A meghökkent tekintet alap. Gyakran összeráncolt homlok, elgondolkodó arckifejezés kíséri. Ritkábban álmélkodó mosoly. De észrevétlen nem marad a fickó, vállán a csővel. Minden áldott nap legalább egy alkalommal végigsétál az utcán. A cső hosszú, bő négy méter is megvan. Anyaga egyszerű, bármely víz-gáz-fűtés boltban tekercsből árusított ötrétegű cső. Vizet vezetnek benne, padlófűtéshez is használják. Ez az illető azonban kiegyenesítette, hogy aztán a két végén jó negyven centis merőlegeseket hajlítson rá. Így egy óriási, fehér tűzőkapocsra emlékeztet a vállán hordott alkotmány. De mégsem: a szerkezet egyik végén narancssárga műanyag tölcsér rikít. És a figura másik kezében ötliteres műanyag ballon. Mit akar, hova tart?
Éltető víz, csobogó forrás. Ez az emberke célja. Már tisztán látszik: lekanyarítja a válláról a csövet, kitekeri a bödön kupakját. A tölcséres rész a forráshoz, a sima a flakonba kerül. Majd rövid, koncentrált mozdulattal illeszti a kifolyóhoz, a tavacska közepén. Látszik, kialakult rutin szerint munkálkodik: pont akkor emeli el a készséget, amikor már kis híján megtelt az edény. Nem csurran ki egy csepp se; jó ujjnyi levegő még maradt. Könnyű neki: napi egy-két töltés hamar magabiztos koreográfiát ad. Dolga végeztével fixálja a kupakot, visszaemeli a csőlopót és hazaballag. Ilyen hidegben inkább hazasiet. Talán már sejtjük is, ki ez a (titokzatos) vízcsenő.
Térfigyelő kamera. Ha az operátori szobában ülnék, valahogy így látnám magamat, amint kisétálok a közeli forrásunkhoz. Nem a miénk persze, legalábbis tulajdonjogi értelemben. Állandó huszonnégy fokos víz tör elő belőle, jó fél méter magasra. Télvíz idején látványosan gőzölög. A víznyerő ötletét ellestem, majd megépítettem. A szomszédokkal való beszélgetés körvonalazta: nem akármilyen víz csobog. Amióta ezt isszuk, más az ivás-élmény. Ez a gondolat terelt a mai téma felé. Nevezetesen: mi a különbség kút és forrás között? A szó fizikai és spirituális értelmében egyaránt értve.
A közkedvelt tavacskában színes és szürke halak úszkálnak az arra járó gyerekek és éhes macskák nagyobb örömére. A helyi bölcsesség világított rá, hogy több száz (állítólag walesi bárdosan ötszáz) méterről tör fel. Nem mértem meg. A víz élménye igazolja míves eredetét. A kissé komikus vízvételi műsorszám bőven megéri, sőt: szórakoztat. Ehhez beszélgetni kellett a tudó lakókkal. Régen valóban kivezetett mészkő ivóbölcső táplálta a szomjazókat – ez sajnos már csak a múlt emléke. Helyette csövezünk, így tapasztalva meg a minőségi ugrást. Amit egy kút nemigen adhat meg.
A forrás a legjobb. Vitán felül tiszta. Mind az eredete, mind a megérkezése. A természet adja, te pedig elfogadhatod. Sose tukmálja, nincs forráskényszer. Ha tetszik, ha kívánod, ott van. Nulla erőltetés, maximális életigenlés. A kúttal már árnyaltabb a helyzet: akár remek artézi víz, akár közönséges, klórozott csapvíz is érkezhet belőle. Kezdjük az előbbivel:
Artézi víz. Két vízzáró réteg közti rétegvíz. Ez a pisztáciahéjba gyömöszölt definíciója. Ugyan nem forrásvíz, de megfelelő. Átvitt értelemben ide vesszük a kipróbált tanításokat. Az idő és a tapasztalatok igazolják működőképességüket. Eszedbe nem jut megkérdőjelezni. De a forrásenergia ragyogó fényessége még sincs meg benne. Finom, vastagabb árnyalatnyi, ám mindenképpen meglévő különbségről beszélünk. Más a helyzet a kúttal, ha csapvizet okád. És nem csak azért, mert megtéveszthet: ugyanabból a harsánykék mohácsi vasöntvényből egészen más vizet kapsz.
Szajkózó papagáj. Bár ilyen madár a való életben nem létezik, most mégis megalkottuk. Ő az, aki itt is, ott is felcsipeget ezt-azt. Majd visszaadja, mint saját kútfőből származó tanítás. Hiteles észosztóként tetszeleg, mint csapvizet kínáló kút. Még talán azt is el szeretné hitetni, hogy forrás. Ne dőlj be neki. Láss rá: a szavaival értelmet is kínálhat. Nem (feltétlenül) rossz, csak más minőség. Ám – adott esetben – még életet is menthet. Pont, mint tikkadt kirándulónak a klórtól édeskés vezetékes víz. Velem is megesett, hogy egy kiadós, egésznapos hegyi túra során elkottáztam, mélyen alulterveztem a vízmennyiséget. Amikor pedig egy falucskában kúthoz jutottam, abból bizony üzemi víz érkezett. Mégsem fanyalogtam: mazsolává aszott öregembernek éreztem magam, aki egy litertől máris újra ember. Tudtam, nem ez a lehető legjobb nedű, ám a dehidratáció olyan fokán jártam, ahol a válogatós kedv és a finnyásság karba tett kézzel sztrájkol. Jól esett és ez rendjén is van.
Ismerd fel. Ez a lényeg. Ne hidd forrásnak a vízcsapot, még ha őszinte krómozott bronzöntvény helyett természetet idéző kővályúból érkezik is. Kút és forrás. Ízlelj és dönts – szabad szád íze szerint.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
Csodálatos dolog tisztelni azt az embert (azokat az embereket), aki(k)től tanultál/tanulsz. Mosolygós büszkeség feszíti kebledet, kifejezetten jólesik beszélned mesteredről (ezzel a szóval azonban bánjunk csínján, ahogy pár éve megbeszéltük). Az ő neve egyfajta cégér, védjegy, rád is vetülő minőségi tanúsítvány.
Abban a végtelenül szerencsés helyzetben tudhatom magam, hogy a fent leírtakat megtapasztaltam. Itt akár véget is érhetne a mai bejegyzés, de mi van akkor, ha egy sz@rházitól tanultál? Akkor te is pöceszökevénnyé alacsonyulsz és tanítódat kéne – a ma divatos módon – szurokba hempergetni, tollba forgatni, majd egy kellően terebélyes máglyára vetni, lángolását pedig „kiélőzni?”
Tényleg ez volna a legjobb, korszerű (helyesebb lenne hosszú „ó”-val kórszerűnek írni…) megoldás? Cincáljuk szét együtt az ellentmondást, hogy jóllakhasson a kecske a káposzta további zöldellése mellett.
Sokan vallják, hogy az átadó személye befolyásolja a tanítást; egyszerűen lenyomatot hagy a tudáson, ki miként közvetíti azt. Az ily’ módon érvelők kedvenc képe a mocskos kehely: a legtisztább bort, az évszázad nedűjének választott hatputtonyos aranynektárt hiába töltöd bele, az már nem lesz, nem lehet ugyanolyan tiszta, mint a palackban volt. Nem mondom, lakik benne némi igazság.
Ha előtted pukkantják meg az Oremus pincészet 1979-es évjáratú aszúját és egy homályos-foltos-mocskos pohárba töltik, úgy jogosan érezheted, hogy spiri énedet félreállítva azonnal tenned kell az elkövető új inkarnációhoz segítéséért. Másfelől megközelítve változik a kép.
Vajon nem írja felül a tudás az átadó rezgésszintjét? Lehetséges, hogy annyira magas, magasztos dolgot kapsz meg, ami a legtrágyább humánumon átömölve sem válik moslékká? Engedj meg egy példát! A magyar színművészet egyik legellentmondásosabb alakját hívom segítségül, ő pedig nem más, mint Major Tamás. Rövid búvárkodással te magad is gazdag anyagra lelsz, ami nem segít eligazodni rajta. A wikipédiáról szó szerint idemásolok egy bekezdést Major Tamás jellemzéséről, dőlt betűkkel szedve:
> Czímer József dramaturg a következőket mondta róla: „Egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs, és egy hiú, mindenre kapható udvaronc keveréke.” Raksányi Gellért szerint „Karrierje érdekében semmitől sem riadt vissza, lelkiismeret-furdalás nélkül gázolt át mindenen és mindenkin. Lelketlenül megkeserítette számos kitűnő kolléga életét, s ezek ezt nem csak halálukig, haláluk után is szenvedik.” Egyéb értékelések szerint „Torz lelkű, bosszúálló, barátait hátba szúró diktátor, aki emberi sorsokat, pályafutásokat tett tönkre. Progresszív színházi újító, akit színészek és rendezők generációi tiszteltek mesterükként. Tehetségtelen kókler, aki az egész magyar színházi fejlődésnek súlyos károkat okozott. A legfelkészültebb Nemzeti-igazgató, aki megvédte az intézményt a kötelező stréberdrámáktól, csellel, furfanggal óvta az intézmény rangját a legdemagógabb időkben.” <
Ha láttad őt filmben, patinásabb szülöttek színházban, tudhatod, nem kispályás művész volt. Mégis, a jelleme, khmmmm – finoman szólva sem ostromolta az eget. Ennek ellenére minden tanítványának valamennyi, tőle kapott, általa átadott tudása kuka vajon? Ugye, hogy nem?
Itt érkezünk el egy újabb fontos sarokponthoz: felelősséged a tudás és nem a tanító felé van. Ahogy az elején hivatkozott egykori tanítóm mondta: szolgáld a Fényt, de embert ne szolgálj. Ahogyan égig érően gyönyörű módon szólhat a velejéig romlott jellemű, hajmeresztő, elborzasztóan ordas nézeteket valló zongorista játéka, úgy te képes vagy különbséget tenni a minőségek között.
A jellem vizsgáján megbukott ember is lehet tanító, tőle is részesülhetsz a legmagasabb minőségű, kristálytiszta tudásban. Utóbbi ugyanis bőven felül tudja írni előbbi hitványságát, gyarlóságát. Kérlek, ennek tükrében tervezd újra esetleges ítéletességedet, ami a jelen korban (kórban…) annyira elharapózott hóborttá lett.
képek: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
Mára jött ki úgy a lépés, hogy egy kicsit összegezzük az elmúlt időszak fontos erővonalait. Ez a múltba tekintés egyben jövőrajzoló energia is: mire készüljünk, mire készülhetünk és hogyan tegyük mindezt, ha a lehető legjobban akarunk kijönni a következő hónapokból? Kezdjük a múlttal: már a tavalyi évben is szóltak hangok a 2020-as esztendő különleges energetikájáról. Akadt, aki világvégét jósolt békaesővel és a szokásos látomásokkal, de ez végül nem jött be. Más módon viszont tényleg világvégét éltünk meg. Zárójel: ebben az írásban többször hivatkozok korábbi anyagokra, ahol fontos, ott linkelem is: ezt a dőlt betűkről veheted észre – elmélyüléshez pedig katt. A felszín alatt formálódó-fortyogó erők a januári nagy négyes együttállással pörgették meg a rulettkereket a sors kerekét. A többi történelem, amit tanítani fognak – akár így, akár úgy; függően attól, ki számít majd „győztesnek,” és – ennek megfelelően – ki írja majd a történelemkönyvek vonatkozó lapjait. A bennünket körülvevő világról bátran kijelenthetjük, hogy örökre megváltozott és ez a kijelentés most – kivételesen – abszolút nélkülözi a rám jellemző teátrális hatásvadászatot. Ez tény.
Mit is kaptunk itt, a naptári év tágan értelmezett első harmadában? Tükröt és pofont. Tükröt, hogy kristálytisztán láthassuk önmagunkat, reakcióinkat; milyen választ adunk nem várt kérdésekre. Igen, vizsgáztunk és a számonkérés a hétfő reggel derült égből „vegyetek elő egy papírt!” felkiáltással induló röpdolgozatra hasonlít(ott), mint pofon-analógia. Nyugi, ha karó, hát karó, hidd el, javíthatsz még. Lemérhettük, mit jelentenek számunkra emberi kapcsolataink, hogyan reagálunk érzelmi prés alatt, másfajta stresszkörnyezetben, mint amihez a főnök, az anyós és a gyerek hozzáedzett már. A tükör kirajzolta rugalmasságunkat vagy az alkalmazkodási kihívások kontúrját, de változtathatunk. Emlékezz: a – jogi értelemben szabályozott – vészhelyzet elmúltával a felejtés és a „sose volt!” nem a legmagasabb szintű megoldás. Kerülendő még a szégyen érzése, ha visszatekintve nemhogy büszkén, de kínos érzéssel összegzed önnön magatartásodat. Ez van, kijött, na. Mint az árnyékszéki megkönnyebbülés: ha büdös, hát büdös, belőled pottyant alá, ha szemet csípő a szaga, majd legközelebb gondosabban válogatod meg táplálékodat. De elég a sz@rakodásból, nézzük tovább!
A veszély elmúlt – most. Ezért is erősödik a fellélegzés és a „legyünkgyorsantúlrajta” késztetése. Kerüld el a csapdahelyzetet! Többször írtam róla és fogok is, hogy ez az első hullám volt. Semmi közöm a virológiához és az ilyen alapon értelmezett terjedéshez, de a csillagos ég üzeneteit látom. Látom és értelmezem, mégpedig azzal a szűrővel, ami a mostani történések során mutatta meg árnyalatait. Itt ölt testet a második, majd harmadik hullám, függetlenül attól, hogy ehhez kötődik-e biológia ok. Spirituális tisztulási és fejlődési lehetőségek sorát hozza ez a számon kérős-vizsgáztatós időszak, de emlékezz: nem szívat, „csak” szigorú, még inkább következetes, amolyan McGalagony-féle módon tanít és számoltat be. Nincs ezzel baj, ha kész és képes vagy a sunnyogást, a mellébeszélést, a köntörfalat és a kreatív könyvelést elengedni. A jó pap is holtig tanul, miért érnéd be kevesebbel? Ráadásul mentesülsz a cölibátus intézményétől is… Fizikából nem (sem) voltam a topon, ezért a következő gondolatmenet nélkülözi a tudományos alátámasztást. A hullámjelenség erősödő tendenciát mutat. Amit az első hullám nem hozott felszínre, a második megteszi. Amit az se, majd harmadjára megmutatkozik.
Szeretném, ha nem komor jóslatként olvasnád e sorokat. Nem az, nem is annak pötyögtem le. Egészen egyszerűen az égre nézve földi leképeződések mutatják magukat. Az összemberiség-szintű megtapasztalás pontos képet ad arról, hol tartunk. Elképzelhető, hogy ez nem tetszik neked. Sebaj. Tudd, hogy kesergés helyett saját mikroszinteden változtatva tudsz a makroszintre kihatóan változtatni. Magas minőségű válaszreakciókat produkálva nem csak a saját életedet varázsolod jobbá, de példát is mutatsz. Ez a fajta tanítás az egyik legmarkánsabb pozitív hozadéka a következő időszaknak: miként emelkedsz ki a tömegből, de nem felülmúlásos-versengős módon, hanem amúgy világítótornyosan. Ezért érdemes, ez nagyon nemes és méltó magatartás. Nem kell hozzá Buddhának lenned. Nem baj, ha félsz. Az se, ha rettegsz. A belül zajló érzelmi vihar egy dolog – a másik és fontosabb, hogy ezekkel együtt élve, vagy ennek ellenére, hogyan döntesz, hogyan cselekszel az anyag világában. Itt és így mérheted le, mennyit is érsz valójában. A szó elszáll, a tett mutatja meg az értéket vagy annak hiányát. Emlékezz arra is, hogy a felkészülés nem vonzza be a „bajt,” a „rossz” történéseket. Azzal, hogy becsatolod a biztonsági övedet induláskor, nem teremted meg a frontális karambolt repedő kulcscsonttal és arcba robbanó légzsákkal. Jó esetben egy életen át közlekedsz úgy, hogy végül tök fölöslegesnek bizonyul (a bírság elkerülésén kívül, persze) az öv használata. Analóg a biztosítás kötése: nem az elemi csapás elvárása vagy a biztosító által kárkifizetésként folyósított összeg iránt érzett csillapíthatatlan vágy miatt kötöd meg. Felkészülsz. Amikor célba érve kikötöd magad, vagy lejár az évfordulód, talán nem tudatosítod, de azért legyen a homlokteredben: a felkészülésed jó volt, de az égiek, a sors, az őrangyalaid most eltekintettek a számonkéréstől. Az iskolában sem feleltettek minden nap minden tárgyból, de elvárt volt, hogy naprakész légy a tananyagból.
Éleszd fel bölcsebbik énedet és add át neki a kormányrudat. Ha ez kicsit szokatlan gondolat, tudd, adatott némi időd betanítani új szerepkörére. Eljöhet az idő, amikor hálával tekintesz mostani énedre és az általa meghozott döntésre.
u.i.: ha gyakorlatias, praktikus eszközöket is szeretnél az útra, tarts velem június 19-én, pénteken a Főnixébresztő (újratöltött), kiscsoportos online worksphopra. Jelentkezni a contact@ladonyijanos.hu címre küldött e-mailben tudsz a szabad helyek függvényében.
Úgy érzem, ideje egy kicsit beszélnünk a Jupiter aktuális pozíciójáról, mert az elmúlt hetekben talán – az érdemeltnél – kevesebb szó jutott a szeretet bölcsességét megjelenítő planétának. Zeusz bolygója december elején lépett át a Bak asztrológiai jelébe, csillagképi értelemben pedig megérkezett a Nyilas fényábrájába, ahol most is jár éppen. Zárójel: igen, természetesen a Kígyótartó is érintett; a csodás energiájú, gyógyító-beavató csillagzatban is lépdel, mégpedig a Kígyó Farkát jelölő résznél, rámutatva arra, hogy a tudás és a bölcsesség ad eszközöket ösztönerőink uralásához és kézben tartásához. Az apropó, amiért a Jupit elővettem, nem más, mint a Tejútról, az Istenek útjáról való lelépése. Aggodalomra semmi ok, nem fog bokaficamot kapni; egyáltalán nem félrelépés, „csak” egy jelentős esemény. Amikor egy-egy égi vándor elhagyja ezt a szépséges fényszalagot, mindig magával és magában hordja annak üzenetét; a legmagasabb, isteni világok információját.
Ez a minőség testesül most használható, velünk-bennünk élő tudásként. A Tejútról lelépő bolygó a konkrét cselekvés megvalósító energiáját plántálja el, amivel a földi vándor szabadon élhet. Direkt írtam feltételes módban, mert még a Tejút amúgy végtelenül magas rezgésszintje sem kötelez és kényszerít: szabad akaratunkból továbbra is pörgethetjük az őstulok varacskosságát, ám mégis, még ebben a fejlődésre oly’ szomjazó állapotban is „elbizonytalanodunk,”, hogy jó-e a röfögés folytatása, hiszen az említett isteni szikrával működő belső lámpácska bizony villan-villan egyet. Csak rajtunk áll, hogy teli talppal ugrunk a képzeletbeli spirituális villanykörténkre, vagy áramot, energiát és teret adunk-e neki, hogy egyre fényesebben ragyogjon. Emlékezzünk, a Jupiter a kiáradás princípiuma is: a szeretet bölcsessége nem valami harpagonosan őrzendő-kuporgatandó dolog, amit feltétlenül magunknak kell megtartani és jó, ha más meg se’ tudja, hogy a birtokunkban van. Megosztásra, kiáradásra, együtt lélegzésre-lélekzésre inspirál, hiszen igazi csapatjátékos bolygó. Mindenkiben él egy tanító, még abban is, akiről ezt senki nem gondolja, ő maga a legkevésbé. A tanítói minőség időnként helyzetbe hozással ölt testet, nem egyetemi katedrán tartott magas röptű előadásként, de gyakran több pozitív hozadékot ad ilyen formában. Járjunk nyitott szemmel, mert a tejúti tudás most itt is, ott is intenzívebben észlelhető. Találjuk meg és raktározzuk el, ami a miénk, hogy egy kis belső érlelés után sokszorozva sugározhassuk embertársaink felé.
Olyan jó érzés folytatni egy hagyományt: a hétfő megtépázott renoméját visszaállítandó most a Jupiter lép színre, mégpedig egy meglehetősen nagy horderejű jegyváltással: ezen a napon érkezik meg a Nyilasból a Bak asztrológiai jelébe. (tovább…)
