A Plútó vagányság-faktora

A Plútó vagányság-faktora

A vagányság erény. A vagányság éppúgy poláris minőség, mint egy kétállású billenőkapcsoló: vagy vagány vagy, vagy nem vagy vagány. Ez a nyelvtörőnek is beillő mondat a lényeg, amit kibontunk és égi kontextusba is helyezünk. Mindenekelőtt azonban tudnod kell róla, hogy a „vagány” szó egy nem fokozható melléknév. Azaz: nincs vagányabb és legvagányabb. Hoztam rá egy kitűnő párhuzamot egy egészen kivételes humorú embertől.

Déri János 1992. áprilisában hunyt el. Az azóta eltelt időt nevezhetjük emberöltőnek is. Még az előző társadalmi rendszer végnapjaiban tett kijelentését szeretném felidézni. Az egyik rendőri vezető azt találta nyilatkozni, hogy „demokratikusabb lesz a rendőrség.” Ez az állítás vágta ki a biztosítékot Dérinél, aki a következő, elévülhetetlenül értékes gondolatot mondta ki: „valami vagy demokratikus vagy nem az. A >demokratikus< nem fokozható melléknév.” Igen, ezt az okfejtést vettem kölcsön a legnagyobb megbecsüléssel néhai Déri Jánostól – és ültettem át a vagányságra. Mert igaz rá. El is mondom, miért.

Merész, bevállalós. Ezt a két jelzőt írja a „vagány” szóra a wikiszótár. A szinonimaszotar.hu pedig a következőket sorolja fel, mint rokonértelmű szavak: merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, tökös, hősies, bevállalós, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, félelmet nem ismerő. Ezek után az én meghatározásom kiegészül még azzal, hogy vagányként nehezen körülhatárolható többlet-előnyt birtokol(hat)sz. Ez a lényeg. A legenda pedig gyönyörűen illusztrálja.

Sándorra mindaz a jelző, amit az előbb olvastál, igaz és érvényes. Sándor soha nem ijed meg a saját árnyéktól és ritka tökös. Sándor nevét többen ismerik, mint ahányan nem. Sándort egyszer komoly megoldandó feladat elé állították. Sándor azonban nem habozott: a csomót rövid szemlélés után egészen egyszerűen átvágta. Sándor ismertebb neve egyébként Nagy Sándor. A bog ismertebb neve egy jelzős szerkezet: gordiuszi csomó.

A vagányság képes rá – nem csak megengedi, egyenesen ösztönzi -, hogy az eléd kerülő gordiuszi csomókat idő- és idegölő bontogatás, meddő bogozgatás helyett egy erélyes, jól irányzott csapással egyszer s mindenkorra levágd. Mogyoróhéjba préselve így működik egy földi, emberi testbe született vagány. Ebből szinte automatikusan adódik a következő, fénylő láncszem:

Ha itt, csodaszép, kéklő Földünkön fellelhető a vagányság, akkor kell, hogy a végtelen, csillagos égbolton is ott munkálkodjon valahol. A hermészi tételt még senki nem cáfolta meg, tehát ami lent megtalálható, az fönt is és viszonosságban. Az égi vagány pedig nem más, mint a Plútó bolygó.

A Plútó bolygó, hosszú ú-val és hosszú ó-val írva és „bolygó”-ként definiálva, ellentétben azzal, hogy némelyek „törpebolygónak” vélik és rövid ékezettel karmolják le becses nevét (Pluto – brrrrr). Erről régebben írtam egy nem teljesen indulatmentes bejegyzést, itt tudod visszaolvasni: https://ladonyijanos.hu/a-pluto-torpebolygositasarol/

A Plútó lényegiségének megértéséhez kifejezetten jól jön. Most azonban a Naprendszer tizedik bolygójának közelgő érdekességei miatt kellett írnom róla. Ezek pedig a következők:

Vízöntő. Szabadság, tisztázás és még egy csokor, üdvösebbnél üdvösebb fogalom. Pontosan ide, a Vízöntő asztrológiai jelébe fog 2023. március 23-án, tehát egy hónap múlva megérkezni a Plútó. Erről csak annyit szeretnék elöljáróban megemlíteni, hogy senki emberfia, aki itt és most, fizikai testben él a Földön, nem tapasztalta még meg – jelen életében – a Vízöntő Plútó energiáját. Az égitest ugyanis közel negyed évezred (249 év) alatt kerüli meg a Napot. Ebből adódik a jelen ismereteink szerint „megélhetetlen” matuzsálemi kor, ami miatt bátorkodtam leírni: ez a Föld mind a nyolcmilliárd lakosának abszolút új tapasztalást hoz. És itt még nincs vége a közeljövő plútói érdekességeinek.

Fordulás és hátra arc. Ez 2023. május 2-án történik majd meg a Plútóval. Szakszerűen fogalmazva: retrográd irányba fordul. Ez csupán annyit tesz, hogy Földünkről szemlélve látszólagosan hátrál – olyannyira, hogy 2023. június 11-én vissza is lép – átmenetileg – a Bak asztrológiai jelébe. Ez mind-mind olyan égi történés, melynek földi megélésével először találkozik az emberiség, legalábbis a jelenleg itt játszó milliárdok. Izgalmas, na. De nem csak a hatásvadász, bulvárízű kijelentések miatt. Hanem azért, mert valóban igaz. Az üzenete tőegyszerű: két út áll előtted.

Kicsit hasonlít a Mátrix piros és kék pirulájára. Vagy változol, vagy változtatsz. Amikor változol, passzív, befogadó módon működsz. Élesebben fogalmazva elszenveded a változást, ami formál és alakít. Ellenben változtatva aktív, ráható, cselekvőként jóval magasabb fokú szabadsággal dönthetsz arról, mi történjen veled. Erről is részletsebben írtam a könyvben (https://ladonyijanos.hu/a-konyvrol-a-stellalarol/), most nem traktálnálak a hosszasabb kifejtéssel. Fontos szál, de mellékszál. Nem úgy, mint a következő intelem:

Kerüld a rágörcsölést, a túlzásba vitt stresszelést. Nem az életed múlik rajta, legalábbis nem a feléd száguldó intercity módján, ha éppen a sínek között tört rád az elbambulhatnék. Akkor igenis azonnal ugorj, mert minden más esetben kilapulsz és a szétszórtság soha nem tapasztalt tüneteit produkálod. A Plútó itt említett három, a következő hónapokban esedékes változása jelentős égi fordulat, de! És ez a „de” talán a legfontosabb:

Minden égi történésnek meg kell találnod az érted munkálkodó szálát. Itt is, most is. Abból indulj ki, hogy igenis létezik. Ezzel a természetes elvárással bizton rátalálsz. A három kiragadott plútói élményről már tavaly decemberben, a Csillagfaggatón is tettem említést, ennek videóját itt tudod visszanézni: https://www.youtube.com/watch?v=EasigBQhnQ0

Van időd.

Bőséges idő áll rendelkezésedre.

Nem, nem égett még a körmödre a gyertya.

Egy hónap. Még a legelső említett lépés, a Plútó Vízöntőbe érkezése is csak egy hónap múlva történik meg. Tudj róla, rendelkezz előre ismeretből kristályosodó tudással. Egyelőre a lényeg „csupán” a képbe kerülés; most még bőven megteszi felkészülés gyanánt. Ígérem, mindig minden emblematikus plútói mozzanatról – előre – tudósítani fogok, hogy kihozhasd mindazt magadból és a lehetőségekből, amik kínálják magukat.

kép: pixabay.com

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha létezik mondat, amit legalább ezerszer hallottál, akkor ez az. Van sok társa, akár csinos gyűjteménybe is tömörülhetnének, de ehhez valahogy odaragadt a jószándék árnyéka. Ma kiderül, mi igaz ebből. A következő pár perc célja a régi igazság égi igazsággá emelése.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Hét szó. Már a darabszám is sejteti, hogy itt bizony – erősen rejtett – mágiával nézünk farkasszemet. Ugyanazok a szavak, azonos sorrendben leírva-kimondva jelölnek két, gyökeresen eltérő minőséget. Itt csípjük nyakon a sokat szajkózott mondatban megbúvó varázsmagot.

Az előttünk álló bő három hét kínál lehetőséget a tisztázásra: terád adott szituációban melyik típusa igaz. A következő lépésben megismerkedünk a két, egymástól homlokegyenest eltérő változattal. Íme:

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Lustaságot, feladást, akaratgyengeséget is csomagolhatsz a hétszavas mondatba. Például:

Nem mosolygott vissza rád, tehát az égvilágon semmi esélyed nála.

Egy negyedórás kocogással nem adtad le tíz-húsz év szorgalmasan felhalmozott hájtömegét.

Közel kétórás, feliratozott filmet néztél csipsszel és popcornnal, mégse váltál az adott idegen nyelv szinkrontolmács-szintű szakértőjévé.

Tehát nem megy, azaz felesleges erőltetni. A példákat jellemzően ezzel a téves, fals konklúzióval zárod. Mármint nem te, nyilván téged nem érint, de hallhattál valakiről, akinek a távolabbi családrészeibe házasodtak be érintettek. Nem megy, na, minek is erőltetni. Ősi magyar szavunkkal élve: kimondod a verdiktet: ott kell hagyni a francba az egészet.

Következmények: csüggedés, ernyedt testi és mentális tartás; a jellem erodálódása a felelősségből való kisompolygás miatt. Ez így nem hangzik túl jól, nézzük gyorsan a kettes számú verziót:

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A második változat akkor igaz rád, ha érvényesültek a következők:

Elmentél a falig, a legutolsó pontig.

Mindent beleadtál, a lelkiismereted tiszta, nyugodt szívvel szemléled a tükörképedet.

Kikristályosodott, megtapasztaltad, nem ez az út visz előre.

Nem vallottál kudarcot és zsákutcának sem tekinted a gyémántértékű megélések miatt. Ami benne volt, benne lehetett volna, azt mind végigjártad. Se frusztráció, se hiányérzet nem bökdös belülről, immár túljutottál rajtuk. Képes vagy mély, teljes tüdődet átjáró, felszabadító levegőt venni.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Már látod, már látnod kell az óriási különbséget. Elérkezett az ideje, hogy feltekintsünk a végtelen csillagos égre. A legjobb megoldóképlet ugyanis szokásosan ott fénylik.

Vízöntő. Róla beszélünk ma, de nem az asztrológiai jelről, amiről úton-útfélen hallasz. Hanem a névadó csillagképről. Arról, aki valós, látható, fényes csillagokból rajzolódik ki tiszta éjjeleken, ellentétben a róla elnevezett, harminc fokos zodiákus jeggyel. A fényábrában markánsan jelenik meg a kettősség: múltat tisztító és jövőbe ömlő vízről szokás beszélni. Ne feledkezzünk meg azonban a két korsót zúdító alakról sem középütt.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Itt érik fénymaggá az ezerszer citált mondás. A Vízöntő múltba ömlő vize világítja meg a hét szó valódi jelentését. Ez a kozmikus folyadék ugyanis a Bak csillagzata fölé érkezik, oda loccsan. Egész nyugodtan jelentheted ki, hogy nem megy, tehát nem kell erőltetni, ám eddigre megélt és értékes tapasztalatok állnak mögötted, leszűrt tanulságok kristályüvegcsébe gyűjtött esszenciája lapul a tarsolyodban, hogy valóban alátámassza a tételt.

Maga az út is megváltó felismeréseket hozott, ezért letörtség nem társul hozzá. A Bak fölé csobbanó víz a felülről való megértés szimbolikáját vázolja fel a maga végtelenül elegáns módján. Azért nem erőlteted, mert már nincs vele dolgod. A kifejtett erőfeszítésekkel igen, ám azok elvehetetlenül a tieid.

A rálátásból megértés fakad. Nem csak a Bak fölé érkező víz tisztítja meg a spirituális optikát. Központi csillagunk, a Nap érkezik meg a Vízöntő múltat tisztító vizéhez. Január utolsó napjától bő három hétig, február 22-ig jár itt. A Nap cselekvő éned égi megjelenítője, egyúttal a rálátás is hozzá kapcsolódik. Ha képlet-szerűen szeretném felrajzolni a Vízöntő múltpucoló habjában fürdőző Nap energetikáját, valahogy így nézne ki:

rálátás -> megértés -> tettek.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Láss rá, ismerd fel, rakd helyre. Felszabadulást hoz, nem is tehet mást. Mint amikor vírusirtó és tárhely-karbantartó appot futtatsz a telefonodon, úgy optimalizálhatod jelen élethelyzetedet. Arról nem is beszélve, hogy ez a munka nem is nagyon közvetve szolgálja jövődet, emeli annak fényét.

Eredmény: növekvő személyes szabadság. Itt már nem a külső korlátok lényegesek. Megszabadulhatsz a magad által eléd kihúzott szögesdrót akadálytól, a piros-fehér tiltó (belső) sorompóktól.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Innen indultunk ki, végül ide kanyarodtunk vissza. Ezen az úton juthatsz el a felismerésig, hogy „mit” igen, ebből pedig a „hogyan”-ok is megérkezhetnek.

kép: pixabay.com

Fényre néző szem

Fényre néző szem

A szabadságra törekvés és tisztázás idejét éljük. Ez a kijelentés szinte banális, annyi helyen futhatsz bele a Vízöntő minőségéről szóló értekezésekbe. Igen, központi csillagunk, a Nap éppen a Vízöntő asztrológiai jelében lépdel. Továbbmegyek: nemrég egy remekbe szabott Vízöntő újhold is megörvendeztetett bennünket. Stílszerűen: tiszta sor. De hogyan tovább?

A megoldás: helyes irányzék, éles látás, valódi távlatok. Ennyire egyszerű. Az égi apropót pedig a Nap és az Oculus csillag együttállása szolgáltatja. A Bak csillagzatának szeme kapta az Oculus nevet; személy szerint nagyon kedvelem őt. A zodiákus kör energetikája fölött ragyog a csillagképek fényes birodalma. Itt már magasabb szintű üzenetekkel találkozunk, ahogyan ezt pillanatokon belül látni fogod.

Valódi, hamisítatlan, eredeti csillagfény ragyog és mutat utat. Ennél a végtelenül egyszerű oknál fogva kínál cizellált praktikákat a fényábrák világa. A Bak szeme nem csak néz, de lát is. Látja a tökéletes megoldást. Nem a „legtökéletesebb”-et meg a „legoptimálisabb”-at, mert ez két, önmagában nem fokozható melléknév. Tökéletes és optimális, egyben ideális utat mutat.

Utat, amit járva bizton célodhoz érsz. Mert ez az út fénnyel rajzolt, ragyogással kövezett. Az Oculus a Tejútra, az Istenek útjára szegeződő tekintetet és látó szemet szimbolizál. Rajta keresztül és általa az elérhető legjobb megoldásokat fogadhatod be. Figyelj, most következik a csavar!

Nem biztos, hogy mindent látnod kell, legalábbis a két, koponyaüregedben ülő szemeddel. A keddtől csütörtökig egzakt Nap-Oculus találkozó egyúttal belső látásodat is csiszolja. Hozzásegít érzékelni azt, amit nem látsz – a szemeddel. Észre fogod venni, még ha a fizikai síkon koromfekete sötétség vesz is éppen körül. Ezért (is) remekbe szabott ez az égi kézfogó.

Utat mutató tekintet, a megváltás irányát látó szem. A mindennapok tisztázó törekvései, tettei így forrnak spirituális életelixírré. A legjobb utat látod belső érzékeléseddel. Ne várj rozsdás vaskaróra csavarozott farostlemez útjelzőre, mert senki nem állít ilyet, hogy piros festékszóróval rajzoljon neked nyilat. Amúgy pedig semmi szükséged rá. Benned él a szem, működik a magasra irányuló tekinteted.

Extra megértési és bölcsülési lehetőséget pedig a Kos jelében járó Jupitertől kap a Nap-Oculus együttállás egy sextil fényszög segítségével. Amire rálátsz, meg is érted. Ha szavakkal éppen nem is tudod kifejezni, miért azt az utat választod, amin elindulsz, te magad tökéletesen érted. Ennyi pedig éppen elég. Nem tartozol senkinek, különösen nem elszámolással.

kép: pixabay.com

Rák telihold Vízkeresztre – vagy amit akartok

Rák telihold Vízkeresztre – vagy amit akartok

A szív szerepe és jelentősége túlragozhatatlan. Soha nem pihen. Nem csak születésed pillanatától: gyakorlatilag a legkorábbi magzati létállapottól kezdve fizikai tested haláláig szüntelenül pumpálja a vért. A szívizom szívóssága legendás. Szívesen fogadott szívesség, amit érted tesz.

A döntés azonban még ennél is jelentősebb. Amit ő hoz meg. A biofizikai támogatás szükséges ahhoz, hogy a. életben maradj, b. stabilan áramoljon a véred, c. egészséges vitálkapacitással élhess boldog életet. Ehhez társul be döntéshozó funkciója. Mert jó döntést nem agyból hozol. Nem is teheted, elvégre ő csak egy végrehajtó szerv. Ha maradéktalanul igazságos akarok lenni, úgy a „csak” macskakörmöt kap. Egy precíz intéző igazi kincs. De nem neki kell kitalálni, mi a dolga.

A jó döntés érzelmi döntés. Ebbe az alapvetésbe áll bele a Rák telihold. Péntekről szombatra virradóan telik, egészen pontosan január 7-én 0 óra 6 perckor áll egzakt módon szemben Nap és Hold (A Bak-Rák tengely 16 fok 21 percénél). Gyönyörű égi állás turbózza a szíveddel való jelentős döntések meghozatalát.

Bizonyos dolgok megértek. Hezitálhattál, tolhattad ide is, oda is, de a telihold kiszakítja a sóhajt, amivel cselekszel. Nagyot fordítasz/fordíthatsz. Ez azért bír jelentőséggel, mert a „mezei” teliholdakhoz képest a mostani különleges. Az alapkivitelben Nap és Hold áll szemben. Ez az oppozíció most is adott, ellenben a Nap mellett ott toporog tettre készen a látszólagosan hátráló Merkúr. Együttállásuk terel a megvilágosodva megértés mezejére. De nem a tribünre, partvonalon kívülre ülsz. Cselekedni vágysz, ha már összeálltak a puzzle darabkái. Pályára lépsz. Lelked megsúgja, elmeséli, de ha kell, emelt hangon is tudatja, mit és hogyan. Hallgass rá. Már ha jót akarsz. De miért is ne tennél így? A külvilág és a megfelelés számára bőven akad hely a lelátón.

Érzelmekből megoldás. A lélek jelöli ki az előre vivő utat. Ez a Rák-Bak tengely elemi szintűre egyszerűsített üzenete, ami a közelgő telihold körvonalait mutatja meg. De az asztrológiai vetületnél – mint mindig, úgy most is – többet mutat a csillagképi környezet.

A Nap a Vega, a Hold a Sirius csillaggal áll együtt. Hoppá és még hoppább hoppá.

A Lant csillagkép legfényesebb, alfa csillag az égbolt egyik legragyogóbbja, a gyémántos-kékes színben tündöklő Vega. Varázslat. A teliholdban munkálkodó Nap-Vega együttállás üzenete nem több. De nem is kevesebb. A Lant varászeszköz, nem lakodalmas muzsikus konnektoros, előre programozott szintije, rácelluxozott konzervdobozzal az ittas násznép adományainak. Nemes hangszer. Rezgése a szférák zenéjét hozza el. Ez a magasra bekötött késztetés mocorog cselekvő énedben. Hajlamossá tesz a magasra célzásra. Gyönyörködtet, elkápráztat. Utóbbit a szó nemes, akarom mondani: legnemesebb értelmében teszi. Nem kényszerít, legfőképpen pedig semmit nem tesz meg helyetted. De a varázst belehinti a holdtölte amúgy sem piskóta energetikájába.

Fényes és termékeny lélekszikrákat hoz a telihold. Hangsúlyosan a legfelső polcról kapsz sugallatokat – onnan, ahol a spirituális hatputtonyos, a tudati aszúesszencia lakik. A minőség kiváltságos, elérhetősége széles körű. Jól érezhető – mert a földi vándor érzékenysége és érzékelő képessége ezen az éjszakán kiélesedik – a Hold és a Sirius együttállása. Utóbbiban az északi égbolt legfényesebb csillagát tisztelhetjük.

Persze szemmel látható szépségén túl olyan minőségeket hordoz, amik említést érdemelnek amikről egyszerűen muszáj beszélni. Én pedig szíves örömest állok bele az asztrozófus „szent” kötelességébe. Tessék hát: a Sirius a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép alfája. A vele találkozó Hold egészen világos, jól megragadható érzelem-löketeket szállít.

A Sirius egyik titka a kettőssége. Bár Siriusról szokás beszélni, kettős csillag (A és B). Nyolcas alakú, azaz a végtelent formázó és ezt magában hordó pályán keringenek. Minden bevillanásban ott a földi(es) korlátokon túlra mutató megoldás. A Vízkereszt napjáról szombatra forduló éj szellemi „termékei” a háromdimenziós, polarizált földi működésünknél jóval magasabb rezgéssel tágítják befogadásunkat, legyen az értelmi vagy lelki indíttatású. Tudod: a legmagasabb polcon nem kannásbor lakik.

Ne hidd azonban, hogy eléd vetett alamizsnaként érkezik a szellemi jóság. A Sirius kettőssége a végtelenen túl a döntési szabadságot is megengedi-támogatja. Magyarul: készülj, hogy telihold idején szofisztikált sugallataid, ötleteid ébrednek. Választási lehetőségeket is kínál a Hold-Sirius találkozó, egyszóval: nem készen kapod. A spirituális legót viszont kedvedre építed azzá, amire vágysz. Ritka jó égi állás.

Péntek este az alvómaci mellé készíts papírt, tollat. Mert az üzenő álom ezen a varázséjszakán nem számít unikumnak. Az alvás teszi lehetővé, hogy cerberusként strázsáló agyalásod radarernyője alatt beröppenhessen a legjobb, legmagasabb sugallat. Amit fényes nappal csípőből utasítanál el. Most megérkezhet, te pedig rá- és felébredhetsz. Akkor pedig írd le hamar, hogy reggel rácsodálkozhass.

kép: pixabay.com

Radikális harmónia by Vénusz-Plútó

Radikális harmónia by Vénusz-Plútó

A kihagyhatatlan esély. A lapok a kezedben. És nem érzed, hanem tudod: a pakli tetején alsó pihen. Rád vár. Különös, derengő fényben világítja át az üzenetet a hátlap grafikáján: engem válassz. A hőstörténet, amikor minden rajtad áll. Te magad vagy a hegyére állított piramis csúcsa. Ha valamerre billen az alkotmány, rajtad múlik.

Igen, megcsinálhatod életed szerencséjét. Ha most nem teszed meg, nem is érdemled meg a boldogságot. Mert akkor neked minden is kevés. Mintha lottóhúzás előtt a te számaidhoz tartozó golyókat mélyhűtőben tárolták volna pár órán át. Hogy csak ki kelljen tapogatnod őket és máris milliárdossá lősz ki. Semmi mást nem kell tenned, mint érezni, melyik öt gömböcske dermeszti a markod. Rövid, széles és egyenes út az örök fényűzésbe. De mi van, ha homokszem csúszik a gépezetbe?

Nincs ziccerkényszer. Nem az életed múlik rajta. Ezt a Vénusz és a Plútó együttállásával összefüggésben is erősítsük meg. Égi történés és valóban remek. Mi több: fenomenális. Mégis: nem pakol(hat) rád bálnabébihez mérhető súlyokat. Az egész lényegét tenné tönkre. Teher alatt, nyomasztódva-görnyedve vajon hogyan találhatna utat hozzád a vénuszi létöröm?

A szuperlatívusz addig jó, amíg nem dermeszt. Egyébként olcsó bulvár. Csak itt, csak most, csak önöknek. Megrázó képsorok következnek, a televíziózás történetében első alkalommal láthatók a következő felvételek. Asztrozófus ilyet még Vénusz-Plútókor sem mond. A hájpolás köpetet röppent(het) egy csodás bolygótalálkozó sajtójába, akkor meg már kinek van kedve élvezni?

Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett belső bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.

Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.

Ez egy olyan, végtelenül egyszerű alapigazság, ami önmagában képes szertefoszlatni a divatos szenvedéskultuszt. Tudod: földi siralomvölgy, árnyékvilág, tér és idő keresztjére feszített ember képe. Satöbbi.

Ha nem a harmóniára, az egyensúlyra és a mosolyra kódolták volna az emberiséget, akkor ezek nevében nem alkudnál meg. Eszedbe sem jutna kompromisszumokat kötni. Nem mentegetnéd a méltatlan kapcsolatok másik résztvevőit. Legfőképpen: nem értékelnéd le önmagadat a másikkal való együttlétezésben. Mindezt a (felszíni) harmónia megőrzéséért erőszakolod teszed.

A Plútóval találkozva valóban lehetőség adódik mélyre ható, radikális, gyökeres fordulatokat tenni (a három jelző már az oviban is a Plútó jele volt). Kapcsolatreformálás. Igen, van úgy, hogy egy kapcsolatban annak lezárása a szintemelkedés. A méltatlan (bántalmazó, egyensúlytalan, lehúzó) viszonyulásnál a semmi is jobb.

De nem soha vissza nem térő alkalom. Mivel a Vénusz meglehetősen gyorsan kering a Nap körül, kevés jelzáloghitel fut ki a következő Vénusz-Plútóig. Ezért nem vagyok híve a nagybetűkkel ordított, trash reality-ket idéző bolygóhájpolásnak. Szuperjó, de csillagfürkész maradjon korrekt, ha már tájékoztat.

Lehet, hogy nem fordul meg a sorsod. Majd máskor megteszi. Talán arra vár, hogy megérj. Tudod: rengeteg gép emelkedik az égbe a reptérről kifutóban. Az egyik a tiéd. De több tucat csillogó gépmadarat csodálhatsz meg frusztráció, a basszuserrőlislemaradtam érzése nélkül. Mint a Vénusz és a Plútó együttállását.

A két égitest a naptári óév utolsó napjától január 2-ig fogja egymás kezét – egzakt módon. Lehetőséged van valódi változásokat eszközölni a mindennapi létöröm visszaszerzéséért. A plútói erő az összes méltatlanságot, ami elválaszt beléd kódolt életigenlésedtől, most alaposan megrázza. Ami nem való, az bizony hullik szerte-szana. Elképzelhető, hogy te magad kapod meg a két csattanós pofont, hogy végre térj észhez! Térj észhez és vess véget a szenvedés- és siránkozás-ápolásnak.

Asztrológiai értelemben a Bak cikkelye ad otthont a találkozónak. A változtatás – túl az öröm visszaépítésén – megoldást, fejlődést hoz. Haladsz tovább az öröm útján, ha esetleg letértél róla. Minél messzebb távolodtál el, annál nagyobb zökkenést tapasztalhatsz. Ha csak a gumi fele hagyja el az aszfaltot, finoman ellenkormányzol és szinte észre sem veszed a malőrt, így suhansz tovább. Árokba hajtva viszont a tréler rángatja ki járgányodat. Minden módon számíthatsz a Plútó legjobb megoldásra törő erejére.

Elengedés. Próbáld ki, saját kezeddel. Fogj meg egy doboz gyufát és pottyantsd le. Többször is. Ott puffan, ahová a gravitáció hívja. Mit kell ehhez tenned? Kioldani ujjaid szorítását. Nincs benne görcs. Nem eldobod, csak elengeded. Most hajítsd a sarokba a gyufásdobozt. Látod, érzed, tapasztalod, milyen világok választják el egymástól a két minőséget.

A Nyilas csillagképének elengedő keze miatt hozakodtam elő a gyufával és annak leejtésével. Ez a könnyed, mégis természetes vonulat hat szellemiségedre. A tudati beérés olyan inspirációt kap, amivel önként, feszengés nélkül állhatsz fel olyan asztaltól, ahol a. nem szívesen látnak b. nem szívesen ülsz. Nem muszáj rárúgnod magát az asztalt, de statikusan helyben maradni – soha. A Plútó kraftja segít, hogy hátra tolhasd a széket, mosolyogva felállj és elsétálj – ha ennek érzed az idejét.

Emelkedés, szárnyalás, magasabb szempontból megértés. A harmadik égi környezet, az égi egyenlítő (Ekvátor) a Sas csillagzatában találja az összeölelkező Vénuszt és Plútót. Fölé emelkedés. Látod, amit lent, a síkban, a horizontális megélés korlátossága mellett soha nem vehetsz észre. Látod és cselekszel. Nincs hatásszünet és vagylagosság. Ebben (is) maximalista, azaz az elérhető legjobb megoldásra törekvő erő a Plútó.

Száz szónak is egy a vége: valóban remek energia. Nem jön szembe minden délelőtt, de nem is rajta múlik egész hátralévő életed boldogsága. Jó dolgokat hozhatsz ki belőle. Már tudod. A felismerések várnak rád, a tettek úgyszintén.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest