A tiszta, nyílt kommunikáció ereje

A tiszta, nyílt kommunikáció ereje

A legjobb a kezdetek kezdetén tisztázni mindent. Még akkor is, ha ez bizalmatlanságnak tűnik, netán tartasz a másik fél reakciójától. Rengeteg későbbi kalamajkától kíméled meg magad. Mert a kiindulás pontjánál tisztázod: a pohár arra való, hogy teletöltsük tiszta vízzel. A lapok azért nyíltak, hogy lehetőséget adjanak tisztán és becsületesen játszani.

Talán korszerűtlennek tűnik a hozzáállás, hiszen mindenhonnan ömlik a fogyó fókaállomány és a növekvő számú eszkimók relációja. Meg persze: ember embernek farkasa. Nem vitás, gyakran tetten érhető mintázat. Ez azonban nem ad felmentést számodra az emberhez méltó létezés felelőssége alól. Valójában az az optimális, mikor nem is gondolkodsz rajta, „csak” veled összenőtt attitűdként így cselekszel és élsz.

Alapérték az őszinteség, elsődlegesen és kiváltképp önmagaddal szemben. Amikor valami újba kezdesz, e nélkül rögös útra váltasz jegyet. Kanyarokkal, zsákutcákkal, csapdákkal és beomló burkolattal szembesülhetsz, ami – lássuk be – nem éppen álomszerű. Maximum leizzadós, lidérces rémálmaidban tűnik fel.

Mi a gondolatmenet égi apropója? A Merkúr és a Jupiter együttállása. De nem ám „szokásosan.” Rendszerint előre szól egy-egy bejegyzés arról, mi fog történni. Most kivételt teszünk. A két bolygó keddtől csütörtökig ölelkezik össze, csütörtökre már lecseng az egzakt kézfogó rövidke ideje. Akkor mégis miért írok róla?

Mert valamit tovább viszel majd. Éppen ezét jó, tudatos vagy rá. Látod, milyen jelentősége van az igazság kimondásának – befelé és kifelé egyaránt. Az új esztendő, a Halak jelébe lépő Szaturnusz, a Vízöntőbe megérkező Plútó, a Rák Mars hármasa, azaz a csillagos ég mutatta kezdet beimpregnált a Merkúr-Jupiter révén a tiszta kommunikáció lenyomatával. Nyugi, nem itat veled Veritaserumot; nem kell attól tartanod, hogy görcsösen és minden szituációban kimondod a maradéktalan igazságot. A pókerjátkosok rémálma nem fenyeget. Egyszerűen csak ott van benned – információ szintjén – a hajlam, még inkább: a nyitottság. Az pedig előre visz.

kép: pixabay.com

Oroszlán Merkúr, ami világosságot áraszt

Oroszlán Merkúr, ami világosságot áraszt

Egyenes, tiszta és világos beszéd, a kimondott igazság adta beavató felismerésék ideje érkezett el. A „tiszta vizet a pohárba!” üdvözítő minőségét a Merkúrnak köszönhetjük. Kedden délután érkezett meg az Oroszlán asztrológiai jelébe. A világosságra törő kommunikáción túl jó pár dologban támogat.

Tudati beszűkülés esetén nagyszerű tágító-bővítő erőket mozdít meg agytekervényeidben. A rálátás és a növekvő fényesedés nem tűri, nem tűrheti a sötétséget. Ez jó hír neked, ellenben halálos ítélet bizonyos mondatoknak. „Nem tehetem meg.” „Ehhez én kevés vagyok.” „Fel sem tudom fogni.” Idézd fel a többi, ugyanilyen tőről fakadó mondást. Ezt követően lásd őket lengedezni a forró nyári szélben, virtuális bitójukon.

A mai világban kulcsfontosságú, a szeretet áramoltatásával szinte egyenértékű, hogy elkerüld a szellemi korlátok közé szorulást. Mit kell ehhez tenned? Először is észlelni, hogy már nem 360 fokos körben működik az agyad. Nem mondom, hogy kellemes szembesülés. Mégis elengedhetetlen. Az őszinte szembenézéssel kitűzöd az origódat. Ebből a kiindulási pontból dolgozol az Oroszlán Merkúr energiájával.

Akkor gyanakodj istenigazából, ha el sem tudsz képzelni valamit. A „kép” alkotása egyik emblematikus képességünk.

Ha valamit meg tudsz valósítani: „képes vagyok rá.”

Ha valami nem megy: „képtelen vagyok rá.”

Az első mondat jóleső tetterőt indít el a zsigereidben. A második elcsüggeszt. Lebiccen a fejed, leesnek a vállaid, gyengül a hátizmod. Ne hidd el nekem, semmiképpen sem. Próbáld ki. Mondd ki, akár csak magadban, hang nélkül háromszor és megtapasztalod.

A képtelenségből a képes-ség megvalósító állapotába juttat az Oroszlánba lépő Merkúr. Eszközei: rálátás, magasabb megértés, gondolatspektrumod tágítása. Nem a szabadkőművesek legrejtettebb titkát árulom el azzal, hogy az Oroszlán uralkodói jel. Visszanyered a hatalmat:

– a gondolataid,

– a tudatod és tudatosságod,

– a szavaid szabad áramlása,

– életed szabadsága fölött.

Az erősödő infláció legyőzésének képessége sem mérhető ehhez a négy pilléren nyugvó tudáscsomaghoz. Pár tettre azért szükséged lesz. Ezek legfontosabbika, hogy kerüld, aki kicsinek, jelentéktelen porszemnek próbál kezelni és erről unos-untalan meggyőzni. Nem a javadat akarja, hanem a javadat kaparintaná meg. Jószándéka kérdéses, mondandója kapzsi érdekektől vezérelt.

Uralnod kell a táguló perspektívák által érkező érzelmeket. Nem baj, ha szédülsz. A kilátóban is elkaphat a tériszony, mégis, képes vagy a meseszép panorámát élvezni. Ha valaha is jártál egyetlenegy kilátóban, csak idézd fel az élményt. Éppen erre van most szükséged. Oroszlán Merkúr idején jóval magasabbról tárul eléd a még színesebb, jobban és teljesebben átlátható nagytotál.

Mondd ki az igazságot. Akkor is érdemes, ha pillanatnyi hátrányt okoz. A megfelelési kényszer és a belőle fakadó békanyelés rosszul kamatozik. Túl nagy árat fizetsz érte, ezért kerülendő. Az igazság egészen egyszerűen kikívánkozik. A mélyből jövő késztetés zubogón átbukó, kristálytiszta vízként tör utat legbelsőbb lényegedből. Ereje kitart a torkodon, hangszálaidon és szájüregeden át vezető útján, napvilágra kerülve pedig új életet kezd – teérted. Zárójel: írásra is igaz, ahogyan ölelésre, mosolyra – a kommunikáció minden eszköze érintett és alkalmas.

Meglátod az összefüggéseket, egész megértési folyamatod felgyorsul. Pozitív hozadékként jelenik meg önbecsülésed szintemelkedése. Ráébredsz, mennyi tudás, erő és szeretet munkálkodik benned. Mint vízbe pottyant kutya a bundarázással, úgy szabadulsz meg a „merjünk kicsik lenni és csak az orrunk hegyéig látni.” bűvköréből börtönéből.

Szabadság, tetterő, derű – mind-mind erősödnek, ritka átutazóból lakótárssá, majd szeretett rokonná, végül énrészeddé válnak.

kép: pixabay.com

kimondhatod, még ha kicsinek is érzed magad

Oroszlán Merkúr idején igazán rendben van

Ami valódi erőt és hatalmat ad

Ami valódi erőt és hatalmat ad

A legjobb a kezdetek kezdetén tisztázni mindent. Még akkor is, ha ez bizalmatlanságnak tűnik, netán tartasz a másik fél reakciójától. Rengeteg későbbi kalamajkától kíméled meg magad. Mert a kiindulás pontjánál tisztázod: a pohár arra való, hogy teletöltsük tiszta vízzel. A lapok azért nyíltak, hogy lehetőséget adjanak tisztán és becsületesen játszani.

Talán korszerűtlennek tűnik a hozzáállás, hiszen mindenhonnan ömlik a fogyó fókaállomány és a növekvő számú eszkimók relációja. Meg persze: ember embernek farkasa. Nem vitás, gyakran tetten érhető mintázat. Ez azonban nem ad felmentést számodra az emberhez méltó létezés felelőssége alól. Valójában az az optimális, mikor nem is gondolkodsz rajta, „csak” veled összenőtt attitűdként így cselekszel és élsz.

Alapérték az őszinteség, elsődlegesen és kiváltképp önmagaddal szemben. Amikor valami újba kezdesz, e nélkül rögös útra váltasz jegyet. Kanyarokkal, zsákutcákkal, csapdákkal és beomló burkolattal szembesülhetsz, ami – lássuk be – nem éppen álomszerű. Maximum leizzadós, lidérces rémálmaidban tűnik fel.

Mi a gondolatmenet égi apropója? A Merkúr és a Jupiter együttállása. De nem ám „szokásosan.” Rendszerint előre szól egy-egy bejegyzés arról, mi fog történni. Most kivételt teszünk. A két bolygó vasárnaptól, a tavasz beköszöntésétől ölelkezett össze, de keddre már lecsengett az egzakt kézfogó rövidke ideje. Akkor mégis miért írok róla?

Mert valamit továbbviszel. Éppen ezét nem baj, ha nem voltál rá tudatos. Utólag azonban látod, milyen jelentősége van az igazság kimondásának – befelé és kifelé egyaránt. Az új esztendő és a csillagos ég mutatta kezdet beimpregnált a Merkúr-Jupiter révén a tiszta kommunikáció lenyomatával. Nyugi, nem itatott veled Veritaserumot; nem kell attól tartanod, hogy görcsösen és minden szituációban kimondod a maradéktalan igazságot. A pókerjátékosok rémálma nem fenyeget. Egyszerűen csak ott van benned – információ szintjén – a hajlam, még inkább: a nyitottság. Az pedig előre visz.

kép: pixabay.com

egyenesen és tisztán – éppen úgy, mint a világítótorony

A tiszta megértés hídja

A tiszta megértés hídja

Ritka jó érzés megmondani a frankót. Nem beolvasni, meg odasziszegni a sérelmeket: egyenesen a másik szemébe nézni és elmondani az igazat. Hátat egyenesítő erő. Ki nem örül neki? Hát a sunnyogás. Ő elbujdokol egy sötét zug mélyére.

A tuti kinyilatkoztatása előjelektől független. Nem kell, hogy tüskét tartalmazzon, még nyomokban sem. Az is ide vág, ha biztosítod embertársadat arról, hogy szereted, becsülöd, nagyra tartod. Talán eddig nem mondtad neki. Féltél, hogy hülyének vagy részegnek néz. Netán nem kívánt intim közeledés első lépéseként tekint rá. Most azonban lehullik a félszegség és a gátlás rozsdás vasa.

Az őszinteség felszabadító hulláma kínálja széles hátát. Nehéz nem felülni rá. Érzed a késztetést, hogy – ha eddig nem is tetted túl gyakran – most mindenképpen felpattanj rá. Ha csak egy kicsit is. Legalább megízlelni, kipróbálni. Vigyázz, a „veszély” nem más, mint a függés. Függés a minőségtől. Függés alatt érts elvárást. Elvárod, hogy oda-vissza őszintén áramoljon a szó. Azzal is, akivel eddig az hitted, nem lehet, mert egy csökött barom.

„Az ő szintjén őszintén.” Lekszikov Attila remekbe szabott mondását gyakran idézem. Olvasd el, sőt: mondd ki többször is, hangosan. Ugye, hogy semmi lenézés nincs benne? Egyszerűen csak megállapítja, hogy az oda-vissza, torzítatlanul áramló tiszta közléshez találj rá a közös frekvenciára. A (jó) tudós képes az általa vizsgált minőségeket egy nagycsoportos óvodásnak is elmesélni. Úgy, hogy a gyerkőc meg is értse, amit mond. Az „elöl-hátul PhD és dr.” titulusú kollégával egészen más nyelvezeten értekezik. Az ő szintjén őszintén – legyen szó kisgyerekről, analfabétáról vagy egyetemi tanárról. A lényeg szempontjából édesmindegy.

A hétvégén áll egymással szemben a Merkúr és az Uránusz. Előbbi a Skorpió, utóbbi a Bika asztrológiai jelében jár. Eddig ugyan kommunikációról olvashattál, de bátran tágítsd a felhasználási területet gondolkodásmódra is. A két bolygó szoros spirituális rokonságban áll egymással. Egészen pontosan: az Uránusz a Merkúr magasabb oktávja.

A kereteken belülre és kívülre irányuló szellemiség ötvöződik, nem is akárhogyan. Megérted, átlátod, mik a játékszabályok. Ezzel egy időpillanatban az is megérkezik, miként tudod kihozni az elképzelhető (általad igen, más számára talán nem…) legeslegjobbat belőle. Szárnyaló képzeleted ad randevút a lehetőségeket átlátó énrészednek. Nincs azonban összeütközés.

„Miért nem”-ből „hogyan igen”-be. Ez a kulcskérdés. Személyes Rubiconod átlépése. Ehhez segít hozzá a két égitest oppozíciója. Amit eddig korlátnak éltél meg, az kapaszkodóvá alakul. Az akadály mászókává. A gát mércévé, ami megmutatja, milyen magasan tudod átugrani.

A szavak építenek. Szenvedélyből teremtés. A Bika-Skorpió tengely az érzelmekkel átitatott megvalósulást támogatja. Gyakran úttörő módon. Éppen ezért engedd el a füled mellett az „ezt nem lehet megcsinálni,” „lehetetlen” és egyéb kijelentéseket. Ezek egyszerű és puszta vélemények, nem többek. Egészen elképesztőnek hangzik, de az ezerszer átbogarászott sablonok között bukkanhatsz arra az újdonságra, amit oly’ régóta keresel. Talán ott is lapult mindeddig, ám most érkezett el az ideje, hogy rátalálj.

Amit érdemes elkerülnöd: alantas szándékú manipuláció. Ne akard rávenni a társadat arra, amit ő nem tenne meg jó érzéssel/jó szívvel. Elképzelhető, hogy találékonyan vezetnéd az orránál fogva, de méltatlan hozzád. Az alacsony szint lehet csábító, a rá kimondott „nem”-ed viszont téged nemesít.

Az alapenergia gyönyörű. Felszabadító, építő. Hidat ível itt és mostból a megoldásba. Az átkelőn pedig száraz lábbal teljesítheted a mocsarat. Azt a bűzös trutyit, amibe más már belefulladt. Elegáns, nagy ívű energiákat mozdít a szombat-vasárnap égi mintázata. Bár tanácsokat adni nem szeretek, mégis és kivételesen fogadj el egyet: tarts kézközelben tollat, papírt. Mert szükséged lesz rájuk.

kép: pixabay.com

pillérek nélkül, egyből átívelő módon épít hidat a Merkúr-Uránusz szembenállás

Mit hoz a Vízöntő Mars?

Az új hét a Mars Vízöntőbe lépésével indul: hétfőn este érkezik meg Árész bolygója a tisztulás és tisztázás cikkelyébe. Ez persze azt is jelenti, hogy már nagyon-nagyon közel jár a Szaturnuszhoz; kettejük együttállása az egzaktnál is egzaktabb, azaz a hatások most a legintenzívebbek. Kirobbanó erőt kapunk tisztába tenni magunkat, az életünket, a sorsunkat. A Szaturnusz már itt, a Vízöntőben munkálkodik és láthatjuk – időnk van minderre. Mostantól energiánk is, „mindössze” a szándékot kell felébreszteni nem érdemes elnyomni magunkban, amivel nekilátnánk nyomban mindehhez a punnyadás helyett. Egy érdekes képlet rajzolódik így ki a mostani Vízöntő Mars és (Szaturnusz) erőterében: bezártságból szabadságba érkezhetünk. Kreatív, újító mintázatok jelennek meg, ehhez kapunk tüzet és lángot. A Vízöntő Mars újító, reformer erői segítenek, hogy a berögzült, de lejárt struktúrák átalakításához legyen bennünk kellő bőséges erő.

Vegyük észre, hogy nincs már hely a szőnyeg alatt. Ha kezünkbe vettük a seprűt, valahol a lapátot is megleljük. Merjük használni, amit meg összehúzunk, az mehet a kukába. A Hungária zenekar nem a szívem csücske, mégis itt a szőnyegfelcsavarás ideje: a régen alátuszakolt sz@rokban szmötyiben esünk most pofára. Mikor máskor, ha nem most pucolnánk ki az alapokig életünket, kapcsolatainkat, hogy a változás tisztán érjen és ebből a tisztaságból a szó valódi és legmagasabb értelmezése szerinti szabadságot és áradó bőséget (Vízöntő) érhessünk el? Mire várnánk még? A Mars gyorsaságot is ad a tetterőhöz; tökölődés nélkül, de a szentelt időben cselekszünk (itt jön jól a gyűrűs bolygó közelsége), hogy javítsunk, emeljünk életünk minőségén. Ez az életminőség-javítás viszont nem áll meg személyünknél: másokért, a környezetünkért is teszünk. A Vízöntőben ott az önzetlenség, a másokért tenni akarás inspirációja; így bátran tudhatjuk, hogy nemcsak legendás időket élünk most, de nagyszerű tettek mozgatórugói is fénylenek a csillagos égen. Legyünk hasonlatosak a nagy muzsikusokhoz, akik kellő alázattal, tisztelettel játsszák el a kottából a műveket, önmaguk és mindenki örömére.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest