamasz-szerelmet vagy a gyermeked születésekor érzett eufóriát. Lépjünk át a másik öröm-féleségre. Neki a „felfedezésre váró öröm” kifejezést találtam ki. Ilyesmire gondolj:

Akár ott is lelhetsz örömöt, ahol senki sem számít rá. Te éppen azért fogsz rátalálni, mert elvárod. Tudod – ami több esetleges vélelemnél -, hogy valahol örömmorzsák, -falatok és egész kerek, mosolygós örömveknik várnak rád. Éppen ezért meg is találod. Ha ez nem életszerű, akkor a kenyér témaköréből emelkedjünk ki és irány az erdő!

A legszebb gombák mérgezőek. Rendes mesekönyv nem nélkülözheti a piros kalapú, fehér pöttyös gombát. Úgy nőttünk föl, hogy ő a kerek erdő szerves része, lehet alatta lakni, pihenni, esőtől menedékbe húzódni. A legyek számára azonban végzetes, hiszen légyölő galóca néven vonult be a gombászkodás nagykönyveibe. De nem csak ő mérgez szépségesen. Ha pedig megfordítod, számos jellegtelen külsejű, nem igazán mutatós, szabad szemmel alig-alig megpillantható, klasszikus „terepszínű” gomba valóságos csemege.

Pörkölt, tokány, fűszer – ezer és egy finomság készíthető belőlük, de csak a jó szemű, felsőbb intuícióval felvértezett gombaleső akad rá. Vagy aki finom orrú disznóval indul a tölgyesbe… Na jó, ez utóbbi csak egy kihagyhatatlan vicc volt. A gombák világából pedig meglepő, de azonnali katapulttal emelkedünk a végtelen kék ég ragyogó csillagai közé, hiszen – szokásosan – onnan érkezik a fényüzenet.

Meglátni az örömöt, észrevenni a lapuló harmóniát, megpillantani a szívet dobbantó mintázatokat.

Talán eltörpül a „nagy” égi változások közepette és szerény gombácskaként lapul meg azok tövében – de mégsem.

A Vénusz áll együtt a Hamal nevű csillaggal. Utóbbi a Kos fényábrájának tekintete, egyenesen a Tejútra, az Istenek Útjára néz. Ez a rövid, május 4. és 7. között egzakt együttállás emlékeztet: lásd meg, vedd észre az örömöt ott, ahol más nem is hiszi el.

Behozhatatlan előnyre teszel szert, bár nem versenyről beszélünk. „Csak” a boldog életedről és életed boldogságáról. Ehhez kínál katalizáló erőt a Vénusz-Hamal kézfogó, mégpedig a következő, elegáns és szépséges módon:

Létöröm-paradigma. Ez egyfajta szemlencse; rajta keresztül érdemes szemlélned önmagadat, a világot, a történéseket. Élesen különül el a meddő pozitivizmustól, a rózsaszín szemüvegtől és az önáltatástól.

Éppen ezért – velük ellentétben – tartósan működik. A szombattól keddig tartó négy nap frappáns és markáns égi mozgásai mellett és között nem másodlagos a Vénusz csodát és örömöt láttató motívuma. Sőt. Kérlek, most figyelj istenigazán:

Bármilyen fordulatban, átalakulásban ott az öröm és a kellemesség. Lehet, hogy a felszín alatt. Megeshet, át kell lapátolnod hozzá a rakást, megmozgatnod a primer rétegeket.

Amikor örömtudatossággal állsz hozzá, a jóisten se ment meg attól, hogy rátalálj a neked szentelt örömadagokra.

Tudd: be van tárazva, felfedezésre vár csupán.

Immár tájoló, zseblámpa és varázspálca is lapul a zsebedben.

Csak rajtad áll, kézbe veszed és használod-e őket. Megéri.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A Fény felé nézz és láss!

A Fény felé nézz és láss!

Nem, azt nem mondhatnám, hogy sötét van. Igen, világosan látom, hogy látok. Minden egyes nappal egyre tovább, már ha időben mérem. És igen, kellően kiműveltem magam: a nyári napfordulóig ez így is lesz. Az még szűk két hónap, így aztán borítékolom is: minden egyes (áldott) napom egyre fényesebb. Hurrá. És persze: hip-hip.

 

Az tehát bizonyos: nézek, látok, mind több lux segít ebben. Minden azt súgja, hogy a növekvő – optikai – fénymennyiség ki kell, hogy emelje az észrevenni valókat. Talán így is van. Még az is megeshet, bennem a hiba (bár ilyen eddig még sose fordult elő, mint tudjuk…). Valahogy mégsem az igazi. Majdnem, de nem. Nem is merem még megfogalmazni sem, mert a virágzós tavaszban olyan csúnya és fals lenne: valami hiányzik.

 

Nem is hiányzik, igazából tök jól el tudnék létezgetni, de kezdem kapiskálni: akad olyasmi, amivel még jobban érezném magam. Ha a mostaninál is élesebben és tisztábban látnék, akkor a köd eshetősége, az árnyék rémképe is elvonulna, valahová a mosógép és a szennyestartó sarkainál lévő, az év két nagytakarítós napját kivéve háborítatlan pókbirodalomba. Az volna a jó, bizony. De honnan akasszak le egy kis pluszt?

Khmmmm. Ha megengeded, szólnék. Nem sokat, csak egy pár szót. Igazán nem akarom két-három percnél több idődet elcsenni. Tudod, az a helyzet, hogy nem is köszörültem volna meg a torkom jó ok nélkül. Azaz: jó hír nélkül. Az pedig ott fényeskedik a csillagos égen. El is mesélem, milyen formában ölt testet.

Naprendszerünk névadója nem más, mint maga a Nap. Ez a válasz nem érne túl sok pénzt/pontot egy műveltségi kívzműsorban. Mégis, innen indulunk ki. Ő a középpont, az origó. Nélküle a földi élet is elképzelhetetlen lenne. Ő találkozik egy remek energiájú csillaggal; innen eredeztetem a többletfényességet.

Az ominózus csillag neve talán különösen hangzik: Hamal. Magyarul: Tekintet. A Kos csillagzatának legfényesebb, alfa csillaga. Vele áll együtt péntektől vasárnapig Napunk. Ez a bizonyos tekintet pedig a Tejutat, az Istenek Útját pásztázza.

Fontos részlet: előrefelé tekint, azaz az előtted álló utat világítja be. A (rá)látás a legjobb megoldásokat mutatja meg. Segít felülemelkedni a szintben látás- és gondolkodás csapdájából. Spirituális kilátóban érezheted magad; a panoráma hasonló.

Sugallatok, bevillanó ötletek. Könnyen megeshet, ilyen eszközöket választ magának a Nap-Hamal találkozó. Érdemes feljegyezned őket, hasznos társaid és útmutatóid lesznek az elkövetkező időkben.

Frappáns, jól használható, friss minőségeket kaphatsz, amik combosítják kezdeményezőkészségedet. Magyarán: a fotel mélye ugyan jó és kellemes hely, ám most nem érdemes ott időznöd. Cselekvés, folyamatok elindítása, mégpedig magasra bekötve. Ennek érkezett el az ideje. Abban pedig biztos vagyok, hogy a te egyéni, konkrét esetedben tudod majd, mi is ez.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Jupiter-Hamal találkozó, harmadjára

Jupiter-Hamal találkozó, harmadjára

Felfedezni a rejtett igazságot pont olyan szívdobbantó érzés, mint egy nagy kupac sár közepén csillogó, öklömnyi gyémántra bukkanni. Maga a „találás,” a rálelés is izgalmas és katartikus. Az élmény azonban azért kísér el életed végéig, mert abszolút nem számítasz rá. Se egyikre, se másikra.

Hatodik érzék. Angyalszárnyak finom rebbenése. Halk hangon érkező sugallat. Bár váratlan a rátalálás, valahol legeslegmélyebben számítasz rá; segítő, vezérlő, vigyázó erőid gondoskodnak róla, hogy megérezd. Amennyiben nem tompítottad el magad végletesen, akkor a rendszer precíz mozgásérzékelőhöz hasonlóan működik, még ha nem ennyire látványos módon is.

Talán nem mindig száll a tenyeredre könnyű röptű búzakék szitakötő, hogy perzselt szélű pergamenre írt üzenetet hozzon és Isten ujja sem feltétlenül a fizikai valóságodban kocogtatja meg finoman a bal válladat. Ám az összefüggések hálózata szakadásoktól mentes; minden szálon át hozza-viszi a nemes információt. Megeshet, hogy a körítés kevésbé mesés, de a hibaszázalék a nullához közelít. Nem is tehet mást a magas égi bekötöttség miatt.

Jupiter. Ő a mai főszereplő, aki – asztrológiai értelemben – a Bika jelében jár. Csodás, szép, remek és gyümölcsöző a Bika Jupiter (a róla szóló hosszú, alapos krónikát itt éred el: https://ladonyijanos.hu/bolcsen-termekenyito-bika-jupiter/

), valódi masszív alap. Jó tudnod, hogy látszólagosan hátráló (úgynevezett retrográd) mozgása miatt két ízben már aktiválódott ez a csillagmágia:

Messzebbre és magasabbra pillantunk: feltekintünk a végtelen kéklő égboltra és ott kémleljük ki, melyik az a lebilincselően izgalmas pont, ahová ismét elérkezett a szeretet bölcsességének égi vándora.

Tekintet. Pillantás, látó és értő szem, mely a legfényesebb minőségekre tekint. A Tejútra szegeződik, fürkészi az Istenek Útjának legmagasabb rendű igazságait, hogy azokat lehozza és belegyúrja cselekvő szándékodba. Így mutatnám be két mondatban a Hamal csillagot, már ha állófogadáson kéne terjedelmi keretek közé préselnem az ő méltó méltatását.

Csillogó csillag szegeződik előre. A Kos fényábrájának alfájához aranyszálakon kötődik az előrelátás, de nem hebehurgya hűbelebalázs módjára. A különös csengésű, arab nevet viselő Hamal csillag fényfürkésző ihletést ébreszt, erőterében működve észreveszed a rejtett csodákat, a lehetőségeket. Ennek ellenpontjaként az éretlen, ám csínytevő kamaszfiúk által ártatlan(nak tűnő) papírzacskóba csempészett kutyagumira sem lépsz rá. Az előrelátás nem feltétlenül megfontolt értelmet kap, sokkal inkább intuitív, navigációs köntösben siet segítségedre.

Szeretett Jupiterünk pedig éppen ide, a Kos Tekintetéhez, a Hamalhoz érkezik meg. Január 29. és február 15. között egzakt kettejük szikrázó együttállása. Ehhez tisztáznunk érdemes egy apróságnak tűnő, mégis lényeges jellemzőt a Kos ragyogó, Tejutat pásztázó ihletése kapcsán.

Csillagkép, nem asztrológiai jel. Előbbit valóban látod az égen, ténylegesen fényt kibocsátó csillagok által formált varázsrajz. Utóbbi mindössze két és fél ezer éves múlttal bíró mesterséges, ember alkotta rendszer. Mindkettő hasznos és működik is; eltérés csupán rezgésszintben, kifinomultságban tapasztalható. A csillagképek világa egyértelműen magasabb polcon trónol.

Ekliptika. Így nevezik szaknyelven a Nap Földről szemlélt útját. A Kos ekliptikai csillagkép, amiről a következők miatt kell tudnod: hat rád és rám egyaránt. Központi csillagunk, a Nap a cselekvő én megjelenítője. A Nap útjához tehát tettek, változtatások, aktivitás kötődik. Amikor a Kos Tekintetéhez érkezik egy-egy égitest, a spirituális folyamat nem áll, nem állhat meg puszta bámulásnál, meddő szemrevételezésnél és töprengve tökölő skubizásnál. Meglátom és megteszem. Ez a kapcsolódás – bár nem szokás hangoztatni – vastagon átjárja a Hamal csillagmisztikáját.

Nem más: te látsz rá. Számodra és neked tárulnak fel személyes igazságaid. Jupiteri ihletéssel fejted fel a jelentését annak, ami kirajzolódik előtted. Aktiválódik a benned élő bölcs; a következő bő két hétben ez az énrészed nemigen fog lustálkodni, jégvirág ide, latyaktenger oda.

Bölcs és nem papírfetisiszta. A Jupiter nem a bizonyítványaidat, okleveleidet és számos felsőfokú nyelvvizsgádat kéri számon rajtad. Nem összevont szemöldökű multi HR-es, „csak” egy bölcsességbolygó. Ez a minőség pedig nem kötődik iskolai végzettséghez: egyetemi professzor is élhet mérhetetlen lexikális tudás birtokában a bölcsesség molekulájától mentes életet. Engem még tanított is ilyen (úri)ember, brrr…

Megnyíló távlatok, kiszélesedő és kiszínesedő jövőkép. Ez jár a Hamal-os, jupiteri tekintet nyomában. Megmutatja – immár eltéveszthetetlenül – a Fényt, még ha addig rejtőzött is. Erőt és értelmet ad építő erőfeszítéseidhez. A ködöt ugyan nem – feltétlenül – oszlatja el, ám felkínál egy eszközt, ami a következőképpen működik:

Végtelen víztükör, semmibe vesző horizont, azúrkék, felhőtlen ég, röppenve rikkantó sirályok. Ezt látja a felszínre emelkedett tengeralattjáró kapitánya, amikor felsétál a toronyba keskeny acéllétráján. Akár több tíz kilométerre ellát, még egy apró halászhajócska sem kerülheti el éber, vizslatva pásztázó szemének figyelmét. Ám az égbolt néha beborul, a párolgás felhőket szül, időnként pedig pehelypaplanos ködöt. Ha a körülmények miatt éppen nem vesszük hasznát a szemnek, semmi gond. Azaz minden rendben. Derék kapitányunk hajóján ott a radar, a szonár, hanglokátor – ezer és egy pontos műszer terjeszti ki és egységesíti a vízfelszín és a mélység mustrálásának lehetőségét. Bár az orráig sem látna, mégsem vak. Sőt. Így képzeld el a Hamalnál járó Jupiter praktikus mágiáját.

Kitűnő lehetőség, remek eszközkészlet. Meglátni, észrevenni és az új, magas (tejúti) sugallat hatására cselekedni. Ezt hozza el – hónapokon belül harmadjára – a február 15-ig tartó időszak.

u.i.: az extra sem maradhat el. A következő jó két hét alatt az összes markáns égi eseményben megláthatod a legtisztább, legmagasabb rendű, egyenesen neked szóló igazságot.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Égi fényt fürkésző szem

Égi fényt fürkésző szem

A szabadságra törekvés és tisztázás idejét éljük. Ez a kijelentés szinte banális, annyi helyen futhatsz bele a Vízöntő minőségéről szóló értekezésekbe. Igen, központi csillagunk, a Nap éppen a Vízöntő asztrológiai jelében lépdel. Továbbmegyek: nemrég a Plútó is megérkezett a jelbe. Stílszerűen: tiszta sor. De hogyan tovább?

A megoldás: helyes irányzék, éles látás, valódi távlatok. Ennyire egyszerű. Az égi apropót pedig a Nap és az Oculus csillag együttállása szolgáltatja. A Bak csillagzatának szeme kapta az Oculus nevet; személy szerint nagyon kedvelem őt. A zodiákus kör energetikája fölött ragyog a csillagképek fényes birodalma. Itt már magasabb szintű üzenetekkel találkozunk, ahogyan ezt pillanatokon belül látni fogod.

Valódi, hamisítatlan, eredeti csillagfény ragyog és mutat utat. Ennél a végtelenül egyszerű oknál fogva kínál cizellált praktikákat a fényábrák világa. A Bak szeme nem csak néz, de lát is. Látja a tökéletes megoldást. Nem a „legtökéletesebb”-et meg a „legoptimálisabb”-at, mert ez két, önmagában nem fokozható melléknév. Tökéletes és optimális, egyben ideális utat mutat.

Utat, amit járva bizton célodhoz érsz. Mert ez az út fénnyel rajzolt, ragyogással kövezett. Az Oculus a Tejútra, az Istenek útjára szegeződő tekintetet és látó szemet szimbolizál. Rajta keresztül és általa az elérhető legjobb megoldásokat fogadhatod be. Figyelj, most következik a csavar!

Nem biztos, hogy mindent látnod kell, legalábbis a két, koponyaüregedben ülő szemeddel. A szerdától péntekig egzakt Nap-Oculus találkozó egyúttal belső látásodat is csiszolja. Hozzásegít érzékelni azt, amit nem látsz – a szemeddel. Észre fogod venni, még ha a fizikai síkon koromfekete sötétség vesz is éppen körül. Ezért (is) remekbe szabott ez az égi kézfogó.

Utat mutató tekintet, a megváltás irányát látó szem. A mindennapok tisztázó törekvései, tettei így forrnak spirituális életelixírré. A legjobb utat látod belső érzékeléseddel. Ne várj rozsdás vaskaróra csavarozott farostlemez útjelzőre, mert senki nem állít ilyet, hogy piros festékszóróval rajzoljon neked nyilat. Amúgy pedig semmi szükséged rá. Benned él a szem, működik a magasra irányuló tekinteted.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Élesedő lélek-látás

Élesedő lélek-látás

Nálad jobban senki nem tudja, merre kéne menned. Elhiszem, hogy most csóválod a fejed, mert káoszt és katyvaszt látsz – ahelyett, hogy megmutatná magát a felhőtlen, azúrkék ég. Ez azonban csak a felszín.

Minden bizonytalankodás, kétely estén (is) igaz: te mindenkinél jobban tudod, milyen irányba kéne lépned. Legfeljebb megtelt a fejed és kissé túlagyaltad a dolgokat. Sebaj, ez mindenkivel megesik. Aki tagadja, hazudik. Létezik azonban megoldás, mégpedig kozmikus bekötésű.

Megoldás. Mennyire szeretjük a szót. Figyeld meg: már nem termékeket és szolgáltatásokat akarnak eladni neked, rosszabb esetben rád sózni, hanem megoldást értékesíteni. Mert ezt szereti a lelkünk. Éppen ide huzalozunk most: a lélek birodalmába. A valós iránytűd ott található. A hozzá passzoló égitest pedig a Hold.

Égi kísérőnk meglehetősen sebes léptű, huszonnyolc naponta kerüli meg Földünket. Emiatt viszonylag ritkán írok róla, kivéve a kihagyhatatlan teli- és újholdakat. Remek példa erre a csütörtöki Bak-béli újulása. Egy-egy emblematikus csillaggal való együttállása mindössze pár óra és már tovább is áll. Ma a ritka kivételek egyikét olvashatod. A Hold ugyanis az Oculus csillaggal, a Bak fényábrájának szemével találkozik.

Belső látás. Erre van szükséged, mint tejfölködbe keveredett hajó kapitányának a radarra. Pénteken délelőttől kora délutánig aktív a kapcsolódás. Ekkor asztrológiai értelemben a Vízöntő jelében kocog a Hold, ám a Bak csillagképében, annak is a szeménél jár.

A Bak szeme látja, azaz a kép által mutatja is a megváltás irányát. Ezt azért jó tudnod, mert bármely, a haladásoddal, a valódi fejlődésed irányával összefüggő kétségedet, félelmedet, szorongásodat képes vagy elpárologtatni. Zárójel: a „kép” szót szándékos szóismétlés gyümölcseként duplikáltam. A Bak szeme pedig – hasonlatosan a Koséhoz, a csodálatos energiájú Hamal csillaghoz – a Tejútra, az Istenek Útjára néz, nem pedig a tavaly bezárt áruház rakodórámpája alá. Éppen emiatt tudnod kell, hogy az említett pénteki órák sugallatokban, megerősítésekben gazdag, magas minőségű muníciókkal felruházó, igazi tuning-idő.

Nem biztos, hogy ekkor érkezik az életedet gyökeresen új irányba terelő bevillanás. Megeshet: apróságra akadsz csak. Talán még arra sem, legalábbis ott és akkor nem esik le a tantusz. Emlékezz azonban: minden út lépések sorozatából, adott esetben tízezreiből áll. Egy öles lépéshez igenis jó a Hold-Oculus ráérzékelést, valós fényre hangolódást segítő találkozója, kiváltképp újhold másnapján. Csak tudj róla.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest