Zanzásított válasz: mert könnyebben törünk és roppanunk össze. Ha kevés időd szánsz olvasni, ennyi elég is. Amennyiben szentelsz egy kicsivel többet, akár perceket is, akkor engedd meg, hogy mindezt kifejtsem némi csillagpárhuzammal. Talán már érezted és tapasztaltad, hogy sürgető döntési helyzetek bukkannak fel életedben; az utóbbi pár hét-hónap „helyzetbe hoz.”
Ezt a helyzetet már nem tudod lehozni szobanövény-szerű rejtőzködő magatartással, ami soha nem számított magas szintű megoldásnak, de ideig-óráig megadta a működőképesség illúzióját. Ez a lufi most végképp kipukkadt, ezt tekintsd rossz hírnek, ha alibiéletet szeretnél a továbbiakban is élni.
Zárójel: mit is jelent az alibiélet? Igen, pontosan azt. Mindenre tűprecíz és védhető kifogásod/magyarázatod van, mit miért nem csinálsz meg Összetett módon vagy képes bebizonyítani és levezetni a jelen helyzetedből való kimozdulás képtelenségét. Hagyjanak téged békén, ne b@szogassanak piszkáljanak, hogy változtass. Alibiéletet élve meggátolod, hogy a kifogások emberéből az eredmények emberévé válhass. Miről ismered fel az esetleges érintettségedet? Gyorsteszt: ízlelgesd a felelősségvállalás szót és minőséget. Ha kiráz a hideg, talált, süllyedt.
Megúszásra, puszta túlélésre játszva kizárod, de legalábbis minimalizálod annak esélyét, hogy valami jó történhessen meg veled. Azért teszed ezt – persze tudattalanul -, mert mostanság a jóért tenni kell, a sült galambok röpképtelenségéről is beszéltünk, de a csodavárás önmagában már kevés: aktív, cselekvő módon juthatsz el a boldog és elégedett életminőségbe. Poroljuk le a közhelyes képet arról a bizonyos fáról, akit a szélvihar tép.
Melyik ága szeretnél lenni? A rugalmas, aki nagyobb terhelést is elbír, meghajol, majd visszaegyenesedik, vagy a merev-száraz, változásra reccsenéssel-töréssel reagáló ág? Emlékezz, a hajlékonyság nem jelent gerinctelenséget. A tartásodat a rugalmasság nemhogy nem gyengíti, egyenesen erősíti. Amennyiben nincs a családfa valamelyik felmenő ágán strucc-ősöd, úgy látod és érzed, hogy a változások már a spájzban vannak felgyorsultak és megerősödtek. Nem azért, hogy neked rossz legyen. Tanító, fejlesztő, a hozzáállásodat és a döntéseidet tesztelő és így segítő erőkként tekints rájuk.
A rugalmatlanságba könnyen és gyorsan reccsenhetsz bele és nem csak fizikai síkon. Újabb zárójel: hát-, derék-, térdfájdalmak intő jelek; érdemes egy pillanatra megállnod, ha ilyet tapasztalsz. A változásnak és változtatásnak való makacs, szájat összeszorító ellenállás bizony a lélek és a szellem síkján is képes megtörni. Meggyőzheted magadat csillogó, észérveknek csomagolt kifogásokkal, de a lelked mélyén pontosan tudod és érzed, hogy becsapod önmagadat.
Ebben a mély rétegben olyasféle képek születnek egy ilyen helyzetben, mint amikor nyakadban a hurkolt kenderkötél, a lábaddal hintáztatod a hokedlit és már a billenési holtpontnál jársz. Hogy ez után mi történik, azt a fantáziádra bízom. Kell ez neked? Őszintén, tényleg olyan rettenetes a változás, az új és más dolgok beköszöntése a régi elengedésével? Értékeld át és merj rugalmas lenni. Ha példakép kell, látogass el egy vízparti fűzfához és nézd meg jó alaposan. Állítsd a szolgálatodba az aktuális égi energetikát ahelyett, hogy az áldozatának tekintenéd magadat. Az egész csak egy, egyetlenegy döntésen, a te döntéseden múlik.
A hetek-hónapok óta sokat emlegetett Szaturnusz-Plútó együttállás már túljutott az egzakt, percre pontosan szoros összekapcsolódás csúcspontján. Január végéig szorosnak tekinthető kettejük találkozója egymáshoz viszonyított ívtávolságuk miatt, így nem lúgozódik ki a hatás egy-kettőre, sőt: emlékezzünk, korszakos-korszakváltó energiákat mozgatnak meg ők így, együtt ketten, sőt nemrég négyen is. Anélkül, hogy Szabó bakterba átmenve újabb és újabb bőrt akarnék lehúzni a csillagos ég profánul elnevezett Sanyi lováról, ismét szót érdemel a két lassú mozgású bolygó, mégpedig a most megindult, egymáshoz mért távolodásuk miatt. Noha hetekig még egy fokon belül tartózkodnak a Földről szemlélve, igen apránként, vonásról vonásra kezdenek eltávolodni egymástól. A közeledő fényszögről írtakat célszerű újraolvasni, hogy ennek tükrében tisztábban és világosabban láthassuk az aktuális erővonalakat.
Ami megfogant a nagy négyes
együttálláskor, az most kihordási szakaszba jutott. A magot elvetettük, az
növekszik és erőre kap napról napra. A változtatás eredményeként
feltartóztathatatlanul alakítunk át
az életünkben bizonyos minőségeket. A mostani, távolodó szakaszban a tanítás, a
felismerés, a tettek elindítása és végig vitele erősödik. A változtatást elhatároztuk
és most „hozzuk le” az anyag világába az eszmét. Kész a tervrajz, most pedig
következetesen, állhatatosan építkezünk. Lehet, hogy időnként nem látványos a
folyamat, például a (spirituális) földmunka tűnhet inkább rombolásnak, mint
építő tevékenységnek; mégis, elengedhetetlenül szükséges a szép, erős, és méltó
új építmény megalkotásához. Szervesen kapcsolódik az elengedés, a lezárt-elmúlt
dolgok végleges letétele. Emlékezzünk, a Hold fogyó fázisában külön segítséget
nyúlt a letevésben.
De mi van akkor, ha ebből az égvilágon semmit, de semmit nem érzünk? Ha azt gondoljuk, hogy passzív, ledermedt bábként állunk és a dolgok „csak úgy” megtörténnek bennünk és körülöttünk? Ebben az esetben is hatnak ránk az égi energiák és könnyen megeshet, hogy valahol a mélyben és fizikailag akár távol, de később ránk kihatással lévő folyamatok indulnak meg. Ezt csak bizonyos idő elteltével láthatjuk meg, de ott világosan mutatja majd meg magát az összefüggés, hogy igen, itt és most gyökerezett valami. Ez a valami pedig fajsúlyos átalakulásokat emel be életünkbe. Erősítsük a nyitott, befogadó és elfogadó attitűdünket mindarra, ami új és változást hoz; a régi, talán kényelmes, de lejárt dolgokat „veszélyeztetve” is. Emlékezzünk: csak a korhadékot pucolja ki a jelen kozmikus erőtér, ami örök érték és jó, az megmarad és erősödik.
A munkahét utolsó napján, pénteken este áll egzakt módon szemben a Rák asztrológiai jelében járó Hold és a Bak cikkelyében menetelő Nap. Nem szükségeltetik túlzott jóstehetség ahhoz, hogy bátran jelenthessem ki: a péntek délutánunk, esténk és a szombatra virradó éjszakánk egészen különlegesnek ígérkezik. Ahogyan az első mondatban utaltam már rá, „klasszikus” értelemben a telihold nem más, mint központi csillagunk, a Nap és égi kísérőnk, a Hold szembenállása. Ez most sincs másképpen, „csak” erős díszítést/fűszerezést/égi díszkíséretet kap az oppozíció. A zodiákus oldaláról vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az érzelmekből pattan ki a megoldás, lelkünkben találunk rá az erőre, ami támogatja a továbblépést. A múlt történéseinek szív szintjén történő megértése vezet ki a fényre és emeli ki a sárból szekerünk megragadott kerekét. Belső igényünk ébred a korábbi kuszaság pucolásához, a régi szennyes végleges tisztára mosásához, mert már méltatlan sz@ros göncökben szennyes ruhában járni utunkat. A Rák-Bak tengely esetén kiemelten fontos a múlt: Rák felöli végén a múlt kutatása, az eredet, a gyökereink és az onnan hozott érzelmi csomagok jelentősek, míg a Bak Nap a múlt tapasztalataiból alkot működőképes dolgokat, amikkel határozottan, a lehető legjobb teljesítményünkre törekedve haladunk – és emelkedünk – tovább.
Tekintsünk fel a csillagos égre,
mert ott csodákat látunk! A telihold asztrozófiai megközelítésben igen érdekes
történetet mesél. A Hold az Ikrek csillagzatának legfényesebb, alfa csillagánál
néz farkasszemet a Nappal. Ez a csillag pedig nem más, mint Castor, az ikerpár
halandó tagja. Az itt járó Hold rámutat a lelkünkben megbúvó múlandóságra:
mindarra, amit érdemes átalakítanunk (emlékezzünk: a Hold a változás és
átalakulás princípiuma is!), hogy az mind inkább örökkévaló és fényes legyen.
Rossz szokások, félelmek, begyepesedettség, lehúzó berögződések és társaik
játszanak ezen a pályán. Fontos megértenünk, hogy a polaritás nem rossz, sőt.
Törekedjünk arra, hogy ezeket az erőket egymás szolgálatába állítsuk és emeljük
magasabb szintre; képletesen szólva a fej vagy írás vitájából jussunk el a
„pénzérme” teljességébe, amiben mindkettő benne van, de már nem a két oldal
torzsalkodására irányul a fókusz. A telő Hold fénye világít rá, hol zajlik
lelkünkben ilyen „versengés” és ez a fény mutatja meg, hogy lehet másképpen,
méltó módon is működtetni erőinket.
Ez a lelki inspiráció egészül ki a Nyilas csillagképében lépdelő Nap magas tudásra, igazi, mély bölcsességre törekvő erőivel. Egészen egyszerűen képesek vagyunk nagyvonalúan, a korábbi leszegett fej és beszűkült valóság elengedésével öles lépteket tenni önmagunk legjobb útján. Olyan érzés, mint amikor rácsodálkozunk, hogy „jé, én ezt is meg tudom csinálni!” Az égi Egyenlítő csillagképeire tekintve rajzolódik ki, hogy a Hold az isteni egységre törekvő Egyszarvú, míg a Nap a szárnyaló Sas fényábrájában halad. Ezen nincs mit ragozni, a földhöz ragadottságot mikor engedhetnénk el eredményesebben, mint most? Az első bekezdésben említettem némi különlegességet. A Nap és a Hold szembenállása most nem vizsgálható kiragadva, égi környezetük többi résztvevőjének figyelembe vétele nélkül. A Nap itt már a nagy négyes együttállásban vesz részt (Szaturnusz-Plútó-Nap-Merkúr), így annak minden áldásos hatása értünk munkálkodik péntek este (is).
Közeleg a világvége – jósolják az asztrológusok és sok egyéb guru. Féligazság, és a féligazságok gyakran veszélyesebbek a tőhazugságoknál. Az aktuális Armageddon apropója a Szaturnusz(1) és a Plútó(2)együttállása(3). Korábban a három fő „összetevőről” már külön-külön beszéltünk; érdemesnek tartom a belinkelt (számozott) írásokat újra olvasni, a még teljesebb megértés miatt. Ez ugyanis a kulcs: megértés. Amikor ismerjük a dolgok működését, már nem jelentenek veszélyt. Az egérfogó csak addig rémisztő, ujjra csapós valami, amíg meg nem fejtettük mechanizmusának hogyanjait és rájövünk, hogy az áhított sajtdarabhoz egy pálcika segítségével is hozzájuthatunk. A tudás adja meg a sötétséget eloszlató fényt, a félelem pedig ezt nem tűrheti, így szublimál, vagy más módon tűnik el. Tudnunk kell, hogy az égi energiák adottak, rajtuk változtatni nem áll módunkban. Akkor mégis kiszolgáltatott bábokként kell tűrnünk az ide-oda dobálódást? Szó nincs róla, mi sem áll távolabb a valóságtól. Emlékezzünk: az energiáknak több szintje létezik és rajtunk, csakis rajtunk áll, alacsony vagy magas szinten működtetjük őket. A második mondatban a „féligazság” szót használtam; jobb híján ez a kifejezés fedi le a riogatós hagyományos asztrológia borús jóslatait. Nem mondom, hogy hazudnak, mert nem teszik. Ellenben nincs tudomásuk arról, hogy lehet valamit magas szinten is működtetni. Mérhetetlenül determinatívvá alacsonyul egy égi helyzet, ha arra csak a rossz elhozójaként tudunk tekinteni; ekkor emberi lényegiségünk csorbul és merül meg a mocsárban. Ez az asztrológiai megközelítés a két főszereplőt nemigen kedveli, így egy Szaturnusz-Plútó együttállásból nehezen főzhet hozhat ki mást, mint orbitális szívást.
Vajon hol marad a fénylény-minőségünk, az Isten gyermeke, akit a Teremtő a maga képére formált? Miért kéne elhinnünk, hogy most csak és kizárólag szörnyűségek veszik kezdetüket és az elszabadult balták nyakmagasságban suhognak a békaeső közepette? Ugye? Igazságot a riogatóknak: nem rosszindulatból teszik, csak – remélhetőleg részleges – tudatlanságból. Mivel ők az együttállás és az egész égi helyzet alacsony szintjeit számtalanszor ábrázolták már, ma én ettől eltekintek. Nézzük meg, mik a valós energiák és hogyan tudjuk a lehető legjobbat kihozni belőlük. Elsőként értsük meg, hogy fajsúlyos történet bontakozik ki a szemünk láttára. Mindkét planéta lassú mozgású, így bőven adatik időnk megélni a hatásokat, átengedni magunkon a két égi vándor energiamixének bukéját. Amikor a Hold – havi rendszerességgel – érinti például az Antarest, két órán keresztül intenzíven jelenik meg érzelemvilágunkban a Skorpió szívéhez társuló esszenciális szeretet-energia. Előfordulhat azonban, hogy ekkor éppen alszunk, netán olyan intenzív (lelkileg) az aktuális elfoglaltságunk (például sportolunk, színházban ülünk), hogy különösebb hullámok nélkül cseng le bennünk ez a villámtalálkozó. A Szatrunusz-Plútó esetében ettől fölösleges tartanunk, még barlangba kuckózott medveként sem durmoljuk át. Az idő jelentős, hiszen az egyik résztvevő, a Szaturnusz maga az Idő, így, nagy betűkkel. A találkozó hosszú ideig tart, a hatása pedig korszakos. Itt érdemes tudatosítani, hogy – bár kevéssé intenzív formában – 2020. őszén, a gyűrűs bolygó retrográd mozgása miatt újra közel kerülnek egymáshoz a Plútóval – kicsit más égi környezetben ismét komoly tanításokat hoznak majd el, de mindenről a maga idejében, ha már Szati.
Talán nagy és hatásvadász kifejezésnek tűnhet a „korszakváltás,” amit aláírok. Nem titkoltan szoktam hatáskeltő-dramatizáló eszközökhöz nyúlni – egy olasz focista veszett el bennem -, de most abszolút helyén való a kifejezés. A tél közepére, második felére már láthatjuk, hogy az a minőség, amiben most élünk, megváltozik. Bizonyos dolgok nem is térnek vissza. Riogatás helyett konkretizáljunk: a méltatlanságnak hello. Viszlátot intünk a kényelmes, de beragadott, amolyan langyos sz@ros minőségeknek, még ha komfortos és a biztonság illúzióját keltő is volt benne ücsörögnünk. Itt érünk el az egyik varázslathoz: ez az erőtér hajlamos rávenni az önként cselekvésre. Ha mégsem így járunk el, a maga eszközeivel eléri a kívánt eredményt. Példa: tudom, hogy egészségtelen a dohányzás, mégis újra és újra rágyújtok. Most érzem és tudom, hogy új – azaz dohányzásmentes – életet kezdhetek. A felismerésből fakadóan legjobb, ha önként nyomom el az utolsó cigit, ami pedig a dobozban maradt, mehet a kukába. Ez a magas szint. Lehet, hogy egy ideig a falat kaparom és izzadok és minden bajom lesz, de letettem, megváltottam magam (Bak-minőség és a találkozó ebben az asztrológiai jelben történik meg). A másik út a nem cselekvés: ugyan érzem és tudom, hogy ideje lenne, de olyan jó, olyan csodálatos ebben a hidegben gyárkéményeket fújni, mélyre szippantani a füstöt és így összecsatlakozni – illuzórikusan – a pillanatnyi békével. Ilyenkor érkezhet valaki, aki egy velőremegtető tockost ad, a cigi nagy ívben repül, arról meg fogalmam sincs, most mi is van. A végeredmény ugyanaz, mégis különbség mutatkozik az „önként ugrom” és a „belelöknek” között. Értsük meg, hogy a szakadékon nem jutunk át tipegve, ugrásidő van. A kozmikus erők számára érdektelen, miképpen jutunk A-ból B-be. Ezt jelenti a korszakváltás; radikális, minőségi átalakulások jönnek.
Jól tesszük, ha felébresztjük a bennünk élő, esetleg – még – szundikáló oroszlánt. Némi bátorság igazán jól jön; ideje – energetikailag – tököket növesztenünk nemtől (és persze kortól, bőrszíntől, vallási hovatartozástól) függetlenül. Ez a fajta tökösség teszi szórakoztató sorttá azt, ami a félelemben élők számára katasztrófa. Nyugi, mindenkiben él legalább a képesség csírája, hiszen születési képletében valahol ott a Nap, így bizton számíthat az ébredő oroszlánerőire. A változás egyik érdekes színe a nagyképűség elillanása.
A Bak magas szintje az alázat (nem megalázkodás!), a méltóság és a tisztelet. Belső alkímiánk egyik aranyrögeként fénylik fel a korábbi kivagyiság, a talmi csillogás és az „én tojtam a spanyolviaszt”-effektus elhalványulása-semlegesülése. Az összeszedettség és a koncentráció szerepe erősödik, ilyen módon tudjuk letisztítani a bennünk élő tudást, amit immár működtetünk is. Ráébredünk, hogy nemcsak a felelősségvállalás ideje köszöntött ránk, hanem úgy általában az életünkbe való – teljes mellszélességgel történő – beleállásé is. A Bak megváltói mintázata ragyog fel és fejti ki áldásos hatását az által, hogy a múltunkra rálátvadöntünk egy magasabb minőségű, letisztult jövőről a mostban.
A helyzetbe hozottság segít átlépni rengeteg belső korlátunkat. Tudatosítsuk, hogy ezek bennünk vannak, még akkor is, ha külső minőséghez társulnak. A bátorság a leomló falak okán is jól jön, hiszen egyik pillanatról a másikra tűnik el valami, ami korábban, bár bekorlátozott ugyan, de a maga alacsony szintű módján védelmet is kínált. A pszichológia ismeri a börtönből szabadulók utolsó napjait-heteit átható szorongásos tüneteket: az olyannyira vágyott friss levegő közelsége egyben belső konfliktusokat is generálhat. Ezt tudjuk a jelenléttel, a felkészüléssel és a kurázsival megelőzni és/vagy kezelni. Jó hír, hogy tanítókat kaphatunk: felbukkannak életünkben olyan társak, akik segítséget nyújtanak saját példájukon, tartásukon, életútjukon keresztül. Ne az iskolákban szokásos tanár-nebuló relációra gondoljunk; az is megeshet, hogy személyesen nem is ismerjük egymást, mégis érezhető a jelenlétük és a megtartó erejük. Vegyük észre őket és használjuk azt a kincset, amit kínálnak.
Érdekes megtapasztalás ráébredni, hogy eddig Csipkerózsikaként aludtunk és valami különös filmet álmodtunk. Az ébredés ideje jött el, amikortól a saját álmainkat álmodjuk. Az ébredés emelkedést hoz, a mélységek bejárása pedig kiemelkedést. Mindaz, ami nem kell, örökre mehet a levesbe, hiszen a lyukas műanyagvödörre igazán nem mondhatjuk a nagypapa szófordulatával: „jó lesz még az valamire.” A Plútó radikalizmusa felerősíti és egyben le is egyszerűsíti a döntéshelyzeteket: kell vagy sem? Szolgál vagy hátráltat? Belső hangunk mindig megadja a helyes választ; bizonytalankodás esetén egónk hangerejét tekerjük lejjebb a tisztább hallhatóság végett. Életút-módosító elhatározások, nagylevegős döntések és az ezzel karöltve járó megkönnyebbülés is a következő hetek jellemző mintázata. Engedjük el a környezet reakcióit. Emlékezzünk, hogy mások, legyenek akár a szeretteink, akár távolabbi ismerősök, szeretnek bennünket skatulyákba pakolni. Ez a fajta dobozolás (fals) biztonságot ad; az illető tudja (tudni véli…), mire számíthat tőlem. Éppen ezért a komfortérzetét cibálom meg egyik dobozból kimászva és szabadon kószálva. Tudnunk kell kezelni az ő értetlenségét és az ebből igen gyakran fakadó nemtetszését is. Erre tökéletes a kétfül-technika: szabad döntésünk szerint az egyiken beengedjük, a másikon pedig haladéktalanul kiszelepeljük mondandójának szükségtelen részét.
Amibe korábban beletört a bicskánk, most talán számunkra is meglepő módon válik elérhetővé – vagy, ami még különösebb, már nem is mozgat meg. Lehet, hogy észrevétlenül továbbléptünk a vágyakozás egyik szintjéről egy magasabbra. Érdemes minőségi időt töltenünk önmagunkkal, hogy mindez kikristályosodjon. Ahogy egyre többet tudunk meg önmagunkról, belső-, netán árnyoldalunkról, úgy válik egyre könnyebbé a kiemelkedés is. Az együttállás a Sas csillagképében pont ezt a szárnyaló-emelkedő erőt ébreszti fel, amiben ott a révülés, az elmerengős-meditálós belső csend is. Egyszerre van jelen az alakítás, a buldózer és az éteri, finom befelé figyelés. Ne hessegessük el azt, aminek – elsőre – nem látjuk realitását, mégis valódi vágyunk. Pont ez az égi energia segít elhozni, megteremteni. Emlékezzünk: az egó a kishitű, a Kozmosz a bőkezű. Ezt a nagyvonalúságot csak és kizárólag saját önsorsrontó szűrő- és fordított tölcsér-rendszerünkön keresztül vagyunk képesek korlátozni.
A csúcspont január 12-én, vasárnap érkezik el: ekkor a Szaturnusz és a Plútó mellé odaáll a Nap és a Merkúr is: egy nagy négyes együttállás ad ritkán tapasztalható erőket. Erre szokás a budai kutyavásár-analógiát pufogtatni, de tényleg ilyen még egyszer nem várható ebben az életben. A Nagy Négyesről még többször fogok írni, de olyan jók az energiák, hogy egy előadással, kérdezz-felelekkel kombinált meditációt is tartok aznap délután. Ennek részletesebb leírását az eseményeknél találjátok. Akár itt, együtt, akár otthon, egyedül, de feltétlenül érdemesnek tartom szertartás-szerűen együttműködni az égiekkel.
Isten hozott, Új világ!
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
Keddtől egy igen érdekes égi helyzet veszi kezdetét: a Vénusz innentől áll együtt a Szaturnusszal. Utóbbi planéta közeledik a Plútóhoz, ami miatt sokan rettegett világvégét és békaesőt jósolnak az új esztendő elejére. Ez nyilvánvaló félelemvezérlet (félre)tájékoztatás, de valóban, a tény tény marad: a Plútó és a Szaturnusz közeledik egymáshoz. A Vénusz mozgása azért – is – érdekes, mert a másik kettőnél jóval gyorsabb mozgásával egy kicsit „egybenyitja” a két energiát. A legjobb nap ennek érzékelésére a csütörtök ígérkezik, ekkor Afrodité bolygója kettejük között jár majd éppen. Ízelítőt kaphatunk, milyen nagy horderejű, transzformáló-átalakító erők munkálkodnak értünk; mégpedig a harmónia megteremtéséért. Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát: élsz egy lakásban, ami komfortos ugyan, de itt-ott már foltos a tapéta, repedt a csempe és nyikorog a parketta. Ezek külön-külön apróságok, de együtt mégis alkalmasak az általános kényelem-érzeted aláásására. Mit tehetsz ilyenkor? Felújítod, kifested, újraparkettázod az otthonodat, igényed szerint. Működhet ez úgy, hogy közben a megszokott foteledben kuckózol? Ugye, hogy nem? Összepakolás, dobozolás, nejlonozás, majd jöhet a teddy-henger, pemzli, miegymás. Por, kosz, festékpöttyök, a fikusz cserepébe suvasztott bűzölgő csikk jár egy-egy ilyen munka nyomán. Mégis, mikor kitakarítasz, magasabb minőségű életszakasz vár rád. Minden addigi nehézség, kényelmetlenség értelmet nyert. Talán még erős a friss festék és lakk szaga, de ahogy tompul, végül a tiszta, magasabb minőségű harmónia marad, szép falakkal, csendes és ragyogó padlóval és minden hozzátartozóval.
Lásd meg: ehhez a vágyott és magasabb minőségű harmóniához egy időleges, átmeneti káoszon és felforduláson keresztül vezetett az út. De miközben a mesteremberek dolgoztak, nem bizonytalankodtál, hogy akkor most örökre tönkreteszik a kecót, kiütik a falakat és soha többé még lakni sem lehet benne. Végig tudtad, hogy a látszat, az esetleg pillanatnyilag elkeserítő állapotok ellenére és azokon keresztül a szebb és jobb jövőért történik minden. A most következő napokban „kicsiben” kipróbálhatod, milyen érzés (lesz) majd a következő, nagy horderejű égi aspektus.
