Hozz egy szál virágot

Haladunk szépen előre, ez már a negyedik dal a korongon. Az indítása furcsa ízű, olyan kicsikének, jelentéktelennek érzi magát az ember, majd lágyul a nótagrafikon. Azért is különleges szerzemény, mert a szöveg mélységének befogadásához kevés még a két-három hallgatás is. Dinnyés József úgy énekli, hogy hallod, amit hallanod kell, de érzed, amit érezned kell. Ha lehet a sorok között olvasni (márpedig lehet), akkor énekelni is, a Mester pedig itt a legmagasabb fordulatszámon valósítja meg a bravúrt. Több száz hallgatás után egy harmincöt éve ismert szerzeményről azt gondolnám, nagyjából megvan minden rezdülés, mégis, a mai napig borzongok, mikor ezt a két sort hallom: „A múltat kell beismerni, itt az óra/
Vezényelt béke ára a csontjainkban.” Ragozhatatlan.

 

kép: wallpaperscraft.com

Miért könnyebbít meg a könny, ha engeded?

“Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: “Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye.” Azért mondjuk, hogy “kiszökött” a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.”

Müller Péter

kép: wallpaperflare.com

Hogyan kaphatsz életet megváltoztató erejű motivációt, inspirációt?

Van nálam ez a futás dolog, mint egyfajta bolondéria. Ha érdektelennek tartod, most érdemes elnavigálnod, mert mára a futásról, a motivációról és a rockzenéről mesélek egy aranyosat, ám ez semmi építő tartalommal nem bír. Régebben írtam, hogy a korai tiniéveimben tájfutottam, imádtam, de tizenöt éves koromban a bandázás, a cigire szokás és a grundfoci/kocsmázás miatt abbahagytam – jó sokáig. Az újrakezdés harmincötön túl ért, három kilométeres távval, melynek végén kétséges volt, hogy a tüdőszövetem vajon a helyén marad-e, vagy távozik az orrlyukaimon át. A klasszikus, minden profizmust nélkülöző, szaturnuszi utat járva minden edzéssel két-három villanyoszlopnyival messzebbre futva végül elértem a félmaratoni távot, amit két óra fölötti idővel (2:01:25) teljesítettem éppen a harminchetedik születésnapomon. Örültem, meg persze büszke is voltam. Igazából semmi konkrét cél nem lebegett a szemeim előtt; a futás számomra – akkor – drogként funkcionált. Utolsó munkahelyemre az ott töltött idő végső öt évében döntő többségében biciklivel jártam (déli agglomeráció – Angyalföld, oda-vissza napi 52 kilométer), ez a kondi mellett a szabad evés zabálás lehetőségét és a fülön kiömlő endorfint is adta. Akkoriban nehéz volt felb@szni az agyamat kihozni a sodromból. A szabadulásom után ellenben szembe kellett nézni a kevesebb mozgás elkerülhetetlen velejárójával, az endorfinelvonás tüneteivel. A bringánál időhatékonyabb futás mellett tettem le a voksomat.

A Balaton partján teljesített első félmaratont követően tovább futottam, elmerengve, hogy akár a legendás táv, a misztikus 42.195 méter, a maraton is összejöhetne akár. Na, az lenne csak connemarai, az férfias tett a javából. Ma már hiány mutatkozik legyőzhető és legyőzendő sárkányokból, így a maraton remek – és korszerű – tökösség-demonstráló, egót hizlaló teljesítmény. Bár hittem és bíztam magamban, korántsem voltam biztos benne, összejön a teljesített maratoni verseny. Itt már – a profizmus szellemében – edzéstervvel, tudatosan készültem, ezúton is mondva köszönetet Richard Nerurkar remek könyvének (Maraton mindenkinek). A verseny, milyen érdekes, ismét a Balaton partján köszöntött rám egy végtelenül szeles márciusi kora reggelen 2018-ban. Végig szembeszélben, gyengécske idővel, de lefutottam. Maraton kipipálva! A pihenés hetei után még nem kezdtem el az új célokon töprenkedni, mikor egy kedves barátomtól kölcsönkaptam pár futómagazint. Be kell valljam, önmagamtól nem veszek ilyen újságot, mert nem tartom annyira hasznosnak, amennyibe kerül és nem a nominális vételára miatt. Akadt olyan példány, amit kiolvasva semmivel nem éreztem magam többnek. Zárójel: ifjabb koromban lelkes folyóirat- és magazinolvasó voltam, korszerűtlen rockerként több tíz kiló Metal Hammert őrizgettem masszív banánosládákban sokáig a kilencvenes évek középétől kezdődő időszakból.

Az egyik újságban szembe köszönt egy interjú Lukács Lászlóval, a Tankcsapda frontemberével. Zenészként zsenge tinikorom óta követtem a munkásságát, szerettem zenéjét és csodáltam szókimondó, frappáns, időnként vaskosan megfogalmazott szövegeit. Nem bálványoztam, én inkább a fémesebb hangzásra voksoltam a hazai mezőnyből az Ossian-Pokolgép-Lady Macbeth vonalon. Azt ugyan hallottam, hogy Lukács László fut, de nem különösebben foglalkoztam vele, ahogy ejtőernyőzésével sem. Hadd csinálja, én meg sokáig horgásztam, kiskölökként repülőgépmaketteket ragasztgattam; mindenkinek vannak vezérhangyái. Ez a magazin azonban sorsfordító adatot tolt az orrom elé a riportban: hősünk ugyanis elmondta, hogy a legjobb félmaratoni ideje 1 óra 38 perc 57 másodperc. Hoppá. Mindezt negyvenkilenc (49 !) évesen, egy olyan pályán, ahol ritka az absztinens, nyers vegán, minden életterületén makulátlan egészségben élő ember. Hoppá még egyszer. Nab@zmeg. Ha ő megcsinálta ilyen előzményekkel, ennyi idősen, akkor nekem ugyan mi a kifogásom egy ilyen időeredmény ellen? Igen, jól sejted: nem lehetett semmi. Kettőnk közt egy jupiteri kör a születési idő különbsége, nehogy már képtelen legyek egy ilyen eredményt összefutni. Talán érzed a sorok között, megemelkedett a pulzusom, kitágultak az orrlyukaim, szagot fogtam. Itt a várva várt motiváció! Rádöbbentem: most az a helyzet állt elő, hogy a motiváció maga az, hogy nincs és nem is lehet kifogásom.

A maratonról tudtam, nem az én távom, nekem túl hosszú, unalmas és – meggyőződésem szerint – nem erre a fajta igénybevételre teremtették az embert. Az agár, az más, meg a gepárd is. Ennek ellenére piszkált a legendás táv négy órán belül történő teljesítése, erre építettem egy bő fél éves felkészülést és sikerült is 3 óra 49 perc 55 másodperc alatt egy irdatlan tömegrendezvényen lefutnom. Szusszanás, pihenés, a „soha többet maratont!” fogadalom megtétele, majd irány a gyorsulás féltávon. Itt már erősen specifikus edzéstervet követtem, kifejezetten tempóra kihegyezett félmaratonra szólót, ennek meg is lett az eredménye a tavalyi esztendőben, a vágyott időnél jobbat futottam áprilisban (1:37:29) és szeptemberben (1:34:57 – 4:30 min/km sebességgel). Mindkét alkalommal a helyi versenyem érmeitől búcsúztam el a lezárások miatt, de eb bánja; az eltelt évek ébresztettek rá, hogy a futás ugyan az egó máját is hizlalja, de nem ez az elsődleges célja. Az örömködés után eszembe jutott Lukács Laci – itt már Laciztam magamban, mert azt éreztem, futás szempontjából pariban vagyunk, a jobb időeredményem nem azt mondatta velem, hogy „na, lenyomtam az öreget,” hanem jóleső elégedettséget árasztott, fiatalabban illett picit gyorsabban szednem a lábaimat. Ezúton fejezem ki a hálámat egy tudattalan, de a határaimat kitágító, korlátaimat, kishitűségemet legyőző motivációért. Ígértem az elején, hogy nincs nagy megvilágosodás, sem tanulság, de ha mégis meg kéne egyet neveznem, mert csőre töltött pisztolyt szorítasz a halántékomhoz, úgy azt emelném ki: találd meg, a Te életedben ki, mi, mivel és hogyan inspirálhat – akár a legváratlanabb helyről előbukkanva – valami extra teljesítményre, amivel többé és jobbá válsz. Nem csak a sportban.

 

képek: wall.alphacoders.com

Mi kívánkozik február végére?

Vasárnap köhécsel utoljára (fáradtan és megtörten) Tél tábornok, majd kiscsoszog az ajtón, hétfőn már – végre!! – március, itt a tavasz, a madarak csicseregnek, a héten melegrekordok dőltek, hurrá! A naptárban vezetett hónapokra valóban igazak ezek az állítások, kétségtelenül március elsejét írunk hétfőn, ami – ilyen szempontból – tavasz. Ez azonban még nem a valódi tavasz kezdete, amit egyszerűen csak „csillagászati”-ként szoktak aposztrofálni, halványan árnyalva, hogy csak a kissé flúgos, űrteleszkópra cuppant szemű, borzas szakállú tudóskák számára bír bármi jelentőséggel. Hiheted ezt is, persze, ki akadályozhat meg benne? Ha boldog az életed, úgy nem kell magyarázkodnod semmilyen tetted, véleményed miatt. Szögezzük azonban le, hogy a valódi tavasz akkor köszönt ránk, mikor központi csillagunk, a Nap a Kos asztrológiai jelének nulladik fokához ér. Az idei esztendőben ez március 20-án fog megtörténni, addig bizony tél van – energetikailag mindenképpen. Ez még akkor is igaz, ha pólóban kertészkedsz és a télikabátot már vállfára akasztottad; a télség spirituális értelmezése a mért celsiusoktól független.

Nem áll szándékomban repeső szíved dalolását elfojtani, mert igenis való és szükséges örülnöd az enyhülésnek, a madárdalnak, az illatoknak, de! Ez nem a tavasz megérkezését jelenti, hanem ajándékot Földanyától a tél végére. Ezt azért – is – fontos tudatosítani, mert az elcsúszásoknak elejét tudod venni; egy télvégen ne várd el a tavaszi energiáidat. Most még az összegzés, a leltár készítése, a számvetés ideje van. Az előző kör legvégén kristályosíthatod ki, milyen tervekkel, vágyakkal ölel keblére az új esztendő kapuja március huszadikán, már ha egy kapuról értekezhetünk ölelkezős kontextusban. Azért érdemes tudnod, az új naptári hónap is számos csemegével vár, rögtön hó elején a Mars vándorol át a Fiastyúk csillaghalmazán, elképesztő teremtő erőket ébresztve. Ez nem csak izgalmas, de végtelenül lelkesítő energia is, de a róla szóló mese majd holnaptól olvasható.

 

kép: pexels.com

Csillagwebinárium 11.0

Miről szól a Csillagwebinárium?
Beszélünk az aktuális égi állásokról, mintázatokról. Mindarról, ami fontos és az ég tükrében vizsgálva kicsit árnyaltabban szemlélhetjük, mint azt síkban tájékozódva tennénk. Ahogyan a korábbi Csillagwebináriumok, úgy ez az alkalom és a következő Csillagwebináriumok is díjmentesek. Ez annyit jelent, hogy én nem kérek érte pénzt, de az energiaáramlás jegyében kérlek, akár pénzt, időt, törődést fordíts olyan, számodra fontos terültre, amellyel egyensúlyba hozod saját, belső mérlegedet; ezért is nem nevezem ingyenesnek, mert annak nincs értéke.
Jelentkezni a contact@ladonyijanos.hu címre küldött e-mailben tudtok.
Válaszlevélben küldöm a Csillagwebinárium 11.0 közvetlen elérési linkjét a hozzá tartozó jelszóval – ennek birtokában tudtok csatlakozni az alkalomhoz. Ebben a levélben minden egyéb fontos információt is megküldök, köztük az alkalmazás telepítéséhez, működtetéséhez szükséges technikai segédletet is.
Kérdezz bátran! Akár előre (írj e-mailt!), akár a Csillagwebinárium alatt végig cseten. Emlékezz: a te kérdésed a legtöbbször más számára is fontos, a te válaszod az ő válasza is lehet. A résztvevők száma korlátozott, a zoom-os meeting jelszóval védett (ennek a meghitt, bizalmas légkör megteremtése az oka), a regisztráció sorrendjében telnek be a helyek.
Találkoz(z)unk március 11-én, csütörtökön 17:00-tól – egyazon időben, tértől függetlenül.
 
kép: wall.alphacoders.com

Halakba lépő Vénusz és a rejtett örömök

Csütörtökön lép át a Halak asztrológiai jelébe a Vénusz és a tavaszi napéjegyenlőség után egy vonásnyival áll csak tovább a Kos cikkelyébe. Miről szól – vénuszi szemszögből – a következő közel négy hét? Tudjátok, egy-egy égi állás vizsgálatakor az analógiás gondolkodás csodamódszerével szemléljük a fényszálakat, ennek az egyik legcsodásabb eredménye, hogy szimultán több életterületeden is, a racionális agy számára lekövethetetlen (azaz nem lineáris, ok-okozati láncra felfűzött) módon segít. Példálózzunk hát a Halak Vénusszal egy kicsit! Ösztönzi a belső szépség felfedezését, akár önmagadban, akár embertársaidban. Kapcsolatbolygóról beszélünk, így fokozottan lelhetsz rá a másikban mélyen, a felületes szemlélő számára láthatatlanul meglévő-megbúvó erényekre. Ez a felfedezés valójában örömmel való rácsodálkozás. Erősödő, hálával bélelt szeretet ébred benned azok iránt, akik közel állnak hozzád. Rájössz, e világban ők milyen értékesek és fontosak számodra, mennyivel stabilabb támaszt ad a kapcsolat, mint egy járókeret, vagy kövér bankszámla.

A másik megismerésével a titkait is felfedezheted, itt viszont légy tapintatos és körültekintő; nem illik sáros bakanccsal trappolni érzékeny lélekterületekre. Amúgy pedig a Halak Vénusz hajlamossá tesz erre a fajta együttérző-finom működésre, szóval, ha rinocéroszkodsz, az már saját, szabad döntésed eredménye következménye. Az egység-élmény megélése is munkálkodik, a Halak „minden-egy” kódolása fényesíti fel az összetartozás, az együvé tartozás fontosságát. Beszéljünk azért a lezáró-befejező késztetésekről is: a március 21-ig terjedő időszak kitűnően alkalmas kapcsolatok elegáns lezárására. Emlékezz: nem csak párkapcsolatról beszélünk, ez lehet üzlettársi, elköszönhetsz a kertészedtől, a körmösödtől, az autószerelődtől, ha megérett a helyzet. Olyan, mint mikor végelszámolással szüntetnek meg gazdálkodó társaságokat; minden energiát beleteszel a méltó és bántásoktól, sértésektől mentes befejezésbe. Ezért is írtam le az „elegáns” jelzőt; tovább díszítve méltányos, nagyvonalú, gáláns módon köszönhetsz el a másiktól. Nincs benned kényszer elégtételt venni, mert a Halakban érzed, hogy egylényegű vagy vele, még akkor is, ha utatok másfelé kanyarodik e pontban. A zodiákus utolsó szelete a Halak, a lezárás egyben felkészülés a következő körre. Minden befejezés új kezdetekhez segít, egyfajta ráfordulás egy magasabb szinten kezdődő fordulóra; így rajzolva ki az emelő és emelkedő spirál vonalát. Mindezt örömmel, harmóniában, és szépen; amolyan vénusziasan.

kép: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest