Ezért ne várj tovább

Ezért ne várj tovább

Nem szerencsés túl sokáig halogatnod-tologatnod álmaid valóra váltását. Kifogás mindig akad. Ha úgy akarod nézni, soha nem jön el a tökéletes pillanat. A sugárút elején állva nem várhatod el, hogy öt kilométerre előre az összes közlekedési lámpa egyszerre mutasson zöldet, hogy csak akkor engedd ki a kéziféket és adj kövér gázt.

Álmon kotlani – hosszú távon – botorság. Öngól-energia. Még akkor is érdemes, szőt: szükséges tenned, elindulnod érte, ha abszolút nincs realitása a megvalósításnak. Utóbbit ugyanis csak elméd mondhatja. Lelked előtt nincs akadály, ő egészen egyszerűen nem ismeri ezt a fajta korlátozottságot.

Már első olvasásakor is mélyen megütött Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című örökbecsű novellája. Rövid. Idelinkelem, csak egyet kell rákattintanod és már olvashatod is. Tedd meg. És ne akarj ilyen helyzetbe sodródni.

Mert nincs késő. Soha nincs késő. Amíg lábujjadra nem drótozzák a neved, TAJ-számod és elhunytad pontos dátumát tartalmazó plasztiklapkát, majd bedugnak a vízszintes inox falú hűtőbe – időben vagy. És igen, felelősséggel tartozol a te fiatalemberednek.

Régi, vissza-visszatérő álmok és vágyak megvalósítását támogatja a Mars és a Neptunusz quadrat fényszöge. A bolygókapcsolat hétfőtől csütörtökig egzakt. Jellegéből adódóan azonban már hamarabb érzékelheted, ahogyan tovább kísérhet kézen fogva.

Mélység. Lélekóceánod alsó rétegeiből feltörő késztetések. Amit eszed talán el akart temetni, masszív gránit sírkővel lesúlyozni, hogy erre az életre kuss legyen. Most azonban megmozdul a föld. Elrepedt, kettéhasadt a kőmonolit. Mert van, aminek nem a földben a helye.

Állj bele. Sz@rd le, Hagyd figyelmen kívül, mit mond a külvilág. A te álmod a te álmod. Nem másé. Ha azt álmodtad, hogy maradéktalanul megfelelsz környezted minden egyes tagjának – nos, csak ebben az abszurd és perverz esetben ne tégy semmit. Amúgy pedig: áss. Élj. Tégy.

Direkt nem fogok ennél többet, legfőképpen pedig szájbarágósan írni. Vágyak és kezdeményezőkészség. Lélekinspiráció és cselekvő erő.

Felnőtt ember vagy. Bízom benned. Össze tudod tenni a kockákat. Nem baj, ha érteni nem 100%-osan érted – az agyaddal. A szíved úgyis tudja, mi a lényeg. Csak hallgass rá.

kép: pixabay.com

álmok, vágyak – ideje, hogy megvalósuljatok!

Olyan nincs, hogy nem lehet!

Olyan nincs, hogy nem lehet!

Nem kell hősnek lenned. Vélhetően nem emiatt születtél le. Ha mégis, akkor szemernyi kételkedés nélkül járod hősies utad. Minden más esetben alkalmi tulajdonság a hősiesség. Amikor valamilyen, mélyen lapuló félelmedet, rettegésedet legyőzve teszel meg olyasmit, ami számodra is hihetetlennek tűnik.

Nagy tettek erednek belőle. Életed első tandemugrása. Mosolyogva mondasz fel az aranytojást tojó mutlityúknál. Szerelmet vallasz Neki, aki – szerinted – elérhetetlen. Vágyott, de félt minőségek. Nem polcról leemelt doboznyi tojás, ahol a legnagyobb kockázat az összetörésük és az elképzelt főtt tojás helyett feltálalt rántotta.

Van annak valami perverz bizarr szépsége, mikor a vágy borzongat. Amikor nincs garancia. Mégis: bizton tudod, hogy megteszed. De kell a dráma, a körítés, a nagy sóhaj. És ez éppen így van jól. Mert ember vagy, nem gép és legfőképpen nem automata.

A vágyak megvalósításának és a legmélyebb, úgynevezett ősfélelmek legyőzésének égető szüksége a Nap és Neptunusz quadrat fényszöge miatt kopogtat az ajtón. A szombattól hétfőig egzakt kapcsolódás a teremtésről szól. Amit megálmodsz, konkretizálod. A háromdés világban teszel valódi lépéseket. Történjen bármi.

Olyan, jelentősebb horderejű dologra gondolj, ami kihat a jövődre. A mélylélek és spiritualitás planétája, a Neptunusz a Vízöntő csillagképének jövőbe ömlő vizénél jár. Ideje van a vágyódásokat szolgáltba állítani. Rakétaerőt csiholni belőlük, hogy az elérés útján téged is emeljenek.

Ha nem éppen itt, ebben a szentelt három napban varázspálcázod össze a Nagy Csodát, semmi gond minden rendben. Központi csillagunk, a Nap pozíciója ad frappáns választ a miért mögé kunkorodó kérdőjelre. Ő szimbolizálja cselekvő énedet is. Éppen a Skorpió csillagzatának fullánkja felé tart. Nem sokkal a ma megénekelt quadrat után halad el a mélyre ható, végleges, gyökeres változtatások pontján. Mert a fullánk ezt tudja.

Könnyen megeshet, hogy most „csak” határozol. Nagy levegőt veszel. Összegzed, mivel jár az útra lépned. Az útra, ami szívednek kedves mezőkre visz. Talán keskeny és rögös, de már érzed és tudod, várja a talpadat, hogy jó pár ezer alkalommal lépj rajta egymás után.

Honnan kapsz még segítséget? A Merkúrtól. A kommunikáció, megértés és megértetés égi vándora éppen ekkor már valóban a fullánknál kocog. Azaz: erősödik a vágyad. Fokozódnak a hullámok és kirobbanni készül az elszánás. Ugyanakkor viszont kristálytiszta tudattal látod, merre kell menned, mit kell tenned. Érzelem és értelem gyümölcsöző kézfogója, mert nem tétlenkednek. Szövetségük célja, hogy szintet lépj. Mert megérett az idő és miért ne érdemelnéd meg?

kép: pixabay.com

bármilyen köd és akadály látszik, mégis megindulsz a vágyaid után

Szaturnusz és Uránusz együtt teremt szintet lépő erőt

Szaturnusz és Uránusz együtt teremt szintet lépő erőt

Két hétre szóló jó hírrel szolgálhatok: Szaturnusz-Uránusz egzakt quadrat érkezik a kozmikus vágányra. Június 8. és 22. között egzakt a két égitest teremtő erejű kapcsolódása. Expressz a javából, mely túlrepít önnön korlátaidon. Még a kilenc és háromnegyedik vágány átjárójának titkát sem kell ismerned, mégis rendelkezésedre áll bolygómágiájuk. Lássuk a robogás összetevőit, legelőször az irányt!

Első osztályú jegyed – természetesen – az ablak mellé szól, hogy minden jól és tisztán láss. Az Uránusz gondoskodik az egyértelmű, tiszta, szabadságra törő energiák bővelkedéséről. A Piton professzor által megkövetelt kéttekercses házidolgozat terjedelme is kevés lenne a Szaturnusz-Uránusz quadrat minden magas szintű megélési formájának felsorolásához. Éppen ezért kísérletet sem teszek rá. Inkább svédasztalról csipegetősen szemezek és kínálok neked ízletesnél ínycsiklandóbb falatokat.

A két planéta „szomszédos” egymással, a Naptól távolodva a Szaturnuszt az Uránusz követi a sorban. Van azonban kettejük között egy láthatatlan minőség, amiről szót kell, hogy ejtsünk. Pont a láthatóság, vagy láthatatlanság miatt. A Szatit még látjuk szabad szemmel Földünkről, az Uránuszt már nem. Attól még ott van. A régiek is ismerték és dolgoztak együttműködtek az energiáival. A Szaturnusz-Uránusz quadrat segítségével képes vagy szintet lépni. Olyan minőségeket hozhatsz elő magadból, amik eddig megbújtak. Talán sejtetted, mélyebb és „vadabb” álmaidban láttad is magad formálódó főhősödként, de nem igazán hittél benne. Még. Az idő megérett. Kassáknál nyerített, de hagyjuk, mert félrészegség nélkül A ló meghal, a madarak kirepülnek című költemény nemigen olvasható végig.

Mi kell a szintemelkedéshez? Elhatározás. Összpontosítás. Jelenlét, koncentráció, állhatatosság – egyszóval a gyűrűs bolygó magas szintjeinek működtetése. Mit tehetsz a görcsösség elkerüléséért, ami eddig gyakran kudarcba sodort? Vágyd a változást. Laza állkapoccsal, pihent farizmokkal is szabaddá tudod tenni magad. Elsősorban a belső fogva tartóktól, ha már itt tartunk. A Szaturnuszt gyakran a „küszöb őre” jelzővel is illetik, biztos hallottad már te is ezt a kifejezést. Mi van akkor, ha nem két helyiség között, a nyikorgó ajtó alatt padlóba szögezett, vékony sárgaréz lemezekkel időtállóvá alakított térhatárolóról szól elsődlegesen a köszöbőreség? Mi van akkor, ha benned él önnön porkolábod? Itt lép színre a két égitest szövetsége.

Alaptézis: csak te magad korlátozhatod önmagadat. Igen, igazad van: ülhetsz négy fal között, dolgozhatsz rabszolgaként, de csak a testedet tarthatja szorongató keretek között bármely földi hatalom. Zárójel: a témában Viktor Frankl munkásságát ajánlom tanulmányozásra. Ő nem csak beszélt arról, amiről én írni próbálok. Lehulló mellkasszorító abroncs. Lepergő, töredező, majd végleg lehulló máz. Mély sóhajjal beáramló, szabad, friss levegő. Megjelenő mimika, mosoly, éledő arcvonások, visszatérő élet. Mind-mind a Szaturnusz-Uránusz quadrat jótékony kísérőáldásai. Amiről régóta álmodoztál, most megteszed. Két hét, és ez csak az egzakt idő, előtte és utána is hat rád, még ha nem is olyan pezsdítően.

Tartós és megbízható transzformáló erő. Hosszabb időn keresztül kínálja fel a rajthoz állást egy belső jótékonysági futamodon, ahol a cél álmaid megvalósítása. Nem kell mindenre egyszerre és maradéktalanul gondolnod. A komplett vágylistád 100%-os kipipálása sem lehetetlen, de gondold át: értelmes célként tudnád megfogalmazni? Vajon mihez kezdenél, miután elérted? A teremtés jellemzően többet tud rólad önmagadnál, ezért segít, hogy elkerüld a kiüresedettség érzését. Az elégedetlenséget ellenben remekül oldja a Vízöntő jelében látszólag hátráló Szaturnusz és a Bika zodiákusában lépdelő Uránusz 90 fokos összmunkája. A termékeny felszabadítás velejárója, hogy oldottan örülj eredményeidnek. A merevség, a rideg, tempóérzékelési nehézségekkel küszködő énrészed kap balzsamozó inspirációt. Olyan különleges egyveleget, ami egyfajta spirituális szalonspiccként gátlások nélkül mondatja ki a jobbnál jobb ötleteket.

Persze nem áll meg itt. Az se’ lenne rossz, de még többet kínál. Kimondás után megrajzolja, megtervezi, láttatja veled a struktúrát, majd elindít a megépítés, megvalósítás széles útján. Nem csak időben tág a két planéta koprodukciója, de valóságformáló, emelő perspektívájuk sem smafu is ragyogó, tágas. Amikor a termékenység a zsenialtiással ötvöződik, de koncentráltan áramlik, a népnyelv nyerő képletnek nevezi. A tiéd is az. Ha még nem tudtad, még nem találtál rá, akkor is jön és érkezik és magával ragad. Olyan hullám, ami elmossa a régi félelmeket, egyúttal valami káprázatosat, régóta a szíved mélyén élőt tudsz építeni vele. Ritka kincs, ami a tiéd, két hétig koncentrált erővel dolgozik veled és érted, hiszen már (meg)érte(tte)d.

kép: pixabay.com

ilyen az, amikor az álmaid megvalósításán teremtve munkálkodsz

Miért pont most tegyük meg azt a bizonyos nagy lépést?

Tegnap kicsit körbejártuk az elindulás és a cselekvés fontosságát. Megállapítottuk, hogy bármennyire is jó lenne és szeretnénk, a galamb sült állapotában röpképtelen. A jó hír, hogy csütörtökön egy egzakt Nap-Uránusz quadrat fényszög támogatja a földi vándorokat önnön szabadságuk megteremtésében. A Vízöntő jelében járó Nap amúgy is bír jelenleg uránuszi befolyással, hiszen – asztrológiai értelemben – ezt a cikkelyt a Szaturnusszal társulva uralja a szabadság és tisztítás égi vándora. A korlátok ledöntését nem csak kigondoljuk, de meg is tesszük; az elhatározást – hacsak tudatosan nem szabotáljuk – tettek követik. Fontos a megértés: a csütörtöki napon mélyebben és teljesebben láthatunk rá, mik szorítanak egyre viselhetetlenebb keretek közé. Ebből a magasabb szintű megértésből vonjuk le a következtetéseket; gyönyörűen, a maga egyszerű és világos logikájában szinte könyörtelenül mutatja meg önmagát a láncolat: mit kell tennünk ahhoz, hogy ezek a béklyók végre a porba hulljanak és a saját életünket élhessük – tisztán, szabadon.

Vegyük észre, milyen szép az összedolgozás: a Nap cselekvő énünket jeleníti meg; az inspirációk elindított folyamatokban, valóságos, a három dimenziós világban mérhető-látható tettekben csúcsosodnak ki. Az Uránusz a Bika cikkelyében – szintén – az anyag világában való szabad teremtést, a létrehozást – is – ösztönzi. „Kigondoltam, megteszem” – hímezhetné zászlajára teljes joggal. Csodálatosan egészíti ki az üzenetet a két princípium között fénylő 90 fokos quadrat fényszög: energetikáját tekintve az elvből anyagot sző. Ami a szellem síkján megfogan, az megszületik itt és most, látható-valóságos módon. Akár konkrét lépésekben gondolkodunk, akár cselekvési tervet készítenénk, mindenképpen aknázzuk ki a csütörtöki nap mérhetetlenül támogató erőit, hogy tiszta és zseniális energiák közé emelkedjünk.

kép: www.pinterest.com

Élnek benned eddig meg nem valósult vágyak?

Péntektől keddig egy különösen jó fényszög kapcsolat fejti ki áldásos hatásait: ekkor a Nyilas zodiákusában lépdelő Nap és a Halak cikkelyében vándorló Neptunusz áll quadratban, azaz kilencven fokos relációban. A fényszög december nyolcadikán, vasárnap egzakt. A két princípium együttműködésének energiája megvalósításra tör, az elvből valóságot teremt. Plasztikusabb megfogalmazás a racionalizálásra irányuló, kézzel fogható dolgokat teremtő erő. A Neptunusz lelkünk mély rétegeibe vezet el bennünket, oda, ahol a legtisztább vágyaink laknak. A Nap-Neptunusz quadrat napjaiban őértük tehetünk sokat, öles léptekkel haladhatunk megvalósításuk felé. Ha már szóba került, igen: az ősfélelmeink, legmélyebb traumáink is játszanak; ez az energia az ő felszínre hozásukat és a racionalizálás általi semlegesítésüket is megtolja. Emlékezzünk: a Nap a Nyilas szeletében a végtelen bölcsességet és emelő tudást hozza el életünkbe és tetteinkbe egyaránt. A sötétséget a Fény oszlatja el, ha úgy tetszik, most lámpát feloltó, fáklyafellobbantó napok várnak ránk.

A Nap már a Tejúton, az Istenek Útján jár, a legmagasabb megoldásokat támogatva, ezt is érdemes észben-szívben tartanunk. Csillagképi értelemben a Kígyótartó fényábrájában vándorol: gyógyítás és beavatás a két címerszava Aszklépiosz csillagzatának. Ezt éljük meg befelé és kifelé egyaránt. Gyógyulunk és gyógyítunk, mindezt beavató erejű felismerésekkel fűszerezve. Álmainkat tettekké konvertáljuk, alkalmazva mindazt a tudást, ami bennünk van. A folyamatban nemcsak tanulunk, de tanítóként is megjelenünk; megmutatjuk a környezetnek, másoknak, hogy igenis lehetséges és valóságos a vágyak életünkbe történő „lehozása.”

Pin It on Pinterest