Csütörtökre jöhet egy kis lélekhullám?

A Holdról ritkábban szoktam írni. Nem mintha pikkelnék rá (sőt, jó a pajtiságunk), de gyors mozgása választás elé állít: vagy kéne mindenről írni – ez esetben a „többiekre” kevesebb idő jutna, vagy maradni a teli- és újholdaknál. Jellemzően utóbbit választom. A kivétel azonban nem csak a vakbelet, a szabályt is erősíti. Ennek jegyében tekintsünk a csütörtök estére: ekkor áll együtt lelkiségünk égi szimbolizálója a Neptunusszal a Halak asztrológiai jelében. Igen, tocsogós bejegyzés következik, kevéssé száraz, analitikus könyveléssel bélelt. A két lélekbolygó a mély lelkiség cikkelyében – ebből merülés, ám így érkező tisztulás sül(het) ki. Ja igen, mára nem tudom a szóismétlés elkerülését garantálni; a „lélek” felülreprezentáltnak ígérkezik. Egy Hold-Neptunusz találkozó érzelemvilágunk teljes spektrumát alaposan megmozgatja. Van úgy, hogy csak felszínesen érint meg valami. Ilyen lehet példának okáért egy vízről felszálló hattyú látványa, egy telihold, egy gyermekkacaj – bármi. Akkor, abban a pillanatban betalál a lélekkapun, de aztán – az új ingerek érkeztével – elhalványul. A mondás úgy tartja: „nem káptalan az én fejem, hogy mindent megjegyezzek.” Ez a mondás a lélek síkján valahogy így hangzik: „nem káptalan az én lelkem, hogy minden emocionális tartalom összes árnyalatát megőrizzem.” Ennek ellenére nyilván megőrizzük, csak nem hívjuk elő, mert nincs rá szükségünk.

Vesd össze azzal a megéléssel, amire hosszú évek, évtizedek múlva is emlékszel. A nagyi bejglije, az első versmondás az oviban, a karácsonyfa illata és ezer más ikonikus pillanat érzelem-lenyomata itt játszik. Nos, a csütörtök este ez utóbbi minőségeket erősíti. Újak is érkezhetnek és a régiekből is elevenedhetnek meg számosak. Jó tudnod, hogy ez nem céltalan emo-mozi: ami felszínre bukkan, üzen. Fontos, jelentős átadni valóval jött. Amint megfejted, könnyebbé válsz. Elképzelhető az elején belengetett könnyezés, sebaj. Legyen kemény Chuck Norris és a Hilti, neked nem kell. Emlékezz: igazán keménység nélkül vagy erős. Mi jöhet még? Megértés, de nem csak elme-szintű, hanem úgynevezett érzelmi megértés. Összeállnak képkockák, kienged a görcs, a feszültség. A maga teljességében látod és érzed a nagy képet. Erősödik az összegzés vágya is, ami automatikusan magával vonja a lezárást: a sóhaj egy-egy nyitott érzelmiségű időszak végét is elhozhatja. A nyílt seb begyógyul, a lélek könnyűvé válik, a megélés emlékké konvertálódik alakul. Hidd el, jó lesz.

kép: www.pinterest.com

Hogyan fordítsuk épülésünkre a Merkúr-Vénusz találkozót, úgy, hogy közben maximálisan élvezzük az energiákat?

Csütörtöktől szombatig áll együtt az Ikrek asztrológiai jelében a Vénusz és a Merkúr, a bolygók találkozója pénteken egzakt – ezt a legintenzívebb hatás maradéktalan kiaknázása miatt érdemes tudnunk és akár naptárbejegyzés formájában előre rögzítenünk. De mi is az, ami ennyire nagy horderejű két, gyors mozgású planéta nem túl ritka randevúja kapcsán? Ha zanzásítva kellene összefoglalnom a lényeget, annyit mondanék: a felfedezés öröme, a szerelemmel megélt rácsodálkozás varázsa. A teljes kép mélyebb megértéséhez érdemes hármat hátralépnünk és innen tekinteni erre a varázslatos égi helyzetre. A Merkúr otthon, az általa uralt Ikrekben járva dupla vonallal húzza alá a felfedezés és megismerés szükségszerűségét – egyben csodálatosságát is. A zodiákus ezen cikkelye változó jel, ezt is megszívelendő szem előtt tartani: monomániás refrénem idénre a változtatás; egy Ikrek Merkúr szuper felismeréseket ad hozzá, de valami mást is. Ez a más pedig nem más, mint a beavatás. Beavatás egyenlő rácsodálkozás; olyan aha-élmény, amiről megtörténtének pillanatában is tudjuk, hogy sorfordító erejű. Ebből kapunk most gazdagon, de ez jó, mielőtt a mondat első felét borúsra színeznéd. Az Ikrekben ott a játékosság, a Merkúr fürge, mozgékony; olvassuk ezt össze: a tanulásnak nem kell az iskolában megélt, megszégyenítő-alázós-feleltetős módon történnie. Itt és most élményeink által válunk képessé mindent és bármit más nézőpontból szemlélni és mind több spirituális kilátópontot építeni életünkben. Ezek birtokában pedig egyre szórakoztatóbb és játékosabb folyamattá érik valódi tanulásunk.

Ahhoz, hogy ebbe még több öröm vegyülhessen, a Vénusz adagol szerelemenergiát. Vele és általa a tapasztalás finomabb, harmóniát hozó; még az önmagában nyers és kevéssé kívánt eseményeket is el tudjuk helyezni a Nagy Egészben, az egyensúlyi állapot részeként. Téphetem a számat, micsoda kegyelmi energia egy ilyen csodás, Ikrekben zajló Merkúr-Vénusz találkozó, de ezt meg kell élned. Elmesélhetem, menyire illatos és édes a friss akácméz, ahogyan a csurgatót a felkelő Nap fényébe tartod és a sugarakat a mézen keresztül nézed, majd egyetlenegy cseppet a nyelved hegyével kóstolsz meg – elmesélhetem, de semmit nem ér, amíg Te magad nem teszel így és nem szerzel örömmel kibélelt tapasztalatokat.

Az együttállás az Ikrek jelének 20. fokánál kedveskedik nekünk pénteken, de mit mond a csillagos ég, ha feltekintünk rá? Poéngyilkosság: csupa jó dolgot. A Bika szarvainál találkozó Merkúr és Vénusz isteni sugallatokat ad és hoz. Emlékezzünk, a Bika szarva antennaként működik; a Tejútról hozza le torzítatlanul az isteni-égi adást, a legmagasabb információt. Ólomsapka legyen a javából, ami ezt kívül tudja rekeszteni. Érdemes a bevillanó ötletekre jobban odafigyelni, mert igazgyöngyökre bukkanhatunk köztük. Emlékezzünk, a nem is olyan régen retrográd irányba fordult Vénuszt az Orion (Nimród) csillagképnek harmadik legfényesebb, gamma csillagánál, a harcos minőséget égre rajzoló Bellatrix csillagnál érte a fordulat. Bár már hátrál, de túlságosan még nem távolodott innen el, így jó tudnunk, hogy most a felismerések, a nyomukban járó öröm egyvelege régi, akár visszatérő rossz szokásaink, levetendő árnyékköpenyeink magunk mögött tudására is több mint alkalmasak. Ragadjuk meg a felkínált kérdőjelet és biggyesszük oda minden, vért, verejtéket és könnyet akaró folyamat mögé. Biztos, hogy ez ránk is vonatkozik? Engedjük meg, hogy örömmel tanuljunk és változtassunk, három kitűnő nap (is) támogat ebben.

u.i.: a Főnixébresztő online workshopot „véletlenül” éppen pénteken, az egzakt együttállás perceiben tartom…

kép: wall.aplhacoders.com

Mit hoz a retrográd Vénusz és miért pont ennyi ideig tart ez a mozgás?

A hét közepéhez érve elmondhatjuk: a kozmikus helyzet egyre fokozódik. A Vénusz retrográdba fordul, a Mars megérkezik a Halak cikkelyébe, majd a Jupiter is őszig tartó hátrálásba kezd. Kapkodjuk a fejünket, de olyan szuper módon, mint kíváncsi lurkó az augusztus huszadikai tűzijátékon. Kezdjük a Vénusszal, a többieket pedig a következő napokon vesszük górcső alá! A szerelem planétája az Ikrek jelének harmadik harmadából indul vissza a szelet elejéig, ahol június utolsó napjaiban fog direktbe fordulni. A megismerés, a kettősségen túl és a fölött kiterjedő egység, azaz a polaritás megértéséből fakadó harmóniához emel közelebb a retrográd Vénusz. Mivel tudunk visszatérő, diszharmóniát okozó dolgokat feloldani? A megértéssel; a másik szemszögébe helyezkedéssel. A hátráló Vénusz időszaka hozzásegít bennünket: új nézőpontokat kialakítani, felvenni a másik gondolkodó sapkáját, a korábbi ellenfeszülést szeretettel felcserélve megnyugodni és békére lelni. Talán gyermekmesébe illő, magasztos szavak ezek egy kutya kemény (?) világban, de ezt a paradigmát is lágyíthatja a tolató Vénusz.

Lusták és kényelmesek viszont készülhetnek némi kibillenésre. Ez az erőtér mindazt az alkotni valót, ami még „belénk sült,” ösztönzi a megszületésre. Nem csak művészetekre gondoljunk; úgy általában az alkotás minden szegletére. A korábbi halogatás, a „tudom, hogy csinálnom kéne, de fáj tőle a hajam” most érvényét veszti; ez a bolygóállás igen intenzíven ösztönöz (régóta) halogatott termékeny működések megvalósítására. Nyugi, nem kell fogakat csikorgatni, mert szerelemmel, lendületesen, a megkönnyebbülés érzésével vethetjük papírra, önthetjük anyagba, festhetjük meg, aminek itt az ideje. Ha nem lenne túlontúl profán a hasonlat, akkor egy napokig tartó sívó székrekedés utáni áradáshoz hasonlítanám a retrográd Vénusz ösztönözte alkotás-cunamit, de ne sz@rakodjunk ezzel, egyszerűen csak tegyük, amit tennünk kell, amit a lelkünk sugallt egy ideje.

Igen intenzív a kapcsolatrendező mintázat is az elkövetkező másfél hónapban. Szépen és finoman, mégis határozottan tudjuk kimondani a másiknak, ami érlelődött. Vegyük észre, hogy nem saját igazságunkat akarjuk vér, veríték és könnyek árán érvényesíteni, hanem finoman a másikra hangolódunk, képessé válunk az ő számára jól befogadható módon közeledni és feloldani a gubancokat. Ha eddig csak az árnyoldalait láttuk, napvilágra bukkannak a szép és szeretetre méltó dolgai is; így az ítéletességünk hamar elfüstöl. Ja igen, egy emlékeztető: ahol a Vénusz jár, ott az öröm is. Ne tekintsünk a kapcsolatok harmonizálására úgy, mint amikor oviban a gonosz és meg nem értő óvónéni utasítására kellett hátunk mögött ujjat tördelve odamenni a nyakatlan Ödönkéhez és bocsánatot kérni erőszakkal kipréselt szavak által, nulla azonosulással. Most nem így játszunk. Gyümölcsöző kommunikáció segít a folyamatban, bátran támaszkodjunk rá.

Csillagképi értelemben az Orion (Nimród) harmadik legfényesebb, gamma csillagától, a harcos minőséget jelölő Bellatrixtól indul vissza a Vénusz. A június végi fordulat már a Bika fejénél, a Hyadok csillaghalmazban éri Afrodité bolygóját (a csillagképnek ő az olümposzi védnöke, így még hangsúlyosabb a kozmikus hatás). Mi tehát, amivel győzedelmeskedhetünk a bennünk élő lehúzó és harmóniától elválasztó minőségeink felett? A termékeny gondolkodás. Elképzelhető, hogy másképpen, új meglátások és ismeret tükrében érdemes végiggondolnunk mindazt, amivel összefüggésben a harmónia hiányát éljük meg. Az a legszebb az egészben, hogy ott belül, azaz bennünk van a megoldás és nem kell gurut várni a messzi keletről, hogy elhozza a tanítást. Aki látott már Matrjoska-babát, képes felidézni: a babák egymásban laknak, egyre kisebbé válva, ahogyan befelé haladunk. Valahol ott a legbelső, valós babácskánk, aki tálcán adja-kínálja saját, legjobb megoldásunkat és a hozzá kapcsolódó, teremtő gondolatszikrákat. Engedjük, hogy megmutathassa magát, hozzuk felszínre.

Somlósi Lajosról csak a legnagyobb tisztelet hangján nyilatkozhatom, végtelenül hálás vagyok a tőle tanultakért, a következő „hat hét hat” szikrája is tőle származik. Hat hét hat, de nem úgy, mint fociban a 4-4-2; édes magyar anyanyelvünkben kódolva az üzenet: hat hétig változtatva valamin – elmélyül szokássá. A „sima,” vagy „mezei” pszichológia ezzel szemben 21 napot tanít, ez – véleményem szerint – a félsikerhez elegendő: vagy összejön, vagy nem. Milyen érdekes, hogy a Vénusz hat hétig mozog retrográd irányba – felkínálja a végleges, elmélyülő és megmaradó változtatás lehetőségét. Dobjatok hátba egy kockakővel, ha túlhangsúlyozom jelen időszakunk és az egész 2020-as év kapcsán a változtatás fontosságát (én könnyen dobálózók, mert abszolút biztonságban érzem magam egy túlhangsúlyozhatatlan dolog kapcsán…), de a Kozmosz és a Vénusz – velem ellentétében – tévedhetetlen. Oka van, hogy pont ennyi időnk adatik a retrográd irányba haladó Vénusz erőit életünkbe integrálni és segítségével minőségi módon alakítani folyamatainkat, kapcsolatainkat, sorsunkat.

képek: www.pinterest.com

Miért jó bosszantó embereket látni?

Mostanában egyre több helyütt üti fel a fejét a bosszankodás: hülye ez is, az is; idióta módon csinálják a dolgokat és különben is – nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy nagyon alacsony a kerítése. Biztos vagyok benne, hogy bár nem ismertél magadra, élnek olyan távoli ismerőseid, akiknek baráti körében ez előfordulhat.

A megszokásból való kizökkenés egyik mellékterméke a fokozódó érzékenység. Felszínre hozza az emberek közti különbözőséget, ami világlátásban, habitusban, felfogásban mutatkozhat meg – többek közt. Tudod, az az érdekes, hogy kevesen akarnak direkt bosszantani ilyenkor. Akad ugyan egy-egy provokatív példány, a többség mégis szándékolatlanul működik irritáló módon (már ha zavarna téged, de, mint az előbb megbeszéltük, ez nem rólad szól, csak azért írom, hogy tudj másoknak segíteni…). Bármennyire is ostobának és korlátoltnak látod a másik egy-egy reakcióját, az soha (most sem!!) róla szól.

Nézd meg, melyik gombodat nyomja meg, tompa, erős hüvelykujjal. Tudom, hogy zsigeri ellenállást szülhet, de azért bosszant, mert valahol te is ugyanilyen bosszantó módon működsz. Nyilvánvalóan nem abban a konkrét cselekedetben, ezért is nehezebb nyakon csípni. Példa: te mindig összeszeded a blökid végtermékét, aki pedig tojik erre, azt vérlázító bunkónak tartod. Nem azt mondom, hogy szimpatikus az a kutyasétáltató, aki sz@rik a sz@rt összeszedni elmulasztja a kakit zacsiba csomagolva eltávolítani, de ezzel üzen neked – abban az esetben, ha indulatba hoz.

Valahol, az életed talán teljesen más területén pont így hagysz magad után bűzlő kupacokat, csak nem akarsz még rálátni. Ebben segít a kedves polgártárs, így dugja az orrod alá irritáló cselekedetének valódi üzenetét. Nem jó megoldás, ha kivégzed – még ha csak képzeletben is.

Erő ellenerőt szül, a növekvő feszültség pedig mindenhez előbb vezet el, mint a feloldáshoz, ezért nem biztos, hogy önkéntes rendőrködni, seriffkedni és igazságot osztani a legjobb. Ellenben bármikor végezhetsz önvizsgálatot és elemezheted, ízlelgetheted, miért is olyan pukkasztó egy-egy cselekmény. Amikor ez megvan, azonnali megkönnyebbülés és felszabadulás lesz jutalmad.

kép: pexels.com

a bosszantó embertárs – minden látszat ellenére – segít, érted van

Mit hoz még felszínre a jelen időszak változása?

A naptári év elejének meghatározó energiája volt a Plútó-Szaturnusz együttállás, itt-ott megspékelve finomságokkal is, mint a januári négyes találkozó, ahol a Nap és a Merkúr is beszállt a buliba. A hatások már mindenki számára láthatóak, érezhetőek, és most kérlek, ne ragadj le e koriviri koronavírus körüli pániknál. Ebben a helyzetben éppen a lehetőségek meglátása a lényeges, a sorok között olvasás, a kérdőjelezés. Tényleg Isten ellen való vétek megpuszilni az óvodást? – és társai-jellegű kérdések jogossága csücsül a mérleg serpenyőjében. A mostani változások, átrendeződések az ébredést, a tudatosodás magasabb szintre emelkedését ösztönzik, ha hajlandóak vagyunk bégetés helyett felfelé tekinteni. A két, fentebb említett bolygó már megtette a magáét; e közös munka (első fele) elvégeztetett, majd ősszel újra közelítenek egymáshoz, ám a lényeget elvégezve a változások kovászát – kellő érlelést követően – útjára indították, hogy kiteljesedjen a képzavar. A következő jelentős égi történés – pozícióját tekintve – szintén a Bak zodiákusában köszönt ránk: a Jupiter és a Plútó találkozója. Ennek hatásai már érezhetőek, noha egzakt majd csak április elején lesz az együttállás. Itt is megjelenik „némi” finomság, kezdjük is ezekkel!

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor a változásokban rejlő tanítások megértése, a mélyre ható átalakulások hozta felismerések és ebből fakadó bölcsülés a két planéta szövetségének fő hozadéka. Itt lép képbe a tudatosság: tegyük fel a kérdést, miért jó, ami most történik, mikre világít rá, ami eddig láthatatlan volt számunkra? Főként nagy horderejű dolgokra gondoljunk, túl azon, hogy köbméterszámra tárazzunk be (?) lisztből, cukorból, olajból és konzervekből. Mit hoz felszínre a sok-sok történés? Az alapok repedezése milyen új minőségek felébredését engedi meg? Emlékezzünk: amikor valami éget ér, óhatatlanul és szükségszerűen egy másik minőség veszi kezdetét. Ebben pedig ott a magasabb tanítás, az a valódi tudás, amit iskolapadban nem szerezhetünk meg. Ezt kell érdemes megtalálnunk, erre sarkall a Plútó-Jupiter együttállás energetikája.

Jövő hét közepén a közeledő Jupiter-Plútó együttálláshoz csatlakozik a Mars: erőt, lendületet, kezdeményezőkészséget plántálva – lássuk meg ennek nagyszerűségét! A felismeréseket és az újonnan szerzett tudást cselekedetekbe transzformáljuk: nem csak fotelban ülősen álmélkodunk, hogy „jé, ez is így alakul, nahát, az meg másképpen,” hanem hamar hozzá is látunk a szükséges lépések megtételéhez. Emlékezzünk, a vörös bolygó igen intenzív motiváló erőt is ad, így önmagunkon túl társainkat is hozzásegíthetjük az – esetleges – kátyúból való kikecmergéshez, majd az innen kiinduló, exponenciálisan emelkedő ívű fejlődéshez.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest